2026. március 13. péntek

márc. 13
11:33
Napszemüvegekkel elő, a kabátot is otthon hagyhatjuk: az időjárás is a magyarokkal ünnepel a Békemeneten (Mandiner)
Napsütéssel és tavaszias meleggel érkezik az idei március 15.
márc. 13
11:33
Négy kerti munka, amivel jobb, ha még vársz, akkor is, ha a napsütés becsapós (Sassy)
A napsütés csalóka, a kert élővilága még alszik. Aki túl korán kezd bele a munkába, nemcsak a növényeinek, de az állatoknak is árthat.
márc. 13
11:39
Robbie Keane az öltözőben is tüzelte játékosait a Braga legyőzése után, itt a felvétel (Blikk)
Nagy ünneplés vette kezdetét a Groupama Arénában csütörtök késő este, miután a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Bragát a labdarúgó-Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője az óriási siker után szenvedélyes öltözői beszédet mondott. Az ír edző a dicséret mellett figyelmeztette játékosait.
márc. 13
11:39
Garantiqa: történelmi eredmény és stabil működés (ProfitLine)
A fix 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya konstrukciók iránt továbbra is töretlen a kereslet: a hazai vállalkozások aktívan használják a kedvező finanszírozási lehetőségeket beruházásaikhoz és működésükhöz – hangsúlyozta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kkv-k fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár
márc. 13
11:39
Időutazás március 15-én: huszárok vágtáznak be Szentendrére, újra kinyit a Pilvax a Skanzenben (SzMo)
Az 1848-as ünnep hétvégéjén a forradalmi gasztronómia is főszerepet kap Petőfi Sándor kedvenc ételeivel. A kulináris élmények mellett koszorúzással és érdekes programokkal is tisztelegnek a hősök előtt.
márc. 13
11:39
Egy indiai turista graffitit fagyott maga után Egyiptomban – 2000 évvel ezelőtt (Hamu és Gyémánt)
Az egyiptomi Királyok völgye régóta a turisták egyik kedvelt úti célja, olyannyira, hogy feltehetőleg már 2 ezer évvel ezelőtt is érkeztek ide emberek más kontinensekről. A kutatók erre indiai utazók graffitijeiből következtetnek.
márc. 13
11:39
A budai vár festője (Demokrata)
Megnyílt Szabó János festőművész kiállítása a Várnegyed Galériában.
márc. 13
11:39
Újabb válság kapujában áll Európa, amire Brüsszel most készül rátenni még egy lapáttal (Mandiner)
Nem csak a kőolaj és a földgáz világpiaci ára szökött az egekbe, infláció követi az energiasokkot?
márc. 13
11:39
Fizess később! – új vásárlási láz terjed Magyarországon (AC News)
Egyre több magyar vásárol úgy az interneten, hogy nem fizeti ki azonnal a teljes összeget: a "Buy Now, Pay Later" (BNPL) részletfizetés már nemcsak műszaki cikkeknél, hanem utazásoknál és szállásfoglalásoknál is megjelent.
márc. 13
11:45
Nem lehet tovább halogatni a nyugdíjasok életminőségének javítását (Piac és Profit)
Politikai pártok és civil szervezetek vezetőivel is egyeztetnének a nyugdíjasok arról az idősügyi szakmai követelésről, amelyet a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa állított össze, és három kiemelt témára épül: az idősügyi törvény megalkotására, a nyugdíjrendszer megváltoztatására, valamint egy integrált egészségügyi rendszer kiépítésére. A NY
márc. 13
11:45
Észak-izraeli arab falut ért iráni rakétacsapás, sok a civil sérült (Infostart)
A robbanás következtében több közeli ház is megsérült, és kisebb tűz ütött ki, melyet a tűzoltók végül eloltottak. A helyi hatóságok átkutatták a környező épületeket, ott rekedt embereket keresve, nem sokkal később mindenkit kiszabadítottak és elláttak.
márc. 13
11:45
Új tulajdonoshoz került a Jogi Fórum (Kreatív Online)
A CEE Legal Matters, nemzetközi jogi kiadó, valamint a jogi szektorra fókuszáló PR-ügynökség, a Pro/Lawyer Consulting tulajdonosa közös vállalkozás keretében felvásárolta a nagymúltú Jogi Fórum szakmai platformot.
márc. 13
11:45
Krone-Show 2026 (Agroinform)
A KRONE szálastakarmány-betakarító gépei működés közben Zalacsében.
márc. 13
11:45
Toroczkai meglepő forgatókönyvet vázolt a választások utánra – a Fidesszel és a Tiszával is leülne tárgyalni (ATV)
Egy esetleges választási patthelyzet esetén Toroczkai László kész lenne asztalhoz ülni Orbán Viktorral és Magyar Péterrel is. A Mi Hazánk elnöke szerint, ha pártja lesz a mérleg nyelve, nem zárkóznak el a tárgyalásoktól, sőt, akár egy szakértői kormány felállását is elképzelhetőnek tartja.
márc. 13
11:45
Zuhan a villanyautók ára a használtpiacon, a hibridek még szintén nagyon drágák (Autónavigátor)
A Használtautó.hu és a KSH közös statisztikája szerint egy év alatt több mint 11%-kal csökkent a használtautó-piacon meghirdetett elektromos autók átlagára, miközben kínálatuk tovább bővül.
márc. 13
11:45
Leomlott egy szikla, és feltárult egy 400 000 évvel ezelőtt élt óriás csontjai (Magyar Hírlap)
Turisták hatalmas csontdarabot fedeznek fel egy tengerparti sziklán.
márc. 13
11:45
Két megyében is előrenyomultak az oroszok (Demokrata)
Pokrovszkból most Rodinszkoje irányába és Grisino felé törnek előre az oroszok.
márc. 13
11:45
Nagy bejelentést tett a Spar vezérigazgatója: Magyarország elhagyásával fenyegetőzik (Mandiner)
A különadók és az árrésstop miatt fáj a szíve.
márc. 13
11:45
Egykori repper lesz Nepál új miniszterelnöke, hatalmas többséggel nyert a Z generációsokból álló pártja (Telex)
A választáson győzedelmeskedő RSP egyik fő ígérete a korrupció elleni küzdelem, de megreformálnák az igazságszolgáltatást, és élőben streamelnék a bírósági tárgyalásokat is.
márc. 13
11:45
Rónai Egon elárult egy hatalmas titkot a második Orbán-interjúról: ez volt a műsorvezető célja (naphire.hu)
Rónai Egon őszintén beszélt arról, hogyan élte meg az Orbán Viktorral készített interjúit, amelyekre 15 évet kellett várnia. Az ATV műsorvezetője azt is elárulta, miért választott visszafogottabb kérdezési stílust, és hogyan reagált a beszélgetéseket ért kritikákra.
márc. 13
11:45
Többé nincs hova bújniuk a szennyeződéseknek – megérkezett a Dyson Spot+Scrub™ Ai (X) (Life&Body)
A Dyson bemutatja első nedves és száraz tisztításra képes robotját, amely fejlett mesterséges intelligencia segítségével felkutatja, azonosítja és eltávolítja a rejtett foltokat. Fejlett, mesterséges intelligencián alapuló foltérzékelő rendszer, amely AI-alapú kamerás látást és zöld lézerszerű megvilágítást használ közel 200 különböző háztartási an
márc. 13
11:45
Zseniális: ez az ötlet forradalmasíthatja a paradicsomtermesztést (Agrárszektor)
Egyelőre kiegészítő jelleggel, az emberi munkaerő tehermentesítésének céljával snack paradicsomot betakarító robot működik a holland és belga üvegházakban. Mivel a robot teljesítménye elérte a kereskedelmi bevezetéshez szükséges szintet, a gyártó vállalat szerint most van itt az ideje annak, hogy a termelők stratégiai és operatív szinten is elkezdj
márc. 13
11:47
Krone-Show 2026– Hajdúböszörmény (Agroinform)
KRONE takarmánybetakarító gépek bemutatója Hajdúböszörményben.
márc. 13
11:51
Kövér László: nem lehet a jelenlegi feltételek között egy értelmes, régi stílusú politikai vitát lefolytatni (Infostart)
A következő parlamenti ciklus nagy törvénykezési feladatairól, a parlamenti vita fontosságáról és ellehetetlenüléséről, illetve bizonyos Ukrajnával, Szlovákiával, Horvátországgal kapcsolatos külpolitikai jellegű kérdésekről is beszélt Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz országos választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
márc. 13
11:51
Nem csak az olaj, az élelmiszer is drágább lesz az iráni háború miatt (Portfolio)
A közel-keleti fegyveres konfliktus és a Hormuzi-szoros hajóforgalmának akadozása már nemcsak az olajpiacot, hanem a globális agrárgazdaságot is súlyosan fenyegeti. Ha a feszültség elhúzódik, az egekbe szökő szállítási költségek, valamint a műtrágya- és takarmányalapanyagok hiánya világszerte drasztikus élelmiszer-dráguláshoz vezethet. Ez alól Magy
márc. 13
11:51
Agrometeorológia: 20 fokos hőingás és porszáraz talaj – ez a tavasz nem úgy indult, ahogy vártuk (Agroinform)
Száraz idővel kezdődött a vegetációs időszak.
márc. 13
11:51
Ekkor pusztul el az univerzumunk a tudomány szerint (Femcafe)
Matt Caplan, az Illinois-i Állami Egyetem kutatója megpróbálta megbecsülni, mikor pusztulhat el az általunk ismert univerzum. Máris mutatjuk, pontosan milyen eredménnyel zárult a szakember merész vállalkozása.
márc. 13
11:51
György Péter családja több mint 300 könyvet adományozott a Ludwig Múzeumnak (Könyves Magazin)
A neves esztéta, György Péter tavasz ősszel hunyt el, és jelentős könyvgyűjteményt hagyott hátra, melynek értékes darabjai immár a Ludwig Múzeum tulajdonát képezik.
márc. 13
11:51
Megkongatták a vészharangot, eltűnik boltokból ez a népszerű élelmiszer a háború miatt, megszólalt a szakértő (Promotions)
Korábban arról esett szó, hogy a törökországi termékek lesznek hiánycikkek a boltokban, most azonban a legnépszerűbb köret is veszélybe került a közel-keleti háború miatt.
márc. 13
11:51
Megérkezett Magyarországra a OnePlus 15 és 15R (Mínuszos)
Az új OnePlus csúcsmobilok hazai forgalmazása elindult. A készülékek bevezető akciókban okosórával, fülhallgatóval és gyorstöltővel
márc. 13
11:51
Az ukránok mindenre képesek (Magyar Hírlap)
Akár még a saját vezetéküket is megrongálják.
márc. 13
11:57
Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? (HR Portál)
Egy friss kutatás szerint a magyarok többsége még alig hallott az Európai Unió új bértranszparencia-szabályozásáról, és sokan bizonytalanok abban, milyen hatása lesz a fizetésekre.
márc. 13
11:57
Hegedűs Zsolt a kormány kiszivárgott egészségügyi tervéről: Ez nem apró igazítás, hanem az ellátórendszer radikális átszabása (SzMo)
A Tisza Párt egészségügyi miniszter-jelöltje kiakadt a kormány titkolózásán. Szerinte a Fidesz szándékosan verné szét még jobban az egészségügyet, miközben egy drága tanulmányt rejtegetett.
márc. 13
11:57
Hiánypótló kötet jelent meg a dezinformáció jogi szabályozásáról (Magyar Hírlap)
Az álhírek soha nem látott sebességgel és mennyiségben jutnak el a felhasználókhoz.
márc. 13
11:57
A Barátság a mi Hormuzunk (Demokrata)
A Hormuzi-szoros lezárása önmagában "csupán" logisztikai válság. De ha a régió infrastruktúrája elpusztul, az már kínálati sokkot jelent.
márc. 13
11:57
Nagy csata jön Szolnokon: a főispán csap majd össze a tiszás Rost Andreával (Mandiner)
Rost Andrea elismert művész, de itt nem szereplőt, hanem képviselőt választanak" – mondja Berkó Attila.
márc. 13
11:57
Nem várt módon kaptak blokklánc-élményt a legnagyobb brit bankok ügyfelei (BitcoinBázis)
Számos ismert brit bank ügyfelei március 12-én akaratlanul is blokklánc-élményben részesültek, miután egy banki applikáció hibája miatt tranzakcióik és számlaadataik nyilvánossá váltak. A technikai probléma lehetővé tette a Lloyds, a Halifax és a Bank of Scotland ügyfelei számára, hogy más felhasználók banki tevékenységét lássák. Egyesek más embere
márc. 13
11:57
"Na fiacskám, csomagellenőrzés" – Németh Kristóf döbbenetes első napja Fodor Zsókával a Barátok köztben (Sassy)
A mindenki által szeretett Magdi anyus egy váratlan mozdulattal köszöntötte a stúdióban a fiatal színészt. Németh Kristóf élő adásban mesélte el, mit mondott neki ezután Fodor Zsóka.
márc. 13
11:57
103 millió dolláros fintech tőkebevonásba szállt be az Nvidia (Fintech)
A március első hetében három látványos kör is ráerősített arra, hogy a (fintech + infrastruktúra + „next-gen” automatizáció) hármas továbbra is viszi a tőkét: a top 3 bejelentés összesen 174 millió dollár friss forrást hozott. A listát a brit autonómjármű-szoftveres Oxa vezeti 103 millió dollárral, ezt követi a felhőnatív kártyaprocesszort építő Si
márc. 13
11:57
Ezekben a magyar városokban bukkanhat fel a következő napokban a Google-kocsi (Roadster)
A Street View, azaz Utcakép szolgáltatás 2013 óta érhető el Magyarországon, azóta több alkalommal frissült az adatbázis, legutóbb tavaly, azaz 2025-ben.
márc. 13
11:59
Ausztriában áll a bál az ukránok miatt: már Bécsben is Magyarországot gyalázzák (Mandiner)
A nagykövet tolvajnak tekinti a magyarokat.
márc. 13
12:03
A Molt ütötte meg a legjobban az olajválság, de az egész pesti tőzsde érzi (Privátbankár)
Csak a Richter tudott erősödni a vezető részvények közül péntek délelőtt.
márc. 13
12:03
Rendkívüli közleményt adott ki az államtitkár a benzinárstopról: erről minden autósnak tudnia kell (Pénzcentrum)
A kormány pontosította a védett üzemanyagár alkalmazására vonatkozó szabályokat az üzemanyag-forgalmazói szövetségekkel folytatott egyeztetések után. A módosítás célja a fogyasztók adminisztratív terheinek csökkentése és a szabályok egyértelművé tétele.
márc. 13
12:03
Több mint ezer magyar állampolgárt hoztak haza a közel-keleti mentesítő járatokkal (Magyar Hírlap)
Azonban a kedélyek nem nyugszanak egyenlőre a régióban.
márc. 13
12:03
Átlépte a másfél milliót a visszaküldött nemzeti petíciós ívek száma (Demokrata)
Az elmúlt napokban egyre intenzívebbé váltak az Ukrajnából érkező fenyegetések.
márc. 13
12:03
Az EU csak tétlenül figyel: Németországban átlépték a két eurót az üzemanyagárak – aki teheti, már Lengyelországba jár tankolni (Mandiner)
Németországban egyre több autós beszél arról, hogy bojkottálni kellene a drága benzinkutakat.
márc. 13
12:03
Kemény Orbán-bírálat Romániából, miközben Szijjártó a magyar–román kapcsolatot dicsérte Budapesten (Helló Magyar)
Bukarestből kemény üzenet érkezett Orbánnak Ukrajna ügyében, közben Szijjártó dicsérte a román-magyar kapcsolatot
márc. 13
12:03
Így készült Palvin Barbara a Miu Miu bemutatóra – bepillantást engedett a kulisszák mögé (in.hu)
Különleges pillanat volt Palvin Barbara számára az idei párizsi divathét: 16 évvel azután vett részt a Miu Miu bemutatóján, hogy először kifutóra lépett a márka show-ján. Akkor még pályakezdő modellként vonult végig a kifutón, most vendégként, az első sorból figyelte a 2026-os őszi-téli kollekció bemutatóját – és a készülődésbe is betekintést enged
márc. 13
12:03
„Isten, haza, család” – politikai gyorstalpalót tartott az etyeki polgármester (Kontroll.hu)
Van, amikor egy pár másodperces videó többet mond el a magyar valóságról, és az aktuális választási kampányról, mint egy hosszú politikai elemzés. Az etyeki polgármester posztjában egy megfáradt, munkaruhás férfi mondja fel a leckét arról, miért is a Fideszre kell szavazni, miközben a jelenetből inkább egy alá-fölérendeltségi viszony, semmint a meg
márc. 13
12:09
Kiterjesztik a "fegyverpénzt" – minden honvédelmi alkalmazott kap egyhavi juttatást (Infostart)
Egyhavi plusz juttatást kap minden honvédelmi alkalmazott, nem csak a fegyveresek, mivel ez "csapatmunka".

Keresés