A Calvin Klein egykori PR-szakembere a '90-es években New Yorkban vált a minimalista elegancia arcává. Visszafogott, logómentes stílusa ma is meghatározza a divattrendeket.
A tavalyi év fordulatosan alakult a Párizst és Berlint összekötő éjszakai vasúti járat számára. Az ÖBB Nightjet 2025 decemberében megszüntette a kapcsolatot, ám végül az European Sleeper lépett a helyére. Ennek köszönhetően március végén elindul a társaság első szerelvénye a két európai főváros között.
Az Erste Bankhoz köthető pénzügyi hálózatok és nemzetközi szervezetek a Tisza Párt politikáját erősítve próbálnak hatást gyakorolni a magyar közéletre.
Az Egyesült Államok 30 napos felmentést adott az országoknak arra, hogy megvásárolhassák a szankcionált orosz olajat és kőolajtermékeket, amelyek a tengeren rekedtek. Scott Bessent pénzügyminiszter szerint ez a lépés azért kell, hogy az iráni háború miatt megingott globális energiapiacokat stabilizálják. Ezzel 124 millió hordónyi olaj szabadul fel,
Az amerikai Központi Parancsnokság bejelentette, hogy egy KC-135-ös gépük lezuhant Irakban. A mentési munkálatok megkezdődtek, egy másik, az incidensben érintett repülő biztonságban van.
Egyre többen fordulnak el a gyorsan elhasználódó, sorozatgyártott bútoroktól, és tartós, tömör fából készült darabokat keresnek – erre a trendváltásra épít egy miskolc melletti kis műhely is. A BaliWood alapítója, Oláh Balázs mérnöki szemlélettel tervezett gyerekágyakat készít, miközben a márkát a közösségi médiában is építi: több mint 12 ezren köv
A szakemberek Oroszországban is képzéseken vesznek részt, miközben Paks II. telephelyén is megkezdődtek az oktató- és szimulátorközpont építésének földmunkálatai. Az oktatás során szimulálni lehet olyan rendkívüli helyzeteket, üzemállapotokat, amikor kritikus fontosságú a helyes döntések meghozatala és a végrehajtásuk alapos begyakorlása.
Új korszak kezdődik a növényvédelemben: az EU frissített rendelete kivezeti a jól ismert hatóanyagokat a mindennapi gyakorlatból, különös tekintettel az alma- és citrusfélékre.
Forrest Gump, A remény rabjai, Titanic, és még sorolhatnánk. Amikor a kilencvenes évek Oscar-jelölt filmjeire gondolunk, akarva-akaratlanul elfogja az embert az érzés: mintha azoknak nagyobb súlyuk lett volna, mint a napjainkban versenyző alkotásoknak. Régen tényleg minden jobb volt, vagy nem a filmek változtak meg, hanem az, ahogyan nézzük őket?
Finom, elegáns és visszafogott. Talán neked is ezek a szavak jutnak először eszedbe, ha szóba kerül Jackie Kennedy. Nem York-i szobájára azonban ezek egyáltalán nem igazak.
Egyre több magyar utazó biztosítja be jó előre a nyári vakációját. A repjegy.hu friss adatai szerint idén mintegy 30 százalékkal nőtt a korai repülőjegy-foglalások száma a tavalyi évhez képest. A trend arra utal, hogy sokan már hónapokkal előre lefoglalják az utazást, részben azért, mert a szakértők szerint a főszezon közeledtével drágulhatnak a je
A visszér okozta problémák igen sokak számára ismerősek. Mi segít, mi jó ellene valóban, illetve mi az, ami inkább csak ront rajta? Gyógytornászh mondja el, mit tehetünk magunkért a mozgás erejét kihasználva.
A román kormánynak tagja az RMDSZ, vagyis a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, ennek ellenére a bukaresti kabinet merőben ellentétes külpolitikát folytat, mint a budapesti. Románia és Ukrajna együttműködése most újabb mérföldkőhöz érkezett.
Karol Nawrocki szerint az EU 44 milliárdos fegyverkezési hitele sérti Lengyelország szuverenitását, függetlenségét, valamint gazdasági és katonai biztonságát. Az elnök szerint a Lengyel Nemzeti Bank aranytartalékaiból kellene az országnak finanszírozni a fegyverbeszerzéseit.
Az Ookla Speedtest mérése alapján a Magyar Telekom rendelkezik Magyarországon a legjobb és leggyorsabb vezetékes hálózattal. A vállalat vezetékes hálózata immáron több mint 4 millió gigabitképes hozzáférési ponton keresztül érhető el a háztartások és vállalkozások számára, mely számot további 300 ezer optikai ponttal bővíti 2026 végéig a Telekom. A
Egyetlen hónap pocsék adatából túl nagy következtetést azért nem érdemes levonni, mert januárban Magyarországon szokatlan körülmények is megfogták az ágazatot, de sajnos a strukturális helyzet sem szívderítő.
Aleksandar Vucic megerősítette, hogy Szerbia kínai gyártmányú, nagy hatótávolságú szuperszonikus rakétákat szerzett be, amelyeket már a szerb MiG–29-es vadászgépekre is integráltak. A fegyverkezés híre aggodalmat váltott ki a térségben, Horvátország például NATO-szövetségeseivel egyeztet a fejleményekről.
Galla Miklós állapota hetek óta aggasztja a közvéleményt. A humoristát március elején rosszullét miatt kellett kórházba szállítani. Az orvosok bent tartják a kórházban, mert több betegséget is találtak nála. Legendás művésztársai, Laár András most újabb rossz hírt közölt.
Egy év alatt több mint 11 százalékkal csökkent a használtautó-piacon meghirdetett elektromos autók átlagára, miközben kínálatuk tovább bővül. Erősödik a középkategória szerepe, és egyre nagyobb súlyt képviselnek a magasabb értékű modellek, olvasható a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, februári közös jelentésében.
Kétarcú lesz a pénteki időjárás: míg keleten zavartalan napsütésre számíthatunk, addig a nyugati és középső országrészben már előkerülhetnek az esernyők.
A több éve tartó La Nina jelenség hivatalosan véget ért, és helyét a gyorsan erősödő El Nino veszi át, ami hatalmas globális időjárási változást eredményez. A legfrissebb óceáni elemzések jelentős felszín alatti felmelegedést mutatnak a trópusi Csendes-óceánon, ami arra utal, hogy egy rendkívül erős jelenség van kialakulóban, amely 2026 végére való
A Ferencváros csütörtök este 2-0-ra legyőzte a portugál Bragát a labdarúgó-Európa-liga nyolcaddöntőjében, a párharc első mérkőzésén. A találkozó után a játékosok közül Gavriel Kanikovszki, Kristoffer Zachariassen és Gróf Dávid értékelt.