Herceg Dávid és a felesége, Bianka kislánya, Sarah egy ritka rendellenességgel, úgynevezett microphthalmiával született. Az előadó és a párja, Herceg-Pál Bianka nehéz időszakon mentek keresztül azért, hiszen a terhesség időszaka alatt minden vizsgálat azt mutatta, hogy egészséges a gyermekük. A kislányt azóta megműtötték, most pedig eddig nem látot
A nyugdíjba vonulás időpontjának megválasztása nemcsak élethelyzet kérdése, hanem komoly anyagi döntés is. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki melyik évben kéri a nyugdíját, mert ez hatással lehet az induló összegre, az emelésekre és a plusz juttatásokra is.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint 2025 decemberében bruttó 789 200, illetve nettó 548 900 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete. Ez a bruttó átlagkereset esetében 8,5%, a nettó esetében 9,8%, a reálkereset esetében pedig 6,3% emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó kereset
A kriptovalutákkal kapcsolatban évek óta visszatérő kritika, hogy egy átlagfelhasználó számára túl bonyolultak, nehezen használhatók, és ha valaki hibázik, például rossz címre küld egy utalást, akkor nincs beépített biztonsági háló a javak visszaszerzésére. Egy szakértő szerint ezek a hibák akár egy tudatos irányválasztás alapjai is lehetnek, mert
A vércsoportot legtöbben csak akkor emlegetik, amikor véradásról vagy transzfúzióról van szó, pedig több kutatás szerint összefügghet azzal is, milyen egészségügyi problémákra lehetünk fogékonyabbak. Nem arról van szó, hogy a vércsoport előre megírja a sorsodat, viszont jó kapaszkodó lehet ahhoz, hogy komolyabban vedd a megelőzést, a szűréseket és
A lézeres felrakóhegesztés és az 5-tengelyes szimultán marás egyetlen felfogásban történő egyesítésével a Lasertec 65 DED hybrid sokoldalú megoldásként szilárdította meg pozícióját az additív gyártás területén. A berendezés alkalmas nagy
Két csillagjegy elképesztő fordulat előtt áll. Hétvégén olyan meglepetés érkezik, mint még soha. Két csillagjegy számára különleges meglepetés közeledik, amely átalakítja életüket. A Kos és Skorpió jegy szülöttei készüljenek fel, hiszen a következő napok jelentős fordulatokat hoznak. Ezek az asztrológiai események nem csupán váratlanok, hanem mélye
A japán miszoleves korántsem tartozik a távol-keleti konyha egzotikusabb fogásai közé. Néhány egyszerű alapanyagból készül, amelyek nagy részét itthon is könnyen megtaláljuk, és az eredmény egy melengető, letisztult ízű fogás, amely hamar a hétköznapok kedvence lehet.
Ingyenes, egész napos lakossági szűrőnapra hívja a térség lakóit a Gödöllői Semmelweis Egészségközpont február 28-án 9 és 16 óra között, ahol a regisztrációt követően akár tetőtől talpig kivizsgáltathatják magukat a jelentkezők
A sütő rácsa a legtöbb konyhában csak tepsitartó, pedig valójában egy mini konyhai fegyver. Ha okosan használod, ropogósabb lesz a kenyér, szaftosabb a hús, és még olyan ételeket is ki tudsz hozni belőle, amihez sokan külön gépet vennének.
A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (Bge) részvételével megvalósuló Dedycating Erasmus+ projekt keretében elindult egy ötrészes podcast-sorozat, amely az Esg (környezeti, társadalmi irányítási szempontok érvényesülése, fenntartható és felelős gazdálkodás), a mesterséges intelligencia (Mi) és a felsőoktatás kapcsolódási pontjait vizsgálja. A soroz
Egy új ország felfedezésekor sokak számára legalább olyan nagy élmény megkóstolni a helyi ízeket, mint felkeresni a legismertebb látnivalókat. Ugyanakkor Európa gasztronómiai kínálata nemcsak stílusában, hanem áraiban is jelentősen eltérhet. Egy friss lista összeszedte azokat az európai országokat, ahol a legolcsóbb, vagy éppen a legdrágább egy hár
Az arcmaszkok sokak számára az arcápolási rutin elengedhetetlen részét jelentik, de azt kevesen tudják, hogy valójában milyen gyakran érdemes őket feltenni. A kérdés több tényezőből áll össze, éppen ezért most megosztjuk, pontosan milyen időközönként ajánlott maszkot használnunk ahhoz, hogy valóban a bőrünk javát szolgálja, ne pedig túlterhelje azt
A Mapei Kft. értékelése szerint a friss adatok az egyértelmű fordulópontot jelzik a lakáspiacon. Az átadott lakások száma még a korábbi, gyengébb időszak beruházási döntéseit tükrözi, míg az engedélyszám ugrásszerű növekedése már az új ciklus kezdetét mutatja.
A szemünk előtt nőtt fel, egészen kiskora óta ismerjük Schóbert Norbert Juniort híres szülei miatt. A fiatalember az elmúlt években azonban már több alakalommal bizonyította, több ő, mint Rubint Réka és Schobert Norbert nagyfia. Most A Nagy Duett versenyzőjeként mutatja meg egy új oldalát, a Vasárnapi Blikknek pedig arról mesélt, ő hogyan élte meg
A kamatcsökkentéssel az amerikai jegybank élére jelölt Kevin Warsh megfelelhet Donald Trump elvárásainak, elképzeléseinek további része azonban tartogat kockázatokat.
Az IWC Schaffhausen és a Mercedes-AMG PETRONAS Formula One Team együttműködése új fejezethez érkezett. A schaffhauseni manufaktúra 2026. február 5-én bejelentette első közös karóráit a csapat brit pilótájával, George Russell-lel.