A karácsonyi szünetben lényegében nem mozdultak meg a pártpreferenciák, és ezzel állandósulni látszik a kormánypárt előnye. A Fidesz-KDNP egy most vasárnapi választáson a listás szavazatok 47, a Tisza Párt pedig 40 százalékát kapná meg - derül ki a Nézőpont Intézet január 5-7. között, ezer ember telefonos megkérdezésével végzett közvélemény-kutatás
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent "Kkv Technológia Plusz Hitelprogram" című (Ginop Plusz-1.4.3-24) felhívás "B" hitelcélja esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, támogatási kérelmeket január 15-ig lehet benyújtani – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.
Az Úszó Nemzet Programon keresztül évente 42 városban 45 ezer gyerek tanul meg úszni, a versenyrendszerbe pedig 2024-ben már 971 gyerek lépett be – erről beszélt az InfoRádióban a program szakmai vezetője, a Nemzetközi Úszószövetség Úszótechnikai Bizottságának tagja.
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent "Kkv Technológia Plusz Hitelprogram" című (Ginop Plusz-1.4.3-24) felhívás "B" hitelcélja esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, támogatási kérelmeket január 15-ig lehet benyújtani – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.
Ön kap fizetésemelést idén? Biztosan nem akkorát, mint egy képviselő. A HVG nemrégiben számolta ki, hogy márciustól kb. 180.000 forinttal nőhet az egyébként sem csekély összeg, na meg persze ott vannak az egyéb juttatások. És ez csak a jéghegy csúcsa: hogy mennyit keres egy országgyűlési képviselő, az attól is függ, benne van-e valamilyen bizottság
Az AI egyre határozottabban kopogtat a hírmédia ajtaján, és sok jel szerint nemcsak kiegészítő eszköz lesz, hanem a tartalomfogyasztás módját is alapjaiban alakíthatja át. Az AI legnagyobb ígérete a hírek világában a hiperperszonalizáció: olyan személyre szabott címlapok és tartalmak, amelyek nemcsak témában, hanem hosszban, stílusban, formátumban
Az American Society of Cinematographers (ASC), azaz az Amerikai Filmoperatőrök Szövetsége – Spotlight-díjra jelölte Erdély Mátyást Nemes Jeles László Árva című filmjének operatőri munkájáért. A Spotlight-jelölés egy igen rangos nemzetközi szakmai elismerés, amellyel a szövetség a világ legkiemelkedőbb operatőri teljesítményeit díjazza.
A melsungeni válogatott kapusduó, Palasics Kristóf és Bartucz László nyilatkozott az Európa-bajnokságot megelőzően az M4 Sport riporterének, Tóth Bálintnak.
Egyre több királyi szakértő von párhuzamot a két nő között. Meghan Markle és Sarah Ferguson királyi felemelkedését, bukását és palotán kívüli újrakezdését kísértetiesen hasonló botrányok és döntések szegélyezik.
Egy kínai humanoid robot látványos bemutatója hívta fel a figyelmet a technológia rohamos fejlődésére, amely demonstrálta a robotok fizikai képességeit.
Az elmúlt évek aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem magyar lakóingatlanokat is veszélyeztetik. A talajvízszint drasztikus csökkenése miatt az épületek alatt a talaj kiszárad, ami repedésekhez és szerkezeti károkhoz vezet. Sok tulajdonos azonban nem ismeri fel időben a problémát, ami súlyos következményekkel járhat.
Sok feleség érzi úgy, hogy a férje is ugyanannyi gonddal jár, mint egy gyerkőc, de ezen lehet változtatni. Íme néhány gyakori probléma és megoldási javaslat.
A nyári csúcsszezonon kívüli európai utazás egyik legnagyobb előnye általában a kedvezőbb ár. Persze Amszterdam vagy London ilyenkor sem számít olcsónak, de bőven akadnak olyan úti célok, ahol a költségek miatt nem kell kompromisszumokat kötni. Egy friss összeállítás öt ilyen helyet ajánl, és a listán egy magyar város is szerepel.
A Január első pár hete, s a közepe is egyúttal egy nagyon bőséges, ámde annál furcsább időszak. Még minden új, és nem csak az újév, de aa környezetünk is tartogathat még jócskán változásokat. Most viszont, nem elég, hogy új év is kezdődött, de még egy hatalmas szerencseáradatot is elhozott nekünk! Ennek a három csillagjegynek kiemelkedően jó lesz a
A miniszter bejelentette, hogy a választások előtt a minisztérium operatív vezetését a helyettese fogja végezni, mert őt a miniszterelnök felkérte a választási kampányban való részvételre.
Téli képeken felismerni híres helyeket nem mindig egyszerű feladat. Ebben a kvízben az európai városok havas arcukat mutatják meg, neked pedig ki kell találnod, melyik várost látod. Teszteld a tudásod most!
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A polgárőrök hat nap alatt 130-160 ezer órában végeztek karitatív tevékenységet, látogattak időskorú, mozgásukban korlátozott vagy éppen közterületen tartózkodó embereket.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó propagandalap előre megírt ítéletről beszél, és közben nem is értik, hogy mi a probléma az általuk közölt Tisza-adós írással, amire az egész Fidesz-kampány épül. Az ügyben már született egy elsőfokú ítélet, ahol kimondták, hogy a portál cikkét nem kell helyreigazítani, de Magyar Péterék fellebbeztek, és a me