Lezárult XIV. Leó pápa törökországi és libanoni apostoli útja, melyet november 27-e és december 2-a között tett a béke és a remény követeként. A bejrúti repülőtéren az államelnök búcsúztatta a Szentatyát, aki felhívást intézett azért, hogy szűnjenek meg a támadások és az ellenségeskedés. Senki ne higgye többé, hogy a fegyveres harc jót hozhat! Erős
Az Európai Ügyészség vádat emelt Federica Mogherini volt uniós külügyi vezető, Stefano Sannino európai bizottsági tisztségviselő és egy harmadik gyanúsított ellen, miután egy EU-finanszírozású diplomataképzési projekt kapcsán felmerült a korrupció és a közbeszerzési szabályok megsértésének gyanúja. Mindhárman szabadlábon védekezhetnek.
A visegrádi együttműködés fontosságát hangsúlyozta a lengyel, a szlovák és a cseh államfő a Visegrádi négyek államfőinek esztergomi találkozója után szerdán.
Ugyan azt még mindig nem tudni, hogy a belga kormány hogyan dönt majd a náluk zárolt orosz pénzeszközökről, az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen újabb garanciákat jelentett be arra az esetre, ha az oroszok megpróbálnák visszaszerezni a forrásokat. A frissített elképzelés most már más EU-s tagállamokra és a kontinens határain túlra is
Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadó szerint kedvezően hatottak az orosz hadsereg ukrajnai harci sikerei a Kremlben kedden lezajlott orosz-amerikai tárgyalásokra.
Az új MÁVPlusz térkép már piros pöttyel jelöli a kártérítésre jogosító késéseket. Nyáron a miniszter még azzal érvelt, hogy aki késik, az úgyis tudja, ezért nem kell térkép.
A történelmi örökség máig érezhető a város utcáin sétálva, tetten érhető a széles sugárutakban, a grandiózus palotákban és a visszafogott arisztokratikus ragyogásban.
Egy sikeres vállalkozás mindig egyetlen gondolattal kezdődik. Egy felismeréssel, amely először talán csak jegyzetként kerül fel egy lap szélére, mégis benne rejlik egy új jövő ígérete – legyen szó új, hiányt betöltő termékekről, családokat eltartó munkahelyekről, közösségeket formáló fejlesztésekről. Ezekből a pillanatokból születnek meg azok a tör
Idén májusban új szintre emelkedett a kormány, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködése. A két fél stratégiai megállapodást kötött egymással, aminek egyik legfontosabb eleme a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások versenyképesebbé tétele. A Klasszis Podcast legújabb epizódjában a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általáno
Az IKEA és Tekla Evelina Severin (Teklan) bemutatja új termékcsaládját, amely a technológiát és a személyes stílust ötvözi. Az önkifejezést előtérbe helyező együttműködés eredményeként létrejött sorozat élénk, játékos és kiváló minőségű hangtechnikai termékeket kínál merész mintákkal és meglepő színkombinációkkal, amelyek a technológiát az otthonok
A Polymarket előrejelző piaca már most éles versenyt mutat a magyar választások kapcsán: a platformon Magyar Péter győzelmét 56, Orbán Viktorét 43 százalékra teszik, miközben több millió dollárnyi fogadás gyűlt össze, köztük egy 127 ezer dolláros tét is.
Az Európai Központi Bank befejezte a régió pénzügyi rendszerének szabályozási felülvizsgálatát, és az eredményeket napokon belül nyilvánosságra hozza egy 15 terület egyszerűsítéséről szóló javaslatcsomag formájában - írja a Bloomberg.
Aleksandar Vučić kedden az energiaellátásért felelős munkacsoportokkal egyeztetett az elnöki hivatalban. A találkozóra azért került sor, mert az Egyesült Államok nem adta meg a pancsovai finomító működéséhez szükséges engedélyt a szankciók miatt. A döntést sokan már hétfőre várták, de nem született meg, és kedd délutánig sem történt előrelépés. A m
A betegeket sokszor a magánrendelőkbe terelik, ahol persze ismét mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem történt meg a rendszerváltás az egészségügyben.
Ha már elkezdenéd az ünnepi hangolódást, a Netflix, mint mindig, most is a segítségedre siet! Az új karácsonyi filmjével, az Anyu a Mikulással egy pillantás alatt hangulatba jössz és csak azt veszed észre, hogy megfájdul a hasad a nevetéstől!
Nagy a tét, amikor azt kérdezzük, meg lehet-e felnőttkorban változtatni a ránk jellemző gondolkodási, érzelmi és viselkedéses mintázatokat. Ám a legújabb kutatások szerint az életkorunk, a nagy mérföldkövek, a terápiás tapasztalatok és mi magunk is markánsan alakíthatjuk azt, hogy kik vagyunk.
Most december 9-én jön az Inter–Liverpool (kizárólag!) az RTL+ Premiumon, a BL új lebonyolításában. Ha olyan futballistát keresünk, aki mindkét csapatban játszott, akkor először Philippe Coutinho jut eszünkbe. Akinek igazi hullámvasút a pályafutása. Úgyhogy elgondolkodtunk: kik a sorstársak? Akiknek hozzá hasonlóan az "egyszer fent, egyszer lent"-r
A visegrádi együttműködés fontosságát hangsúlyozta a lengyel, a szlovák és a cseh államfő a Visegrádi négyek államfőinek esztergomi találkozója után szerdán. A Szent Adalbert Rendezvényközpontban tartott megbeszélés után, amelynek házigazdája Sulyok Tamás köztársasági elnök volt, Karol Nawrocki lengyel elnök rámutatott: alapvető és fontos regionáli
Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia.
A vidéken működő vállalkozások és az ott élők számára kiemelt jelentőségű, hogy külterületeik is jól megközelíthetőek legyenek. A „Külterületi utak fejlesztése” című felhívás által első körben több mint száz vidéki önkormányzat külterületi útfejlesztésének finanszírozására kerülhet sor 8,4 milliárd forint összegben - jelentette be közösségi oldalán
Ha kedveled a gyors, szemfülességet igénylő kvízeket, akkor ez az ételfelismerő feladvány pont neked szól. Egy zöldség látható a képen, és a feladatod egyszerű: nevezd meg, melyik is az. Néha első pillantásra egyértelmű, máskor a forma vagy a szín árulkodik. Na, te felismered a képen látható zöldséget? Nálunk a kvízkuckón mindig találsz egy új kvíz
Karácsony Gergely tüntető sétát tett nemrégiben Karmelitáig, ahol átadott egy levelet a portásnak, majd a balliberális média figyelmének gyűrűjében bejelentette: baj van. Nagy baj van. Csőd van. Itt bizony kormányzati segítség kell.
Szexuálisan zaklathatott 14-15 éves fiúkat a Szőlő utcai intézet volt igazgatója, legalábbis ez derült ki az újabb, az intézetben nevelkedett gyerekek vallomásaiból.
Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadó szerint kedvezően hatottak az orosz hadsereg ukrajnai harci sikerei a Kremlben kedden lezajlott orosz-amerikai tárgyalásokra.