Az ársapka és a kötelező akciózás vége után az érintett termékek ára elkezdte behozni a lemaradást, amit időközben felhalmozott. Emiatt két számjegyű drágulás volt néhány alapcikknél. A kormány érzi, hogy a lakosságot ez zavarja, de ha megint belenyúlnak a piacba, a vége ugyanez lesz. Egyelőre a szereplőknek sem világos, milyen rendszerben gondolko
A cég elismerte, nem megfelelő tartalmak kerültek a hírfolyamokba. Állítólag javították a hibát, de sok felhasználónál még mindig rengeteg extrém erőszakos tartalmat ajánl a platform.
Karácsonykor mindenki, év elején senki? Ezzel az üzenettel indul a Ringier Hungary és a Budapest Bike Maffia idei együttműködése, melynek keretében a médiavállalat egyéves partnerséget és médiaportfóliójának erejét ajánlotta fel a civil szervezet támogatásához.
Seth Meyers, pszichológus és párkapcsolati szakértő szerint az egyik leggyakoribb probléma, amivel az emberek megkeresik az, hogy stresszesek és zavartak – de vajon mi áll ennek a hátterében?
A felszámolási eljárás kezdeményezése után, de még a felszámolás bírósági elrendelése előtt megállapodást lehet kötni a Nav-val. Ez a lehetőség nemcsak a gazdálkodó szervezetek, hanem azok vezetői számára is kedvező megoldást kínál.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter találkozott több civil szervezettel, hogy az inflációról és az esetleges árbeavatkozásokról egyeztessenek - írja a tárcavezető a Facebookon.
Júniustól új vezetője lesz a Savaria Szimfonikus Zenekarnak: Szombathelyre érkezik Popa Gergely. A mostani igazgató, Kiss Barna két cikluson át, tíz évig vezette a zenekart. A kiírt pályázatra négyen is jelentkeztek. Ma döntöttek, ki igazgassa tovább a nagymúltú, fél évszázados zenekart.
Az Osztrák Néppárt (ÖVP), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) megegyezésre jutott a hárompárti koalíció megalakításáról.
A budapesti belvárosi ingatlanpiac 2025 elején visszafogott, csendes indulást mutatott, amely a belvárosi ingatlanok specialistája szerint a 2013 előtti időszakra emlékeztetett. „Azt mondhatjuk, hogy január a 2013 előtti időszakhoz hasonlóan lassú volt (az elmúlt bő 10 évre nem jellemzően), de február közepére élénkülést tapasztaltunk, a kereslet m
Az Európai Bizottság csütörtöki sajtótájékoztatóján számos fontos kérdés merült fel a nemzetközi politikával és kereskedelemmel kapcsolatban. A fő témák között szerepelt Kína és Oroszország kapcsolata, az EU és az USA közötti diplomáciai kapcsolatok, valamint a tervezett amerikai vámintézkedések és azok hatásai. Brüsszel egyelőre kivár és várja, ho
Ahogy a tavasz közeledik, a természet is életre kel, és ezzel együtt a teendők is felhalmozódnak szeretett kertünkben. Mielőtt belevágnánk a nagyobb munkákba, érdemes felkészíteni a kertet ezekre a feladatokra.
Újfajta csalási séma kezd elterjedni itthon: vonzó árú termékek, szolgáltatások külföldi online felületeken való megvásárlásakor az ügyfelek óvatlanul egy rejtett előfizetéshez is jóváhagyásukat adják, írja honlapján az MNB. Az ezeket kínáló csalárd online kereskedők így – az ügyfél eredeti szándéka ellenére – lehetőséget kapnak ismétlődő előfizeté
László András, a Megafon propagandaközpont képzésén átesett fideszes EP-képviselő lesz az USAID-ügyi kormánybiztos. Az ő dolga lesz kivizsgálni, hogy az Egyesült Államok kiknek juttatott támogatásokat a John F. Kennedy amerikai elnök által életre hívott USAID program keretében. A program keretében több magyar médium is támogatást kapott a működésér
Intenzív szakmai munkával és inspiráló előadásokkal zajlott a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) 3 in 1 szakmai napja február 26-án az Ensana Thermal Margitsziget szállodában. A tagozati ülésekből, közgyűlésből és EventHub szakmai eseményből álló rendezvényen a hazai rendezvényszakma teljes spektruma – rendezvényhelyszínek,
„Jelentős érdeklődés övezi a januárban indult szabad felhasználású, kamatmentes Munkáshitelt. A Bankmonitor kalkulátorát használó fiatalok adatai alapján azt néztük meg, hogy mennyit keresnek az érdeklődők. Természetesen az is nagyon lényeges, hogy a bankok mekkora fizetést várnak el, azaz hányan bukják el a kamatmentes kölcsönt az alacsony jövedel
A Standard Chartered elemzője továbbra is kitart amellett, hogy a bitcoin árfolyama elérheti az 500 000 dollárt Donald Trump elnöksége alatt, annak ellenére, hogy a legnagyobb kriptovaluta háromhavi mélypontra süllyedt - közölte a Cnbc.
Jelenleg 63 atomreaktor építése zajlik világszerte, háromnegyedük a feltörekvő gazdaságokban található. Ennyi reaktor 1990 óta nem épült egyszerre, és egyértelműen nukleáris reneszánsz előtt állunk, mert a megnövekedett villamosenergia-igény máshogy nem elégíthető ki. Tóth Máté energiajogász szerint Európa későn ébredt, de legalább már az olyan ato
Életének 91-ik évében elhunyt a tizenegyszeres magyar bajnok, aki szárazföldön és vízen is tudott bajnokságot nyerni. Lukács Lóránt 1934. november 27-én született Budapesten. 1945–1950 között a budapesti Szent Imre Gimnázium, majd a Petőfi Sándor Gimnázium tanulója volt. 1954–1961 között a Budapesti Honvéd Sportegyesületének versenyzőjeként ért el
A felek célja a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása volt. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a tárgyalásokat követően azt mondta, hogy a két ország közötti kapcsolatok helyreállítása hosszú folyamat lesz.