Szervezés alatt áll az első országos digitális akadálymentességi fórum (Daf). A rendezvény kezdeményezője a Syntegence nemzetközi szakértői konzorcium, amely több évtizedes amerikai és európai tapasztalattal rendelkezik a digitális akadálymentesség és a megfelelési rendszerek területén.
A kormányközeli kutató felmérése elvileg szerdán ért véget, és még aznap kijött azzal az eredménnyel, hogy a Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás eredménye 45 százalék lenne, míg a Tisza-lista 40 százalékot kapna.
Az MVM folyamatosan küldi ki az új számlákat, így a következő hetekben sorra érkeznek a gáz- és villanyszámlák az ügyfelekhez. A vállalat a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy a rezsistop-kedvezmény a számlákon külön soron lesz feltüntetve: a gázszámlákon a "Támogatás, túlfizetés", az áramszámlákon pedig a "Támogatás" megnevezés alatt
A lap egy volt középvezető távozása után írt feljegyzése alapján arról számolt be, hogy már az akkugyár működésének első évében robbanás volt a magzatkárosító hatású oldószer kritikus szintű koncentrációja miatt. A cikk szerint a dokumentum a porszint száz-kétszázszoros határérték-túllépését és a mérési trükköket is említi.
Hatalmas fordulat a táblákon: egyetlen év alatt tíz százalékot zuhant a korábban vezető gyomirtási technológia, miközben egy új rendszer tarol a piacon.
A miniszterelnök láthatóan jókedvűen fogadta, hogy a friss felmérés eredményei szerint a Fidesz előtt minden eddiginél nagyobb különbséggel vezet a TISZA Párt a pártot választani tudó, biztos szavazók között.
A Bitcoin túlmutat egy egyszerű befektetési eszközön. 2025-re a pénzügyi szuverenitás kulcsává vált, amely kiegészülve a globális rezidencia programokkal, új dimenziót nyit a vagyonvédelem és az adóoptimalizálás terén. A Trump-kormányzat pro-kripto politikája megváltoztatta a játékszabályokat. A Stratégiai Bitcoin Tartalék létrehozása és a spot Bit
A Nébih felmérése szerint az élelmiszer-pazarlás itthon 2016 óta harmadával csökkent a háztartások körében, de még ebben a tempóban sem valószínű, hogy teljesül az ENSZ által kijelölt cél.
Feltételezett bennfentes kereskedés ügyében nyomoz a Molnál a Magyar Nemzeti Bank, miután a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége két véleményes körülményre is felhívta a figyelmet. Az üggyel kapcsolatban szerintünk több fontos kérdés felmerül, írásunkban azt vizsgáljuk meg, hogy ezekről mi derül ki a vonatkozó jogszabályokból.
Idén is országjárásra indul a Vosz ügyvezető elnöksége, hogy személyesen is találkozzon a vármegyei szervezetek tagjaival, vezetőivel és az önkormányzatok, valamint a közélet szereplőivel. Az elnökség január végi döntése értelmében, az idén esedékes országos küldöttválasztásra is a vármegyei körút rendezvénysorozat keretében kerül sor.
A Real Madrid lett az utóbbi fél évtized legeredményesebb labdarúgócsapata az IFFHS-nél, amelynek világranglistáján az FTC a 78., a Paks pedig a 445. helyen található.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) laboratóriuma bizsu karkötőket, nyakláncokat és gyűrűket vizsgál, hogy a nem biztonságos kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból. Az ékszerek mintavételére bevásárlóközpontokból, nagyáruházakból, távol-keleti üzemeltetésű üzletekből, valamint webáruházakból egya
Amikor a szavak lepattannak a párodról, az jobban fájhat, mint a veszekedés. Sokan nem is tudják, hogy ez a viselkedés vészreakció, nem szándékos gonoszság.
Az Árukereső.hu friss adatai alapján jól kirajzolódik, hogy kik azok, akik a leginkább megfontoltan kezelik a pénzügyeiket: a középkorú, átlagos vagy annál alacsonyabb jövedelműek. Ők azok, akik vásárlásaik során tudatosabban mérlegelnek, és jobban tervezik a kiadásaikat.
Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2026. február 24-én 17 óra 45 perc körül Gyulán, a Mogyorósi utcában. Egy férfit állítottak meg a rendőrök, aki személygépkocsival közlekedett, a szonda pedig azt mutatta, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt ivott. A rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőeljárást indítottak ell
A kommunizmustól az egész magyar társadalom sebet kapott – hangsúlyozta szerda délelőtt, a Béke sugárúti Erdődi Lajos emlékoszlopnál Kónya István gyulai alpolgármester. Beszédében kiemelte, nem kellemes dolog ilyen témáról szólni, de csak így érhetjük el, hogy legközelebb ne történjenek meg ezek a szörnyűségek. A közel 45 éves kommunista diktatúra
Az MVM folyamatosan végzi a számlázást, így a következő hetekben megérkeznek a gázszámlák; a számlában majd látni lehet, ha abban megjelenik a rezsistop-kedvezmény, gázszámlák esetében a "Támogatás, túlfizetés" soron, áramszámlákban pedig a "Támogatás" soron – tette közzé a vállalat szerdán a Facebook-oldalán, olvasható az MTI közleményében.
Megrázó őszinteséggel beszélt mindennapjairól Christina Applegate, aki néhány éve sclerosis multiplexszel küzd. A 54 éves színésznő most elárulta: betegsége már odáig fajult, hogy napja jelentős részét ágyban tölti, és még az egyszerű, hétköznapi teendők is komoly erőfeszítést igényelnek számára.
A TKI index 2026. februárban -5 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén negatívnak érzékelték. Az index értéke jelentősen emelkedett…
Ha minden reményünket és boldogságunkat egy emberre tesszük fel, annak súlyos következményei lehetnek. Ezért érdemes megismernünk az érzelmi függetlenség fogalmát.
Trump az éves beszédében bejelentette, hogy évi 1.000 dollár nyugdíj-előtakarékossági hozzájárulást tervez adni azon dolgozóknak, akiknek a munkáltatója ezt nem teszi meg. A medián megtakarítás 995 dollár havonta.
A német kormánykoalíció megállapodott az épületenergetikai szabályozás átfogó reformjáról: a gáz- és olajfűtések továbbra is beszerelhetők maradnak, miközben a támogatási rendszer is fennmarad, írja a Portfolio.
A Morgan Stanley stratégiai elemzői szerint a mesterséges intelligencia körüli piaci félelmek túlzott eladási hullámot indítottak el számos szektorban. Ez azonban kedvező beszállási lehetőségeket teremt a részvénykiválasztók számára - írta a Bloomberg.
A szépség persze - bizonyos mértékig - szubjektív, és minden kornak megvan a maga esztétikai ideálja, ezért aztán sokan úgy vélik, erről a témáról nem érdemes késhegyre menő vitákat folytatni. Na jó, de ki a világ leggyönyörűbb nője a mesterséges intelligencia szerint?
A gumós begóniák évtizedek óta meghatározó szereplői a félárnyékos erkélyeknek és parkoknak. Hosszú virágzási idejük és gazdag színválasztékuk miatt a hazai dísznövény-kínálat stabil elemei.