2025. február 21. péntek

febr. 21
13:33
Állva tapsolva fogadták a német antifasiszta aktivistát a Fővárosi Törvényszéken (Telex)
Maja T.-t azzal vádolják, hogy 2023 februárjában társaival együtt csoportosan követett el támadásokat szélsőjobboldalinak tartott emberek ellen.
febr. 21
13:34
Trump három hetet adott az EU-nak, hogy kapitulálásra bírja Ukrajnát (Magyar Hírlap)
Mit akar az USA, mi erre Kijev és az EU reakciója?.
febr. 21
13:36
Elemző az új lakások piacáról: hosszú évek óta nem érkezett ilyen gyenge szám (Infostart)
2024-ben mindössze 13 300 új lakás épült Magyarországon, ami csaknem 30 százalékos visszaesés az év előző időszakához képest. Ennél kevesebb lakás utoljára 2016-ban épült – hívta fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető elemzője az az InfoRádióban. Az idei év fellendülést hozhat, amit táplálhat az állampapír-kamatokból kiáramló extra
febr. 21
13:36
Fullasztó a levegő! Több magyar városban is veszélyes a szálló por koncentrációja (Blikk)
A szálló por miatt az ország több pontján, elsősorban a keleti országrészben veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és vesz
febr. 21
13:36
Ezekkel a szereplőkkel tér vissza márciustól A Nagy Duett, változik a zsűri is (Médiapiac)
Márciustól visszatér a képernyőre A Nagy Duett mutatjuk, kik versenyeznek majd egymással és kik alkotják a zsűri tagjait.
febr. 21
13:39
Egyre több német céget fenyeget a leépítés (Növekedés)
A gazdasági visszaesés egyre inkább érinti a német kis- és középvállalatokat, különösen a feldolgozóiparban - áll a kkv-k számára adóbevallást és bérszámfejtést végző müncheni Datev informatikai szolgáltató vállalat adatelemzésen alapuló kimutatásában.
febr. 21
13:39
Emlékszel még Mészáros János Elekre? Így él most a Csillag születik győztese! (Sassy)
Mészáros János Elek nem a reflektorfényért énekel, de a zene tölti ki az életét.
febr. 21
13:42
Tombol az új, fapofa-reklámtrend, de egyre kínosabb (Kreatív Online)
Egyre többször használják azt a sablont termékek és szolgáltatások népszerűsítésére, aminek a lényege, hogy fapofával kell beszélni, és rámutatni dolgokra, hogy mi micsoda és mire való. A sokadik ilyen videót látva már kevésbé vicces, ezért elkezdték parodizálni a fapofa-reklámtrendet.
febr. 21
13:42
Egy körforgalomban álló trianoni emlékmű miatt emelhetnek vádat Szlovákiában a magyar iskolaigazgató ellen (444.hu)
Fasiszta eszméket propagál, bomlasztva a szlovák-magyar barátságot, büntetési tétel 4-8 év.
febr. 21
13:42
Munkagépeket gyártó kínai cég épít üzemet Tatabányán (autopro)
Százmillió eurós beruházást hoz a kínai Zoomlion Tatabányára.
febr. 21
13:42
Zelenszkij a hosszú távú békéről egyeztetett (Magyar Hírlap)
Dél-Afrika továbbra is elkötelezett az Oroszország és Ukrajna közötti párbeszéd támogatásában.
febr. 21
13:42
Ha Max előfizető vagy, akkor ezt tudnod kell – Közelgő változások az előfizetésben (Médiapiac)
A Max az – eddigi HBO Max csomag - előfizetési csomagjának részeként elérhető funkciókat és szolgáltatásokat módosítja, akiknek korábbi szerződése volt, azok kénytelenek elfogadni a váltást, vagy új csomagra váltani.
febr. 21
13:44
Fülöp Attila: A sport jó tanítómester (Magyar Hírlap)
Ma van a parasport napja.
febr. 21
13:45
Exfelesége beperelte Nicolas Cage-et, miután közös fiuk rátámadt (Telex)
Cage ügyvédje szerint megalapozatlanok a vádak. Weston Cage-et még 2024 júniusában tartóztatták le, és ártatlannak vallotta magát.
febr. 21
13:48
Jó hírek a Veszprém BL-meccsén eszméletét vesztő játékvezetőről (Infostart)
A dán Jesper Madsen a csütörtöki Veszprém–Sporting meccs első félidejének hajrájában esett össze, és hordágyon vitték le a pályáról. A játékvezetőt azonnal kórházba szállították, de nem kellett ott töltenie az éjszakát.
febr. 21
13:48
Döntés született az orosz és fehérorosz birkózókról (Magyar Hírlap)
Az UWW legutóbb szeptemberben enyhített a két ország sportolói versenyrészvételi kritériumain.
febr. 21
13:48
Többet utaznánk és többet is költenénk rá idén (MMonline)
Az emberek egyharmada (31%) többet akar utazni idén, mint tavaly, és 22 százalékuk hajlandó többet is költeni utazásra – derül ki az ibis által készített globális kutatásból. Az ibis mindehhez utazási inspirációt is kínál – 25 ok 2025-ben az utazásra címmel a Globetrotter utazási trendekkel foglalkozó szakértőivel együttműködve azonosította a legiz
febr. 21
13:48
Hiába a szankciók, elárasztja az Eu-t az olcsó orosz műtrágya (Agrárszektor)
Hiába a földgázra és az olajra kiszabott súlyos szankciók, az Európai Unió az orosz-ukrán háború kitörése óta rengeteg műtrágyát vásárolt Oroszországtól. 2024 júniusában például 574 ezer tonna orosz műtrágyát importáltak az Eu-ba, ami 50 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában. Az ágazat szereplői és a folyamatokra rálátó szakértők ugyanakko
febr. 21
13:51
Mikotoxinok a mezőgazdaságban: kihívások és megoldási lehetőségek (Agrárágazat)
A szakértők válaszából kitűnt, hogy a megváltozott időjárási viszonyok hatására a kártevők egyre ellenállóbbak.
febr. 21
13:51
Kínai hadihajók jelentek meg Ausztrália partjainál: A repülőknek el kell kerülniük a területet (Nyugati Fény)
A kínaiak azt mondják, semmit sem tudnak.
febr. 21
13:51
Több száz halálosan fertőző beteg szökött meg a kórházból (AC News)
Az Mpox-járvány azzal fenyeget, hogy ellenőrizhetetlen méreteket ölt Kelet-Kongóban. Több száz fertőzött ember menekült el.
febr. 21
13:51
L. L. Junior döbbenetes bejelentést tett: hamarosan szögre akasztja a lantot? (naphire.hu)
L. L. Junior egy legutóbbi interjúban döbbenetes bejelentést tett: mint mondta, hamarosan visszavonulhat a zenei karrierjétől hogy szabadabban tölthesse az idejét.
febr. 21
13:54
Ellepték a piacot az első lakást vásárlók (Piac és Profit)
Lendületben vannak az első lakásukat vásárlók a hazai ingatlanpiacon: idén januárban a budapesti vevők negyede, míg a vidéki vásárlók 28 százaléka első lakására szerződött – közölte saját adatai alapján a Duna House.
febr. 21
13:54
Lehullt a lepel! Ők lesznek idén A Nagy Duett párosai, és az új zsűri kilétére is fény derült (Blikk)
Hét év kihagyás után, március 16-án, vasárnap este jön Liptai Claudia és Till Attila műsorvezetésével A Nagy Duett legújabb, hetedik évada a TV2-n. Ezúttal is tíz sztárpár száll versenybe, hogy produkciójával elvarázsolja a nézőket és a zsűrit, és, hogy kiderüljön, ki az év duett párosa. A széria megújult ítész csapattal startol, a pult mögött: Kas
febr. 21
13:54
Szijjártó Péter: Magyarország diplomáciai képviseletet nyit Dar es-Salaamban (HírTV)
A kormány a magyar-tanzániai kétoldalú együttműködésben rejlő hatalmas lehetőségekre tekintettel szeptemberben diplomáciai képviseletet nyit Dar es-Salaamban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
febr. 21
13:54
Összeáll a Huawei és a SAIC az elektromos autók fejlesztéséhez (Portfolio)
Szintet léphet a kínai elektromosautó-ipar a SAIC kínai állami autógyártó és a Huawei technológiai óriás tervezett fejlesztési együttműködésével, amelyet a SAIC jelentett be pénteken.
febr. 21
13:54
Milliók imádata sem tudta feledtetni Avicii-vel, hogy nem a saját életét éli (Glamour)
A világhír nem mindig jár együtt boldogsággal, különösen akkor, ha az ember nem a saját álmait valósítja meg, hanem mások elvárásai szerint él. Mit tanít nekünk Avicii története arról, hogyan tudunk kikeveredni a legmélyebb mentális pontokról? DJ Yaminát is megszólaltattuk a témában!
febr. 21
13:54
Közel egymilliárdért építtetett magának szolgálati villát Ruszin-Szendi Romolusz az Index szerint – Nem kellett sokat várni Magyar Péter válaszára (SzMo)
Az Index úgy tudja, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy a volt vezérkari főnököt menesztették. Magyar válaszában viszont azt irta, hogy az ingatlan megrendelője nem Ruszin-Szendi, hanem Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye volt.
febr. 21
13:54
Jó hírt közöltek a bírákkal (Magyar Hírlap)
Átlagjövedelmük 2 millió 250 ezer forintra emelkedik.
febr. 21
13:54
Megszűnt az AVH AVDH (Mínuszos)
Egy éve közel 150 ezer elektronikus aláírással rendelkező természetes személy volt Magyarországon. Akinek volt Ügyfélkapuja, az használta is dokumentumok hitelesítésére az AVDH (Azonosításra Visszavezetett Dokumentum Hitelesítés) szolgáltatást. Ez a lehetőség idén januárban megszűnt. Magánszemélyeknek a Digitális Állampolgár Program (DÁP) keretében
febr. 21
13:56
Új helyszínt keres Elon Musk - Magyarországra jöhet a Tesla? (Portfolio)
Robert Fico szlovák miniszterelnök tárgyalt Elon Muskkal. Fico elmondása szerint a Tesla új gyár építését tervezi, és lehetséges, hogy erre régiónkban kerül sor - írja a Világgazdaság.
febr. 21
13:57
Csak ezek a kiegészítőid legyenek meg, és minden szetted különleges lesz (Bien)
Vannak, akik azt mondják, a ruha teszi az embert. De valójában erről szó sincs: sok esetben a kiegészítők azok, amik igazán feldobják az összképet, és még egy szimpla póló-farmernadrág kombinációt is különösen menővé tesznek. A tavaszi-nyári szezonban pedig elérkezett ezeknek az ideje, így elhoztuk azokat a kiegészítőket, amik tényleg minden szette
febr. 21
14:00
A Laziót kapta ellenfélnek a Ferencvárost kiejtő Plzen (Infostart)
Az alapszakaszgyőztes SS Lazio lesz az ellenfele a Ferencvárost csütörtökön búcsúztató cseh Viktoria Plzennek a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében.
febr. 21
14:00
Hullanak a bírságok Horvátországban (Portfolio)
Horvátországban szigorú ellenőrzések kezdődtek a vendéglátóhelyeken a beltéri dohányzási tilalom betartatása érdekében. A büntetések száma alapján úgy tűnik, mind a tulajdonosok, mind a dohányosok nehezen alkalmazkodnak az új szabályokhoz - írta meg a Croatia Week.
febr. 21
14:00
Ezeket kell beleírni a felvásárlási szerződésbe (Agroinform)
Termelőbarát megállapodás a gyümölcs- és zöldség, valamint a sertés- és baromfi ágazatokban.
febr. 21
14:00
Rácz András Pilhál Tamásnak: Szívesen elviszlek Bucsába (444.hu)
Te lennél a kormánymédia első munkatársa, aki eljutna ezekre a helyekre - tette hozzá.
febr. 21
14:00
Visszakapta pompáját egy újabb budapesti palota: a Magyar Nemzeti Bank székháza ismét régi fényében ragyog (SzMo)
Több évtized után egyedülálló építészeti örökségünk kelt új életre a város szívében.
febr. 21
14:00
Életveszélyes kórházi baktériumok terjednek, az antibiotikumok sem hatnak, évente tízezrek halnak meg miattuk (Promotions)
Megállíthatatlannak tűnnek, különös helyeken szaporodtak el a baktériumok.
febr. 21
14:00
Ezekre a helyekre menekülhet el Zelenszkij (Magyar Hírlap)
A teljesség igénye nélkül.
febr. 21
14:00
Magyarország diplomáciai képviseletet nyit Dar es-Salaamban (Demokrata)
Szijjártó Péter tanzániai kollégájával, Mahmúd Tabit Kombóval tartott sajtótájékoztatót.
febr. 21
14:03
Rácz András felajánlotta a Magyar Nemzet szerzőjének, hogy elviszi a bucsai mészárlás helyszínére (Telex)
Az Oroszország-szakértő nem érti, hogy Pilhál Tamás miért hiheti, hogy az ukránok a felelősek a tömegmészárlásért.
febr. 21
14:06
Pótlóbuszok - Ez lett az M2-es metró gázszagos délelőttjéből (Infostart)
A BKV Zrt. és a Fővárosi Gázművek szakemberei gyalog is végig járják az érintett vonalszakaszt a metróalagútban tapasztalt gázszag miatt.
febr. 21
14:06
Nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között (Blikk)
Hatósági zárás miatt pótlóbusz közlekedik a 2-es metró vonalán az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között. A BKK közlése szerint a fennakadás idejére a 7E autóbusz és több más járat hosszabbított útvonalon közlekedik.
febr. 21
14:06
Ezt rontja el sok kerttulajdonos: a sztárkertész 5 bombabiztos tavaszi tippje a tökéletes pázsithoz (Pénzcentrum)
Bár az elmúlt hetekben a tél még zord arcát mutatta, a természet lassan ébredezik. Hétvégén már enged szorításából az éjszakai fagy, napközben akár 10 fok is lehet. Pár hét, és berobban a tavasz - a kerttulajdonosok pedig már a tökéletes gyepet képzelik maguk elé: dús, haragoszöld, ápolt pázsitot, egyenletesen nyírva. A gyeptelepítés szempontjából
febr. 21
14:06
Egy új denevérkoronavírus járvány fenyegeti a világot? (Magyar Hírlap)
A virológus szerint a vírusok aktív terjedése világszerte ritka.
febr. 21
14:08
Mi a rövid alvó szindróma – és rossz dolog-e ez? (Magyar Hírlap)
Néhány szerencsés ember képes mindössze hat órát aludni egy éjszaka, és még mindig úgy működni, mint egy normális ember.
febr. 21
14:09
Tüntetést szerveznek a civilek a kalocsai kórház gyerekosztályáért (Telex)
Szeretnék, ha megmaradnának az osztályok, amiket centrumkórházakba szerveznek át.
febr. 21
14:09
Új megvilágításba helyezték Kohán rejtőzködő képeit (Gyulatelevízió)
A Kohán hagyaték rejtőzködő, vagyis kevesek által ismert képeit mutatja be az az időszaki tárlat, melyet csütörtök délután nyitottak meg a művész nevét viselő képtárban. A tárlat nem is csak ezért mondható különlegesnek, hanem azért is, mert a gyakran sötét árnyalatú Kohán festmények ezúttal másképp jelennek meg a látogatók előtt. A Rejtőzködő képe
febr. 21
14:12
Megjelent a jogszabálytervezet: így kaphatnak otthonfelújítási támogatást a nyugdíjasok (Adózóna)
Megjelent a jogszabálytervezet a Vidéki Otthonfelújítási Program változtatásáról. A korábbi bejelentésekkel összhangban a nyugdíjasok is jogosultak lehetnek a támogatásra. De más érdekeség is szerepel a dokumentumban – derül ki a Bankmonitor közleményéből.
febr. 21
14:12
Vizsgált indult a Tesla, a BYD, a Volkswagen és a Stellantis ellen a fogyasztók megtévesztése miatt (Portfolio)
Az olasz versenyhivatal vizsgálatot indított négy autógyártó, a BYD, a Stellantis, a Tesla és a Volkswagen ellen, mert feltételezhetően félrevezető információkat közöltek elektromos járműveik teljesítményéről.

Keresés