Témák: A magyar űrtevékenység kezdetének 79. évfordulójára emlékeztek csütörtökön, Gyulaváriban. 1946. február 6-án végezte el munkatársaival Bay Zoltán azt a világraszóló kísérletet, melynek során saját fejlesztésű radarberendezéssel sikerült kimutatni a Holdra sugárzott rádióhullámok visszaverődését az égitest felszínéről, megteremtve egy új tudo
Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára - ezt maga az ukrán elnök mondta csütörtökön Kijevben újságíróknak.
Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta a "Férfiak távoltartása a női sportoktól" című rendeletet, amely kizárja a transzneműeket a női sportokból. A rendelet célja a nők és lányok sportolási lehetőségeinek védelme, biztosítva, hogy biztonságos és tisztességes körülmények között versenyezhessenek.
Jennifer Lopeznek nem kell a szomszédba mennie divattanácsokért: az énekes-színésznő mindig tudja, mivel keltsen feltűnést, amit ezúttal egy korántsem átlagos kabátban tett meg.
Zelenszkij elnök szerint az első kurszki offenzíva nagyot nyomhat a latba a lehetséges jövőbeli tárgyalások során. A jelentések szerint pedig újra támadást indítottak.
Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára - ezt maga az ukrán elnök mondta Kijevben újságíróknak.
Donald Tusk hatalomra kerülése óta politikai fegyverként használja az állami intézményeket: ügyészeket és bírákat távolítanak el, ellenzéki politikusokat tartóztatnak le, miközben szövetségesei érinthetetlenek – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
Zelenszkij elnök szerint az első kurszki offenzíva nagyot nyomhat a latba a lehetséges jövőbeli tárgyalások során. A jelentések szerint pedig újra támadást indítottak.
Nem akárhogy szerzete meg első gólját a román élvonalbeli UTA Aradban Zsóri Dániel, aki a Miriuta László vezette Poli Iasi kapuját vette be sarokkal. Külön öröm a becserélése után 12 perccel betaláló Puskás-díjas támadónak, hogy az ő góljával diadalmaskodtak 1–0-ra a bajnokságban.
Egy idős a földön fekve próbált pihenni a Bajcsy Kórház sürgősségijén, miután 13 órát várt az ellátásra. A kórház kivizsgálta az esetet, a Magyar Orvosi Kamara szerint egyre nagyobb a túlterheltség.
Egy különösen veszélyes, a legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló, úgynevezett karbapenemáz-termelő baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki utcai kórházban Budapesten.
Az akkumulátortechnológia hatalmas változás előtt állhat, ha a Microvast nevű amerikai vállalat sikerrel jár. A cég legújabb fejlesztése, a True All-Solid-State Battery (ASSB) technológia, olyan megoldásokat kínál, amelyek nemcsak hatékonyabbá, hanem biztonságosabbá is tehetik az akkumulátorokat – és ezzel együtt az elektromos járműveket, a robotik
A mexikói jegybank jelentős kamatcsökkentést hajtott végre csütörtökön, reagálva az infláció mérséklődésére. A döntéshozók további lazítást helyeztek kilátásba, ami a gazdasági növekedés ösztönzését célozza.
Egy gyakori éjszakai szokás "öregítheti" a bőrt, mutatott rá nemrég egy orvos. Ez a mindennapos rutin nem csak a ráncok kialakulását segíti elő, hanem az arc aszimmetriájához is vezethet, szóval mindenképp érdemes vigyázni vele.Joe Whittington doktor egy TikTok-videóban osztotta meg jótanácsát:A párnád lehet az oka annak, hogy az arcod nem szimmetr
Az Uzsoki Utcai Kórház intenzív osztályán három betegnél mutattak ki olyan baktériumfertőzést, amely ellenáll a legerősebb antibiotikumoknak is. Az RTL Híradó információi szerint a kórház vezetése felvételi zárlat elrendelését kezdeményezte, és a fertőzött pácienseket már elkülönítették.
Corneille Nangaa, a Kongó-folyó Szövetség nevű lázadó szervezet vezetője időközben közölte, hogy a felkelők további városokat és településeket akarnak elfoglalni annak ellenére, hogy korábban ennek ellenkezőjét állították.
A Henkel Magyarország Consumer Brands üzletágánál a tavalyi évben különösen nagy hangsúlyt kapott a jótékony, önzetlen cselekedet. Nemcsak termék- és pénzadománnyal, hanem önkéntes csapattevékenységekkel is hozzájárultak több szervezet munkájához. A Henkel vállalati kultúrájában mélyen beágyazódott a társadalmi szerepvállalás és ez az értékteremtő
A megemelt bérek visszaállítják a pedagógusszakma vonzerejét - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Rétvári Bence emlékeztetett: tavaly átlagosan 32,2 százalékkal nőtt a pedagógusok fizetése, január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal. A megelőző két évben is
A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő IFR (International Financing Review) a világ vezető globális tőkepiaci hírszolgáltatója, amelynek csapata tapasztalt újságírókból és elismert iparági szakemberekből áll.
Spanyolországban a nők évente csaknem ötezer euróval (1,7 millió forint) keresnek kevesebbet a férfiaknál – derült ki az egyik legnagyobb spanyol dolgozói érdekképviselet, a CC.OO csütörtökön közzétett jelentéséből, közölte az MTI.
Az Európai Uniónak meg kell vizsgálnia egy "újrafegyverkezési bank" (rearmament bank) létrehozásának lehetőségét, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat védelmi képességeinek növelésére és az orosz agresszió elrettentésére – mondta Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter Varsóban. A javaslat egy új pénzügyi intézmény létrehozására irányul, amely
A szlovák állami gázművek (SPP) február elsejétől a Török Áramlat gázvezetéken keresztül kezdte importálni az orosz gázt, és az így behozott gáz mennyiségét áprilistól megduplázzák - jelentette be Vojtech Ferencz, az SPP igazgatótanácsának elnöke pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Ha eddig úgy vélte, hogy a léböjtkúra során fogyasztott gyümölcslé hozzájárul az egészségéhez, akkor rosszul gondolta. A Northwestern University új tanulmánya szerint ugyanis komoly változást okoz a szájban élő baktériumoknál, ami problémás lehet.
Közönségkedvenc sorozat vadonatúj tévéfilmes folytatásával és számos népszerű mese új részeivel várja a fiatalokat februárban a Nickelodeon. Veszélyes Henry egész estés tévéfilmjében újabb fergeteges kalandba keveredik az ismert hős, előtte pedig emlékeztető gyanánt egy maraton keretében frissítheti fel mindenki az előzményeket.
A Helia-D kutatásában a 20-29 és 30-39 fiatal magyar nők arcápolási szokásait mérte fel. Kiderült, hogy egyre tudatosabbak vagyunk a bőrápolás, a fényvédelem és az öregedés jeleit lassító megelőzés terén is. A 20-29 éves nők valamivel nagyobb aránya, 68%-a használ arcápolási termékeket este, mint reggel (59%). A 30-39 évesek esetén a reggeli (58%
Több ezer hamis márkajelzésű ruhát foglaltak le a pénzügyőrük Nagykanizsán. Több mint 68 millió forint veszteség érte volna a jogtulajdonosokat a hamis termékek forgalomba kerülése esetén.
2024-ben mindössze 24 ezer új társas vállalkozás indult Magyarországon, ami az elmúlt nyolc év leggyengébb eredménye. Miközben a vállalkozási kedv csökkent, több mint 6 ezer vállalkozó van, aki hatnál több céget irányít.