Máté Szabolcs youtuber már egy éve járja az országot és jó kifőzdéket, talponállókat keres, talál és bemutatja a mögötte álló figurákat is. Ezek a videók pedig rengeteget mesélnek a hazai vendéglátásról.
Több mint 91 milliárd forint főösszeggel elfogadta pénteken Székesfehérvár közgyűlése a város idei költségvetését, amit a polgármester stabilnak és biztonságosnak tart.
A foglalkoztató a biztosítottakról – az egyéni vállalkozónak a biztosítással összefüggő adatairól – köteles a Tbj. törvényben meghatározottak szerint olyan nyilvántartást vezetni, amely tartalmazza a biztosított nevét, személyi adatait, tajszámát, a foglalkoztató adatait, a biztosítási időre és a szolgálati időre vonatkozó adatokat, a biztosítottól
Több mint 91 milliárd forint főösszeggel elfogadta pénteken Székesfehérvár közgyűlése a város idei költségvetését, amit a polgármester stabilnak és biztonságosnak tart.
A BMW Startup Garage fennállása tizedik évfordulóját ünnepli. Eddigi eredményei: 4 700 felmért startup vállalkozás, megannyi útnak indított projekt 26 ország több mint 220 fiatal vállalatával és 30 olyan startup vállalkozás, amely beszállítóként vagy szolgáltatóként ma már a BMW Group nemzetközi hálózatának szerves része. A BMW Group 2015 februá
Tavaly nyáron a barackos lány smink ment nagyot, előtte pedig mindenki az epres lány sminkért volt oda. Ha kíváncsi vagy, milyen sminkárnyalatot tartogat az idei év, akkor jó helyen jársz.A Pinterest kiadta a legnagyobb keresőkifejezéseken alapuló színtrend-előrejelzések sorát. És a platform eléggé biztos benne, hogy ismét a címszereplők között van
A Bitget kriptotőzsde Graduate Program néven új tehetségprogramot indít a Web3 területén frissen diplomázott fiatalok számára, akik gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek a blokklánc-technológia és a kriptovaluták világában. A jelentkezés 2025. március 15-ig elérhető, és nemzetközi résztvevők, köztük magyar fiatalok számára is nyitott. A program bej
A szálló por miatt az ország több pontján, elsősorban a keleti országrészben veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
A dunaszerdahelyi Trianon-emlékmű miatt tett vádemelési javaslatot helyi értelmiségiek egy csoportja ellen a szlovák rendőrség. Az emlékművet még 2020-ban emelte egy helyi civil csoport, azonban egy Dunaszerdahelyen élő szlovák történész felemelte a szavát az emlékmű ellen. A rendőrség több éven keresztül nyomozott, majd idén januárban vádemelési j
Egy, a Nissantól független japán csoport előállt egy tervvel a Tesla számára, amin keresztül befektethetne, miután a Honda és a Nissan egyesüléséről szóló tárgyalások meghiúsultak.
Több mint 12 ezer hivatalos dokumentumot, köztük tartózkodási engedélyeket, vezetői engedélyeket, útleveleket, vízumokat és személyi igazolványokat hamisítottak egy Lengyelországban elfogott bűnözői csoport tagjai - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
A Nothing március 4-én mutatja be a Phone (3a) és Phone (3a) Pro modelleket, és most hivatalos renderképeik is felbukkantak az interneten, amelyek az eddigi legjobb betekintést nyújtják ezekbe az új okostelefonokba
Az RTL+-on élőben közvetítettük a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását, most ebben a cikkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. (Egyébként kialakult az ágrajz is, tehát mostantól nem lesz újabb sorsolás, egyértelműen követhető, hogy ki, kivel játszhat majd továbbjutás esetén.) A pontos órarend péntek estére készül el, egyelőre anny
Csökkent tavaly az erősen exportorientált német gép- és berendezésgyártó ágazat kivitele a VDMA ágazati szakmai képviseleti szervezet pénteki jelentése szerint.
Lesznek olyan tőkepiaci szereplők, akik kimondottan jól járhatnak az orosz-ukrán háború lezárásával, de hatalmas piaci mozgolódásokra nem érdemes nagy pénzeket tenni - állítják egybehangzóan a Pénzcentrum által megkérdezett szakértők. A béke talán sosem volt ilyen közel, így érdemes lehet megnézni, milyen papírokkal járhatunk most jobban a tőkepiac
Alapvető változtatásra van szükség az európai villamosenergia piac működési kereteiben, létre kell hoznia a tagállamoknak egy ún. E-eszközt, amely méltányos árazást kínálva belép az áramtermelők és az elosztók közé, hogy megfelelő anyagi ösztönzőket kínáljon, különben sérülhet az ellátásbiztonság, és a fogyasztókra is túl nagy terhek hárulhatnak –
A Bio-Nat Kft. Mikro-Vital termékcsaládjának innovatív és specifikus fejlesztésének eredménye a Mikro-Vital termékcsalád új tagja: az Avanti talajoltó készítmény. A termék kiváló biokontrollhatású, indukált szisztémás rezisztenciát alakít ki, ezáltal a növényi kórokozók gátlása mellett fokozza a növényeink védekezőképességét is.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem méltán népszerű Gyümölcsfák metszése képzése februártól már Szarvason is elérhetővé válik az érdeklődők számára.
A szerelem egy olyan téma, ami a kutatókat napjainkban is nagyon foglalkoztatja. Hiszen az évtizedek során számos mítosz terjedt el ezzel kapcsolatban, és rengeteg új felfedezés is született. Most el is hoztunk néhányat, amire az elmúlt pár évben bukkantak rá a szakértők!
Metróbuszokkal gyorsítaná a budapesti közlekedést Karácsony Gergely főpolgármester, de a tervek szerint ennek finanszírozása jegyáremelésekkel történne. Az Index birtokába került dokumentumok szerint a főváros a közösségi közlekedés díjainak növeléséből teremtené elő a forrásokat, ami sokak számára drágább utazást jelentene. A tervet Vitézy Dávid,
Mínuszban áll a BUX-index a kereskedési nap felénél, miközben az európai tőzsdéken kis emelkedéseket látni. A blue chipek közül a Mol húzze a leginkább lefelé az indexet a negyedéves gyorsjelentés után és esik az elmúlt napok sztárpapírja, a 4iG is, viszont az ingatlancégek emelkednek, a Duna House több mint 10 százalékot erősödött ma a déli órákig
A mezőgazdaság számára kedvezően alakult az elmúlt egy hét időjárása. Előbb csapadék hullott – főként az Alföldön – számottevő mennyiségben, majd fagyos időjárás köszöntött be, amire növényvédelmi szempontból van különösen nagy szükség.