2026. január 12. hétfő

jan. 12
18:09
Mitől lehet télen magasabb a vérnyomás, és mi a teendő? (WebBeteg)
A hideg időszak beköszöntével sokan tapasztalják, hogy emelkedik a vérnyomásuk, különösen idősebb korban. Az elmúlt évek kutatásai azonban pontosabban megmutatták, hogy a hideg időjárás önálló, klinikailag is jelentős rizikófaktor, főként 65 év felett.
jan. 12
18:09
2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus (ProfitLine)
Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy egy 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
jan. 12
18:09
Megkötötte a várva várt megállapodást az Apple (Portfolio)
Az Alphabet hétfőn bejelentette, hogy több évre szóló megállapodást kötött az Apple-lel: az iPhone-gyártó következő generációs mesterségesintelligencia-modelljei a Google Gemini technológiájára épülnek.
jan. 12
18:09
"Ha elesünk, fel kell állni" - Viczián Viktória már várja, hogy anya lehessen (BorsOnline)
A gyönyörű modell bár nemrég vetett véget párkapcsolatának, máris a családalapítást tervezgeti. Viczián Viktória úgy érzi, nagy örömét lelné az anyaságban.
jan. 12
18:09
Már-már blaszfémia Orbán Viktorhoz hasonlítani az ideggyenge Magyart – Replika (Mandiner)
Biztos választás, vagy egy ideggyenge brüsszeli báb? Jobb esetben nem is lenne kérdés.
jan. 12
18:09
Videóalapú diagnózissal mentettek életet a mentők (Magyar Nemzet)
Az új rendszer már az egész országban elérhető.
jan. 12
18:11
Hihetetlen száguldás: valósággal kilőtt a kritikus anyag ára! (Portfolio)
Kétéves csúcsra került a zöld átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus nyersanyagnak, a lítium-karbonátnak a jegyzése a kínai árutőzsdén.
jan. 12
18:12
Húsz embert megölt egy elefánt Indiában az év első napjaiban (Telex)
A szakértők szerint egyetlen hím példányhoz köthető az összes haláleset, az állatot még nem sikerült elfogni.
jan. 12
18:15
Brutális erejű balesetről jött hír: teljes útzár mellett folyik az életmentés a főúton (BorsOnline)
Szentmártonkáta és Tápiószecső között lezárták az utat.
jan. 12
18:15
Ai elpusztult, 49 évet élt (Infostart)
Elpusztult Japánban az a különlegesen intelligens nőstény csimpánz, amely képes volt felismerni több mint 100 kínai írásjegyet és a latin ábécé betűit – jelentették be a kiotói egyetem kutatói hétfőn.
jan. 12
18:15
Balszerencsét hozhatnak ezek a színek a csillagjegyedre - Óvakodj tőlük, mert rossz hatással lehetnek döntéseidre! (Metropol)
Ezeket jobb, ha elkerülöd.
jan. 12
18:15
Kvíz: Te ismered ezt a 10 pénzügyi fogalmat? Könnyű összekeverni ezeket a kifejezéseket! (Pénzcentrum)
A pénzügyi kifejezések sokszor bonyolultnak tűnnek, pedig nap mint nap találkozunk velük a mindennapi banki, biztosítási ügyek intézésénél. A Pénzcentrum mai kvízében alapvető, mégis gyakran félreértett fogalmakra kérdezünk rá. Derítsd ki, mennyire mozogsz otthonosan a pénzügyek világában.
jan. 12
18:15
Nem hiszed el! Bikiniben úszott a hóban Fésűs Nelly (Ripost)
Ladinek Judittal és Détár Enikővel vett részt a mókában.
jan. 12
18:15
Megunta a kamionos a hókotrót, fogta magát, és nekiment! (Autónavigátor)
Ahogyan a legtöbb esetben, úgy a hókotrókkal szemben elvárt magatartás kapcsán is világosan fogalmaz a KRESZ. A jogszabály 42. §
jan. 12
18:15
Elkészült a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőinek pontos programja (m4sport.hu)
Elkészült a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjének órára lebontott programja: a nyolc mérkőzés közül hetet február 11-én, egyet pedig másnap rendeznek.
jan. 12
18:15
Boszorkányság a 20. században? Helen Duncan, az utolsó angol boszorkány (Life)
A boszorkányokat jellemzően a középkorhoz, kora újkorhoz kötjük, pedig még a huszadik században is voltak képviselőik. Az utolsó angol nő, akit boszorkányságért ítéltek el, 1944-ben került börtönbe.
jan. 12
18:15
Februárban beköszönthet az atomfegyverek új korszaka (Demokrata)
Hamarosan lejár az amerikai–orosz nukleáris szerződés, Vlagyimir Putyin hosszabbítási javaslatára pedig nem érkezett reakció.
jan. 12
18:15
Oxford Economics szerint az AI-ra csak ráfogják a leépítéseket – más okok vannak a háttérben (newtechnology.hu)
Az Oxford Economics új kutatása szerint a mesterséges intelligenciáról szóló, a munkahelyeket fenyegető narratíva nem tükrözi a valós gazdasági viszonyokat. Az elemzés azt állítja, hogy a vállalatok – jelenleg és
jan. 12
18:15
Horn Gábor és Komlódi óriásit alakított – abcúg Tiszapecérek! (Mandiner)
Hogy másoknak Pojácától és Brüsszeltől tönkremegy az élete, és hogy pusztulás fenyegeti a magyarokat, a nemzetet, az nekik egyáltalán nem számít.
jan. 12
18:15
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tehetetlen tiszás ellenfelének (Magyar Nemzet)
Úgy tűnik, a Budakörnyéke-Pilis választókörzetben induló tiszás fővárosi önkormányzati képviselőnek inába szállt a bátorsága.
jan. 12
18:15
Lerántották a belső leplet is az Id Polo-ról (Autószektor)
Míg az ID. Polo külső megjelenését korábban már láthattuk, az utastér most debütált. A dizájn minimalista, sallangoktól mentes, nincsen "túllihegve" semmi, ahogyan azt a Volkswagen elektromos modelljeitől megszokhattuk. A korábbi ID.3 sok kritizált érintésérzékeny csúszkái és paneljei eltűntek, helyüket fizikai kezelőszervek vették át. Még a kormá
jan. 12
18:15
A zaj árt, a csend gyógyít (egy.hu)
Lehet, hogy ennyire egyszerű a képlet?
jan. 12
18:18
Gének vagy nevelés? Min múlik igazából, hogy milyen ember lesz belőlünk? (Bien)
A személyiségünk alakulását régóta próbáljuk megérteni, és sokszor merül fel a kérdés: a gének vagy a nevelés határozza meg jobban, hogy kik leszünk? A modern kutatások új megvilágításba helyezik ezt a vitát.
jan. 12
18:18
Nagymamám így csinálta a tojáslevest, és soha nem maradt belőle másnapra (KertÉsRecept)
Vannak olyan napok, amikor nem vágyunk bonyolult ételekre: ilyenkor remek ötlet a tojásleves. Nálunk igazi mentőöv.
jan. 12
18:18
Ezt a babgulyást egyszer megkóstolod, és soha többé nem főzöd máshogy (ÉrdekesMagazin)
Füstölt bordával és bordaporccal főztem, jó csípősen, ahogy szeretjük.
jan. 12
18:21
Jön az ónos eső, rendkívüli intézkedést jelentett be az operatív törzs (Menedzsment Fórum)
A rendkívüli időjárás miatt a helyzet kezelésére létrehozott operatív törzs soron kívüli kamionstop bevezetését jelentette be hétfő délután.
jan. 12
18:21
Kilőtt az OTP, fordulatot hozott a hétfői kereskedés (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 875,29 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 117 385,41 ponton, új csúcson zárt hétfőn.
jan. 12
18:21
Tudásátadás, adat és megtérülés – így épül fel a Prega szántóföldi szekciója (Agroinform)
A precíziós gazdálkodás ma már nem technológiai kérdés, hanem szemlélet, döntéshozatal és gazdasági racionalitás együttese.
jan. 12
18:21
Gasly: Évekig tartott feldolgozni Hubert halálát (m4sport.hu)
Őszintén beszélt a gyermekkori barát elvesztéséről.
jan. 12
18:21
Csomagküldő-óriás születik Magyarországon, most jelentették be: az osztrák posta felvásárolta a román futárcéget – az övék lesz az egyik legtöbb automata (vg.hu)
A lépés jelentősen növeli a vállalat kézbesítési és csomagautomata-kapacitását Magyarországon.
jan. 12
18:21
Az AI új korszaka a toborzásban: így találják meg a cégek a „rejtett tehetségeket” 2026-ban (Igényesférfi.hu)
A telített álláspiacon egyre nagyobb előnyt jelent az AI ismerete, mert a technológia felgyorsítja a toborzást és láthatóvá teszi azokat a jelölteket is, akik korábban háttérbe szorultak.
jan. 12
18:21
Az ellenállás új, rendíthetetlen szimbóluma: a cigarettázó iráni nő (WMN)
Több mint 500 halott, ezrek őrizetben: Iránban a gazdasági tiltakozásból rendszerszintű lázadás lett, amely élén cigarettézó nők állnak.
jan. 12
18:21
Így készül a mexikói esküvői sütemény, ami lagzi nélkül is mennyei – recept (Hamu és Gyémánt)
A mexikói esküvői édesség igazi ünnepi klasszikus: egy omlós, vajas, porcukorba forgatott aprósütemény, amely tökéletesen passzol egy csésze kávé vagy tea mellé.
jan. 12
18:21
Folytatódnak a tüntetések Iránban (Magyar Hírlap)
Magyarázkodnak az ország vezetői, akik terroristáknak tartják a tiltakozókat.
jan. 12
18:21
Hallgattak a kkv-kra, berobban a hitelprogram (Magyar Nemzet)
Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult Kkv technológia plusz forgóeszközhitel iránt.
jan. 12
18:21
A WRC-újonc rögtön az első tesztjén beesett az árokba (Racing)
Jon Armstrong WRC-pályafutása nem indult tökéletesen, a Monte-Carlo Rally előtti teszten benézett egy árokba a Ford Puma Rally1-essel.
jan. 12
18:23
Trump mindent egy lapra tesz fel: a venezuelai olajjal most megverte Kínát – a fosszilis zsákutcába ragadva azonban nem nyerheti meg a háborút (vg.hu)
Az amerikai energiapolitika ma inkább fékez, mint gyorsít a technológiai jövő felé.
jan. 12
18:23
Tízmilliárd forintos program segíti a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztését célzó intézményeket (Magyar Nemzet)
Az összesen 56 helyszínt érintő program az intézmények eszközellátottságának és utaztatási szolgáltatásainak bővítését célozza.
jan. 12
18:27
Lecsukták Grúzia volt miniszterelnökét (Infostart)
Vádalku keretében ötévi börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték hétfőn Irakli Garibasvilit, korábbi grúz miniszterelnököt pénzmosás miatt, miután a volt politikus elismerte bűnösségét.
jan. 12
18:27
"Van benne kényeztetés is" – Ilyet még soha nem tett együtt Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté (Metropol)
Két napig nem beszéltek egy romantikus nyaraláson, mert összevesztek azon, milyen lassan készül el a műsorvezető – de szerencsére minden sérelem már a múlté. Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté a TV2 műsorában, az 1% Klubban arról is mesélt, kit, mi idegesít a legjobban a másik tulajdonságai közül.
jan. 12
18:27
A legelitebb klubhoz csatlakozott a Google anyacége (Portfolio)
Az Alphabet, a Google anyavállalata negyedikként lépte át a 4 ezer milliárd dolláros piaci értéket a nagy technológiai vállalatok közül. A részvények ma 0,2 százalékkal emelkedtek a New York-i tőzsde nyitásakor, így az elmúlt hónapban elért, több mint 6 százalékos növekedéssel a vállalat felzárkózott az Nvidia, az Apple és a Microsoft mellé - írja
jan. 12
18:27
Megint az OTP vitte a hátán a BUX-ot: új rekord született (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 875,29 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 117 385,41 ponton, új csúcson zárt hétfőn.
jan. 12
18:27
Szijjártó Péter bejelentette: a kormány megkötötte a 102. stratégiai együttműködési megállapodást a Rosenbergerrel (hirado.hu)
Beszédében kiemelte, hogy stratégiai együttműködési megállapodást is aláírt a vállalattal, amely ezáltal immár a kormány 102. hasonló státuszú partnere.
jan. 12
18:27
Jó állapotú középkori hajóroncsot találtak egy skandináv tengerszorosban (AQUA)
A világ legnagyobb ismert koggéjának maradványait hozták felszínre a dániai Viking Hajómúzeum munkatársai. A 15. századi teherhajó roncsa évszázadokon át nyugodott a Dániát és Svédországot elválasztó Øresund fenekén. A maradványokat a koppenhágai Lynetteholm kerület építésével kapcsolatos tengerfenék-felmérések során találták meg. Miután a szakembe
jan. 12
18:27
"Egy pékségben mostam fel, amikor elfogyott a pénzem": Sokak kedvenc bandájának énekese döbbenetes vallomást tett (Ripost)
Fehér Balázs lelki fejlődéséről is vallott.
jan. 12
18:27
Pérez elárulta, a Mercedes is érdeklődött iránta (m4sport.hu)
A Ferrari és a McLaren mellett egy harmadik élcsapat is érdeklődött iránta pályafutása elején.
jan. 12
18:27
Tényleg megkezdődött: már toborozzák a fiatalokat a katonai szolgálatra Európa egyik legnagyobb országában – ekkora a fizetés (vg.hu)
A program fokozatosan bővül, 2026-ban háromezer, 2035-re pedig 42 500 önkéntessel.
jan. 12
18:27
A kommunikáció az egészségügy biztonsági öve – használjuk! (Mandiner)
A problémákat nem takargatni kell, épp ellenkezőleg. Fontos, hogy transzparensen beszéljünk róluk, de a hangnem sokat számít: az egészségügy az egymás iránti tiszteletre épül. Kőnig Róbert írása.
jan. 12
18:27
Hatalmas sikere volt a 26. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításnak (Magyar Nemzet)
Százhúsz kiállító, hatvanezer látogató.
jan. 12
18:33
Orbán Viktor üzent a Nemzeti Sport Gála résztvevőinek: Gratulálok a 2025-ös év sportsikereihez! (Metropol)
Ezt kívánja az idei évre a miniszterelnök.

Keresés