Egy kerekesszékes nőt gázoltak el péntek reggel Hódmezővásárhelyen. A sofőr állítólag nem vette észre a szabályosan közlekedő nőt, emiatt történt a baleset. Az asszony könnyebb sérüléseket szenvedett, az állapota nem súlyos.
Magyar Péter megnevezett öt tiszás képviselőt, akik biztosan beülnek a Fővárosi Közgyűlésbe, a többieket október elsejéig választják ki. A TISZA Párt elnöke várhatóan a jövő hét második felében tárgyal majd Karácsony Gergellyel. Azt is elárulta, hogy a fővárost eddig jellemző politikai mutyiban semmilyen formában nem kívánnak részt venni.
Július 23. óta zajlik a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagyis a Tusványos, ahol vasárnapig a közéleti programok mellett koncertek is várják az érdeklődőket. Orbán Viktor szombaton tartja a hagyományos beszédét, amely eddig majdnem minden évben hatalmas port kavart. A kormányfő most elárulta, hol tart beszédének megírásával.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a balatoni csodahattyú, Totó élete. Miután közismert sztár lett, és filmet is forgattak vele, eljött az idő, hogy a régi otthonát egy újabbra cserélje. A híres szárnyas most egy álomszép cserszegtomaji parkba költözött több mint 400 társával együtt.
Az építési és közlekedési miniszter Facebook-posztban kért bocsánatot a folyamatos fennakadások miatt. Augusztusra fizetéskiegészítést kapnak a MÁV dolgozói.
Az energiaügyi miniszter jóváhagyásával lehetővé válhat a Duna vízhőmérsékleti korlátozásának átmeneti túllépése a Paksi Atomerőmű közelében, biztosítva az ország extrém időjárási körülmények közötti zavartalan áramellátását.