nyomában behorpad a családapa jobb halántéka, orrnyílásán / kiszakad agyának bizonyos része, ugyanekkor hátul a / gyerekek arra gondolnak, hogy léteznek, és kiesnek bambi / szemgolyóik. – Az Inspiráció e heti részében Csoboth Dorka szövegei olvashatók Egon Schiele és Paul Cézanne táblaképeihez kapcsolódóan.
Orbán Viktor békéscsabai beszédében azt állította, hogy a repülőteret a baloldali kormányok adták el, és az ő kabinetje vásárolta vissza. A valóság azonban az, hogy a Fidesz-kormány 2011-ben maga is értékesítette az állam maradék tulajdonrészét, hogy aztán 2024-ben jóval magasabb áron vegye vissza a Budapest Airportot. Kiderült az is, hogy a válasz
A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye tavaly 20,48 millió euró volt az előző évi 7,96 milliárd euró után, az eredményt egyszeri rendkívüli tételek húzták fel - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Egy kis szellemi felfrissülés sosem árt, így itt a mai vegyes kvíz, amely garantáltan megmozgatja az agytekervényeidet. Érdemes rászánni néhány percet, ezért tarts velünk egy izgalmas és sokszínű tudáspróbára, ahol a naptári jeles napoktól az ókori civilizációkon át a nyelvészeti különlegességekig rengeteg érdekes témával találkozhatsz. Te tudod, m
Bár az év elején heves tiltakozást váltott ki a dél-amerikai Mercosur-országokkal kötött kereskedelmi megállapodás, a szakmai elemzések szerint az európai mezőgazdaság miatti aggodalmak túlzóak voltak. Semmilyen mérés nem támasztja alá, hogy a dél-amerikai import jelentős áresést okozna, a meglévő tapasztalatok és a beépített védelmi mechanizmusok
Stohl András azután, hogy 1990-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, hamar az egyik legfoglalkoztatottabb magyar színész lett. Több évet töltött a Katona József Színházban, a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban is, munkássága elismeréseként 2000-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki.
A Kaposvári Járási Ügyészség vádjának lényege szerint az autóval közlekedő terheltek 2025 augusztusában észrevették ismerősük járművét a Kaposvárhoz közeli település benzinkútjánál, és mivel korábbi vitás dolgaik miatt számon akarták kérni, a sértett kocsija elé álltak. Azonban a sértett is meglátta a testvéreket, ezért mire hozzá érhettek volna, b
Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a hazai gyümölcstermesztés forgatókönyvét a tavaszi fagyok, vagy azok elmaradása írja. . A tavalyi fagykár után van esély nagy termésre, de akár 1-2 fagyos nap is áthúzhatja a számításunkat.
Az INFJ személyiségtípus a Myers-Briggs teszt egyik legkülönlegesebb típusa, amelyet a világon csak kevesen képviselnek. Mélyen érzékenyek a körülöttük zajló eseményekre, belső világuk pedig gyakran rejtve marad mások előtt. Különleges képességeik és gondolkodásmódjuk miatt sokszor nehezen érthetők meg a külvilág számára.
A lappangó (krónikus) gázmérgezések alacsony dózisú, tartós expozíció során alakulnak ki, alattomos tünetekkel – fejfájás, fáradékonyság, szédülés – jelentkezve, melyeket a beteg ritkán köt össze a környezettel. Különösen veszélyes a szén-monoxid (CO) a rosszul szellőző lakásokban, illetve a klórgáz, melyek hetek alatt okoznak szervi károsodást.
Ha mostanában feszültebb, kimerültebb vagy, és apró testi tünetek is jelentkeznek, lehet, hogy a szervezeted és a lelked együtt jelzi: ideje lelassítanod.
A magyar borászat az elmúlt években egyre komolyabb gazdasági kihívásokkal néz szembe, miközben a klímaváltozás és az aranyszínű sárgaság gyors terjedése is folyamatos alkalmazkodásra kényszeríti a termelőket. Ezzel együtt erős átrendeződés tapasztalható a borpiacon is: bár a nagy vörösök közönsége azért megmaradt, a 30 év alatti generáció már inká
A digitális polgárok jubileumi, tizedik háborúellenes gyűlése: a háború rossz, Magyar Péter rossz, Orbán Viktor jó. Orbán úgy számol, hogy 106 körzetből 65-öt hozna el a Fidesz, ha ma lennének a választások.
A téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenyén az amerikai Kristen Santos-Griswold pengéje okozta a lengyel sportolónak a sérülést. A futamot leállították, a vétkes versenyzőt pedig megbüntették.
A talajművelés hosszú ideje az ásóval kezdődik – vagy mégsem? Egyre több kertész fordul az úgynevezett ásásmentes, azaz no-dig módszer felé, amely teljesen új szemléletet hoz a konyhakertekbe.
Jakab Péter egy videót mutatott be, amelyen egy férfi fegyverrel lő a miskolci plakátjára. A volt Jobbik-elnök jogi lépéseket tesz, és a kormányt, valamint a Tisza Pártot is felelőssé teszi.
Váratlan egészségügyi beavatkozások és elhúzódó kórházi kezelés miatt nem tud részt venni az idei nagyböjti eseményeken Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek-
Széles körben észlelt földrengés rázta meg Magyarországot ma kora délután, 13 óra 44 perckor. Az előzetes mérések szerint a rengés epicentruma Mosonmagyaróvártól mintegy 15 kilométerre volt - közölte a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
Amikor Elon Musk bemutatta az eredeti, futurisztikus autóját, valószínűleg nem gondolta volna, hogy a dizájn egyszer egy budapesti garázssoron fog újjászületni.
A szlovák miniszterelnök úgy fogalmazott: ha a Nyugat számára nem jelentett problémát az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása, Szlovákia sem fogadhatja el, hogy a szlovák–ukrán viszony kizárólag Ukrajna számára legyen előnyös.
A 106 választókerületből 65-ben nyernének most vasárnap a miniszterelnök szerint. A békéscsabai DPK-gyűlésen megfenyegette az ukránokat, akik szerinte a magyarok pénzére pályáznak. Lázár János azt üzente Magyar Péternek, hogy "aki felszív egy csíkot, az húzza el a csíkot."
Bár a múlt hónapban szerződést hosszabbított nevelőegyesületével, a Santosszal, Neymar elismerte: az év végén felhagyhat a profi labdarúgással. A brazil támadó kulcsszerepet vállalt csapata bennmaradásában, ám sorozatos sérülései miatt részvétele a közelgő világbajnokságon továbbra is bizonytalan - írta meg a Reuters.
A köztársasági elnököt felesége, Nagy Zsuzsanna is elkíséri a Vatikánba, ahol a Szentatya fogadja. A nap folyamán a magyar államfő Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék államtitkárával is tárgyal.
Negyvenhez közeledve egyre gyakrabban kapok olyan mondatokat, amiktől egyszerre leszek meghatott és jövök zavarba. Fiatalabb kollégák mondják, hogy inspiráló, amit csinálok, és hogy mennyire "erős nő" vagyok.
Az amerikai elnök nem nyugodott bele, hogy Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 6-3 arányú pénteki döntésével hatályon kívül helyezte azokat az amerikai elnöki végrehajtói rendeleteket, amelyekkel Donald Trump büntetővámokkal sújtotta a világ összes országát. A döntés után 10 százalékos különvámot vetett ki minden országra.