A török hatóságok megtalálták a feketedobozát annak a repülőgépnek, amely előző nap – fedélzetén a líbiai vezérkari főnökkel és más magas rangú katonatisztekkel – zuhant le Ankarától nem messze – jelentette be szerdán Ali Yerlikaya török belügyminiszter.
A floridai Jasmine Ramireznél egy súlyos fertőzés miatt kellett elvégezni az életmentő beavatkozást. A tinédzser a karácsonyt is a kórházban tölti, de családja mellette van.
A sült alma generációk óta a téli esték egyik legkedveltebb desszertje Európa-szerte. Egyszerű alapanyagokból készül, mégis meglepően sok múlik azon, milyen almát választunk hozzá.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezetett, illetve vezet be.
Döbbenetes adatok láttak napvilágot: Belgium fővárosában a 18 év alattiak alig 10 százaléka számít kizárólag belga származásúnak. A flamand jobboldal szerint nyílt népességcsere zajlik, amit már a hivatalos számok is igazolnak.
A jogszabályi változások érintik a nemzetközi örökbefogadást, a minimálbér mellett a garantált bérminimumot, kiemelt beruházásként épülhetnek meg az Otthon Start program lakásai, ha teljesítik a FIX 3 százalékos hitelprogramot.
Autó alá rejtett bomba robbant Moszkva déli részén szerdára virradó éjszaka. A robbanásban két rendőr és egy ismeretlen férfi meghalt, két rendőr megsérült. Vélhetően öngyilkos merénylet történt. A merénylet pár száz méterre történt attól a ponttól, ahol két napja egy autóba rejtett pokolgép ölt meg egy orosz tábornokot.
Noha a karácsonyt ma már inkább a csillogó díszek, roskadásig telt asztalok és ajándékok sokasága övezi, az ünnep szívében egy több mint kétezer éves történet áll. Mindannyian ismerjük Jézus születésének történetét, de vajon emlékszünk a részletekre? Karácsonyi kvízünk a bibliai történetet eleveníti fel.
Magyarország 300 felzárkózó településének egyike a Balatonhoz közeli Zalakomár. A rendszerváltás idején a környékbeli munkalehetőségek megszűntek, a bűnözés mindennapos volt. A zalakomári helyzettel a Máltai Szeretetszolgálat két munkatársa, Horváthné Ács Aletta és Stankovics Erika ismertetett meg minket pár nappal karácsony előtt.
Nem marad egyedül az ünnepek alatt a gyászoló özvegy. Sharon Osbourne lánya, Kelly nemrég arról beszélt, hogy 15 rokonukkal együtt látogatnak el az édesanyjához idén karácsonykor Buckinghamshire-be.
Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, amin a sztárfocista tartja a kezében a csöppséget. Csak úgy ragyognak a boldogságtól!
46 ezren már kifejezetten influenzaszerű panaszok miatt mentek orvoshoz. Az influenza A vírus tarol az országban, főleg a Dunántúl nyugati részén súlyos a helyzet. A koronavírus és az RSV is terjed, mutatjuk a legfrissebb adatokat!
A floridai Jasmine Ramireznél egy súlyos fertőzés miatt kellett elvégezni az életmentő beavatkozást. A tinédzser a karácsonyt is a kórházban tölti, de családja mellette van.
Karácsonyi filmek december 24-én az RTL-en várják a nézőket idén szentestén, hiszen a csatorna különösen erős ünnepi műsorral készül. Összegyűjtöttük az összes karácsonyi filmet időpontokkal, rövid leírással és ajánlóval, hogy könnyen kiválaszd, mit nézzen a család. Klasszikus kalandfilmek, könnyed vígjátékok, megható drámák, ünnepi romantikus tört
Jasmine Ramirez, a 14 éves floridai lány, hosszú és fájdalmas küzdelem után kezdheti meg a felépülést, miután orvosai egy közel 17 órás műtét során amputálták a bal lábát. A beavatkozásra egy rendkívül ritka, limfómás eredetű daganat miatt volt szükség, amely mintegy 79 kilogrammot nyomott. A műtét során nemcsak a lábat távolították el, hanem a dag
Ne a közöny, hanem a szeretet vezérelje a gondolatainkat akkor, amikor azt látjuk, hogy állami gondozott gyerekeket bántanak olyan felnőttek, akiknek szeretetet kellene adniuk, akiknek épp a család biztonságát kellene pótolniuk – mondta Karácsony Gergely a szerdán közzétett ünnepi videóüzenetében.
Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá