Vasárnap este 8 órakor zárult le a licit. Kiderült, hogy ki és mennyiért viheti haza az ereklyét. Azt a Varga Barnabás által viselt és saját kezűleg aláírt Ferencváros-mezt, amelyet egy NB I-es bajnoki mérkőzésen hordott. A befolyt összeget egy családnak ajánlotta fel a mez korábbi tulajdonosa.
Egy Angliában élő és dolgozó magyar állampolgár kétmillió forintért vásárolta meg azt a 3D-nyomtatással készült, Lázár János fejét ábrázoló vécékefét, amelyet Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke és Lőcsei Lajos, a párt roma országgyűlési képviselője bocsátott árverésre.
Amal Clooney stílusa gyakorlatilag a kifinomultság és az elegancia definíciója - mégis bele tudta illeszteni az öltözködésébe az áttetsző pucérruhát. Megmutatta, hogy viseljük úgy a pikáns darabot, hogy első sorban a sikk áradjon belőle, ne a meztelenség.
A kutyákat nem véletlenül hívjuk az ember legjobb barátjának: több mint tizenötezer éve élnek mellettünk, segítettek vadászni, őrizni, túlélni a hideget, de ami igazán különlegessé teszi őket, az a feltétlen ragaszkodásuk. A történelem során volt néhány kutya, akik ezt a hűséget olyan végletekig vitték, hogy példájuk máig megindítja az embereket.
Komoly kockázatot jelentő fogyasztószereket szedett le a piacról a NAV: egy budapesti raktárban több mint hatezer, súlycsökkentőként árult terméket találtak, amelyeket több szempontból is kockázatosnak minősített a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Jelentősen kedvezőbbé vált a lakáshitelek kamatkörnyezete a 2022–2023-as időszak extrém, sokszor kétszámjegyű kamatszintjéhez képest. A money.hu friss elemzése szerint azok a családok, akik a rekordmagas kamatok idején kényszerültek lakáshitel felvételére, egy jól időzített hitelkiváltással havonta tízezreket, a teljes futamidő alatt pedig akár töb
Míg a legtöbb szolgáltatói területen a marketing a növekedés kulcsa, az ügyvédek számára továbbra is szigorú keretek között engedélyezett az önreprezentáció. A szabályozás ugyan sokat enyhült az elmúlt két évtizedben, de még mindig számos ellentmondást rejt. Dr. Bende Máté jogászt, a Pro/Lawyer Consulting ügyvezetőjét, a jogi kommunikáció és az ügy
Emma Thompson közreműködésével készül hangoskönyv Gisèle Pelicot megrázó memoárjából. A szerzőt a férje 9 éven keresztül rendszeresen bedrogozta és megerőszakolta több férfival együtt.
A Gránit Bank egyszerű és motiváló, innovatív megtakarítási lehetőséget vezetett be mobilalkalmazásában. A díjmentes, korlátlan számban, forintban és három további devizanemben is létrehozható, rövid- és hosszútávú megtakarításokra is alkalmas Gránit Perselyekből - amelyek megkönnyítik a pénzügyi tervezést és ösztönzik a rendszeres megtakarításokat
A győri Széchenyi István Egyetem adott otthont nemrég a First Lego League nemzetközi robotikai verseny regionális fordulójának. A legjobb három csapat hamarosan a budapesti országos döntőben is bizonyíthat.
Itt az ideje egy alapos szellemi agytornának, ezért 8 kérdés következik ebben az agykarbantartó kvízben. A feladatsor a geometriától a kémián át a földrajzig számos területet érint, így garantáltan megmozgatja az agytekervényeidet. Szánj rá néhány percet és frissítsd fel az iskolai tanulmányaidat vagy szerezz új ismereteket! A geometria alapfogalma
A forint a múlt héten a nemzetközi piaci bizonytalanság ellenére is meglepően stabil maradt, sőt két éves csúcsra erősödött. Hétfő délelőtt az euró árfolyama 377 közelébe süllyedt, bár azóta kicsit korrigált az árfolyam. Januárban 32,3 milliárd forintos többletet ért el az államháztartás központi alrendszere. A Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes
„Nem generációs romantikát keresünk, hanem azt, hogyan kereteznek újra dolgokat a fiatal szakemberek” – mutatott rá Balogh Timi (Marketing project lead - Europe, Deutsche Telekom), az Own Your Shift program vezető mentora. A THE SHIFT szervezői a nemzetközi nagyágyúk és neves hazai előadók mellett reflektorfénybe helyezi a jövő szakembereit is. Jöv
A Novo Nordisk frankfurti tőzsdén jegyzett részvényei hétfőn 8,4 százalékot emelkedtek, miután a Hims & Hers a hétvégén visszavonta 49 dolláros fogyókúrás tablettáját a dán gyógyszergyártó és az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal jogi nyomása után, írja a Reuters. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánk
A Spar Magyarország egy tatabányai tesztüzletében új, kamerával felszerelt, mesterséges intelligenciát alkalmazó mérleget vezetett be a zöldség-gyümölcs osztályon - közölte a cég.
Az uniós Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretében 2 milliárd forint keretösszegű felhívás segíti a 2025 tavaszán fagykárt szenvedett ültetvények cseréjét.
Fekete Attila, a televíziós és médiapiac egyik jól ismert szakembere a Pro-M Műsorszóró Kft. kereskedelmi igazgatói posztjáról érkezik az Antenna Entertainmenthez.
Egy átmeneti időszakot követően 2026. január 1-jével életbe lépett az EU szén-dioxid kiigazítási rendszere, melynek értelmében meghatározott, nagy kibocsátással járó termékek importálása esetén karbonvámot kell fizetni. Ennek célja a karbonszivárgás, vagyis a gyártási tevékenység kevésbé szigorú szabályozási háttérrel rendelkező országba történő át
A Partizán elfogult elemzője korábban arról ábrándozott, hogy a város masszívan ellenzéki bázis lesz. A valóság azonban mást mutat: Balmazújvárosban nyert a Fidesz az időközin vasárnap.
Súlyos gazdasági és humanitárius katasztrófa elé nézhet a betiltott olajszállítmányok miatt Trump következő célpontja. Az amerikai elnök már korábban eltökélhette, hogy lezárja az 1959 óta tartó “áldatlan” állapotot és kierőszakolja a rezsimváltást. A venezuelai elnökrablás és az ország kőolaja feletti korlátlan hatalom megszerzésével úgy tűnik, ez
Az idő múlásával egyre inkább visszatértem azokhoz a szokásokhoz, amiket a mai generációk gyakran bélyegeznek boomernek. Ezek a rutinok megnyugvást és kiszámíthatóságot adnak, amit most már értékelek.
Az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás aláírása új gazdasági lehetőségeket nyithat meg az uniós iparágak számára, ugyanakkor az agrárágazat számára jelentős kihívásokat hoz magával. A dél-amerikai országokból érkező agrártermékek megjelenése az európai piacokon élénkítheti az árversenyt, különösen az állatten
Januárban még a rózsaszín köd uralkodott, aztán valami csúnyán megváltozott. A pillanatnyi geopolitikai enyhülés vagy egyszerűen csak az év első hónapjának vége? Valami megtört, és ez hatalmasat szólt az ETF-ek terén is. Óriási kiábrándultság jelei láthatók az elmúlt napok számaiban.
Szoboszlai Dominik elképesztő gólt szerzett a Liverpool–Manchester City angol labdarúgó-mérkőzésen. A magyar játékos 30 méterről lőtte Gianluigi Donnarumma kapujába a labdát. Az biztos, hogy erről a gólról még sokat beszélünk majd.
2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben meghaladta a pandémia előtti szintet.