2026-ban már pontosan látjuk, hogy a munkaerőpiac nem visszatér egy korábbi „normális” állapothoz, hanem véglegesen alkalmazkodik a gyorsan változó gazdasági, technológiai és társadalmi hatásokhoz. Munkaadóként ma olyan környezetben dolgozunk, ahol a kereslet egyik hónapról a másikra átalakulhat, projektek indulnak és zárulnak le rövid idő alatt, m
HEL Renáta megszólalt Kapu Tiborról: jól érezték magukat a Gundel Bálon, viccelődtek, fotóztak, de nem erősítette meg, hogy bármi is lenne kettejük között.
Jeffrey Epstein szexuális bűnügyében elítélt egykori társa, Ghislaine Maxwell elnöki kegyelemre számít, ha vallomást tehet az ügyben. A képviselőházi felügyeleti bizottság hétfői meghallgatásán azonban alkotmányos jogaira hivatkozva megtagadta a nyilatkozatot.
Egy több mint négyszáz éves jóslat újra felkavarta a kedélyeket Európában: Nostradamus sorai szerint 2026-ban váratlan uralkodóváltás jöhet, amely akár a brit trónt is érintheti.
A 20. század egyik leghíresebb szerelmi történetét feldolgozó sorozat Ryan Murphy „Love Story” antológiájának első darabja, amely Elizabeth Beller könyve alapján készült. Az FX gyártású „Love Story: John F. Kennedy Jr. & Carolyn Bessette” február 13-án debütál a Disney+-on, a premier napján az első három epizód lesz elérhető. Ryan Murphy „Love Stor
Az „okos város” kifejezés gyakran futurisztikus technológiákat idéz, miközben a legnagyobb városi problémák meglepően hétköznapiak. Hol lehet parkolni? Mennyi ideig áll ott egy autó? Miért kell percekig körözni egy szabad helyért? A városi parkolás az egyik legkevésbé látványos, mégis legnagyobb hatású városi kihívás: autósok milliói töltenek napon
Több egyházból is papok és püspökök lépnek fel az ICE-ügynökök és a trumpi bevándorláspolitika ellen, de maga XIV. Leó pápa is többször felszólalt az idegenrendészet embertelen bánásmódja miatt. Trump 2024-ben nagyban épített a katolikus szavazókra, most egy mélyülő árokkal néz szembe.
A szakbizottsági EP-képviselők jelentése a hamarosan lejáró helyreállítási alapból is átcsoportosítana pénzt lakhatásra, és új egyensúlyra törekedne a rövid távú lakáskiadásnál.
Hétfőn estére látványosan erősödött a forint a főbb devizákkal szemben: az euró és a dollár is csökkent, míg a svájci frank stabil maradt, a napközbeni árfolyam-ingadozások után.
Utolsó frissítés: 2026-02-09 A Valentin‑nap idén különösen erős érzelmi energiákat hoz, és három csillagjegy számára olyan fordulatot tartogat, amelyre talán már régóta vártak. Lehet ez egy vallomás, egy új kapcsolat kezdete, egy régi szerelem visszatérése vagy egy olyan gesztus, amely teljesen megváltoztatja az ünnep hangulatát. A csillagok most k
Távozik a horvát kormányból Marin Piletic munka-, nyugdíjügyi, család- és szociálpolitikai miniszter, utódja a rijekai klinikai kórházközpont jelenlegi igazgatója, Alen Ruzic lesz - jelentette be hétfőn Andrej Plenkovic miniszterelnök.