2026. február 15. vasárnap

febr. 15
16:51
Sokkoló számok láttak napvilágot: életveszélyessé vált a helyzet Németországban – a rendőröket is súlyos támadások érték (Mandiner)
Szalai Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentősen megemelkedett az erőszakos bűncselekmények száma a német vasúti közlekedésben.
febr. 15
16:51
Sportolók reflektorfényben: Kiss Norbert közönségtalálkozó Egerben (Autószektor)
Norbi tulajdonképpen pályafutása első pillanataitól üzembiztosan szállítja a hazai és nemzetközi sportsikereket. Fiatalként a szimulátor volánja mögül indult, ott világbajnoki címet szerezve túraautózni kezdett, majd egy hirtelen jött lehetőséget kihasználva kamionba ült át versenyezni, ahol meg sem állt hét Európa-bajnoki címig, a vele együtt járó
febr. 15
16:51
Ismét buszsávokat ellenőriztek a rendőrök Budapesten (Kárpátmedence)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. február 11-én és 12-én Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve tartott ellenőrzést a Hegyalja, a Közraktár, a Nagykőrösi és a Soroksári úton. A buszsávok jogosulatlan használata miatt a két nap alatt 130 fővel szemben intézkedtek a rendőrök: 129 helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben szabálysértési
febr. 15
16:53
Ismét buszsávokat ellenőriztek a rendőrök Budapesten (Autószektor)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. február 11-én és 12-én Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve tartott ellenőrzést a Hegyalja, a Közraktár, a Nagykőrösi és a Soroksári úton. A buszsávok jogosulatlan használata miatt a két nap alatt 130 fővel szemben intézkedtek a rendőrök: 129 helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben szabálysértési
febr. 15
16:53
33 évvel fiatalabb nőt szeret a világhírű, 63 esztendős énekes: gyönyörű hölgy hódította meg a rocksztár szívét (Kárpátmedence)
Anthony Kiedis, a Red Hot Chili Peppers frontembere idén novemberben már 64 éves lesz, ez azonban nem akadályozza őt abban, hogy továbbra is igazi szívtipróként viselkedjen, és nála jóval fiatalabb nőket hódítson meg.
febr. 15
16:57
Tüntettek a külügyi tárca épülete előtt Göd-ügyben (Infostart)
Elég volt a mérgezésből – e jelmondattal érkeztek a tiltakozók.
febr. 15
16:57
A MOK szerint elfogadhatatlan a gyógyszerfelírási rendszer átalakítása (Telex)
A kamara reagált a társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály-tervezetre, ami szerint gyógyszerészek és szakápolók is felírhatnának gyógyszereket.
febr. 15
16:57
A MOK szerint elfogadhatatlan a gyógyszerfelírási rendszer átalakítása (Kárpátmedence)
A kamara reagált a társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály-tervezetre, ami szerint gyógyszerészek és szakápolók is felírhatnának gyógyszereket.
febr. 15
16:59
Szárazkerítés - természetes határ a kertben (Kárpátmedence)
A szárazkerítés egy hagyományos, ugyanakkor újra felfedezett kerti elem, amely gallyakból, ágakból és egyéb metszési hulladékból készül, kötőanyag és nedves habarcs nélkül.
febr. 15
17:03
Súlyos baleset: rosszul lett vezetés közben a Szeged legendája (Kárpátmedence)
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap reggel Újszegeden. Később kiderült, hogy a baleset egyik résztvevője a Pick Szeged korábbi játékosa és vezetőedzője, Vladan Matics volt.
febr. 15
17:05
Férfi futsal: felsőházba kerülhet a DEAC a Kecskemét ellen (Kárpátmedence)
A Debreceni Egyetem alakulatának legalább egy pontot kellene begyűjtenie idegenben.
febr. 15
17:09
A közép-kelet-európai üzleti vezetők szerint a geopolitikai konfliktusok a 2026-os év fő fenyegetése (Piac és Profit)
A Grayling, a stratégiai kommunikáció és a Public Affairs egyik vezető vállalata friss, 2026-os globális trendjelentése szerint a közép-kelet-európai (CEE) üzleti vezetők egyszerre készülnek növekedésre és fokozódó kockázatokra: miközben a régió döntéshozóinak többsége optimistán tekint a következő évre, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási
febr. 15
17:09
Elkapták a menekülő ukrán exminisztert (Infostart)
"A nyomozás elsődleges intézkedései folyamatban vannak, amelyeket a törvényi előírásoknak megfelelően hajtanak végre."
febr. 15
17:09
Magyar Péter úgy beszélt az évértékelőjén, mint akinek már nem kell semmilyen kockázatot vállania (Telex)
A színpadképtől a fellépőkig mindennel azt sugallták: a Tisza kormányzóképes párt. Magyar beszédében biztosra ment, legkockázatosabb húzása az volt, hogy ismét vitára hívta Orbánt. De ezen se tudna veszíteni semmit.
febr. 15
17:09
AI-szakadék a párkapcsolatokban: új konfliktusforrás a szerelemben (Kárpátmedence)
A mesterséges intelligencia már nemcsak a munkánkat és a mindennapjainkat alakítja, hanem egyre gyakrabban a párkapcsolatainkban is megjelenik. Egy új jelenség, az úgynevezett „AI-szakadék” arra utal, amikor a pár két tagja teljesen eltérően viszonyul az AI használatához – és ez komoly feszültségeket okozhat.
febr. 15
17:11
Új társadalmi szövetséget ajánlott Magyar Péter évértékelő beszédében (Kárpátmedence)
A Tisza Párt vezetője vasárnap délután beszélt. Nemet mondott a migrációra és az új kormány az alkotmányban kívánja rögzíteni, hogy nem lesz sorkatonaság.
febr. 15
17:15
Időjárás: Zord tél akadályozza a kinti munkákat a napokban (Agroinform)
Vasárnap estétől átmenetileg csökken, majd ismét megnövekszik a felhőzet, miközben többfelé fagyos marad az éjszaka.
febr. 15
17:15
Valaki nagyon milliárdos lett: Elvitték minden idők harmadik legnagyobb hatos lottó főnyereményét (SzMo)
A Hatoslottó hetedik heti sorsolásán egyetlen játékos találta el a számokat. A nyeremény a játék történetének harmadik legnagyobb összege, amiért 90 napon belül kell jelentkezni.
febr. 15
17:15
Újabb egykori megváltó vallott színt: Vona Gábor tollbamondás szerűen vette át Magyar Péter szavait (Mandiner)
A Második Reformkor egyetértését fejezte ki Magyar Péter beszédének gondolataival.
febr. 15
17:15
Sikerült megbékélned a múlttal? Ez is egy jel, hogy készen állsz az új kalandra (Bien)
Honnan tudhatod, hogy a lelked készen áll erre az új kalandra? Íme, hét jel, amely segíthet felismerni, ha készen állsz a következő kapcsolati szakaszra.
febr. 15
17:15
Hatályát vesztette a rendelet: mi lesz most a vadkárszakértőkkel? (Agrárszektor)
Mivel 2025. december 23-án hatályát vesztette agrárgazdasági és agrár-vidékfejlesztési szakterületeken a szakértői tevékenység végzésének feltételeiről szóló 1/2010. (I. 14.) Fvm rendelet, így felmerült a kérdés, hogy ágazati vadkárszakértők nélkül maradunk-e, de a válasz az, hogy nem.
febr. 15
17:15
Időjárás: Zord tél akadályozza a kinti munkákat a napokban (Kárpátmedence)
Vasárnap estétől átmenetileg csökken, majd ismét megnövekszik a felhőzet, miközben többfelé fagyos marad az éjszaka.
febr. 15
17:17
Újabb egykori megváltó vallott színt: Vona Gábor tollbamondás szerűen vette át Magyar Péter szavait (Kárpátmedence)
A Második Reformkor egyetértését fejezte ki Magyar Péter beszédének gondolataival.
febr. 15
17:21
Ennyi volt a februári tavasz: újra lecsap a havazás a magyarokra - erre kell készülni (Pénzcentrum)
Változékony, szeles idő várható a jövő héten. A hét elején lassú melegedés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke 3 és 9 Celsius-fok között alakul, de elszórtan előfordulhat eső, havas eső, hó. Csütörtökön azonban jelentős mennyiségű csapadék - eső, havas eső, havazás - érkezik, és a hétvégére visszaesik a hőmérséklet, visszatérnek a kemény éjszakai f
febr. 15
17:21
Több százezren tüntettek világszerte az iráni rezsim ellen (444.hu)
A legtöbben Münchenben, Los Angelesben és Torontóban gyűltek össze, hogy a rendszer megdöntését követeljék, és kiálljanak az Iránban tüntetők mellett.
febr. 15
17:21
Így érkezett meg Budapestre az amerikai külügyminiszter (Mandiner)
Vasárnap délután landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi reptéren a Marco Rubiót szállító repülőgép.
febr. 15
17:21
A Mercedes és a Ferrari a McLaren és a Red Bull előtt lehet a pillanatnyi F1-es erősorrendben (Racing)
A Mercedes többek szerint ráadásul jelentősen visszafogja magát, de Antonelli versenyszimulációja így is nagyon erős volt.
febr. 15
17:21
Egy újabb Bitcoin-bányász, aki az AI-ból fog profitálni (BitcoinBázis)
Az IREN Limited február 27-én, piaczárás után csatlakozik az MSCI USA Indexhez, ami megnyitja az utat az indexkövető alapok előtt, hogy felvegyék a részvényt. Az MSCI USA Index egy nagy, széles körben követett amerikai részvényindex, amely az USA részvénypiacának kb. 85%-át fedi le, nagy- és közepes kapitalizációjú vállalatokat tartalmaz és a legfo
febr. 15
17:21
Megérkezett Budapestre Marco Rubio (Telex)
Az amerikai külügyminisztert először a magyar külügyminisztérium államtitkára, Magyar Levente fogadta, de később Szijjártó Péterrel is fog tárgyalni.
febr. 15
17:21
Megérkezett Budapestre Marco Rubio (Kárpátmedence)
Az amerikai külügyminisztert először a magyar külügyminisztérium államtitkára, Magyar Levente fogadta, de később Szijjártó Péterrel is fog tárgyalni.
febr. 15
17:23
Határátlépés közben fogták el a volt energiaügyi minisztert – újabb fordulat Ukrajna legnagyobb korrupciós ügyében (Mandiner)
Herman Haluscsenkonak nem volt szerencséje.
febr. 15
17:23
Határátlépés közben fogták el a volt energiaügyi minisztert – újabb fordulat Ukrajna legnagyobb korrupciós ügyében (Kárpátmedence)
Herman Haluscsenkonak nem volt szerencséje.
febr. 15
17:27
Marco Rubio Pozsonyban: létesülhet egy V4-es atomerőmű (Infostart)
A Robert Fico és Marco Rubio találkozója után kettejük által közösen tartott sajtótájékoztatón a szlovák miniszterelnök megerősítette, hogy érdekeltek az együttműködésben az amerikai féllel egy új Szlovákiában létesítendő atomerőmű tekintetében.
febr. 15
17:27
Magyar Péter: Itt állunk a győzelem kapujában, lépjünk be rajta (ATV)
Sorsfordító pillanatban vagyunk, most dől el, hogy maradunk egy félelemre, gyűlöletre és lopásra épülő rendszerben, vagy visszavesszük végre a jövőnket - mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap Budapesten, a Hungexpo területén tartott évértékelő beszédében.
febr. 15
17:27
Konszenzuális kacsasült (Demokrata)
Az első villamos már elindult felé, amitől az arab Abdoul, akár Karácsony Gergő, jobbnak látta elugrani a sínekről.
febr. 15
17:27
Két nap múlva indul a Ló éve, és három csillagjegynek teljesen felforgatja az életét (Sassy)
A nehéz Kígyó éve után végre jó hírek jönnek. Mutatjuk, kinek hoz szerelmet és pénzt a február 17-én kezdődő új időszak!
febr. 15
17:27
Így kérj edzéstervet a ChatGPT-től, hogy valóban személyre szabott és biztonságos programot kapj (Igényesnő.hu)
Az AI ma már a konditermekben is jelen van: egyre többen fordulnak a ChatGPT-hez edzéstervért, technikai kérdésekért vagy gyors iránymutatásért. De a szakértők szerint a kapott program minősége egy dolgon múlik igazán: azon, hogyan kérdezel. A Women’s Health által megszólaltatott edzők szerint az AI hatalmas mennyiségű információt képes másodpercek
febr. 15
17:27
Így kérj edzéstervet a ChatGPT-től, hogy valóban személyre szabott és biztonságos programot kapj (Kárpátmedence)
Az AI ma már a konditermekben is jelen van: egyre többen fordulnak a ChatGPT-hez edzéstervért, technikai kérdésekért vagy gyors iránymutatásért. De a szakértők szerint a kapott program minősége egy dolgon múlik igazán: azon, hogyan kérdezel. A Women’s Health által megszólaltatott edzők szerint az AI hatalmas mennyiségű információt képes másodpercek
febr. 15
17:29
Így biztosíthatja be magát, ha síelni készül (Kárpátmedence)
Jó utasbiztosítást már 20 ezer forintért köthet egy hétre egy négyfős család, extrém sportnál ennek a dupláját kell kifizetni, de mindez bagatell összeg a teljes kiruccanás árához képest.
febr. 15
17:33
"Egy normálisabb helyen több tízezer embernek kellene az utcára vonulnia" – videóriport a gödi Samsung-gyár elleni tüntetésről (Telex)
A Telex hétfői, a gödi Samsung-gyárról szóló cikke után a Greenpeace, az a Hang és további civilek tüntetést szerveztek vasárnapra a Külügyminisztérium elé. Arról kérdeztük a résztvevőket, hogy mit szólnak ahhoz, ahogy a kormány kezelte az ügyet.
febr. 15
17:33
Alekszej Navalnij halála: öt európai ország azt állítja, hogy nyílméregbéka mérgével ölték meg az orosz ellenzéki politikust (naphire.hu)
Az európai országok szerint Alekszej Navalnijt a mérgező nyílméregbéka mérge ölte meg
febr. 15
17:33
"Egy normálisabb helyen több tízezer embernek kellene az utcára vonulnia" – videóriport a gödi Samsung-gyár elleni tüntetésről (Kárpátmedence)
A Telex hétfői, a gödi Samsug-gyárról szóló cikke után a Greenpeace, az a Hang és további civilek tüntetést szerveztek vasárnapra a Külügyminiszterium elé. Arról kérdeztük a résztvevőket, hogy mit szólnak ahhoz, ahogy a kormány kezelte az ügyet.
febr. 15
17:35
Hatalmas viharok verték szét az üvegházakat, ne csodálkozzunk, ha drágább lesz a paradicsom (Kárpátmedence)
Az egész évben zajló intenzív zöldségtermesztést egyre pusztítóbb időjárási események teszik nehézzé az Európa zöldségeskosarának számító Almería körzetében.
febr. 15
17:39
Ebben a mutatóban már jócskán meghaladtuk az EU-átlagot (Demokrata)
A cél, hogy ötmillióan dolgozzanak Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor a Várkert Bazárban tartott idei évértékelőjén.
febr. 15
17:39
Koncz Zsófia: A magyarok bíznak a Gondosóra programban (Demokrata)
Több mint 80 ezer életmentéshez és 800 ezer segítségnyújtáshoz járult hozzá a rendszer.
febr. 15
17:39
Feljelentést tettek Magyar Péter drogos bulijának ügyében: megszólalt az apartman tulajdonosa (Mandiner)
Fontos információkról rántotta le a leplet az apartman tulajdonosa.
febr. 15
17:39
Bilincset kapott egy férfi a téli olimpián, 16 évnyi bujkálás után kapták el (Kárpátmedence)
Elfogták, mielőtt megnézhette volna a sporteseményt.
febr. 15
17:41
Visszatérnek a hajnali mínuszok (Kárpátmedence)
Változékony, szeles idő várható, a hét elején lassú melegedés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke 3 és 9 Celsius-fok között alakul, de elszórtan előfordulhat eső, havas eső, hó. Csütörtökön azonban jelentős mennyiségű csapadék - eső, havas eső, havazás - érkezik, és a hétvégére visszaesik a hőmérséklet, visszatérnek a kemény éjszakai fagyok - derül
febr. 15
17:45
Foglalkoztathatja-e munkavállalóját a munkáltató két, egymástól eltérő munkakörben? (Adózóna)
Vállalhat-e két, egymástól eltérő munkakört ugyanannál a munkáltatónál a munkavállaló? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
febr. 15
17:45
Olimpiai bajnokok is kampányolnak a fideszes hátterű petíció mellett, amely a Tisza sportprogramját támadja (SzMo)
A Deutsch Tamás vezette sportszövetség a Nemzeti Sporton indított petíciót a jelenlegi finanszírozási rendszerért. A felhívás szerint a tao-támogatás megszüntetése az utánpótlás-nevelés végét jelentené.

Keresés