Miközben 2026-ban várhatóan 4 százalék alatt marad az infláció Magyarországon, a nagy hazai kiskereskedelmi láncok jellemzően ennél érdemben magasabb béremeléseket hajtottak végre. Az áruházi dolgozók kezdő alapbére a legnagyobb szereplőknél bruttó 418 ezer és 542 ezer forint között alakul. Több helyen béren kívüli juttatásokat is adnak, egy áruház
A Corteva több mint egy évszázados tudományos alapú nemesítési munkája kézzelfogható sikert hozott, amit a magyarországi kísérletekben elért öt elismerés is igazol.
Az indiai West Bengal államból érkeztek a legfrissebb riasztó hírek: a Nipah‑vírus újra felütötte a fejét, és a helyi egészségügyi hatóságok azonnali intézkedésekkel igyekeznek megállítani a terjedését.
Hogy néz ki? A Chery Tiggo 7 már 2016 óta létezik, 2020-ban leváltották egy új generációval, amit 2023-ban frissítettek. Ez a változat érkezett meg hozzánk. Dizájnban kicsit elmarad a 2025-ös trendtől. Szerencsére. Szerintem előnyére válik, az Év Magyar Autója versenyben a zöldautók között nevezett Tiggo 7 kifejezetten pofás autó, nekem tetszik.
Távolságtartó, magázódó üzenetektől a lángolásig, végül a szakításig vázolja fel egy rövid, de annál intenzívebb vonzalom történetét a Levelek Milenának, mely Kafka Milena Jesenskának írt összes levelét tartalmazza. A kötetből megismerjük Kafkát mint szerelmes férfit, a levelek segítenek az író magánéletének, érzelmeinek, prózájának megértésében is
A 2016. év végén alakult, és a Magyar Marketing Szövetség exkluzív szakmai közösségeként működő Marketing Döntéshozók Klubja idén immár tizedik alkalommal összegzi azt, mi várható a marketing és kommunikáció területén az előttünk álló esztendőben. A húsz, különböző szektorokból érkező hazai marketing és kommunikációs döntéshozó által összesen hét t
Az Alpok lejtőin 2026 februárjában sportolók százai küzdenek majd az aranyért — de Olaszország számára a valódi verseny nem a sípályákon zajlik. Róma abban bízik, hogy a milánó–cortinai téli olimpia gazdasági értelemben is élre repíti az országot, amely évek óta az alacsony növekedés és a strukturális problémák fogságában vergődik.
A digitális adatvédelem ma már messze túlmutat a spamek között landoló levélszeméttől. Az online felületeken minden egyes kattintással, kereséssel, regisztrációval és tranzakcióval olyan nyomot hagyunk magunk után, amelyekre különböző technológiai óriások, hirdetők, elemzőcégek és nem utolsósorban rosszindulatú szereplők csapnak le, hogy részletes
Csütörtök délelőtt ismét a kormány legfontosabb aktuális gazdasági és politikai ügyeiről ad tájékoztatást Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter szóvivő a Kormányinfón, amelyet a Portfolio élőben közvetít. Több fontos témában is bejelentések jöhetnek.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő 2026. január 29-én, csütörtökön 10 órakor sajtótájékoztatót tart.
Egy üzenettel kezdődött minden, amiből hamarosan közös vacsora, majd szoros barátság lett. A három nő rájött, a férjük ugyanazokkal a hazugságokkal hálózta be őket, ezért szövetséget kötöttek.
Az Egyesült Államokban 46 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy kínai állampolgárt, Jingliang Sut, aki több mint 36,9 millió dollár értékű kriptocsalásból származó pénz tisztára mosásában vett részt. Az ügy legalább 174 amerikai áldozatot érintett, és összesen mintegy 37 millió dollár veszteséget okozott. Su bűnösnek vallotta magát illegális pénzátuta
Bekérették szerdán az ukrán külügyminisztériumba Heizer Antal kijevi magyar nagykövetet magyar vezető politikusoknak a közelmúltban tett kijelentései miatt, amelyek szerint Ukrajna állítólag beavatkozott a magyar parlamenti választásokba - közölte az ukrán tárca honlapján.
A tartós fagyos időjárás újra előtérbe helyezi a hagyományos fűtési megoldásokat. A cserépkályha sok háztartásban megbízható hőforrás, különösen ott, ahol a gáz- vagy villamosenergia-ellátás bizonytalan. Ugyanakkor a nem megfelelő használat komoly veszélyeket rejt.
Január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján, valamint az azt követő időszakban a Viasat History Közép- és Kelet-Európa-szerte különleges műsorfolyammal tiszteleg a Holokauszt áldozatainak emléke előtt. A csatorna válogatott dokumentumfilmjei történelmi hitelességgel, személyes sorsokon keresztül mutatják be a 20. század egyik legsötétebb feje
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a CNBC-nek adott interjúban megerősítette, hogy az Egyesült Államok továbbra is az erős dollár politikáját követi, miközben a UBS egy szakértője arra figyelmeztet, hogy a dollárgyengülés elleni fedezeti ügyletek komoly terhet róhatnak a bankrendszerre.
Drasztikusan visszaesett a nyelvvizsgázók száma Magyarországon: 2024-ben mindössze feleannyian próbáltak vizsgát tenni, mint 2019-ben, elsősorban a felsőoktatási nyelvvizsga-követelmények eltörlése miatt.
Elkészült az április 12-ei országgyűlési választás hirdetménye, és megkezdődött a kiszállításuk a választási irodákhoz. Várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel.
A hummusz ma az egyik legnépszerűbb közel-keleti fogás világszerte: éttermek előételei között, street foodok pultjaiban és szupermarketek hűtőiben is ott van. Mégis, aki egyszer megkóstolja az igazán krémes, frissen készült változatot, nehezen tér vissza a bolti verziókhoz. Nem csupán ízben van különbség, hanem állagban is: az otthoni hummusz selym
A USS Abraham Lincoln vezeti a flottát, amely nagyobb, mint a venezuelai bevetésen részt vevő kötelék. Teheránnak le kell ülnie tárgyalni a nukleáris programjáról, különben jön a támadás.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Sok nő számára ismerős az érzés, amikor nem érzi jól magát a bőrében. Az igazi változás akkor indul el, amikor a fókuszt áthelyezzük a kilókról a jó közérzetre.
A Revolut Bank mexikói ügyfeleinek mostantól csak le kell tölteniük az alkalmazást, és végig kell menniük a regisztrációs folyamaton. A mexikói indulás mintaként szolgál a Revolut jövőbeli terjeszkedéséhez más, gyorsan növekvő piacokon. A Revolut Bank S.A IBM a Revolut első, Európán kívül indított bankja.
A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek 2026-ban is üdítő és felejthetetlen pillanatokat ígér. A műfaji határokat is feszegető összművészeti fesztivál programjai között a kortárs táncszínház egyik legelismertebb társulatának produkciója, egy búcsúturnéra induló jazzegyüttes koncertje, az arab opera varázslatos világa, valamint barokk remekművek
Margot Robbie hamarosan a vadonatúj Üvöltő szelek filmadaptációban tér vissza a mozivászonra, az alkotás promóciós turnéján pedig a tőle megszokott módon ezúttal is tökéletesen illeszkedik stílusában az általa megformált karakterhez.
A paksi atomerőmű 3-as blokkjának egyik generátorát december végén le kellett állítani, 244 MW termelés esett ki. A kieső áramot importból és drágább forrásokból kell pótolni.