Jogerőre emelkedett Kenderesi Tamás doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az olimpiai bronzérmes úszó fellebbezését.
A Sopron Basket a hazai pályán szerzett 27 pontos előny után idegenben 69-57-re kikapott a francia BLMA csapatától csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, így 138-123-as összesítéssel bejutott az elődöntőbe.
A nyilvános illemhelyekhez való hozzáférés hiánya a nők alapvető emberi jogait sérti, mivel korlátozza a szabad mozgásukat és társadalmi szerepvállalásukat.
Gál Emília személyében magyar alprefektusa lett a csángómagyarok által is lakott moldvai Bákó megyének. Az alprefektust csütörtöki ülésén nevezte ki a román kormány, és több megye élére új prefektusokat, alprefektusokat tett. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) Bákó megyei szervezete csütörtökön este
Ez a 4 csillagjegy nehéz időszakon megy át. Horoszkóp. Rák – nehéz időszak ez: Egyáltalán nem jó most ott, ahol vagy, ahogy élsz, ahogy telnek a napjaid és ahogy gondolkozol az sem jó. Elképesztően magányos vagy, szó szerint padlót fogtál. Elengedted a céljaidat, feladtad az álmaidat. Sötétben tapogatózol és nem látod a kiutat. Nincs kedved
A kormány új rendeletben módosította a politikai üldöztetést szenvedett személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetét szabályozó jogszabályokat - derül ki a Magyar Közlönyből.
A Media1 információi szerint 2025. május 1-jétől az ATV Csoport átnevezi kisebbik televíziós csatornáját: az ATV Spirit helyett ATV Extra néven lesz elérhető a csatorna. A változás célja a közéleti és hírjellegű tartalmak megerősítése, valamint az élő közvetítések számának növelése.
Észak-Korea újabb csapatokat küldött Oroszországba, és újra csapatokat vezényelt az Ukrajnával határos, oroszországi Kurszk megyébe - mondta el a dél-koreai hírszerző szolgálat egyik tisztségviselője csütörtökön az AFP francia hírügynökségnek.
6 és fél órán át tárgyalt Isztambulban Oroszország és az USA diplomáciai küldöttsége és bár a találkozó hivatalosan véget ért, a felek semmilyen információt nem osztottak még meg arról, mi hangzott el az eseményen- szúrta ki a Portfolio.
Jelentős érdeklődés övezi a januárban indult szabad felhasználású, kamatmentes Munkáshitelt. A Bankmonitor kalkulátorát használó fiatalok adatai alapján a Bankmonitor szakértői azt nézték meg, hogy mennyit keresnek az érdeklődők. Természetesen az is nagyon lényeges, hogy a bankok mekkora fizetést várnak el, azaz hányan bukják el a kamatmentes kölcs
Elfogadta Szombathely közgyűlése a város idei költségvetését csütörtökön, amelynek mérleg szerinti bevételeit és kiadásait egyaránt 30,1 milliárd forintra tervezik, 10,2 milliárd forinttal kevesebbre mint amennyiből az előző évben a költségvetés módosításai után ténylegesen gazdálkodtak.
A már biztosan negyeddöntős Veszprém 37-33-ra nyert a Paris Saint-Germain otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában, csütörtökön.
Az ukrajnai béketárgyalásokon kísérletet tesznek majd arra, hogy az Oroszország által elfoglalt ukrán szuverén területek egy részét visszaszerezzék – közölte csütörtökön Donald Trump amerikai elnök, amikor a washingtoni Fehér Házban fogadta Keir Starmer brit miniszterelnököt.
A már biztosan negyeddöntős Veszprém 37-33-ra nyert a Paris Saint-Germain otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában, csütörtökön.
A pártok azért döntöttek úgy, hogy a következő hét helyett pénteken kezdik meg a tárgyalásokat, hogy elkerüljék a politikai bizonytalanság elhúzódását.
Most, hogy a fővárosban átlépte a panellakások ára a négyzetméterenkénti egymilliós határt, érdemes jobban megnézni mit is kap a pénzéért, aki panelt vásárol és mire számíthat a jövőben. A befektetők vakon veszik meg, a piaci hatásokra gyorsan reagál az ára és nagyjából minden tizedik magyar ilyen ingatlanban él. A panellakásokkal kapcsolatos kérdé
A Ferenc pápa által kreált bíborosok a világ legkülönbözőbb pontjain élnek, akár egészen piciny egyházmegyékben és valójában nem is állnak kapcsolatban egymással.
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által politikai bosszúból meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Mondhatnak róla bármit a kritikusai és a benne kétkedők, mutathatnak bármit a múltbeli esetek, Lewis Hamilton eltökélte, hogy végigjárja a maga útját, és 40-en túl is csúcsra ér új csapatával, a Ferrarival.
Unod már, hogy neked is foltosak maradnak a poharaid, miután kiveszed őket a mosogatógépből? Nos, szerencsére erre is van megoldás, és szinte alig kerül valamibe.
Gene Hackman hosszú pályafutása alatt többször erőszakos karaktert vagy igazi gonosztevőt alakított, de a komikus szerepeiben is ott volt a játékára jellemző érzékenység. Maga Hackman is viccelődött azzal, hogy ennyire hétköznapi fejjel ilyen sokra vitte Hollywoodban.