A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel. Közleményük szerint a rendkívül hideg januári időjárás okozta többletfogyasztás jelentősen megnövelhette volna a háztartások energiaszámláit. A magyar családok védelme érdekében a kormány januá
A Wonder Man egy mélyen emberi történet barátságról, Hollywoodról és traumákról, egyben komoly figyelmeztetés a Disney-nek, hogy hagyja végre szabadon alkotni a kreatívjait a reklámtermékre hajazó produkciók erőltetése helyett.
Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és
A miniszter a rendőrség igazoltatásával magyarázta a pusztaszabolcsi Lázárinfón, hogy kerültek a birtokába információk a gyöngyösi fórumának résztvevőiről.
A kormány hivatalosan is kihirdette a januári rezsistopot: a Magyar Közlöny 13. számában ma este megjelent az erről szóló, 12/2006. számú kormányrendelet. Az intézkedés 50 milliárd forint költségvetési forrást igényel.
Olvasóink beszámolója szerint nem nagyon kaptak arról tájékoztatást arról, hogyan tudnak továbbutazni, viszont a kalauzok és tűzoltók nagyon kedvesek voltak az utasokkal. A győri fővonalon nagy késésekre kell számítani.
Lezárják és elbontják a Balaton-felvidék egyik legismertebb panorámapontját. A Halom-hegy tetején álló Kossuth-kilátó 64 éven át volt a környéken kirándulók kedvelt célpontja, most azonban az önkormányzat bontási területté nyilvánította. A kilátó mellett az odavezető Vulkán tanösvényt is lezárták.
A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.
Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.
Ha az alábbi öt csillagjegy valamelyikében születtél, a következő hetekben valószínűleg többet nyersz azzal, ha nem sietsz bele semmibe. Mutatjuk, miért.
Az amerikai űrügynökség most először adta át a Perseverance nevű robot irányítását a mesterséges intelligenciának, ami összesen 456 méteren keresztül navigálta az egységet a vörös bolygó felszínén.
Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövets
A vármegye fejlesztésének következő négy éve így a megnövekedett ipari termelés miatt elkerülhetetlen közlekedési fejlesztésekről fog szólni, amely Komáromot, Oroszlányt és Környét egyaránt érinteni fogja.
Újabb fordulójához érkezett a Tisza és az Index közötti sajtóper, amelynek középpontjában az a 600 oldalas dokumentum áll, amelyet az Index tavaly ősszel a Tiszához köthető anyagként mutatott be, a párt viszont kezdettől fogva azt állítja: az irat hamisítvány, és semmi köze hozzájuk. A keddi tárgyalási napon tanúként hallgatták meg Csercsa Balázst,