A felszámolási eljárás kezdeményezése után, de még a felszámolás bírósági elrendelése előtt megállapodást lehet kötni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) – közölte az adóhatóság.
Milyen lesz a világ, s benne a vízhez való viszonyunk néhány évtized múlva? - erre a kérdésre válaszolhatnak a MOME kreatív pályázatában 7-10. osztályosok.
Váratlanul feloldották a tilalmat, ami megakadályozta, hogy Andrew és Tristan Tate elhagyhassa Romániát. A fivéreket 2022-ben tartóztatták le többek között emberkereskedelem és szexuális visszaélés miatt.
A kosztümös sorozatok varázsa talán abban rejlik, hogy általuk egy másik korba, egy másik világba repülhetünk – intrikák, szerelmi bonyodalmak és lélegzetelállító jelmezek közepette. Ha imádod a történelmi díszletek között játszódó drámákat, akkor a következő 6 Netflix-sorozat garantáltan magával ragad! Akár az egyes korok eleganciáját, akár az eur
Az amerikai egészségügyi hatóságok felülvizsgálják a Moderna gyógyszergyártó vállalatnak madárinfluenza elleni vakcina fejlesztésére odaítélt 590 millió dolláros szerződését. A támogatásról szóló döntés még a Biden-kormányzat vakcinagyártási megállapodásainak átfogó ellenőrzésének részét képezte - számolt be a Reuters.
Életének kilencvenedik évében szerdán este elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – tudatta családja képviselője az Mti-vel csütörtökön. A tájékoztatás szerint Mécs Károly méltósággal viselt, hosszan tartó súlyos betegség u
Blake Lively szerint Trachtenberg mindig harcolt az igazságtalanság ellen. Rosie O'Donnell arról beszélt, hogy a színésznő sokat szenvedett az elmúlt években.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2024-ben 10 359 tonna lejáratközeli és csomagolási hibás élelmiszert mentett meg, amivel 245 ezer nélkülözőnek, köztük gyermekotthonok lakóinak, nagycsaládosoknak, egyszülős háztartásoknak, egyedül maradt időseknek, fogyatékkal élőknek és hajléktalanoknak nyújtott segítséget - közölte az egyesület kedden az Mti-vel
Megújulhat 2026 végére a Mester utca belső szakasza, valamint Újpesten az István út és a Pozsonyi utca, a beruházások megvalósítása bruttó 3,97 milliárd forintba kerülhet – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Másfél évvel a lezárása után most elbontották Tata népszerű kilátóját, amit a fa szerkezet korhadása és a hódok aknamunkája tett életveszélyessé. . A helye egyelőre üres marad, de a város tervezi egy új kilátó építését.
Vlagyimir Putyin orosz elnök először ismerte el hallgatólagosan Volodimir Zelenszkijt Ukrajna törvényes elnökének. A Kreml ura Pavel Zarubin újságíróval beszélgetetett Moszkva melletti rezidenciáján
Döbrösi Laura neve tíz éve összefonódott az Aranyélet című sikersorozattal. Azóta tudatosan építette karrierjét, elkerülve a beskatulyázást, folyamatosan új kihívásokat keresve. Most azonban nem egy szerep, hanem a saját belső útja kerül a reflektorfénybe, a Face Yoga kísérte végig az önszeretetethez vezető úton és teremtett egyensúlyt az életében.
A MÚOSZ-ban tegnap megtartott Sajtófórum után Közös nyilatkozatot adtak ki a sajtószabadság védelmében, amelynek aláírói várják a további csatlakozókat is. A MÚOSZ közlése szerint kiállnak a szakma alapvető normáit betartva működő újságírók mellett, akik egyre nehezedő körülmények között dolgoznak, s próbálnak megfelelni az Alaptörvényben is megfog
Emiatt távozott a véleményrovat vezetője. Mi történt? Felmondott a Washington Post rovatvezetője, miután Jeff Bezos, a lap tulajdonosa korlátozta, hogy milyen vélemények jelenhetnek meg a véleményrovatban – írja a The Guardian. Bezos szerint, minden nap az egyéni szabadságjogokat, és a szabad piacot támogatva és védelmezve fognak dolgozni, a vélemé
A három balti ország február elején levált az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös energiagyűrűről, a függetlenségért azonban súlyos árat kell fizetniük.