2026. február 10. kedd

febr. 10
17:33
Már a tavaszt is a Vasasnál tölti a Kecskeméttől igazolt középpályás – hivatalos (m4sport.hu)
Az már korábban biztossá vált, hogy a középpályás Angyalföldre szerződik, a Kecskeméttel történt pozitív tárgyalásokat követően azonban az is eldőlt, hogy már a tavaszi szezonban is a Vasast erősíti – jelentették be a XIII. kerületiek a hivatalos oldalukon.
febr. 10
17:33
Meglépett Európa elől a pesti tőzsde, a forint viszont csatát vesztett (vg.hu)
A forint menetelése elakadt, az euró és a dollár is fél százalékkal drágult kedden.
febr. 10
17:33
Országszerte újulnak meg az iskolák (Magyar Hírlap)
Milliárdos fejlesztések a szakképzésben.
febr. 10
17:33
Orbán Viktor: A legfontosabb, hogy kimaradjunk a háborúból, de erős kormányra is szükség van hozzá (Magyar Nemzet)
Aki nem akar kimaradni, az nem tud kimaradni – fogalmazott a kormányfő Szekszárdon.
febr. 10
17:33
Tarolt a Csendes barát és az Árva: íme a 45. Magyar Filmszemle díjazottjai (Médiapiac)
Véget ért a 45. Magyar Filmszemle: az egyhetes rendezvényen kiemelkedő sikert aratott a Csendes barát: Enyedi Ildikó filmje négy szemledíjat kapott, sőt, Belgiumban is elismerték a napokban.
febr. 10
17:35
Autóbalesetet szenvedett Andrea Kimi Antonelli (Magyar Hírlap)
A 19 éves versenyző San Marinóban törte össze az autóját.
febr. 10
17:39
Az Európai Néppárt támogatja a Mercosur-egyezmény azonnali alkalmazását (HírTV)
A fejleményről az Európai Néppárt első embere, Manfred Weber nyilatkozott.
febr. 10
17:39
A tudósok megtalálták a kopaszodás ellenszerét (Metropol)
Ideje búcsút mondani a hulló hajnak.
febr. 10
17:39
Visa áttért az Ethereumra – valós stablecoin-tranzakciókat számol el blokkláncon (ProfitLine)
Egy csendes, de történelmi lépés: a pénzügy jövője már a blokkláncon épül. A világ egyik legnagyobb fizetési hálózata, a Visa, valódi stablecoin-tranzakciókat kezdett elszámolni az Ethereum blokkláncon – nem kísérleti jelleggel, hanem éles, termelési környezetben. Mindezt különösebb felhajtás nélkül, de annál mélyebb jelentőséggel.
febr. 10
17:39
The Telegraph: Az európai vezetők gyengesége miatt lesz erősebb Oroszország (hirado.hu)
A brit hírportál publicistája szerint az európai politikai elit döntései az első világháborúból levont tanulságokon nyugszanak, amelyek napjainkra érvényüket veszítették.
febr. 10
17:39
Váratlan bejelentés: a 120 milliós távol-keleti ország is felszerelést küldene Ukrajnának – "külsősként" csatlakozna a NATO kezdeményezéséhez (vg.hu)
Japán nem halált okozó eszközökkel kapcsolódna be a NATO által támogatott műveletekbe.
febr. 10
17:39
Rejtélyes kimerültségre panaszkodott – sokkoló diagnózist kapott a tini (BorsOnline)
A betegség nem törte meg. Másoknak segít a fiú.
febr. 10
17:39
Marc Anthony végre megtörte a csendet: ezt mondta Brooklyn Beckhamék esküvőjéről (Life)
Marc Anthony elmondta a véleményét a Brooklyn Beckham és Nicola Peltz esküvője körüli botrányról.
febr. 10
17:39
Kia Ev2: mínusz 31 fokban 310 kilométer egy töltéssel (Autószektor)
A 61,0 kWh-s, nagy hatótávolságú akkumulátorral és 19"-os felnikkel szerelt EV2 GT-line prototípus 310,6 kilométert tett meg, és több mint öt órán át haladt a sebességkorlátozásokat betartva, rendkívül zord körülmények között, mielőtt teljesen leállt Norvégia hegyvidéki Jotunheimen régiójában, ahol a hőmérő higanyszála -21 °C-ra süllyedt. Bár a WLT
febr. 10
17:39
Varga Barnabást úgy kielemezték, hogy mindenki kapkodja a fejét (Mandiner)
A Panszerraikosz elleni bajnoki után a görög média részletesen értékelte a magyar válogatott csatár játékát.
febr. 10
17:39
Átszervezik az állami biztosításokat egy kiszivárgott kormányzati direktíva alapján (Forbes)
Az állami intézményeknek a jövőben kerülniük kell a független biztosítási alkuszok bevonását. A levélben költségracionalizálással indokolják a döntést.
febr. 10
17:39
Hamarosan indul a tavasz egyik legnagyobb művészeti eseménye Budapesten (Magyar Nemzet)
Negyven program, öt tematikus nap.
febr. 10
17:39
Fegyveresek páncélozott járműveket robbantanak fel az autópályán (AC News)
Akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le egy dél-olasz autópályán. Fegyveres bűnözők felrobbantottak egy pénzszállító járművet.
febr. 10
17:39
Interjú Béky Zoltánnal: "Civil (?) a pályán" – Titkos algoritmusok, milliárdos bírságok és a véleményháború sötét oldala (vasárnap.hu)
Béky Zoltán most megjelent könyve lerántja a leplet a 21. század legnagyobb rejtett hatalmi játszmájáról. Mik a közvélemény-befolyásolás fő céljai és eszközei napjainkban? Mit nevezünk újmédiának? Vajon teljesen leváltja a hagyományost? Ki minősül civilnek, és kit tekinthetünk álcivilnek? Vajon már az újmédia-vállalkozások mögött álló nemzetközi ér
febr. 10
17:45
Végső búcsút vettek Fenyő Miklóstól (Infostart)
Fehér rózsák, koszorúk és léggömbök is szerepet kaptak a zárt körű búcsúztatáson.
febr. 10
17:45
Veszélyesebb a tél, mint a nyár – sokkoló eredmény magyar kutatóktól (Agroinform)
A hideg nemcsak az ereket szűkíti, hanem észrevétlenül növeli a trombózis és a szívleállás esélyét.
febr. 10
17:45
"Kaptam egy második esélyt az életre" - 90 kilót dobott le a fiatal nő (Ripost)
A 27 éves nő korábban az utcára sem mert kimenni.
febr. 10
17:45
A belga gyorskorisok hálásak a magyaroknak (m4sport.hu)
A rövidpályás gyorskorcsolyázó Arianna Fontana kedden történelmet írt azzal, hogy aranyérmet nyert az olasz vegyes váltóval, ezzel ugyanis a hatodik téli olimpiáján is dobogóra állhatott.
febr. 10
17:45
Baj van rengeteg üzemanyag-fogyasztás mérővel? Megvizsgálták az autósok aggodalmait (Femcafe)
Nem árt ránézni az autódnál, hogy rendesen mér-e az üzemanyag-fogyasztás merő.
febr. 10
17:45
Válaszút előtt áll Európa (Magyar Hírlap)
Fegyverkezés vagy lemaradás?.
febr. 10
17:45
Újraindultak az Mbh Bank rendszerei (Magyar Nemzet)
A bank szakértői délután fokozatosan kapcsolták vissza a lakossági netbanki rendszereket.
febr. 10
17:45
Magyar Péter a kommentek között kezdett vádaskodni: Szijjártó Péter hamar helyre tette a Tisza-vezért (Mandiner)
Magyar Péter bejegyzésében Szijjártó Péter azonnali lemondását követelte.
febr. 10
17:47
Az orosz olaj elkerülte Indiát (Magyar Hírlap)
Egy részét már Kínába terelik.
febr. 10
17:51
Az OTP talpon maradt a csúszós parketten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 474,09 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel 130 328,22 ponton zárt kedden.
febr. 10
17:51
Nagyteveli lövöldözés: megszólalt József szomszédja, ez állhatott a tragédia hátterében (BorsOnline)
Megtaláltuk a támadó szomszédját.
febr. 10
17:51
Gólyahír! Kistesó érkezik Békefi Vikiékhez (Metropol)
Békefi Viki és Feng Ya Ou Ferenc második gyermeküket várják.
febr. 10
17:51
Sürgős közleményt adott ki a gödi gyárral kapcsolatban a Samsung (ATV)
Megszólalt a Samsung a gödi akkumulátorgyárral kapcsolatos ügyben.
febr. 10
17:51
12 év után újra az NHL sztárjaival kezdődik a téli olimpia hokitornája: a legnagyobb nevek, esélyesek, menetrend (m4sport.hu)
Két kihagyott téli olimpia, hosszas, éveken át tartó huzavona, majd sikeres megállapodás: azzal, hogy az NHL-csapatok játékosai is ott lesznek a milánói-cortinai téli olimpián, elképesztő színvonal ígérkezik a férfi jégkorongozóknál, és olyan klasszisok játékát csodálhatjuk élőben, mint Sidney Crosby, Connor McDavid vagy Nathan MacKinnon.
febr. 10
17:51
Halvány reménysugár a luxusiparban: kimászik a gödörből a korábbi önmagával versengő ágazat? (vg.hu)
Az idei évben fordulatot remél a Kering.
febr. 10
17:51
Gólyahír: Békefi Viki és Feng Ya Ou második gyermeküket várják! (BorsOnline)
A sztárpár lányukkal közösen jelentette be a nagy hírt.
febr. 10
17:51
Titokzatos ággyal indított honlapot valaki Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke nevével (SzMo)
A radnaimark.hu címen egy fekete-fehér kép jelent meg egy üres ágyról, "coming soon" felirattal. A Tisza alelnöke szerint az időzítés nem véletlen, és egy tudatos lejárató akció része.
febr. 10
17:51
Veretlenek maradtak a svédek (Magyar Hírlap)
Negyeddöntősök a németek.
febr. 10
17:51
A kényszersorozás erőszakos összecsapásba torkollott Hmelnickijben (Magyar Nemzet)
Döbbenetes felvétel!
febr. 10
17:51
Szallas.hu: Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a Valentin-nap dobogós desztinációi (Üzletem)
A kétfős, belföldi foglalások toplistáját Budapest, Eger és Hajdúszoboszló vezeti a Szallas.hu adatai szerint Valentin-nap hétvégéjén; a dobogósokat Hévíz, Gyula, Zalakaros és Pécs követi.
febr. 10
17:51
Már jövőre szilárdtest-akkukat mutathat be a BYD (Villanyautósok)
Az olcsó nátriumion kémiájuk pedig szinte hihetetlen élettartamot ért el.
febr. 10
17:53
Kihívást jelenthet a mesterséges intelligencia? (Magyar Hírlap)
Sokan a fejlődését kihívásként élik meg.
febr. 10
17:57
A polgármester fejét fémhegyekkel "turbózott" gumilövedékek találták el (Infostart)
Lapértesülés szerint fémtüskékkel "élesített" gumilövedékek voltak abban a fegyverben, amellyel fejbe lőtték Nagytevel polgármesterét.
febr. 10
17:57
Schwarzenegger kitálalt, megmondta a véleményét Lindsey Vonn őrült tettéről (Metropol)
Az egykori Terminator üzent Lindsey Vonn kritikusainak is.
febr. 10
17:57
Csatasorba állították von der Leyen hátországát, rövidesen aktiválhatják az új paktumot (Portfolio)
Meggyőző fölénnyel szavazták meg az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen egyik legnagyobb szabású megállapodásának megerősített védőintézkedéseit az Európai Parlamentben. Ugyan a magyar EP-képviselők egy hónapja még a mérleg nyelveként úgy tűnt, sikeresen befagyaszthatták az EU–Mercosur megállapodás megvalósulását, a mostani döntést könn
febr. 10
17:57
A sírás kerülgette: Olyan történt most Szoboszlaival, ami már évek óta nem (Ripost)
Szoboszlai talán már el is felejtette, milyen érzés.
febr. 10
17:57
A McLaren eltérő gumitaktikával készül a tesztre (m4sport.hu)
Máshogy "táraztak be" abroncsokból, mint a legtöbb rivális.
febr. 10
17:57
Lindsey Vonn orvosai mélyen titkolnak valamit (BorsOnline)
Hallgatniuk kell Lindsey Vonn állapotáról.
febr. 10
17:57
Az első kalapból várja ellenfeleit a magyar válogatott (Magyar Hírlap)
Csütörtökön lesz a sorsolás.
febr. 10
17:57
Fél nap után újraindultak az MBH Bank szolgáltatásai (Telex)
A bank szerint nem érte támadás a bank rendszereit.
febr. 10
17:57
Kuriózum: mindhárom érem a svéd sífutóké, volt már színmagyar dobogó is olimpián (Telex)
A magyar mesterhármas természetesen a nyári olimpián történt.

Keresés