2025. december 3. szerda

dec. 3
17:36
Ősszel irány Északkelet-Magyarország – új régióval folytatódott a Best of AZ ÉV Hotele műsor (SzMo)
A régió első adásában két város került főszerepbe — Sárospatak és Mezőkövesd — és két egészen eltérő típusú wellnesshotel mutatkozott be.
dec. 3
17:36
Kálloy Molnár Péter temetése: ekkor búcsúzhatunk el a színésztől (BorsOnline)
December elsején gyászba borult az ország, miután kiderült, hogy rövid betegség után, 55 éves korában elhunyt kiváló színészünk. Kálloy Molnár Péter felesége elárulta, mikor vesznek végső búcsút a színművésztől.
dec. 3
17:36
Tinikora óta kényszerbeteg, kinevették, mivel "sápadt volt és csúnya", és sajnálja, hogy ennyit meztelenkedett – Amanda Seyfried 40 éves (SzMo)
A színésznő, aki egy buta szőke szerepével tűnt fel, majd ABBA-dalok éneklésével tört a csúcsra, megmutatta a világnak, hogy sokkal több egy csini pofinál.
dec. 3
17:36
Már másfél millióan elmondták a véleményüket a Tisza brutális adóemelési terveiről (Magyar Nemzet)
A nemzeti konzultációt december 7-éig lehet kitölteni.
dec. 3
17:36
A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye (Mandiner)
A Tisza Pártnak a botrányai mellett egyetlen egy mondanivalója van: ők nem a Fidesz. De vajon elég lehet ennyi a választás megnyeréséhez?
dec. 3
17:36
NATO-főtitkár: Putyin úgy véli, hogy kitartásában felülmúl minket, de mi nem megyünk sehova (Telex)
Szijjártó Péter máshogy látja a helyzetet, szerinte "azt hinni, hogy Ukrajna megnyerheti ezt a háborút, illúzió".
dec. 3
17:36
Hétről hétre omlik darabjaira a kormány Szőlő utcai ügyről megfogalmazott legfontosabb állítása (Telex)
A szeptemberben a Tuzson Bence által gyorsan elkészített jelentéssel minél hamarabb tisztázni akarták: nincs kiskorú érintett. Most sorban kerülnek elő azok az áldozatok, akiknek az esete éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Erre a válasz annyi: mikor a jelentés készült, még minden stimmelt benne.
dec. 3
17:36
Alföldi eastern, Curtis-film és generációs roadmovie – ezek kapják az NFI filmtámogatásait (Médiapiac)
Érkezik három újabb alkotás filmtámogatással: alföldi eastern, generációs roadmovie és Curtis dokumentumfilm gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet (NFI).
dec. 3
17:39
Világbajnokok is ajándékot csomagoltak a rászorulóknak (Infostart)
Ötszáz, tartósélelmiszerekből álló adománycsomag összeállítását kezdte meg önkéntesek segítségével a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, hogy az ajándékok karácsonyig eljussanak a rászoruló családokhoz - mondta el az InfoRádióban Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója.
dec. 3
17:42
Menekítették a lakókat: kigyulladt egy ház a VI. kerületben, így oltották a lángokat (Metropol)
Több tucat lakót menekítettek ki az épületből.
dec. 3
17:42
Vételprobléma: Belgium tart a befagyasztott orosz vagyon felhasználásától, Von der Leyen ezt nem hallja meg (hirado.hu)
Az EU továbbra sem adta fel a befagyasztott orosz készpénzállomány felhasználására vonatkozó terveit az ügyben érintett Belgium tiltakozása ellenére is.
dec. 3
17:42
Jobb téli hatótávot ígér a Webasto új hőmenedzsmentje (autopro)
A Webasto bemutatta új, 800 voltos 3 az 1-ben hőmenedzsment-megoldását.
dec. 3
17:42
Japán hat góllal legyőzte Svájcot a női kézi-vb-n (m4sport.hu)
A középdöntőre pont nélkül érkező csehek 28–25-re kikaptak Angolától.
dec. 3
17:42
George Michael szeretője vallott: ez történt valójában az énekes halálának napján (Femcafe)
Karácsony reggelén Fadi Fawaz, George Michael partnere talált rá az énekes holttestére: a férfi őszintén vallott arról, mi történt azon a tragikus napon, amikor a világ egyik legismertebb popikonja örökre eltávozott.
dec. 3
17:42
Feljelentést tesz a Tisza Párt, mert szerintük Orbánék mesterséges intelligenciával hamisították az állítólagos megszorító csomag anyagát, és arra építik a… (SzMo)
A Fidesz szerint komoly megszorításokra készülnek, a párt szerint viszont az egész egy hazugság. Az ügy most a bíróságon folytatódhat, ahol a rágalmazáson túl a mesterséges intelligencia felhasználásának határa is a tét.
dec. 3
17:42
Sulyok Tamás: a visegrádi csoport együttműködése a közép-európai stabilitás fontos pillére (Magyar Hírlap)
A magyar közársasági elnök szerdán találkoz aott V4-es tagállamok vezetőivel.
dec. 3
17:42
Az ukránok civil célpontokat is támadnak, hogy bosszút álljanak a magyarokon (Demokrata)
Szijjártó Péter határozottan felszólította Ukrajnát, hogy azonnal hagyja abba Magyarország energiabiztonságának veszélyeztetését.
dec. 3
17:42
Jövő tavasszal kezdik a sorozatgyártást a Catl debreceni akkumulátorgyárában (Autószektor)
Forrás: CATL Matt Shen azt mondta, 2024-től elindult a modul összeszerelés Debrecenben, eddig már harmincezer elektromos autót ellátó modult gyártottak a helyi üzemükben. Célegyenesbe jutott a cellagyártás: folyamatosan zajlik a gyártósorok beszerelése, hogy mielőbb elkezdhessék a sorozatgyártást. Ennek érdekében a jelenlegi ezer fős dolgozói létsz
dec. 3
17:42
Elstartolt Orbán Viktor hírcsatornája (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök fontos bejelentést tett.
dec. 3
17:42
Gyuri bácsi, ezt nézd! – így hódította meg a japánokat a Reptér című sláger (rtl.hu)
A Jobb később, mint soha! kalandorai Japánban kipróbálták a legendás karaoke buszt, ahol hamar elszabadult a hangulat. Csuja Imre, Frohner Fecó, Scherer Péter, Epres Attila és Badár Sándor együtt énekelte Korda György ikonikus dalát, a helyiek pedig imádták a produkciót. A teljes produkció már elérhető az rtl.hu-n.
dec. 3
17:42
A MÁVPlusz átveszi EMMA szerepét, ezt tudja az új rendszer (Haszon.hu)
Az adventi időszaktól új néven, jóval több szolgáltatással vehető igénybe a MÁV-csoport térképes útvonaltervező és járatinfó szolgáltatása, az egykori EMMA mostantól a tavasszal bemutatott új applikációhoz illeszkedő MÁVPlusz néven üzemel tovább, a weboldal is a mavplusz.hu címen érhető el - közölte a MÁV csoport.
dec. 3
17:44
Ezek a tanulók mobiloznak a legkevesebbet (Demokrata)
Az erdélyi diákok a jelek szerint kevesebbet lógnak a telefonjukon, mint az anyaországiak.
dec. 3
17:44
Klujber Katrinék közvetlenül a román meccs előtt váratlan nehézséggel szembesültek (Magyar Nemzet)
Japán a Svájc elleni mérkőzésen is igazolta, hogy nem szabad félvállról venni.
dec. 3
17:48
Rendkívüli bejelentést tett a Revolut: az összes magyar ügyfelet érinti, erről mindenkinek tudnia kell (Pénzcentrum)
A Revolut új, biztonsági funkciója a telefonlopások esetén védi a felhasználók pénzét, ami a karácsonyi bevásárláskor és utazáskor is jól tud majd működni.
dec. 3
17:48
Japán hat góllal legyőzte Svájcot a női kézi-vb-n (m4sport.hu)
A középdöntőre pont nélkül érkező csehek 28–25-re kikaptak Angolától.
dec. 3
17:48
Reggel még csúcsra futott az OTP, estére lekonyultak a blue chipek, csak a forint bírta szusszal (vg.hu)
Hamar kifulladt a pesti parkett lendülete.
dec. 3
17:48
Ezek lehetnek a szájszárazság veszélyes okai (Magyar Hírlap)
A szájszárazság nem ritka jelenség.
dec. 3
17:48
Feljelentésekkel próbálják elhallgattatni azokat, akik beszámoltak a baloldal brutális megszorítócsomagjáról (Magyar Nemzet)
A Tisza Párt fenyegetésekkel próbálja megakadályozni, hogy kiderüljenek a részletek.
dec. 3
17:48
Gyuri bácsi, ezt nézd! – így hódította meg a japánokat a Reptér című sláger (rtl.hu)
A Jobb később, mint soha! kalandorai Japánban kipróbálták a legendás karaoke buszt, ahol hamar elszabadult a hangulat. Csuja Imre, Frohner Fecó, Scherer Péter, Epres Attila és Badár Sándor együtt énekelte Korda György ikonikus dalát, a helyiek pedig imádták a produkciót. A teljes produkció már elérhető az rtl.hu-n.
dec. 3
17:48
Irodai költségkezelés okosan – kis döntések, nagy megtakarítások (Digital Hungary)
A rezsiköltségek és az általános működési kiadások emelkedése sok céget késztet arra, hogy újragondolja napi működését. A hatékony költségoptimalizálás azonban nem feltétlenül kell, hogy leépítéseket jelentsen, sokkal inkább tudatos, apró döntéseken és folyamatokon múlik. A mindennapi működés fejlesztésétől kezdve a beszerzési stratégián át, egésze
dec. 3
17:48
A tyúkjaim őrülten tojnak – amióta ezzel etetem őket télen: antibiotikumok és adalékanyagok nélkül (KertÉsRecept)
Ahogy egyre jobban beköszönt a hideg idő, úgy lesz egyre kevesebb tojásai is a tyúkoknak, hiszen nagy befolyással van az egészségükre a mínuszos időjárás. Ezt tökéletesen tudjuk korrigálni, méghozzá a madaraknak az étrendjének a rendbeállításával. Cikkünkből kiderül, hogy milyen természetes tápot tudsz nekik adni ahhoz, hogy több tojást tojjanak.
dec. 3
17:48
20-25 év lemaradásban van a magyar élelmiszeripar: be lehet ezt hozni? (Agrárszektor)
Az élelmiszeripar előtt álló kihívások és lehetőségek kerültek fókuszba a siófoki szakmai fórumon, ahol a támogatási programok, a beruházások és a versenyképesség növelésének kérdései mellett a kereskedelmet érintő árrésstop hatásait is megvitatták. A Portfolio Agrárszektor 2025 Konferencián bemutatott előadások és kerekasztal-beszélgetések rávilág
dec. 3
17:50
Nyitott kérdések tömege a magyar atomipari fordulat előtt (vg.hu)
Egyelőre az SMR-ek üzemanyag-ellátása is Oroszországon múlik.
dec. 3
17:51
Sós Endre: így, hogy ismeretlen a kölyöktigris háttere, bizonytalan a jövője is (Infostart)
A Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy milyen nehézségekkel néz szembe az intézmény a kicsi elhelyezésével kapcsolatban az ismeretlen származása miatt, valamint hogy az állatkert mi mindent tud tenni a folyamat segítése érdekében.
dec. 3
17:54
Amikor a kamera és az AI ellopja a show-t: ilyen a Google Pixel 10 Pro (Hamu és Gyémánt)
Mi történik, ha egy elfogult "almás" egyszer csak ad egy esélyt a Google telefonjának? Elégedett lesz. Ugyanis a Pixel 10 Pro nemcsak szép, hanem jól esik kézbe venni, és számos funkciójában lekörözi a versenytársait.
dec. 3
17:54
Én Bod Péter Ákostól Simonovits Andrásig minden nyilatkozónak elhiszem, hogy nem Magyar Péter szakértője (Mandiner)
Hiszen nyilatkozhat.
dec. 3
17:54
Tatabányai háború: anya és lánya támadott meg egy idős férfit (AC News)
Hiába közeledik a szeretet ünnepe, egy tatabányai parkolóhely miatt komoly vita alakult ki, amely végül garázdaságig fajult.
dec. 3
17:54
Amerikától a Közel-Keleten át Oroszországig futott a híre Szücsi Frigyes régész abai ásatásának (vasárnap.hu)
Egy nap alatt egymillióan olvasták el az amerikai Fox News cikkét a Szent István Király Múzeum (Szikm) ásatásáról. A Fox News Digital újságírója, Andrea Margolis azzal kereste meg múzeumot, hogy interjút készítene Szücsi Frigyes régésszel egy nemrégiben feltárt 1300 éves sír kapcsán. Az ásatás a Magyar Nemzeti Múzeummal együttműködésben a Temetők a
dec. 3
17:54
Készülj! Leáll a szolgáltatások nagy része ennél a hazai banknál (Most Hír)
Rendszerkarbantartást jelentett be az Erste Bank, ami miatt több digitális szolgáltatás leáll ideiglenesen. Az ügyfelek készüljenek fel előre, hogy a megadott időszakban több funkció akadozhat vagy teljesen szünetelhet. A hazai bankok rendszerfejlesztések és egyéb karbantartási munkák miatt időnként korlátozzák egyes szolgáltatásaikat, általában az
dec. 3
17:56
Most már az Európai Bizottság térfelén pattog a labda: Ausztria és Magyarország tűkön ülve várja a válaszukat (Mandiner)
Bóka János figyelmeztette az EU-t.
dec. 3
17:57
Majdnem megölte kéthetes kislányát egy nő, mert idegesítette a sírása (BorsOnline)
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy nőt, aki majdnem megölte kéthetes kislányát - tudatta a táblabíróság döntését a Győri Fellebbviteli Főügyészség szerdán az Mti-vel.
dec. 3
17:57
"Bárcsak agyonrúgna egy ló" - megdöbbentő kijelentést tett a kegyvesztett András herceg (Metropol)
Aggasztó az egykori herceg mentális állapota.
dec. 3
17:57
Korszerű vízkezelő technológiával javul az ivóvíz minősége Tiszabőn (Alternatív Energia)
Javul az ivóvíz minősége Tiszabőn, ahol a kedden induló projekt mintegy kétezer-háromszáz ember számára biztosít majd egészséges ivóvizet.
dec. 3
18:00
Zuhanni kezdtek a vajárak (Agroinform)
Megbillent a globális tejpiac egyensúlya.
dec. 3
18:00
Az orosz katonák hősiessége és a józan ész győzedelmeskedni fognak – így értékelte a Kreml a moszkvai orosz-amerikai tárgyalásokat (hirado.hu)
Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadó szerint kedvezően hatottak az orosz hadsereg ukrajnai harci sikerei a Kremlben kedden lezajlott orosz-amerikai tárgyalásokra.
dec. 3
18:00
Ismét két Leclerc a Ferrarinál! (m4sport.hu)
Újra lehetőséget kap a többszörös futamgyőztes öccse.
dec. 3
18:00
Már támadják is a bűnözők, ha ilyen telefonod van, gyorsan lépned kell (Femcafe)
Nagyon fontos frissítéseket adott ki a Google a telefonokra, amiket muszáj telepíteni, különben bűnözők kezébe kerülhetnek az adataink.
dec. 3
18:00
Vaskos áprilisi tréfába fut Románia, még az is megdrágul, amiből pedig nekik rengeteg van (vg.hu)
Gáz van, de drágán, pedig már a legmagasabb az infláció Európában.
dec. 3
18:00
"Semmi okom sincs a jókedvre" - megtörten nyilatkozott betegségéről a Grace Klinika sztárja (BorsOnline)
Új szerepben tűnt fel a Grace klinika sztárja, ami betegsége miatt rendkívül közel állt hozzá. Eric Dane őszintén beszélt a küzdelmeiről az Als ellen, és elárulta, hogy minél több emberrel meg akarja ismertetni a gyógyíthatatlan betegséget.
dec. 3
18:00
"Ez megdöbbentő" – síri csend és felháborodás, arat a halál Orbán Williéknél (BorsOnline)
Egymás után a második kupameccsükön halt meg egy szurkoló.

Keresés