2025. december 24. szerda

dec. 24
10:55
Kis Grófo leleplezte a karácsonyát: "20-an leszünk, nálunk ez a nagyon szűk család" (ESGsummit)
Az énekest korábban szinte csak a televízióban látta a családja.
dec. 24
10:57
Hamis útlevél, érdekes időszakban keletkezett dokumentumok – újabb hullám az Epstein-ügyben (Infostart)
Az igazságügyi minisztérium újabb Epstein-dokumentumokat hozott nyilvánosságra
dec. 24
10:57
A Feng Shui szerint erre a helyre tilos tenni a karácsonyfát: bevonzod a bajt (Femcafe)
A Feng Shui szerint van egy bizonyos hely a lakásban, ahová nem szabad karácsonyfát tenni – cikkünkben azt is elmagyarázzuk, miért!
dec. 24
10:57
Fontos változás: 48 órával az időpontjuk előtt SMS-ben vagy emailben kapnak emlékeztetőt a betegek (SzMo)
A friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet jövő márciusban lép hatályba. Az automatikus emlékeztető üzenet célja az, hogy felszabaduljanak a feleslegesen foglalt helyek.
dec. 24
10:57
Mikulásnak öltöztek a tolvajok (Magyar Hírlap)
Megvan az ideológia a bűncselekményre.
dec. 24
10:57
Robbanás Moszkvában - rendőrök vesztették életüket (rtl.hu)
Három ember - köztük két közlekedési rendőr - életét vesztette egy robbanásban Moszkva déli részén – közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). "Két közlekedési rendőr gyanú
dec. 24
10:57
Robbanás Moszkvában - rendőrök vesztették életüket (Telex)
Három ember - köztük két közlekedési rendőr - életét vesztette egy robbanásban Moszkva déli részén – közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). "Két közlekedési rendőr gyanú
dec. 24
10:57
600 kilónyi hópehely selyempapírból – az Opera Diótörője a kulisszák mögül (Telex)
A főpróbán, egy végtelenül bonyolult, minden porcikájában szüntelenül mozgó organizmust láthattam. A nézőtérről nem látható részeken, takarásban egy hangyabolyhoz hasonló világ lüktetett. Grafitember beszámolója.
dec. 24
10:57
Híroldalt indít Magyar B. Tamás, miután törölték a csatornáját (Telex)
A YouTube minden előzetes értesítés nélkül, adás közben törölte a blogger csatornáját, aki most saját híroldalt indít.
dec. 24
10:57
Híroldalt indít Magyar B. Tamás, miután törölték a csatornáját (Szakmát Szerzek)
A YouTube minden előzetes értesítés nélkül, adás közben törölte a blogger csatornáját, aki most saját híroldalt indít.
dec. 24
10:57
Híroldalt indít Magyar B. Tamás, miután törölték a csatornáját (Telex)
A YouTube minden előzetes értesítés nélkül, adás közben törölte a blogger csatornáját, aki most saját híroldalt indít.
dec. 24
10:57
Igazítsd a sminked a szemformádhoz – egy profi tanácsaival (in.hu)
A sminkelésben nincsenek kőbe vésett szabályok, de az biztos, hogy némi odafigyeléssel látványosabb eredményt érhetünk el. Ez igaz a szemsminkekre is, hiszen minden szemformának megvannak azok az apró trükkjei, amelyeket követve meglepő összhatást tapasztalhatunk.
dec. 24
10:57
Füstköd miatt korlátozások Szarajevóban: leállított munkák, törölt járatok (Öko-drive)
Ideiglenes korlátozó intézkedéseket vezettek be Szarajevóban a légszennyezettség miatt.
dec. 24
10:57
Híroldalt indít Magyar B. Tamás, miután törölték a csatornáját (Fintech)
A YouTube minden előzetes értesítés nélkül, adás közben törölte a blogger csatornáját, aki most saját híroldalt indít.
dec. 24
10:57
Híroldalt indít Magyar B. Tamás, miután törölték a csatornáját (Digital Hungary)
A YouTube minden előzetes értesítés nélkül, adás közben törölte a blogger csatornáját, aki most saját híroldalt indít.
dec. 24
10:57
Robbanás Moszkvában - rendőrök vesztették életüket (InStyle Men)
Három ember - köztük két közlekedési rendőr - életét vesztette egy robbanásban Moszkva déli részén – közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). "Két közlekedési rendőr gyanú
dec. 24
10:57
Híroldalt indít Magyar B. Tamás, miután törölték a csatornáját (InStyle)
A YouTube minden előzetes értesítés nélkül, adás közben törölte a blogger csatornáját, aki most saját híroldalt indít.
dec. 24
10:57
Híroldalt indít Magyar B. Tamás, miután törölték a csatornáját (Magro)
A YouTube minden előzetes értesítés nélkül, adás közben törölte a blogger csatornáját, aki most saját híroldalt indít.
dec. 24
10:57
Robbanás Moszkvában - rendőrök vesztették életüket (Haszon.hu)
Három ember - köztük két közlekedési rendőr - életét vesztette egy robbanásban Moszkva déli részén – közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). "Két közlekedési rendőr gyanú
dec. 24
10:57
Híroldalt indít Magyar B. Tamás, miután törölték a csatornáját (Agrárszektor)
A YouTube minden előzetes értesítés nélkül, adás közben törölte a blogger csatornáját, aki most saját híroldalt indít.
dec. 24
10:57
Melyek lesznek a kormány 2026-os év prioritásai? (ESGsummit)
Elfogadta a kormány a jövő évi adócsökkentéseket, minimálbéremelést és gazdaságpolitikai lépéseket tartalmazó sürgősségi rendeletet.
dec. 24
10:57
Új korszakot nyit Kína 100 megawattos hőerőműve (Zöld Trend)
Kína napenergiára épülő hőerőművekké alakítja át nem hasznosított területeit.
dec. 24
10:59
Pótmegoldás karácsonykor – Orbán Viktor ünnepi bakiról beszélt (rtl.hu)
A miniszterelnöknél sem hibátlan a karácsony.
dec. 24
10:59
Pótmegoldás karácsonykor – Orbán Viktor ünnepi bakiról beszélt (Telex)
A miniszterelnöknél sem hibátlan a karácsony.
dec. 24
10:59
Ízekbe zárt történetek – visszaemlékezés a régi karácsonyi összejövetelekre (Telex)
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
dec. 24
10:59
Ízekbe zárt történetek – visszaemlékezés a régi karácsonyi összejövetelekre (Szakmát Szerzek)
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
dec. 24
10:59
Ízekbe zárt történetek – visszaemlékezés a régi karácsonyi összejövetelekre (Telex)
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
dec. 24
10:59
Ízekbe zárt történetek – visszaemlékezés a régi karácsonyi összejövetelekre (Fintech)
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
dec. 24
10:59
Ízekbe zárt történetek – visszaemlékezés a régi karácsonyi összejövetelekre (Digital Hungary)
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
dec. 24
10:59
Pótmegoldás karácsonykor – Orbán Viktor ünnepi bakiról beszélt (InStyle Men)
A miniszterelnöknél sem hibátlan a karácsony.
dec. 24
10:59
Ízekbe zárt történetek – visszaemlékezés a régi karácsonyi összejövetelekre (InStyle)
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
dec. 24
10:59
Ízekbe zárt történetek – visszaemlékezés a régi karácsonyi összejövetelekre (Magro)
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
dec. 24
10:59
Pótmegoldás karácsonykor – Orbán Viktor ünnepi bakiról beszélt (Haszon.hu)
A miniszterelnöknél sem hibátlan a karácsony.
dec. 24
10:59
Ízekbe zárt történetek – visszaemlékezés a régi karácsonyi összejövetelekre (Agrárszektor)
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
dec. 24
11:01
Utolsó pillanatos receptötletek karácsonyra (rtl.hu)
Már szinte közhelyszámba megy, hogy a karácsonyi sütés-főzés sokak számára nem az ünnepi hangulatról, hanem a kapkodásról és az elvárásokról szól. Pedig az ünnepi menünek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy emlékezetes legyen – és akkor sem kell kétségbe esni, ha nem terveztünk mindent meg hetekkel előre. Idén a Rama összeállított egy hasznos
dec. 24
11:01
Utolsó pillanatos receptötletek karácsonyra (Telex)
Már szinte közhelyszámba megy, hogy a karácsonyi sütés-főzés sokak számára nem az ünnepi hangulatról, hanem a kapkodásról és az elvárásokról szól. Pedig az ünnepi menünek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy emlékezetes legyen – és akkor sem kell kétségbe esni, ha nem terveztünk mindent meg hetekkel előre. Idén a Rama összeállított egy hasznos
dec. 24
11:01
Tűzszünetet hoz a karácsony? (Telex)
Legalábbis ezt sürgeti XIV. Leó pápa az ukrajnai harctéren.
dec. 24
11:01
Tűzszünetet hoz a karácsony? (Szakmát Szerzek)
Legalábbis ezt sürgeti XIV. Leó pápa az ukrajnai harctéren.
dec. 24
11:01
Tűzszünetet hoz a karácsony? (Telex)
Legalábbis ezt sürgeti XIV. Leó pápa az ukrajnai harctéren.
dec. 24
11:01
Tűzszünetet hoz a karácsony? (Fintech)
Legalábbis ezt sürgeti XIV. Leó pápa az ukrajnai harctéren.
dec. 24
11:01
Tűzszünetet hoz a karácsony? (Digital Hungary)
Legalábbis ezt sürgeti XIV. Leó pápa az ukrajnai harctéren.
dec. 24
11:01
Utolsó pillanatos receptötletek karácsonyra (InStyle Men)
Már szinte közhelyszámba megy, hogy a karácsonyi sütés-főzés sokak számára nem az ünnepi hangulatról, hanem a kapkodásról és az elvárásokról szól. Pedig az ünnepi menünek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy emlékezetes legyen – és akkor sem kell kétségbe esni, ha nem terveztünk mindent meg hetekkel előre. Idén a Rama összeállított egy hasznos
dec. 24
11:01
Tűzszünetet hoz a karácsony? (InStyle)
Legalábbis ezt sürgeti XIV. Leó pápa az ukrajnai harctéren.
dec. 24
11:01
Tűzszünetet hoz a karácsony? (Magro)
Legalábbis ezt sürgeti XIV. Leó pápa az ukrajnai harctéren.
dec. 24
11:01
Utolsó pillanatos receptötletek karácsonyra (Haszon.hu)
Már szinte közhelyszámba megy, hogy a karácsonyi sütés-főzés sokak számára nem az ünnepi hangulatról, hanem a kapkodásról és az elvárásokról szól. Pedig az ünnepi menünek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy emlékezetes legyen – és akkor sem kell kétségbe esni, ha nem terveztünk mindent meg hetekkel előre. Idén a Rama összeállított egy hasznos
dec. 24
11:01
Tűzszünetet hoz a karácsony? (Agrárszektor)
Legalábbis ezt sürgeti XIV. Leó pápa az ukrajnai harctéren.
dec. 24
11:03
Nádai Anikó a kisfiaival ünnepelte a nagymamája 90. születésnapját: "Hála, hogy még együtt lehetünk" - meghitt családi fotó (Blikk)
Nádai Anikónak az exétől, Kovács Dániel Richárdtól egy gyermeke született kilenc évvel ezelőtt, majd az új párjával is családot alapított. Hajmásy Péterrel közös kisfiuk 2022 júliusában jött világra, így még mindkét gyermeke megismerhette a dédmamáját, vagyis az ő nagymamáját. A műsorvezető meghitt családi környezetben ünnepelte a mamája 90. szülin
dec. 24
11:03
Lezuhant a líbiai hadsereg vezérkari főnökének gépe Törökországban, nyolc halottja van a tragédiának (SzMo)
A gép pilótái még vészhelyzeti leszállást kértek, de a rádiókapcsolat megszakadt. A mentőcsapatok már megtalálták a feketedobozt, ami választ adhat a tragédia okára.
dec. 24
11:03
A német államfő hangsúlyozta szolidaritását az ukrán néppel (Magyar Hírlap)
Az elnök egyúttal felszólította a németeket, legyenek bátrak és fogadják el a változásokat.
dec. 24
11:03
Miskolc. A büntetés-végrehajtás üzeni neked… (rtl.hu)
Karácsonykor is szolgálatban a hazai börtönökben ???? A büntetés-végrehajtási szervezetnek közel tíz ezer munkatársa van, közülük sokan karácsonykor is dolgoznak annak érdekében, hogy a rend és a biztonság minden bv. intézetben zavartalanul fennmaradjon. A szolgálat ilyenkor talán még nagyobb odafigyelést és felelősséget igényel, mint az év más napjai

Keresés