A 2025-ös velencei karnevál február 14-től március 2-ig tart. A mulatság az írásos emlékek szerint már a 11. században is a helyi lakosok életének szerves részét képezte, mára pedig világszínvonalú eseménnyé vált. A színes forgatag apropóján most mutatunk 5 olyan tárgyat, amivel ezt a jellegzetes hangulatot a mindennapjaid részévé teheted.
Szerelmesnek lenni 2025 magyar receptoldalain épp olyan, amilyen a szerelem valójában: borzongató, vicces, néha gusztustalan, persze közben nagyon kedves is. Miután alaposan tanulmányoztam minden ötletet, amit a világ Valentin-napi ételként kínál, céklával festettem pirosra a tortát, és egyszerűsítve hajtogattam szerelmes levelet.
2024 decemberében az ipari termelés volumene 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak közül hétben nőtt, hatban visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2024. novemberinél. 2024-ben az ipari termelés volu
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vehette át a Semmelweis Budapest Award elnevezésű nemzetközi elismerést csütörtökön Budapesten. Az intézmény díját 2009 óta ítélik oda minden évben.
Csakhogy a készítők nem kértek engedélyt ehhez a szereplőktől. Scarlett Johansson kiakadt, és nyilatkozatában a mesterséges intelligencia visszaélésszerű használatára hívja fel a figyelmet.
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, valamint a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és a Jászai Mari tér között – tájékoztatott csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ.
A MOL-csoport hidrogénezett növényi olajat (HVO) tartalmazó dízelt és fenntartható repülőgép-üzemanyagot (SAF) állított elő a Slovnaft pozsonyi finomítójában.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint viszont a gyors megoldások veszélyesek, az Ukrajna és Európa háta mögött kötött békemegállapodás kudarcra van ítélve.
A Tech Radar szerint az Apple egy olyan biztonsági rést jelentett be, amely lehetővé teheti illetéktelen személyek számára a jelkódok megkerülését és adatok kinyerését a zárolt eszközökről. Az iPhone-felhasználóknak azonnal frissíteniük kell a telefonjaikat.
Ezért keverj össze fokhagymát babérlevéllel és otthon megoldja a legnagyobb problémád A fokhagymát és a babérlevelet már az ókorban is ismerték és miután megismerték a hatásukat felhasználták arra, hogy az otthonokat megtisztítsák a kísértetektől és rossz energiáktól. A negatív energia mindenütt jelen lehet és kártékonyan hathat az életünkre. Ha ne
"Visszatérnek a barátaim, akiket már három éve nem láttam, és feleségül veszem a páromat. Már alig várom, hogy újra normális életet élhessek" – mondta egyikük.
Átfogó kommunikációs- és értékesítés támogató kampánnyal indította el első lakóingatlan-fejlesztését a DVM group Újbudán. A most épülő Andor Liget lakópark egyszerre nyújtja a természet közelségét és a nagyvárosi élet minden előnyét a 11. kerület egyik legkedveltebb kertvárosi zöldövezetében. A projekt hat darab zöldtetős, modern, ötszintes épület
"Azt hiszem, egy országot csak a saját népe menthet meg" - felelte a kormányfő a Mandinernek adott interjúban arra a kérdésre: meg van-e győződve arról, hogy csak az AfD képes még megmenteni Németországot.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, elfogadta meghívást, hogy Izraelben és a palesztin területeken tett látogatásával kiemelje az EU konstruktív szerepvállalását a régióban. Metsola látogatása a tartós béke és biztonság megteremtésére irányuló erőfeszítések részeként történik, különös tekintettel a jelenlegi tűzszünet és a túszok cseréjén
Stollár Fanny és az orosz Alekszandra Panova a nyolcaddöntőben búcsúzott a dohai, 3,66 millió dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna páros versenyében.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal lépéseket tesz azért, hogy a pártokra vonatkozó szigorú szabályozást vegyék alapul és kitiltsák a külföldi finanszírozást a közéletből.
A Hertz alaposan befürdött az elektromos autókkal, amiket az ügyfelek sem akartak, drága volt a fenntartásuk, és hatalmas az értékvesztésük, írja a Bloomberg.
Február 3. és 9. között 82 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A hírről csütörtökön számolt be a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a heti jelentésében, a honlapján. Hozzátették: akut légúti fertőzés miatt 307 500-an keresték fel orvosukat.
A Nemzeti Filmintézet meghirdette a Mafilm Audio Kft.-ben lévő 41,05%-os állami tulajdonrész értékesítését, 825,5 millió forintos kikiáltási árral. A Mafilm Audio Kft. stabil nyereséget termel, 2023-ban közel 2 milliárd forintos árbevételt és 616 millió forint profitot tudhatott magáénak, amiből 90 millió forint osztalékot fizettek ki. Az értékesít
Aktív banki M&A-piacra számít a következő években is a Deloitte, de az új tanulmányuk ábráin már látszik: egyre kevesebb a felvásárlási lehetőség a régiónkban. Egyrészt kevés már az olyan európai nagybank, amely egy-egy országban túl kicsi mérettel mind a mai napig bent ragadt volna, másrészt nem látszódik olyan makrogazdasági sokk, amely kényszere
Victoria Beckham hatalmas átalakuláson ment keresztül: rövid, laza hullámos frizurával mutatkozott, amely tökéletesen kiemeli elegáns stílusát. A divatikon néhány nappal ezelőtt még hosszú hajjal jelent meg a királyi vacsorán, most azonban egy teljesen új lookkal kápráztatta el a rajongókat.
NAPI Kommentár. Ahogy Egri a piros bokszkesztyűvel vezette félre az embereket, jelezve, hogy itt nyílt vitára lehet számítani, Dévényi pedig azzal a dumával operált, hogy ők azon az oldalon függetlenek.
A német kancellár - aki korábban nem tett semmit a németországi migrációs problémák ellen - most tőle szokatlan módon, szigorú fellépést sürgetett az afgán elkövetővel szemben.
A bevonásról nem a parlament, hanem a jegybank elnöke rendelkezhet, az Országgyűlés ezt csak kérheti. A jegybank azonban nem tervez ilyet – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) válaszából.
Indul a kerti szezon, sokunk számára már el is kezdődött. Borbás Marcsi szerint ez a 10 legfontosabb teendő, amit nem szabad elmulasztanod februárban ahhoz, hogy a te kertedben is jól induljon az idei kerti szezon, és egész évben csodálatos kerted legyen. Mutatjuk!