-
Gyerekek a tévé előtt: komoly gond lehet, ha nem figyel a szülő
2011 július 2.
HírTV
-
Az éjszakai tévézés és az erőszakos tartalmú műsorok összefüggésben vannak a kisgyerekek alvászavaraival, ezért a szülőknek érdemes lenne fokozottan figyelniük a fiatalok tévézési szokásaira – figyelmeztet egy új tanulmány.
-
A legtöbb balesetnek is ez az oka
2011 május 19.
HírTV
-
Életünk nagyjából egyharmadát alusszuk át, jobb esetben majd kétszázezer órát. Csakhogy a felnőtt lakosság több mint harminc százaléka számol be átmeneti alvászavarról, tartósan fennálló zavaroktól pedig csaknem tíz százalékuk szenved – írja a Magyar Nemzet.
-
Történetek a rendelőből
2011 április 5.
Éva Magazin
-
A harmadik leggyakoribb pszichiátriai zavar a súlyos depresszió és az alkoholfüggőség után a szociális fóbia. Ez a baj másfélszer-kétszer több nőt sújt, mint férfit, ráadásul gyakran felismeretlen marad. A nem kezelt esetek lefolyása krónikus, tünetei egy egész életen át megvannak. Bár a panaszok nem tűnnek súlyosnak, a betegség élettér-beszűkülést, életminőség-romlást, anyagi terheket hoz a…
-
Elalvó sofőr - halálos baleset
2011 március 19.
Alternatív Energia
-
Évente több száz közúti közlekedési baleset oka Magyarországon, hogy egy sofőr vezetés közben elalszik. A minapi soroksári úti, három halálos áldozatot követelő balesetben is szerepet játszhatott az alvászavar, pontosabban az aluszékonyság és a kimerültség.
-
Aludni jó!
2011 március 18.
Blikk
-
Alvászavarban szenvedsz? Problémád van az elalvással? Gyakran forgolódsz, többször felébredsz éjszaka, reggel alig tudsz kikászálódni az ágyból? Egyre több ember éli át ezeket a tüneteket. Március 18 az Alvás Világnapja, amelyhez idén a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság is csatlakozott. Ugyanakkor ezen a napon útjára indította társadalmi célú edukációs kampányát.
-
Egészséges megoldás - altató helyett
2010 október 22.
Infostart
-
Németországban jóformán népbetegségnek számítanak az alvászavarok: a 82 millió lakos közül minden harmadiknak megkeserítik az életét. A baj ellen altató tablettákkal lehet védekezni - vagy pedig azzal a "szenderítő itallal", amelynek receptjére nemrég kért szabadalmi oltalmat egy müncheni cég.
-
Alvászavarok ellen: csodatej
2010 október 21.
Gondola
-
Németországban jóformán népbetegségnek számítanak az alvászavarok: a 82 millió lakos közül minden harmadiknak megkeserítik az életét
-
Egereknél bevált: így szabályozható a bioritmus
2010 augusztus 24.
Infostart
-
Sikeresen indították újra és állították be egerek biológiai óráját egy kísérleti szerrel, amelyről a kutatók úgy vélik, embereknél is alkalmas lehet olyan problémák kezelésére, mint az időzónaváltásból eredő alvászavar vagy a hangulati élet rendellenességei.
-
Egyre több embernek álom a szex
2010 június 15.
Gondola
-
Egyre több embernek álom a szex: olyan alvászavartól szenvednek, hogy alva is szeretkeznek
-
Alvászavart, fáradtságot okozhat az óraátállítás
2010 március 26.
Gondola
-
A téli-nyári időátállítás miatt a szervezet belső órája kieshet a ritmusból, ami koncentrációs és alvási zavarokhoz, illetve fáradtsághoz vezethet - de nem mindenkinél. Horst-Werner Korf, a...
-
Alvászavarokkal küzd, altatón él a világhírű műsorvezető
2010 március 9.
ATV
-
Szigorú munkarendje kezd kihatni az idegállapotára.
-
Az inszomnia néhány éven belül Európa legnagyobb problémája lesz
2009 december 7.
Alternatív Energia
-
Az alvászavar civilizációs betegség, amelyre csak mostanában kezdtek felfigyelni, miután kiderült: felbecsülhetetlen gazdasági károkat okoz. Az elégtelen mennyiségű és minőségű alvás az embert szorongásossá, alkoholistává vagy épp depresszióssá teheti. A betegség gyógyítása meglehetősen drága. Egyes statisztikák szerint néhány év múlva az álmatlanság, az inszomnia Európának évente több milliárd…
-
Közlekedjünk éb(e)ren!
2009 november 14.
Édenkert
-
Hogyan okoz az alvásprobléma közlekedési balesetet? Súlyos esetben az alvászavarban szenvedő elaludhat, elbóbiskolhat a volán mellett, de kevésbé súlyos esetben is romlik a koncentrálóképesség és a reakcióidő, már akár enyhe kialvatlanság esetén is. Tudta, hogy a rossz alvás hatása az alkoholhoz is hasonlítható? Ha fáradtan, álmosan ülünk a volánhoz, annyira csökken a koncentrációnk, mintha…
-
A zaj akkor is bajt okozhat ha nem ébredünk föl rá
2009 október 10.
Privátbankár
-
Minden ötödik európai olyan zajszintnek van kitéve éjszaka, amely jelentős hatással lehet egészségére - közölte az Egészségügyi Világszervezet európai regionális irodája az Irányvonalak az európai régió zajterhelésére című tanulmányban. Aki rendszeresen a határérték feletti zajban alszik, annál alvászavar, álmatlanság jelentkezhet; a magasabb zajterhelés pedig vérnyomás problémákhoz és…
-
Hogyan gondozzuk a citromfüvet?
2009 augusztus 27.
Édenkert
-
A citromfüvet (vagy népiesen méhfüvet latinul Melissa officinalis) már a rómaiak és görögök is ismerték. Nevét friss, citromra emlékeztető illatáról kapta. Dél-Európában és Elő-Ázsiában őshonos évelő növény, amely sok gyógyhatással rendelkezik. Idegerősítő, görcsoldó, emésztést serkentő, étvágyjavító, vírusölő, nyugtató hatású, még a vizsgafélelem csökkentésére is ideális eszköz. Teaként…
-
Stresszveszély a munkahelyen
2009 május 18.
HírTV
-
A német munkavállalók 80 százaléka stresszes életet él, egyharmaduk a munkahelyén túlterheli magát és tartósan ilyen állapotban dolgozik - derül ki a műszaki dolgozók betegbiztosítója (Technische Krankenkasse) megbízásából készült reprezentatív kutatásból. Aggasztó az a számadat is, hogy minden ötödik munkavállalón megjelentek a stressz egészségügyi következményei, ami az alvászavartól egészen a…
-
Kutatók szerint immunrendszeri problémák okozzák a narkolepsziát
2009 május 7.
Infostart
-
Az amerikai kutatók szerint immunrendszeri problémák okozzák a narkolepszia nevű alvászavart. A Stanford Egyetem tudósai által a Nature Genetics című szaklapban közölt tanulmányban az olvasható, hogy a hibásan működő úgynevezett T-sejtek megtámadják az agy alvásközpontjának sejtjeit.
-
Mi az összefüggés a migrén és a halászlé között?
2009 május 6.
Infostart
-
Magyarországon a lakosság négyötöde panaszkodik időről időre fejfájásra - ismertette a Magyar Fejfájástársaság adatait a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának főorvosa. Dr. Bozsik György hozzátette: részben a stresszes életmód következménye, hogy Magyarországon több mint egymillió migrénes van, de az alvászavarok és az étkezések kihagyása is gyakran okoz kínzó fejfájást. Dr. Ertsey Csaba…
-
A jó alvás elengedhetetlen
2009 április 28.
Gondola
-
A németek legkevesebb egyharmada súlyos alvászavarokkal küszködik. Egy kedden nyilvánosságra hozott jelentésből kitűnt, hogy túlnyomó többségük még nyolc óra "ágyban töltés" után is...
-
Félvállról vesszük az alvászavart
2009 március 19.
Privátbankár
-
Nemzetközi becslések szerint a fejlett országokban a lakosság mintegy 30 százalékát érinthetik a különböző alvásbetegségek és hasonló az arány Magyarországon is