2025. február 1. szombat

febr. 1
9:36
Kiszivárogtak a Mere magyar árai, ennyivel lesz olcsóbb, mint a Lidl vagy az Aldi (Mindmegette)
Lassan egy év eltelt már azóta, hogy az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere bejelentette, boltot nyit Magyarországon, ráadásul nem is egy, hanem rögtön több üzlettel kezdené meg a működését. A nyitás azonban eddig elmaradt, de bizakodásra adhat okot, hogy kiszivárgott a magyar sajtóba a Mere lehetséges hazai árlistája.
febr. 1
9:36
Reflux és elhízás (WebBeteg)
Az utóbbi évtizedekben nőtt a gastrooesophagealis reflux (GERD) tüneteinek és különböző komplikációinak a gyakorisága. Ezzel szinte párhuzamosan emelkedik az elhízott emberek aránya. Nagy kérdés, hogy a kettő pusztán párhuzamosan emelkedik, vagy a túlsúly felelős a refluxbetegség és szövődményeinek kialakulásáért.
febr. 1
9:36
Figyelem! Fémdarabok lehetnek ebben a termékben! (Agroinform)
Tejsavófehérjét hívott vissza a gyártó.
febr. 1
9:36
Kiderült, mi okozta a nógrádi gázszivárgást: sok helyen még mindig nem tudnak fűteni (Pénzcentrum)
A földalatti vezetékszakasz kiásását követően kiderült, hogy a meghibásodást anyagrepedés okozta. Az FGSZ szakemberei feszes tempóban dolgoznak a csőszakaszcserével megoldható javításon. Ha újabb hátráltató körülmény nem merül fel, már pénteken, az esti órákban befejeződhet a helyreállítás. A térségi ellátásért felelős Opus Tigáz e munka elvégzése
febr. 1
9:36
200 emberrel a vonaton következett be a tragédia: újabb fekete nap a MÁV-nál (BorsOnline)
Erre nincsenek szavak.
febr. 1
9:36
A fertőtlenítőszerek nem ölik meg a norovírust: íme 5 tipp, amivel kivégezheted (Life)
A norovírus borzasztóan könnyen terjed és legalább olyan nehéz megszabadulni tőle, mint amilyen szörnyű mellékhatásokkal jár. Nem mindegy, mivel és hogyan takarítod a lakásod a fertőzés után, segítünk, hogy tuti biztonságban legyél.
febr. 1
9:36
Nevetséges madridi vádak a Manchester City–Real BL-párharc előtt (Magyar Nemzet)
Carlo Ancelotti és Pep Guardiola egyaránt a roppant sűrű menetrendre panaszkodik.
febr. 1
9:42
Trump folytatni kívánja a vámcunamit, Európa jön (Piac és Profit)
A Kanadából érkező kőolaj-importra alacsonyabb lesz a vám az Egyesült Államok által februártól bevezetett általános 25 százalékos mértéknél – közölte Donald Trump elnök újságírók előtt.
febr. 1
9:42
Felfoghatatlan mennyiségű sport a tévében (Infostart)
A minőség sem semmi. Kerkezék Szoboszlaiékat fogadják, vendég lesz a Real Madrid, magyarok a Bundesligában is, és Kanadával teniszezik Magyarország férfiválogatottja.
febr. 1
9:42
Kiderült, mikor eshet ismét a hó itthon (vg.hu)
Az északkeleti tájakon főleg a reggeli órákban havazás, havas eső alakulhat ki.
febr. 1
9:42
Megszületett Milo Ventimiglia és Jarah Mariano babája (Life)
Jarah Mariano az Instagramon tudatta, bővült a családjuk. Milo Ventimiglia és felesége bár elveszítették otthonukat: boldogok, világra jött első gyermekük.
febr. 1
9:42
Világszínvonalú stúdiók nyíltak a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiókomplexumában (Mafab)
Filmtörténeti jelentőségű, 2020-ban útjára indított kiemelt állami beruházásként valósult meg a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiókomplexumának átfogó fejlesztése. Négy új, összesen 10 ezer m2-nyi új műteremmel, 20 ezer m2 kiszolgálóhelyiséggel és 135 ezer m2 zöld területtel bővült az NFI Stúdió, filmiparunk 80-as évek óta működő gyártó bázisa. Az áll
febr. 1
9:42
Magyar Péter: 20 évre visszamenőleg, minden magas rangú politikust és családtagjait is vagyonosodási vizsgálatnak vetne alá a Tisza (Telex)
A magyar emberek arcul köpésének tartja a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszert.
febr. 1
9:48
Kukoricaliszttel készül a görhe, az elfeledett népi kevert sütemény (Mindmegette)
Görhe vagy málé, hívhatjuk több néven is ezt az egyszerű, mégis finom, kissé talán elfeledett népi süteményt. A kevert tészta egyik fontos alkotóeleme a kukoricaliszt, ami különleges ízt kölcsönöz a desszertnek. Videón mutatjuk a receptet.
febr. 1
9:48
Bombafenyegetés miatt kiürítették az Európai Bizottság brüsszeli irodáját (Portfolio)
Kiürítették az Európai Unió tisztviselőinek irodáit a brüsszeli Rue de la Loi-n egy feltételezett bombafenyegetés miatt pénteken rövid időre. Az eset végül vaklármának bizonyult, de a belga rendőrség megerősítette az épületek védelmét. Egyelőre nem tudni, ki áll a bombariadó mögött és mennyire jelent valós fenyegetést az akció.
febr. 1
9:48
Újabb nehézséggel találta szembe magát a májátültetésre váró kislány családja (BorsOnline)
Így utazhat ki a hamburgi műtétre a májbeteg kislány.
febr. 1
9:48
A védőcsomagolások típusai és alkalmazásuk a B2B területén (Transpack)
A védőcsomagolás nemcsak óvja a benne lévő árut, de a márkaépítés és a marketing hatékony eszköze is.
febr. 1
9:48
Most megtudhatja, büntet-e a rendőr, ha fedélzeti kamerát használunk a kocsiban (Magyar Nemzet)
Egyre elterjedtebb a fedélzeti kamerák használata, azonban az eszközök körüli szabályozás nem egyértelmű.
febr. 1
9:48
Terheléses vércukormérés: így készüljön, ha terhes, hogy helyes eredményt kapjon (EgészségKalauz)
A terheléses vércukormérés nem tartozik a várandóság legkellemesebb eseményei közé, mégis elengedhetetlen a terhességi diabétesz kiszűréséhez.
febr. 1
9:54
Nyilvános Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is (Infostart)
Nemcsak az övé. Valamennyi kormánytag, parlamenti képviselő és közjogi méltóság is beszámolt a pénteki napig.
febr. 1
9:54
Tóth Vera gyerekkori vágya: a Shygys-al fotózták (Metropol)
Gyerekkori álma teljesült Tóth Verának.
febr. 1
9:54
Megtudtuk, mikor nyithat ki újra a miskolctapolcai barlangfürdő, ami tavaly majdnem a lángok martaléka lett (hirado.hu)
Évente több mint háromszázezer turistát vonz Miskolcra ez a közép-európai szinten is egyedülálló gyógyfürdő.
febr. 1
9:54
"Az ötéves kislányom körmeit festettem éppen, amikor megállt a szíve" (Ripost)
A gyermek egy ritka és kevésbé ismert betegségben szenved.
febr. 1
9:54
Lejárt a pályaudvarok felújítását célzó pályáztatás – Vitézy levelet írt (vg.hu)
A nagy pályaudvarokat érintő több százmilliárdos projektben a budapestiek mellett a debreceni, a győri és a szegedi pályaudvarok is helyet kapnak.
febr. 1
9:54
Fokozatosan áll helyre a gázszolgáltatás a nógrádi vezetékhiba javítása után (NRGreport)
A Földgázszállító Zrt. (FGSZ) nagynyomású vezetékén csütörtökön történt anyagrepedés javítása péntek este 11 óra 30 percre megtörtént, ezt követően a térségi földgázelosztó OPUS TIGÁZ Zrt. azonnal hozzálátott a nagyközép- és középnyomású gázhálózat gáz alá helyezéséhez.
febr. 1
9:54
Ahelyett, hogy élveztem volna a sikert, egyre inkább elhatalmasodott rajtam a szorongás: mi van, ha ez az egész csak véletlen? (Glamour)
Más sokkal jobban csinálja, mint te? Nem érdemled meg a beléd fektetett bizalmat? Nem vagy elég jó, de a környezeted mégis azt hiszi, hogy jó vagy? Nem vagy te véletlenül imposztor szindrómás?
febr. 1
9:54
"Nem nagy ügy" — Mondatok, amelyekkel leromboljuk a legkisebb gyerek önbizalmát (Life)
Akár egyke, akár nagy család tagja vagy, bizonyára hallottál már a születési sorrendről alkotott sztereotípiákról. A legidősebb gyerekek a vezető típusok, a középsők figyelemre vágynak, a legkisebb gyerekek pedig a család "babái", "kicsikéi" maradnak.
febr. 1
9:54
Ez a 3 hétköznapi fűszer az influenza ellen is hatásos (Hamu és Gyémánt)
Ha gyógyszerek helyett természetes hatóanyagokkal küzdenéd le az influenza kellemetlen tüneteit, mutatjuk, milyen gyógynövényekhez érdemes nyúlni. A természetnek a legtöbb influenzával kapcsolatos panaszra van megoldása, ugyanis számos gyógynövény segít a gyorsabb felépülésben. Az immunrendszer erősítéstől kezdve a torokfájdalmak enyhítésé
febr. 1
9:54
Különleges geológiai jelenségek a Marson: Szén-dioxid gejzírek és “pókok” (Helló Magyar)
A Mars, bár hideg és élettelen bolygó, mégis rendelkezik saját természeti szépséggel: te láttad már a gejzíreket vagy a "pókterepeket" a bolygón?
febr. 1
9:54
Aranykor emlékét őrzi a magyarság kollektív tudattalanja (Magyar Nemzet)
Az aranyhajú gyermekek elvesztésének motívuma valójában az első magyar nemzeti sorstragédiánk lelki emléknyoma.
febr. 1
9:54
Hogyan lásd meg a szakításotok pozitív oldalát? Mert jól is ki lehet jönni belőle (Bien)
Egy szakítás mindig veszteség az ember életében, hiszen az addigi megszokottság, a szerelemteljes pillanatok és a felemelő érzések szerte foszlanak. Sokan úgy éljük meg a szakítást – főleg, ha rettentő fájdalmasnak bizonyult –, mintha a lelkünk egy darabját tépték volna ki. De ahogy mindenből, úgy a romantikus kapcsolatok végéből is büszkén fel leh
febr. 1
9:56
Milliókkal távozott egy fegyveres rabló a bankból (Magyar Nemzet)
Az elkövetőt nagy erőkkel keresik.
febr. 1
10:00
Szendvicsevés és Wc használat: 5 hétköznapi dolog, ami megölte őseinket a történelem során (Life)
A 19. és 20. századi történelem a kísérletezésről szólt: az ipari forradalom során úttörő felfedezések és találmányok születtek, amelyet a kísérletezni vágyó emberek lelkesen próbálgattak. Bár ne tették volna!
febr. 1
10:00
Halálos baleset történt az egyik legforgalmasabb magyar autópályán, három kilométeres a torlódás (Magyar Nemzet)
Egy ember meghalt és hatan megsérültek a balesetben.
febr. 1
10:00
Dömölky Lídia lett a nemzet sportolója (Telex)
A vívó hivatalosan is bekerült a nemzet tizenkét sportolója közé.
febr. 1
10:00
Kevésen múlt a katasztrófa: brutális üldözéses jelenetbe keveredett egy magyar sofőr Ausztriában (naphire.hu)
250-nel menekült a rendőrök elől egy magyar sofőr Ausztriában.
febr. 1
10:00
Így szabadulj meg a fenéken lévő pattanásoktól (in.hu)
Nem feltétlenül olyanok, mint az arcunkon lévő pattanások."A fenékpattanás általában nem valódi pattanás, hanem inkább folliculitis, ami a szőrtüsző enyhe fertőzése, amely vörös dudorokhoz és gennyes pattanásokhoz vezet"– magyarázza Dr. Joshua Zeichner, a New York-i Mount Sinai bőrgyógyászati klinika kozmetikai és klinikai kutatási igazgatója.Van n
febr. 1
10:00
Magyar fejlesztés a gombatermesztésben: jó eredményt várnak a mikrobiológiától (Magro)
A gombatermesztés hatékonyságának javítására dolgoznak ki új megoldást az Nkfih támogatásával a Szegedi Tudományegyetem és az Új Champignons Kft. munkatársai.
febr. 1
10:00
Nem használják ki a madáretetőket az itthon telelő madarak (Drive)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint a madárvonulás, valamint az Európa északi és középső régióiban tapasztalható enyhe, hómentes időjárás együttes hatása miatt nincsnek madarak az etetőknél. A klímaváltozás miatt az invazív fajok – például a fenyőrigó – is késnek vagy elmaradnak.
febr. 1
10:06
Tanulmánykötet jelent meg az agrárinnováció jövőjének pilléreiről (Agroinform)
A projekt összesen 2,431 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesül az Európai Uniótól.
febr. 1
10:06
Nem látta a köd miatt szembejövő teherautót, szörnyethalt egy nő Veszprém vármegyében (Ripost)
A kiérkező mentőknek esélyük sem volt megmenteni a nő életét.
febr. 1
10:06
Emiatt fontos figyelni a bélflóra állapotára (Magyar Hírlap)
Innovatív készítmények, a szimbiotikumok is segítik átvészelni az influenzaszezont.
febr. 1
10:06
Nyolc dolog, amit mindenki tud(hatna) a magyarokról (kultura.hu)
A magyar az, aki mögötted lép be a forgóajtón, és előtted lép ki belőle. Mit érdemes még tudnia egy hozzánk látogató külföldinek?
febr. 1
10:08
Ez lehet az oroszok következő nagy célpontja (Magyar Hírlap)
Egy szakértő felmérte, hogy lehetnek-e jelentős változások a fronton.
febr. 1
10:08
Garázsvásáron talált festményről derülhet ki, hogy Vincent van Gogh festette (kultura.hu)
Ha a halászt ábrázoló portré valódinak bizonyul, akkor akár 15 millió dollárt is érhet. De ehhez még a Van Gogh Múzeumnak is hivatalosan el kell ismernie a művet.
febr. 1
10:12
Káel Csaba: a fóti fejlesztéssel 22 százalékkal nőtt a magyarországi stúdiókapacitás (Infostart)
Dinamikusan fejlődik a magyar filmipar, ezért – csaknem 90 év után – időszerű volt a fóti stúdiófejlesztés – mondta az InfoRádióban a filmügyi kormánybiztos.
febr. 1
10:12
Nem akarok nem-elégedetlen lenni (HR Portál)
1968-ban Frederick Herzberg azt állította, hogy kényeztetéssel – értsd kávégéppel, gyümölcskosárral, karácsonyi vacsorával, és ide tartozik a fizetés is – nem-elégedetlen munkatársakat lehet előállítani. Andó Ildikó blogposztjában amellett érvel, hogy ez kevés.
febr. 1
10:12
Itt a repülőrajt? Váratlanul beomlott egy balatoni mentőállomás fala (Nyugati Fény)
Régóta felújításra szorult volna az épület.
febr. 1
10:12
Világelső orrcsepp depresszió ellen (Gyártástrend)
Az Usa már engedélyezte is a gyógyszert súlyos depressziós zavarra és Ptsd állapotokra.
febr. 1
10:18
"Elvárható a győzelem" - sikerre számít a Fraditól a klublegenda (Metropol)
Szeretne visszavágni szeptemberi fiaskójáért az MTK.

Keresés