A Skoda Auto 2024-ben több mint 925 ezer járművet gyártott világszerte, ami 4,2 százalékos növekedés az előző évhez képest – tájékoztatta a Volkswagen konszern márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria közleményben. A vállalat több mint 280 ezer akkumulátorrendszert gyártott a Volkswagen Csoport hibrid járműveihez, valamint több mint 1
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2024 negyedik negyedévének végére elérte a 2130 forintot, ami 9,1 százalékos emelkedést jelent a megelőző év azonos időszakában regisztrált 1952 forinthoz képest.
A medencefenék izomzatának tónusa, ereje és általános egészségi állapota létfontosságú a szexuális élet megfelelő működőképességéhez, mivel kulcsszerepet játszanak az izgalomban, az élvezetben és az orgazmusban is.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre nincs igazán szükség az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalásokon - vélekedett Donald Trump amerikai elnök a Fox News Radiónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett pénteken.
A Dárdai-dinasztia legfiatalabb tagja Berlinben született, és korábban a német utánpótlás-válogatottban szerepelt. 2023-ban U17-es Európa-bajnok lett Németországgal, éppen Magyarországon.
A macska szapora jószág volt már az ókorban is, ráadásul a termékenység és a védelmezés szimbóluma, ezért előszeretettel mumifikálták ezeket az állatokat.
A Soproni Egyetem két kutatója és tudományos partnereik nemzetközileg is kiemelkedő felfedezést tettek a mikrobák által kialakított karbonátstruktúrák (sztromatolitok) fejlődésével kapcsolatban. Az eredményeket a világ egyik legnevesebb tudományos folyóiratában, a Scientific Reports-ban publikálták. Az új kutatás hozzájárulhat a földtörténeti múltb
Február 23-a különleges nap lehet az asztrológia iránt érdeklődők számára. A csillagok állása most különösen izgalmas lehetőségeket és tanácsokat tartogat minden csillagjegy számára. Nézzük meg, mit üzen a napi horoszkóp az egyes jegyeknek!
A piac trendje a mémérmékről a hasznosság-alapú tokenek felé tolódik. A változó piaci hangulat miatt a Pepe és a Dogecoin árfolyama jelentősen visszaesett. A nagybefektetők („bálnák”) most olyan ígéretesebb projektekbe helyezik át tőkéjüket, amelyek stabilabb és kiszámíthatóbb hosszú távú növekedést biztosíthatnak.
A Sony átütemezte Tom Holland (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) negyedik Pókember-filmjének bemutatóját, és 2026. július 24-ről 2026. július 31-re tette át, írja a Variety.
Fucsovics Márton mindössze egy játékot veszítve nyert a szlovák Jozef Kovalík ellen a 3,2 millió dollár összdíjazású dubaji keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
Sajnos nem nálunk. Az Egyesült Királyságban kérik arra a baromfitenyésztőket, hogy töltsék le a Livestock Protect alkalmazást, hogy nyomon követhessék a madárinfluenza gyors terjedését és megerősítsék a gazdaságon belüli biológiai biztonságot.
Senki sem úgy képzeli el, hogy egyedülálló szülőként néz szembe a gyereknevelés minden kihívásával, de az élet sokszor közbeszól. Most egy anyuka meséli el, mi az, amit legszívesebben mindenkinek elmondana erről a helyzetről.
Sokan várták a Sznobjektív különkiadását, amelynek az lett volna a címe, hogy Tíz probléma Magyar Péterrel, amin változtatnia kell, ha rendszert akar váltani.
Hazánkban is egyre népszerűbbnek számít az édeskés gyümölcs, amit jótékony hatása miatt rengetegen fogyasztanak. Csak egy baj van vele: rendkívül büdös.
A megfelelő étrend alapvető az egészség megőrzésében. Ehhez nem is mindig kell sokat tenni. Az inzulin a hasnyálmirigyben termelt hormon, kulcsszerepet játszik az egészséges öregedésben. Az inzulin továbbítja a véráramból
A Rating ukrán közvéleménykutató intézet most hozta a legújabb mérését. Trump nyilatkozatai után az ukránok összezártak Zelenszkij mögött, és a januárban mért 57%-os népszerűsége februári 65%-ra emelkedett.
Egy német startup, a tozero sikeresen tesztelt egy akkumulátorcella-prototípust, amely száz százalékban újrahasznosított grafitot tartalmaz. Az ebből a nyersanyagból szinte egy az egyben importra szoruló Európában ez az első hasonló,
Az alábbi jelek arra utalnak, hogy itt az ideje lecserélni a párnánkat.A párnáknak nem kis feladatot kell ellátniuk – minden éjszaka hat-nyolc órán át kell megtámasztaniuk a fejünket, a nyakunkat a gerincünkkel egy vonalban kell tartaniuk, nem beszélve a fejünkről és arcunkról lekerült bőrről, amelyek rákerülnek. Mindez a sok kopás azt jelenti, hog
Az új, hatodik generációs BMW eDrive hajtáslánc-technológiával (röviden Gen6) a BMW Group valódi technológiai ugrást ígér. Termékoldalról nézve ez 30 százalékkal gyorsabb töltési sebességet és 30 százalékkal nagyobb hatótávolságot is jelent, amely egyes modellek esetében még kimagaslóbb. A Gen6 nagyfeszültségűakkumulátor-koncepciója ráadásul az új,
A régi, használaton kívüli törülközők kidobása helyett számos kreatív és hasznos módja van azok újrahasznosításának. Adunk néhány ötletet, mihez kezdhetsz velük!
Minél előbb észleli valaki magán a 2-es típusú cukorbetegség jeleit, annál korábban részesülhet megfelelő kezelésben, amelynek felépítésében nagy segítséget jelenthet a szöveti cukormonitorozás.
Kertemben számos gyümölcsfa található. Hamarosan kezdem a metszési munkákat és szeretném megtudni, hogy miért szükséges lemetszeni a fákról a vízhajtásokat?
Hogyan lehet egy település egyszerre az élő múlt színhelye és futurisztikus város? Hogyan simul össze a több száz éves medina, a fallal körülvett óváros és a több mint kétszáz méter magas torony? Rabat, Marokkó fővárosa erre példa: a településre érkező látogató egyszerre láthat jövőbe mutató fejlesztéseket, de a régmúltban is barangolhat.
A pénzt megkeresni nehéz, de elkölteni könnyű – gondolják sokan és ez különösen igaz a mai, kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben, amikor egyik napról a másikra kell alkalmazkodni a körülményekhez. Bár az anyagiakat tekintve a legtöbben kisebb-nagyobb kihívásokkal küzdenek, akadnak olyan egyszerű, hétköznapi trükkök, amelyeket betartva nem kell agg
Sokan szeretjük hírek olvasásával elütni a toaletten töltött időt, így volt ezzel a 47 éves Paul Knight is, aki bizonyára majd lefordult a csészéről, amikor meglátta, hogy egy több mint 4 millió font (1,9 milliárd forint) értékű házat és 250 ezer font (120,8 millió Ft) készpénzt nyert.
A klímaváltozás hatására olvadó gleccserek közel két centiméteres tengerszint-emelkedést okoztak ebben az évszázadban, derült ki egy új tanulmányból. A 2000 és 2023 között folyt kutatás szerint a világ gleccsereiről 6,542 ezermilliárd tonna jég olvadt le két évtized alatt. Gyorsabban olvadtak a gleccserek az elmúlt két évtizedben, mint valaha. Egy
A 16 és 75 év közötti lakosság több mint fele (58%) fogyaszt valamilyen speciális élelmiszert - derült ki a Kifli.hu kutatásából. Ezek az élelmiszerek 30 százalékos többletköltséget jelentenek, ám sokaknak nincs más választásuk, ha egészségesen akarnak élni. Laktózmentes termékeket a magyarok ötöde választ. Majdnem minden második válaszadó
Különleges komédiával bővült ma a Max kínálata. Egy olyan filmmel, amely hazánkban elkerülte a mozikat, pedig a kritikusok és a nézők világszerte imádták. Mostantól viszont már otthonról is megnézhetjük a sötét humorú Puccsot.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, a korábbi évekhez hasonlóan az idén is ellenőrzi az általános reklámszabályok és a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását, ezzel hozzájárulva a magyar családok és fogyasztók védelméhez.