Ahogyan nincs ingyenes színház- vagy mozijegy, sem ingyenes könyv, úgy ezen a területen is joggal várják el a vezetők, hogy legyen lehetőségük a bevételszerzésre, ezzel is kiegészítve a szerény fenntartói forrásokat.
A 100 napot az űrben töltő Nicole Stott egyenesen megmondta, amit eddig mindenki csak suttogott. Szerinte a fizika nem akadály, és az egész olyan lehet, mint egy medencében.
A 2020-ban elhunyt Bertók László József Attila- és Kossuth-díjas író, költő, a DIA alapító tagja 2025. december 6-án lenne 90 éves. A költővel készült interjúkból, visszaemlékezésekből készített összeállítással emlékezünk rá.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Max Verstappen szerezte meg az idei bajnokságot eldöntő, szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj pole pozícióját Norris és Piastri előtt, ezzel a legjobb helyről indul ahhoz, hogy megszerezze ötödik világbajnoki címét.
A nemzetközi pénzvilág képviselői a baloldalt segítik a választás előtt, azonban a magyar kormányt nem tudják eltántorítani a nemzeti gazdaságpolitikától.
A tokányba remekül illik az uborka, ám nemcsak nyers zöldséggel lehet finom húsos ragut készíteni. Kerülhet a pörköltbe csemegeuborka, de akár kovászos is, mindegyikkel zseniálisan jó ebéd készíthető! Jöjjön egy kolbászos-csemegeuborkás ragu akár holnap ebédre.
A Tisza Párt készen áll a kormányzásra, megvan a program, a csapat, 128 nap van hátra, mindenkire szükség lesz – utalt a közelgő választásra a párt elnöke szombaton, országjárásuk kecskeméti állomásán.
Ezt jobb, ha megnézed! Létezik a beanie viselésének egy titkos szabálykönyve — és nem, nem ott van, ahol a kesztyűidet tartod. Mutatjuk, mi ment meg a "mamám választotta" vibe-tól.
Számos előnye van más fizetési megoldásokkal szemben a qviknek, amely már a Díjneten is választható. A szolgáltatásnak köszönhetően például azok is gyorsabban és biztonságosan fizethetik számláikat, akik nem szeretnék megadni a bankkártyaadataikat az online számlafizetés során. Emellett általánosságban is tovább egyszerűsödött a számlafizetés a Díj
A hosszas tervezés és gondos bepakolás után kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor az induló járatunkat törlik. Ilyenkor sokan pánikba esnek, pedig néhány egyszerű lépéssel elkerülhető, hogy kárba vesszen a tervezett utazás. Egy utazási szakértő most elmagyarázta, mit érdemes tenni ilyen helyzetben.
Érdekes dolgot osztott meg a nyilvánossággal Josh Brolin. A színész elárulta, hogy Donald Trump amerikai elnököt régóta ismeri, s a barátság miatt kissé másként látja őt.
Az MNB-botrányban 144 milliárd forint sorsa kérdéses Kecskeméten. A jegybanki alapítványok ügyletein keresztül a helyi egyetem kampuszának építésére is fordították volna az állami forrásokat, de minden fejlesztés leállt. A fideszes Digitális Polgári Körök gyűlésére érkezőktől kérdeztük, hogy a háborús veszélyhelyzet és a gazdasági nehézségek közepe
Októberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen hónapban sem, az előző hónaphoz képest 128,66 százalék a növekedés. Természetesen hatalmas szerepe van ebben az Otthon Start hitelnek, a támogatott kölcsön szeptemberi indulását követő igénylésekből ugyanis az ősz második
A spanyol mezőgazdasági minisztérium szerint laboratóriumi szivárgás okozhatta a Katalóniában nemrég kitört afrikai sertéspestis járványt. Az eset felderítésére a katalán kormány vizsgálatot indított - írta meg a Reuters.
Egy acélvezeték repedt meg a víztoronynál, a javítás órákat vett igénybe. A szolgáltató szerint az üzembehelyezés folyamatban van már, de kisebb gondok még lehetnek.
"Nem elég a jó kormányzás, nem elég a fejlesztés"– hangsúlyozta a Mandiner teltházas Klubestjén, a Groupama Arénában Kubatov Gábor. A Fidesz pártigazgatója Lentulai Krisztián kérdéseire válaszolva, többek közt arról is beszélt, hogy a Fidesznek újfajta kampányban kell helytállnia.
A legutóbb ezüstérmes Puskás Akadémia egygólos győzelmet aratott a második helyen álló Debrecen vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 16. fordulójának második szombati mérkőzésén.
A Tisza Párt készen áll a kormányzásra, megvan a program, a csapat, 128 nap van hátra, mindenkire szükség lesz – utalt a közelgő választásra Magyar Péter szombaton, országjárásuk kecskeméti állomásán.
A neurológiai orvostudomány fejlődése az emberiség számára áldásnak tűnhet. A brit tudósok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a technológia felhasználó olyan "agyi fegyverek" kifejlesztésére is, amelyek megváltoztathatják az emberi tudatot, észlelést vagy viselkedést.
Egy kenyai fiatalember, David Kuloba, aki biztonsági őri állás reményében utazott Oroszországba, az ukrán fronton vesztette életét, miután megtévesztő toborzás áldozata lett. Az eset rávilágít arra a növekvő problémára, hogy afrikai fiatalokat hamis ígéretekkel csábítanak Oroszországba, majd katonai szolgálatra kényszerítik őket - írja a BBC.