A magyar nyugdíjrendszer jövője egyre élesebb viták tárgya a romló demográfiai folyamatok és a rendszer fenntarthatóságával kapcsolatos kérdések miatt. Banyár József közgazdász szerint a megoldás egyik kulcsa az lehetne, ha a nyugdíjkorhatár automatikusan követné a várható élettartam alakulását, miközben a valódi problémát továbbra is a tartósan al
Úgy tűnik, a modern minimalizmus kezd kicsit unalmassá válni, és a lakberendezés újra a múlt felé fordul inspirációért. A legfrissebb trend most egy olyan konyhai megoldást hoz vissza, amit már majdnem teljesen elfelejtettünk – pedig hangulatban verhetetlen.
A zaj ma már állandó része az életünknek, ami észrevétlenül rontja a koncentrációnkat. A kérdés egyre inkább az, mennyit engedünk be ebből tudatosan, és mikor vesszük vissza az irányítást a környezetünk hangjai felett.
Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok közül a fehérborok feldolgozói értékesítési ára 66 százalékkal, a vörös- és rozéboroké mintegy 36 százalékkal volt magasabb, mint 2025 hasonló időszakában.
Az új ízek március 3-tól elérhetők. Az Asahi japán sörgyártó cég bejelentette, hogy két ízesített, alkoholmentes Peroni sört dob piacra az Egyesült Királyságban: a Limone di Sicilia (szicíliai citrom) és
Töltés közben kigyulladt és teljesen leégett egy villanyautó Ócsa egyik utcájában, totálkáros lett a kocsi. Totálkáros lett az a villanyautó, ami Ócsa családi házas övezetében töltés közben kigyulladt. A lángoló autót kitolták az utcára, hogy ne gyulladjon meg a ház is. Azonban a segítők közül két embert kórházba szállítottak. Mire megérkeztek a tű
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Banán, amely közös ponton csatlakozik a Társaság már meglévő szélerőmű parkjával a villamosenergia hálózathoz, kihasználva a két technológia közötti szinergiahatásokat. A beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is növekszik.
Izrael azt állítja: megölte Irán biztonsági főnökét, aki gyakorlatilag az ország de facto vezetője volt. Irán megerősítette a halál tényét. A veterán Ali Laridzsani élete során több posztot is betöltött az államgépezetben és diplomataként is dolgozott. Elemzők szerint halála jelentősebb hatású, mint Hamenei ajatollah likvidálása.
Az amerikai munkavállalók körében a stressz egyre nő, míg a munkahelyváltást csak kevesen merik meglépni – ez újfajta feszültséglevezetési formákat hoz felszínre. Egyre népszerűbbek az úgynevezett „rage roomok”, vagy dühszobák, ahol töréssel, fizikai aktivitással vezetik le a feszültséget. Bár rövid távon hatásosnak tűnnek, a szakértők szerint nem
A közel-keleti háború kitörése óta jelentősen emelkedett az olaj és a gáz világpiaci ára, a helyzet egyre inkább hasonlít 2022-höz, amikor az ukrajnai háború kitörése okozott energiapiaci sokkot. Egyelőre nem tartunk ott az árakban, mint négy éve, de a tapasztalatok figyelmeztetők, hiszen 2022 őszén Magyarország a folyó fizetési mérleg jelentős hiá
Sok gazdi nap mint nap megtapasztalja, hogy a macskája odasétál hozzá, majd finoman hozzádörgöli a fejét a lábához, kezéhez vagy akár az arcához. Ez a mozdulat elsőre egyszerű kedveskedésnek tűnik, de ennél jóval többről van szó.
Az Azénpénzem által összeállított, a KSH átlagárait alapul vevő kosarak között döbbenetesen nagy az eltérés. Míg akadhat vevő (valójában nyilván nem, hiszen kizárt, hogy pontos ezekből és ennyit vesz valaki), aki a hivatalos infláció bezuhanása mellett is majdnem 15 százalékos drágulást érzékel, más még a hivatalosnál is sokkal nagyobb mínuszt élh
Figyeled a naptárad? Tudtad, hogy a Szakma Sztár Fesztivál idén korábban érkezik? Ha pályaválasztás előtt állsz, vagy már szakképzésben tanulsz, érdemes beírnod a naptáradba ezt a dátumot. Tudtad, hogy 2026. március 26–27. között ismét megrendezik a Szakma Sztár Fesztivál rendezvényt a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban? Ez az
A Bak hallgasson magára, a Vízöntő nyugodt és kipihent lesz! Karrier horoszkóp: 2026.03.18. Kos Ha valami zökkenőmentesen működik, azt fogadd el. Nincs értelme megzavarnod a dolgok menetét amikor úgy tűnik, hogy minden jól működik. Ha kérik, mondd el a véleményed. Ellenkező esetben tartsd meg magadnak! Bika Az az érzésed, hogy mindenki más dolga a
Az elmúlt években a hazai horgászat több kihívással szembesült, hiszen a Covid-19 utáni csúcsot követően csökkent a horgászlétszám, valamint az aszály és a vízhiány jelentősen érintette a horgászható területeket és a halállományt. Emellett a halfogyasztás alacsony szintje és az ökológiai problémák például az invazív fajok és a kormoránok jelenléte
A tavasz hosszabb nappalokat, több természetes fényt, élénkülő ritmust ad. A természetet is megújulásra késztető energiát te is érzed? Használd ki a szezonális hatást az energiád emelésére. A munkahelyi motivációt gyakran kizárólag célokhoz, vezetői visszajelzésekhez vagy anyagi ösztönzőkhöz kötjük, pedig a teljesítményünket biológiai és környezeti
Győr és Miskolc után újabb gyár építését kezdi meg Magyarországon a cseh Penam cégcsoport leányvállalata, a hazai sütőipari piac meghatározó szereplője, a Ceres ZRt.
A XVI. kerületben elmerült autó kirívó eset, de a fővárosban egyre több a csőtörés a felújítások hiánya miatt. Országosan kezd javulni a helyzet, de évtizedes elmaradásokat kell pótolni.
Sokkoló történet Floridából: egy katolikus papra több mint félmillió dolláros bírságot szabtak ki, amiért évek óta hajléktalanokat segít étellel és tisztálkodási lehetőséggel. A pap ennek ellenére sem hátrál meg, és tovább folytatja küldetését a rászorulókért.
Mindössze 69,8 milliárd forintnyi lakossági állampapír kelt el múlt héten, ami sokkal alacsonyabb az előző hetek adataihoz képest. Ez 40 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző heti forgalom. Az új pénzek több mint fele az évi fix 7 százalékon kamatozó papírba kerül.
Igazi dráma lett a vígjátékból: sírtak a Turay Ida Színház nézői, amikor Pásztor Erzsi előadás közben rosszul lett. Sírva fakadtak a nézők a Turay Ida Színház nézői, amikor Pásztor Erzsi előadás közben rosszul lett. Pedig a Fergeteges látogatás című kétfelvonásos darab nézői könnyed szórakozást ígért, helyette drámai pillanatokat hozott. A Kossuth-
Már csak 25 nap van hátra a 2026-os országgyűlési választásokig. Az április 12-re, vasárnapra kihirdetett esemény kapcsán ezúttal Tolna vármegye érdekességeit gyűjtöttük össze. Ráadásul arra is kíváncsiak vagyunk, mit tartanak fontosnak az ott élők...
Több mint 30 százalékos energiamegtakarítás a korábbi megoldásokhoz képest, megnövelt üzemidő, gördülékeny integráció a modern épületmenedzsment (BMS) rendszerekkel.
Aki eszi, az nem csupán minőségi élelmiszert fogyaszt, hanem aktívan hozzájárul a környezet védelméhez és a fenntarthatósághoz is. Bár az elmúlt években mérhetően nőtt az egy főre jutó halfogyasztás Magyarországon,
Az ország nagy területén szeles idő várható. Ezzel együtt azonban a hideg is elhagyja a térségünket, így ma már nagyobb területen lesz napos az idő, és napközben csapadék sem valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 18 fok is lehet.
A márciusi edzőtábort záró palmai vitorlásversenyen jól szerepeltek a magyar egységek, közülük is kiemelkedett világ- és Európa-bajnoki laseresünk, Érdi Mári, aki az első helyen végzett az Ilca 6-os hajóosztály 111 versenyzőből álló erős mezőnyében. Március 3. óta Palma de Mallorcán, az első nagy Grand Slam helyszínén tréningeztek a magyar csapat t
Azt hisszük, hogy tiszta a konyhánk, pedig van egy rész, amit szinte mindenki kihagy takarításkor. Láthatatlanul gyűlik rajta a zsír és a kosz, miközben nap mint nap használjuk.