Új fejezet kezdődik Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, az Oncompass Medicine életében: a cég mostantól az amerikai Genomate Health része. Ez az akvizíció két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
Három egymást követő évben haladta meg a 1,5 Celsius-fokos felmelegedési szintet a globális átlaghőmérséklet, és így a mérések kezdetétől számítva 2025 a Föld harmadik legmelegebb évét zárta – közölték szerdán az Európai Unió tudósai.
Az "Egyesült Ellentétek" formanyelv mentén tervezett autó markáns függőleges menetfényeivel és letisztult, robusztus vonalaival modern jelenség lesz az utakon, miközben méreteivel a szűkebb utcákban és parkolókban is magabiztos közlekedést garantál. A modell kétféle akkumulátor-kapacitással válik elérhetővé: az alapváltozat 42,2 kWh-s, míg a nagyo
Február 6-án, pénteken 14 órakor vesznek végső búcsút Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége a Facebook-oldalán. A nemzetközileg is elismert alkotót a Fiumei úti sírkertben helyezik végső nyugalomra.
Az idei görög szamócaszezon a megszokottnál korábban indult, amit elsősorban az ültetési időszakban és azt követően tapasztalt kedvező időjárás tett lehetővé. Nikosz Arvanitakisz, az Arvanitakis Fruits értékesítési vezetője szerint a kiegyensúlyozott környezeti feltételek elősegítették a növények zavartalan fejlődését, így a termelés a vártnál korá
Mozgalmas évet zárt a hazai használtautó-piac 2025-ben: a Használtautó.hu-n személyautók iránt közel 5 millió érdeklődés érkezett, miközben a felhasználók több mint 1,2 millió hirdetést adtak fel az év során. Az átlagos kínálati ár 5,1 millió forint körül alakult, az autók átlagéletkora megközelítette a 13 évet, az átlagos futásteljesítmény pedig 1
A méltán elismert, népszerű művészházaspár, Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor házassága több mint három évtizede példázza a harmóniát és az egymás iránti elkötelezettséget. A magánéleti boldogságot szerették volna gyermekvállalással teljessé tenni, ám ez a vágyuk nem teljesült. Az örökbefogadással kétszer is megpróbálkoztak, de hiába.
A teniszvilág krémje már Ausztráliában (vagy Új-Zélandon) készül a vasárnap kezdődő Australian Openre. Azonban nemcsak arra kell figyelniük, hogy minél jobb formába kerüljenek és a sérüléseket elkerüljék, hanem észnél kell lenniük, mert a nyári ausztrál napsütés gyilkos tud lenni.
A költségvetési problémákkal küzdő politikusok számár pénzügyi képzést indít az OECD, miközben világszerte egyre több ország szembesül adósságválsággal és költségvetési patthelyzettel – tudósított a Bloomberg.
Brooklyn Beckham szándékosan szakította meg a kapcsolatot a szüleivel, most pedig arra is fény derült, miért tartotta szükségesnek ezt a drasztikus lépést.
Elon Musk az X-en bejelentette, hogy a Tesla önvezető szoftvere, az FSD (Full Self Driving) február 14-től már csak havi előfizetéses konstrukcióban lesz elérhető.
Pakisztán megállapodást írt alá a World Liberty Financial (WLFI) egyik kapcsolt vállalatával, hogy megvizsgálják az USD1 nevű, dollárhoz kötött stabilcoin alkalmazását a nemzetközi tranzakciók esetében. A WLFI Donald Trump családjának fő kriptós érdekeltsége. A 2024 szeptemberében létrehozott platform a stabilcoinokra és a decentralizált pénzügyi
A volt miniszter szerint a magyar gazdaságpolitika annyira kiszámíthatatlan, hogy évente a GDP 3 százalékát bukjuk el rajta. Ebből a pénzből rengeteg mindent lehetne fejleszteni.
A törvény nem ismer kegyelmet, a fák gyilkosának tartott útszóró sóért komoly büntetés járhat. Van azonban pár dolog a háztartásban, ami megmentheti a helyzetet.
A repülőgépek utasterében egyre kevesebb a személyes tér, ami különösen a fapados járatokon válik nyilvánvalóvá. Ha ketten utazunk, az üléskiosztás módja jelentősen befolyásolhatja, mennyire kényelmesen telik az út – és azt is, kerül-e valaki közénk.
Egri János jégkorongozni tévesen kezdett, és 1953-ban már a bronzérmes ificsapat tagja volt. 2023 májusa óta ráadásul minden idők legidősebb jégkorongozójaként tartják számon, mivel újra pályára lépett a a magyar–szlovén hokimeccsen. A tévés 1972-től szerepelt a képernyőn, elmondása szerint civilként kezdte a pályáját. Kiderült, mit tartott a legna
A 2026-os National Board of Review gála ismét bebizonyította, hogy a díjátadó szezon nemcsak a filmekről, hanem a divatról és a sztárok ragyogásáról is szól. A New York-i eseményen a legnagyobb nevek vonultak fel, köztük Emily Blunt, aki egy álomszép meztelenruhában lopta el a show-t.
A mezőgazdasági termelői árak 2026 elején a legtöbb agrártermék esetében meghaladják az egy évvel korábbi szinteket, ugyanakkor több területen is számottevő eltérések figyelhetők meg.
Népszerű táplálkozási divatokat kever a tudománnyal az új amerikai ajánlás. Sok valós problémára mutat rá, de nehezen kivitelezhető és értelmezhető a megfordított piramis modellje.
Leopold Tausch 1886-ban leírt késő kréta korú csigáit 130 év után fedezték fel a Bécsi Tudományegyetem gyűjteményében. A magyar kutatói részvétellel feldolgozott anyag két új csigafajt és két új nemzetséget is tartalmaz. A gyűjtemény jelentősége a ritka késő kréta időszaki szárazföldi csigák miatt kiemelkedő.
Nem olcsó manapság a hitel a világpiacon. A korábbi tőkebőség korszaka véget ért. Szomorú, hogy éppen ebben az időszakban jutott oda Magyarország, miszerint nagy mennyiségű hitel felvételére kényszerül.
Január végéig kapják meg a lakossági ügyfelek bankszámlájuk éves díjkimutatását hitelintézetüktől. A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére idén először a bankok ebben a küldeményben hívják fel a figyelmet a fogyasztók konkrét bankolási szokásai alapján ajánlott kedvezőbb árazású számlacsomagra is, amelyre átszerződve évi akár több tízezer forint spó
Az IDEA Intézet felmérése szerint 2026 legelején a TISZA Párt a teljes népesség körében 8, a biztos szavazó, pártot választani tudó felnőttek körében pedig 10 százalékpontos előnyben volt a Fidesz-KDNP-vel szemben.
A magyar idősek jelentős részének választania kell, hogy a nyugdíját gyógyszerre, élelmiszerre, vagy fűtésre költse – írja a nemzetközi emberi jogi szervezet. Mi történt? Magyarországon az idősek jelentős részének választania kell, hogy a nyugdíjukat gyógyszerre, élelmiszerre, vagy fűtésre költsék – olvasható a New York-i székhelyű Human Rigths Wat
Ez a vegyes kvíz azoknak szól, akik szeretik, ha egy játék több témakörben mozgatja meg az agytekervényeiket. Nyolc kérdés vár, amelyek között nyelvi, természettudományos és logikai feladványok is szerepelnek. Itt valóban csak a legjobbak jutnak el a végéig hiba nélkül. Felbukkan például a „bazíroz” szó jelentése, ahol egy apró árnyalat dönt a hely
A gyümölcsök és zöldségek mosása sokak számára csak egy gyors öblítés a csap alatt, mielőtt az élelmiszerek a tányérra kerülnének. De vajon tényleg elég ennyi? A válasz nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Bár a friss termények tisztának tűnhetnek, valójában számos nemkívánatos "utas" érkezhet velük a konyhánkba: növényvédőszer-maradványok, bakt
Détári Lajos nagy port kavart hétfő esti kijelentésével, miszerint nem érti, mire fel a nagy felhajtás a Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik körül, aki szerinte nincs akkora tehetség, hogy el kellene ájulni tőle.