A Magyar Kultúra Napja alkalmából Erkel Ferenc emléke előtt tisztelegtek a Törökzugi Nyugdíjas Klub tagjai. A civil szervezet tagjai prezentációval egybekötött előadáson vettek részt az Erkel-házban, melyet Kocsis János tartott. A tagok már korábban is jártak az emlékházban. A hallgatóság olyan érdekességekkel is találkozott a pénteki előadáson, mi
A nonprofit szektorban tevékenykedő jogi személyek, egyesületek, köztestületek, alapítványok adózásával kapcsolatos átfogó szabályokat, valamint a közhasznú, illetve a közhasznú besorolással nem rendelkező nonprofit szervezetek közötti adózási különbségeiről szóló információs füzetet tett közzé honlapján 2026. január 21-én a Nemzeti Adó- és Vámhiva
A Párbeszéd képviselője szerint a kormánypárti véleményvezér aljas módon drogozással vádolta meg a fiút. A politikus szerint Apáti ezzel a gyászoló családot is megalázta.
Miután George Simion egy Grönland alakú tortával került botrányba, párttársa egy magyar nemzeti szimbólumokkal díszített torta felvágásáról posztolt MI-képet.
Az Európai Unió Bírósága ítélete szerint sérti az uniós jogot az a magyar szabályozás, amely 2021 óta kiegészítő bányajáradék megfizetésére kötelezi az építőipari alapanyagokat kitermelő és értékesítő vállalkozásokat, mert korlátozza a letelepedés szabadságát és közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg. A luxembourgi testület szerint a ref
Egyre több fogyasztó kap olyan SMS-t, amelyben az MVM Next nevében sürgetik egy elmaradt villanyszámla befizetését - ráadásul gyakran külföldi, például németországi számról. A csalók hamis linkre terelik az áldozatokat, ahol személyes adatokat és pénzt próbálnak kicsalni, miközben az üzenetnek semmi köze a szolgáltatóhoz.
Hosszú felújítás után újjászületett az Esterházy-villa. A magyar kultúra napján a "palotaszerű" ház megnyitotta kapuit, és már arra sem kell sokat várnunk, hogy a külföldi és a magyar irodalom megtöltse élettel az épületet. A részletekről Vámos Miklóst és Dragomán Györgyöt kérdeztük.
Szabó Zsófi és Kacsoh Dániel vezeti a Mandiner élő műsorát szombaton 10 órától, kapcsolunk a Háborúellenes Gyűlésre is, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal. Majd elemzünk. Tartsatok velünk!
Nyilvánosságra került, mennyit fizetett az állam a felszámolás alá került Dunakeszi Járműjavító megszerzéséért, a MÁV csaknem 20 milliárd forintot költött az üzem és az ingatlan megvásárlására. Mindez különösen visszás annak fényében, hogy a cégből korábban NER-közeli tulajdonosok milliárdos osztalékokat vettek ki, miközben a vállalatcsoport hatalm
A legjobb szándék ellenére kárt is lehet okozni egy eltűnt ember keresésekor. Két olyan emberrel beszéltünk arról, hogy hogyan kell hatékonyan segíteni, akik régóta vesznek részt eltűntek felkutatásában.
Az állami karrierje után borkereskedésben utazó, a nemzetbiztonsági átvilágításon fennakadt Kisst két éve egy szentpétervári stand mögött fotózták le, de a borkereskedelem előtt orosz vízumokban is utazott.
Hogyan alakíthatja át a mesterséges intelligencia a mezőgazdaság jövőjét, és milyen szerepe lesz ebben a fiatal szakembereknek? Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektorával beszélgettünk arról, miért csak a hagyományos tudásra építve lehet sikeres az AI alkalmazása, és miért válik egyre vonzóbbá az agrárpálya a következő g
A mecseki tüdőszanatórium gondolata először Horthy Miklós kormányzása alatt merült fel, de végül Pécs évtizedeket várt arra, hogy tényleg meg is épüljön. A tbc-járvány ideje alatt a szanatórium szárnyalt, a környékbeli bányászat miatt fontos szerepet játszott a munkások egészségében. Aztán jött az ezredforduló, a kapacitások lecsökkentek, az MSZP é
Nem várja meg április 12-ét a Magyar Nemzeti Bank a kamatcsökkentések elkezdésével – erre számítanak az Equilor Befektetési Zrt. elemzői. Összességében idén 3 kamatvágás várható a testület részéről. A forint nem feltétlenül ezért, de 2026-ban egy lassú leértékelő pályán haladhat, aminek végén 392 forintba kerülhet egy euró.
A Bitget közzétette legújabb kutatási whitepaperét, amely az úgynevezett Univerzális Tőzsde (Universal Exchange – UEX) koncepcióján keresztül a globális kereskedés következő fejlődési szakaszát vázolja fel – közölte a vállalat.
Hivatalosan is megkezdődött az MVM Tisza Erőmű Kft. legújabb, közel 10 milliárd forintos projektje - közölte az MVM. A telephelyen egy 31 MW teljesítményű akkumulátoros energiatároló épül ki, amely fejlesztés szervesen illeszkedik a telephely modernizációjába, kiegészítve a korábban már bejelentett gázerőművi projektet.
A politikus szerint azért kaptak szankciót, mert nem vettek részt egy bizalmatlansági indítvány szavazásán. Hat hónapig nem szólalhatnak fel a plenáris üléseken.
A vezető nemzetközi tőzsdéken 2026-ban is két számjegyű növekedést jelez előre elemzésében az Equilor. A befektetési társaság a Budapesti Értéktőzsdétől is jó teljesítményre számít idén, a BUX várakozásuk szerint 10 százalék feletti hozamot produkálhat – mondta az Equilor részvényelemzője. Takács András beszélt arról is, hogy érdemes-e még beszálln
Hiába függ sok közép-kelet-európai ország Németországtól, a válságállóságuk nagyon eltérő – ennek okairól kérdeztük az UniCredit régióért felelős közgazdászait, Mauro Giorgio Marranot és Gárgyán Esztert. Kiderült, hogy Bulgária mit nyerhet az euró bevezetésével és miért nem érné meg a cseheknek a váltás. Magyarországon még ha meg is lenne a politik
Január 22-én, a magyar kultúra napján mutatták be a legújabb hazai filmet, a Magyar menyegzőt, melynek középpontjában a szerelmi szálon túl a magyar népzene és néptánc áll, és amelyben Kovács Tamás alakítja az egyik főszereplőt. A Junior Príma-díjas színésszel többek között határon túli magyarságról és mesterséges intelligenciáról is beszélgettünk.
Ford RS200 – Egyesült Királyság Ha van rendőrflotta, ami rengeteg különleges típust látott már történelme során, az a brit rendőrségé. No, nem olyan elcsépelteket, mint a dubaji rendőrség, ahol mindig mindenből a legnagyobbat és a legjobbat állítják szolgálatba. A britek autómániája ennél sokkal mélyebben gyökerezik. Minden idők egyik legkülönlege
Első ránézésre ismerős alapanyagok: csirke, gyömbér, hagyma, szójaszósz. Mégis egészen más élményt ad, mint egy kínai wokos fogás. A japán konyhában a hangsúly a finom egyensúlyon van – az édeskés mirin, a szaké és a friss gyömbér együttese lágy, kerek ízt ad a csirkének. Ez az étel nem harsány, inkább megnyugtató: olyan fogás, amit akkor főzöl, am
Mindenki életében adódnak olyan pillanatok, amikor valami vagy valaki pillanatok alatt képes kedvünket szegni, esetleg teljesen elűzni a vágyainkat. De mit mondanak erről a csillagok?