A Szegedi Tudományegyetem kutatócsoportja a Hunor Magyar Űrhajós Program keretében vizsgálja, hogyan javíthatók hatékonyabban a sugárzás okozta DNS-károsodások. A projekt célja a sejtek természetes DNS-javító képességének fokozása az űrutazás során fellépő károsodások esetén, amely a jövő mélyűri küldetései szempontjából kiemelten fontos.
A MÁV-csoport csütörtöki közleményében azt kérte, hogy az utasok váltsák meg elővételben a menetjegyeiket, helyjegyeiket a MÁVPlusz applikáción keresztül – kihasználva a 15 százalékos kedvezményt, mivel csak az elővételek alapján tudja a valós utasigényekhez igazítani a készenlétbe állított többletkapacitásokat.
Az iráni konfliktust megelőző hetekben még újra megcsillant a klasszikus tőzsdesztár. Az ETF-ekbe áramló tőkén keresztüli aranykereslet februárban még nagyot szólt. Vajon a közel-keleti destabilizáció lezár egy szép hosszú sorozatot vagy van még hova növekednie a keresletnek? Ami biztos, hogy látványos a különbség 2025 elején tapasztaltakhoz k
A szerdai kormányülés eredményeit ismerteti 10 órától Gulyás Gergely miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfón. A tájékoztatón minden bizonnyal energetikai kérdéseken lesz a fókusz, várhatóan a Barátság kőolajvezetékről és a benzinárstopról is hallhatunk majd.
Igazán jól járhatnak azok, akik 2026-ban mennek nyugdíjba, ugyanis a tavalyi évben tapasztalt, 9 százalékos országos átlagkereset-növekedés közvetlenül beépül az újonnan megállapított járandóságokba. Ugyanakkor ez az előny csak az idén nyugdíjba vonulókat érinti, aki régebb óta van nyugállományban, nem érzékeli majd.
Stellan Skarsgård svéd színész hamarosan megkaphatja élete első Oscar-díját. De nemcsak ő tehetséges a családban: nyolc gyereke közül hatan vannak a színészi pályán, akik szinte teljesen lefedik a skandináv és a nemzetközi tévézést.
A globális olajárrobbanás miatt mindennap egyre feljebb csúszik az üzemanyag világpiaci ára. Azonban a védett árnak köszönhetően a magyarok minden benzinkúton jóval olcsóbban tudnak tankolni, mint külföldön. Mutatjuk, hogy alakulnak ma az üzemanyagárak a világban!
A független képviselő szerint szinte biztos, hogy a fentiek közül valamelyik meg fog történni a napokban. Úgy véli, a miniszterelnök mindenre képes, hogy megtartsa a hatalmát.
A brit királyi család súlyos botrányokba keveredett tagja állítólag terápiára jár, mert attól tart, hogy beleőrül az elszigeteltségbe. András herceg jelenleg egy eldugott norfolki birtokon él, teljes visszavonultságban.
Az elhúzódó amerikai–izraeli beavatkozás Irán ellen az orosz–ukrán háború mindkét szereplőjére is kihat. A helyzet a Kremlnek politikai veszteséget, de rövid távon az olaj árának emelkedésével gazdasági hasznot hozhat. Ukrajna a nyugati fegyverszállítmányok esetleges csökkenése miatt aggódhat, de vigasztalódhat dróniparának felfutásával.
Az Európai Unió Bírósága kimondta: az internet-előfizetők költség nélkül felmondhatják szerződésüket akkor is, ha a szolgáltató azt egy korábbi uniós bírósági döntés miatt módosítja. A Magyar Telekom ügyében a luxembourgi testület arra a megállapításra jutott, hogy az ilyen változtatás nem tekinthető közvetlenül jogszabály által előírt módosításnak
A szerdai Portfolio Checklistben (08:42-től) Petőházi Tamással, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk, a Portfolio Agrárium 2026 konferencián. A szakembert arról kérdeztük, milyen hatással van a közel-keleti konfliktus a magyar agráriumra. A globális energiapiaci hatások ugyanis a magyar gazdákat sem kímélik: a harcok be
Csütörtöktől felfüggeszti a március 8-tól érvényben lévő sztrájkmenetrendet a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A társaság mellett működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (Szaksz) elnöke az érdekképviselet közösségi oldalán azt írta, hogy értesülései szerint a Tüke
Remekül illeszkedik az ellenzék választási kampányának logikájába: látványos, félelmetes, és pont annyira homályos, hogy bármit bele lehessen magyarázni.
Az Adriai-tenger partján számos ismert üdülőhely található, ám a nyári zsúfoltság miatt egyre többen keresnek olyan partszakaszokat, ahol a természet és a nyugalom dominál. Ha el szeretnénk kerülni a turisták tömegét, érdemes felfedezni Zavala apró, mégis elbűvölő faluját, ami a Time Out friss összeállítása szerint Európa egyik leginkább alulértéke
A március 29-i óraátállítás nemcsak alváshiányt okoz, hanem a hormonális változásokkal együtt terheli a szervezetet. A középkorúaknál ez különösen érzékennyé teszi az alvás–stressz tengelyt.
Meglehetősen kétes egyénekkel van feltöltve Magyar Péter gyülekezete. A Tisza Párt paksi jelöltje például nem elég, hogy halálra gázolt valakit, amit aztán rendkívül enyhe büntetéssel megúszott, de ezután elkezdett közlekedési baleseteken viccelődni.
Hiába járatjuk csúcsra a végletekig fejlesztett, pöpec toborzás-kiválasztási rendszereinket, a recruitment kiadások a csillagos ég felé, a beválási eredményesség viszont a béka feneke alá konvergál – írja Papp Tamás István HR szakértő. Hol csúszik el a folyamat és miként lehet ezen javítani?
Ha Magyarországon élsz, és külföldi webshopokban, hirdetésekért vagy előfizetésekért akarsz fizetni, biztosan ismerős a para a helyi bankkártyákkal. De van megoldás – a virtuális prepaid kártyák. Ezek olyan eldobható vagy többször használatos digitális kártyák, amiket online hozol létre, és te magad töltesz fel. Az bennük a legkirályabb, hogy csomó
Az Európai Unió Bíróságának egyik főtanácsnoka szerint Magyarország és Csehország megsérti az uniós jogot azzal, hogy bizonyos esetekben ügyvéd jelenléte nélkül is kihallgathatják a gyanúsítottakat. A testület ítélethozatal előtti véleményezése szerint a hatóságok nem korlátozhatják időkerettel a védelemhez való jog gyakorlását – írja közleményében
A Decathlon Magyarország és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) bejelentette hivatalos, hosszú távú együttműködését. A partnerség célja, hogy a futball ne csupán sport, hanem mindenki számára elérhető, 360°-os közösségi élmény legyen, az áruházaktól a stadionokig.Magyarország igazi sportfővárossá vált: a Puskás Arénában rendezett mérkőzéseken – az
Korábban is hatalmas fejlesztéseket vittek véghez az országban. Mi történt? A világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Amazon bejelentette, hogy 2026 és 2028 között összesen 23 milliárd zlotyt (kb. 2 ezer milliárd forint) fektet be Lengyelországban, írja a Reuters. Részletek. Ez az összeg alacsonyabb az előző, 2012–2025-ös időszak 45 mil
Négy év kihagyás után visszatér a TV2 legendás sport-realityje, az Exatlon Hungary. A Bajnokok és Kihívók a mesés Dominikai Köztársaságban zajló harcát március 23-tól követhetik nyomon a tévéznézők Palik László és Gelencsér Tímea műsorvezetése mellett. A csapat már megérkezett a forgatás helyszínére, a rajongók elkezdték a visszaszámlálást, most pe
Védőkörzetet rendelt el hétfőtől a Békés Vármegyei Kormányhivatal, miután egy békéscsabai méhészetben mézelő méhek nyúlós költésrothadása betegséget állapított meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma – tájékoztatta a békési önkormányzat csütörtökön az Mti-t.
Nagyon népszerűek a 3 százalékos kkv-hitelek, ma már 7 terméket is elérhetnek ilyen kedvező kamattal a vállalkozások, a 2026-os év első számai a jelek szerint túlszárnyalják a tavalyiakat - mondta Szabados Richárd, az NGM kkv-fejlesztésért és technológiáért felelős államtitkára a Garantiqa Zrt-vel közösen tartott sajtótájékoztatón. Szabó István Att
Egy feljelentés alapján fogták el március 5-én az ukrán pénzszállítókat a Legfőbb Ügyészség szerint. Hogy ki volt a feljelentő, azt nem közölték, valamint az sem, miért csak most kezdtek nyomozni a Magyarországon évek óta áthaladó pénzszállítmányok miatt. A pénzszállító autókat csütörtök délelőtt adják át, üresen.
A mesterségesintelligencia-szoftverek többsége túlságosan együttműködő az esetleges támadókkal a megfelelő fegyver kiválasztásában, a célpont megtalálásában, a jó támadási technika meglelésében, legyen szó egy zsinagógában elhelyezett pokolgépről vagy egy iskola elleni támadásról - figyelmeztetett szerdán egy amerikai tanulmány.