Februártól már minden szakképző iskolába járó kilencedikes diák külön tantárgyként tanulhatja a mesterséges intelligenciát. Egy szakértő szerint teljesen megfordulhat az oktatás: a diákok otthon tanulnak és az iskolában gyakorolnak. A Pedagógusok Szakszervezete nem támogatja, hogy az MI új tantárgy legyen.
Vitaminokból ma már szinte lehetetlen hiányt szenvedni – legalábbis ami a kínálatot illeti. Az üzletek polcain végtelen mennyiségű kapszula, por és gumivitamin sorakozik, és könnyű azt gondolni, hogy ezek mindenkinek jótékonyan hatnak. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: a túlzásba vitt fogyasztás éppúgy problémát okozhat, mint a hiány.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves lengyel állampolgár ellen, aki két embert csapott be Magyarországon. A vád szerint a férfi segédmunkásként dolgozott, komplex építőipari munkák végzéséhez megfelelő szakképesítéssel nem rendelkezett. De így is elvállalt két komoly felújítási munkát. Hittek neki, bíztak benne.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kara tökéletes választás azok számára, akik fantáziát látnak a technikában, az alkotásban és biztos jövőt szeretnének. A karra jelentkezők 7 alap- és 11 mesterszak közül választhatnak, ezt követően pedig doktori képzésre is lehetőségük nyílik. A Műszaki Karon végzett mérnököket versenyképes fizetéssel várják a vállalatok
Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója szerint Oroszország nyitott egy Putyin–Zelenszkij-találkozóra, amennyiben azt megfelelően előkészítik és kézzelfogható eredményeket céloz. Kijelentette: ha Zelenszkij valóban kész a személyes egyeztetésre, meghívják Moszkvába, és a biztonságát is garantálják.
Az Ariya koncepcióautó motorháztetőjét, tetejét és hátsó szélvédőjét 3,8 négyzetméternyi napelem borítja. Összesen 480 cellával dolgozik, amelyek 700 W csúcsteljesítménnyel
Bár a cégbíróságon egyelőre csak Tóth Lilla Rebeka vezérigazgatói kinevezése látszik, a Győr+ Média Zrt. azt állítja, hogy a vezérigazgató testére, Tóth Fruzsina időközben lemondott a felügyelőbizottsági tagságáról, csak az még nem látszik az Igazságügyi Minisztérium céginformációs rendszerében
A Rákos-patak felszínén úszó olajfoltot a XIII. kerületben észlelték, de a forrása feljebb, a zuglói szakaszon van. A katasztrófavédelem már dolgozik a helyszínen.
Az egészség megőrzése nem csupán életminőségi kérdés, hanem gazdasági szempontból is fontos. A fogak állapota közvetlenül befolyásolja a táplálkozást, a beszédet és az önbizalmat, ami hatással van a munkavégzésre és a társas kapcsolatokra. A foghiány ráadásul komoly egészségügyi kockázatot jelent, hiszen rontja a rágóképességet és az állkapocs stab
A Tisza Párt egy közel háromperces videóval toboroz önkénteseket az áprilisi választásra. A több mint 10 ezer bizottság működése kulcsfontosságú a voksolás törvényességének biztosításához.
A szélsőséges időjárás súlyos fennakadásokat okoz az európai áruszállításban: a Maersk konténerszállító vállalat közlése szerint hajói menedéket keresnek, a kikötői terminálok pedig részben vagy teljesen leálltak, írja a Portfolio a Reuters alapján.
Vádat emelt a fővárosi ügyészség Karácsony Gergely ellen, mert a tiltó határozat ellenére megszervezte a 2025-ös Budapest Pride felvonulást, és nyilvános felhívásokkal hívta részvételre a követőit.
Az eddigi nyugat-keleti cégintegrációk helyett elsőként jönne létre egy észak–déli irányban integrált regionális cégcsoport, amely egyszerre rendelkezne jelentős finomítói kapacitással, kiterjedt kiskereskedelmi hálózattal és közép-európai, balkáni piaci jelenléttel. A Mol-NIS egyesülés nem lényegtelen hozadéka lehetne a Mol-JANAF együttműködés ren
Sajnos tévedhetett, aki azt gondolta, hogy a Microsoft BitLocker titkosítása százszázalékos védelmet jelent. Mint kiderült ugyanis, a redmondi vállalat állítólag titkosítási kulcsokat adott át az FBI-nak, hogy feloldják egyes, csalással vádolt Windows-felhasználók laptopjait.
A politikus kiakadt a volt önkéntesére, akit alkalmatlannak tartott. Szerinte Csercsa Balázs sértődésből adta el magát a korrupt hatalomnak. Orbán Viktor viszont már meg is osztotta az Index cikkét, amivel az utóbbi években egyre jobb a kapcsolata.
„A szolgálólány meséje” alkotóitól érkező vadonatúj sorozat jó néhány évvel a nagysikerű történet eseményei után játszódik, a nézőket pedig a disztópikus Gileádba vezeti vissza. A „Testamentumok” április 8-án három epizóddal jelenik meg a Disney+ kínálatában. A főbb szerepekben Ann Dowd (Lydia néni), Chase Infiniti (Agnes), Lucy Halliday, Rowan Bla
A Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülése után is 6,5 százalékon maradt a jegybanki alapkamat. Az MNB elnöke, Varga Mihály ráadásul kommunikációjában igyekezett hűteni a kedélyeket azzal kapcsolatban, hogy még a választások előtt csökkentheti az irányadó rátát a Monetáris Tanács. A forint ezt kétéves csúccsal hálálta meg.
A 18 százalékos áfakulcs alá tartozó termékekre vonatkozó tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026/1. Adózási kérdés formájában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csalás elleni ajánlásainak és a bankok intézkedéseinek köszönhetően 2025 első kilenc hónapjában jelentősen csökkent a kártyás és banki átutalást érintő visszaélések értéke, de ez még mindig 5 milliárd forintot tesz ki negyedévente, ami abszolút értékben magas - mondta Bartha Lajos, a jegybank pénzforgalomért, készpénzlog
A hirtelen jött enyhülés és a napi hőingás miatt valóságos kátyútenger lepte el a magyar utakat. A saját tapasztalunk is ez. Budapesten gyakorlatilag nincs olyan útszakasz, ahol ne kellene kerülgetni a lyukakat. A biztosítási alkuszok figyelmeztetnek: hiába van biztosításod, az útkezelők a legkisebb dokumentációs hiba esetén is elutasítják a kártér
A barna szín teljesen elárasztotta a divat és a szépségápolás világát, és nem véletlenül, hiszen minden téren csodásan mutat. A barna körmök után most a barna smink kerül a reflektorba: megmutatjuk azt a 15 terméket, amit neked is muszáj beszerezned, ha pont úgy imádod ezt a színt, ahogy mi.
Egy washingtoni elemzés szerint Oroszország napi 15-70 méteres előrenyomulást ér el a háborúban. Eközben az orosz katonai veszteségek már az 1,2 milliót is elérhették, ami történelmi léptékű.
Kedd este csaptak fel a lángok a francia Alpokban található Crouchevel egyik luxusszállodájában, mintegy 270 embert kellett biztonsági okokból evakuálni.