Az élet folyamatos változásban van, és ezzel együtt a vágyaink is formálódnak időről időre. Ez egy természetes folyamat, amely hozzájárul a fejlődésünkhöz.
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Európa évtizedeken át függött védelmi téren az Egyesült Államoktól, eljött az idő, hogy saját lábára álljon – szögezte le Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott beszédében.
A rendőrség évekkel ezelőtt egy akció során lefoglalt 480 millió forintnyi bitcoint, amit a nyomozás felfüggesztése miatt senki sem vizsgált. A tároló USB-t most újra elővették, és döbbenten jöttek rá, hogy a rajta lévő eszközök szőrén-szálon eltűntek. Elvesztette a lefoglalt bitcoinokat a dél-koreai rendőrség Hatalmas kudarcot vallott a dél-koreai
A magyar élelmiszerkereskedelem lost, to lost helyzetben, azaz mindenki veszít. A jó gazdaságpolitika arról ismerszik meg, hogy képes win to win helyzetet teremteni, vagyis olyat, amelyben mindenki úgy érzi jól járt.
Az elmúlt években érezhetően átrendeződött a munkaerőpiac: az AI gyors térnyerése, a költségcsökkentési kényszerek és a gazdasági bizonytalanság egyszerre formálják a vállalatok felvételi stratégiáit. Miközben egyes szektorokban visszafogják a létszámot, a műszaki és technológiai területeken továbbra is éles a verseny a képzett szakemberekért. Van
Rendkívüli közleményt adott ki a MÁV, miután elérte Magyarországot egy erős széllökésekkel tarkított hidegfront. Az extrém szél fákat csavart ki a helyéről, károkat okozva a felsővezetékekben. Tapolca és Keszthely között a sínekre dőlt a fa, ami miatt jelentős késére kell számítani.
Az énekesnő korábban a természetesség híve volt, most mégis a képernyő mutatta meg neki a fájó igazságot. Elárulta, mi az a genetikai örökség, amitől a beavatkozással akar megszabadulni.
Egészen meglepő, melyik ország lett az európai utazók egyik új kedvence: Brazíliát tavaly összesen 9,3 millióan látogatták meg, 37 százalékkal többen, mint az azt megelőző évben. Ez a szám az Ensz Turisztikai Világszervezete szerint egyedülálló rekordot eredményezett. De miért lett hirtelen ennyire népszerű a dél-amerikai ország?
A bőrápolási szokások újragondolását javasolják a szakemberek az idősebb korosztály számára. A legfrissebb bőrgyógyászati ajánlások szerint 65 év felett a korábban megszokott napi zuhanyzás helyett a heti két-három alkalommal végzett, kíméletes tisztálkodás az ideális.
Az együttállások kedvelőinek igazán különleges napok következnek, ugyanis szerdán és csütörtökön a vékony alkonyi holdsarló a fényesebb bolygókkal kerül együttállásba, de más bolygóegyüttállások szemtanúi is lehetünk derült égbolt esetén. A Hold mellett a Merkúr és a Vénusz lesznek a főszereplők, de a Szaturnusz és a Neptunusz sem marad ki a sorból
A magas koleszterinszint sokáig nem okoz tünetet, mégis komoly kockázati tényezője a szív- és érrendszeri betegségeknek. Mutatjuk, mely ételek segíthetnek csökkenteni!
Orkánerejű széllel tör be a hideg Magyarországra. Nem sokkal hajnali fél 6 előtt Fonyódon található magaslati szélmérő 127 kilométer/órás széllökést mért. A beáramló fagyos levegő miatt helyenként havazásra lehet készülni a mai nap folyamán.
A magas koleszterinszint sokáig nem okoz tünetet, mégis komoly kockázati tényezője a szív- és érrendszeri betegségeknek. Mutatjuk, mely ételek segíthetnek csökkenteni!
Hihetetlen, de igaz: 42 évesen újra világbajnoki aranyérmet nyert Kiss Balázs, aki Tatabányán, hazai közönség előtt állhatott fel a dobogó legfelső fokára a veterán birkózó-világbajnokságon. A sportág legendája ezzel olyat tett, amit nagyon kevesen mondhatnak el magukról: a serdülőkorosztálytól egészen a veteránig minden korosztályban világbajnok l
Kína igyekszik kihasználni az Európa és az Egyesült Államok közötti növekvő feszültséget. Vang Ji kínai külügyminiszter a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC) partnerségre szólította fel az európaiakat, miközben Peking az együttműködés feltételeit maga kívánja megszabni – tudósított a Handelsblatt. Bár a világ az amerikai vezetés globális
Meztelenül álltam a szekrény előtt és idegesen tologattam a vállfákat benne. Az teljesen egyértelmű volt, hogy a mályva szoknya és a fodros felső között kell döntenem. Nem volt több szép ruhám. A mályvát is a nővérem hagyta rám, miután a második gyerekével várandós lett. Többé nem ment fel a derekára. A fodros felsőt pedig még anya vette nekem a di
Hihetetlen, de igaz: 42 évesen újra világbajnoki aranyérmet nyert Kiss Balázs, aki Tatabányán, hazai közönség előtt állhatott fel a dobogó legfelső fokára a veterán birkózó-világbajnokságon. A sportág legendája ezzel olyat tett, amit nagyon kevesen mondhatnak el magukról: a serdülőkorosztálytól egészen a veteránig minden korosztályban világbajnok l
Az áprilisi országgyűlési választásnak nemcsak belpolitikai, hanem európai és globális tétje is van - jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Ellenállni, visszacsapni, de csak a katonai realitások határáig, a szultáni hadjáratot nem kockáztatva – ez a szemlélet határozta meg Mátyás török-politikáját Horváth Richárd történész szerint.
Capri az egyik legkedveltebb olasz sziget a turisták körében, tiszta, türkizkék vizeinek és egyedülálló mediterrán hangulatának köszönhetően. Ugyanakkor mára ez a népszerűség komoly kihívás elé állítja a helyieket. Erre reagálva a hatóságok új szabályozásokat vezetnek be, amelyek már idén nyáron életbe lépnek.
Zoltán Erika 1990-ben ismerkedett meg Kátai Róberttel, aki táncosként, koreográfusként és később férjként is társa lett. Kapcsolatuk a '90-es évek egyik legmeghatározóbb szakmai szövetségévé vált.
A szobanövények jelenléte és gondozása csökkenti a stressz érzetét, javítja a hangulatot és hozzájárulhat az általános jólléthez – akár otthon, akár munkahelyen tartja őket.
Érezhetően növekedett az egy tagra jutó megtakarítás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ám ez még mindig kevésnek számít, egészen pontosan 14 havi extra nyugdíjnak.