Az áfonya bokrok nagyon sekély gyökérrendszerrel rendelkeznek, és nagyon érzékenyek a vízmennyiség ingadozásokkal szemben. Nézzük, hogy hogyan óvhatjuk meg ettől!
Harmincéves a Fővárosi Állat- és Növénykert hím gorillája. Golo a Stuttgarti Állatkertben született, és 1989 óta láthatja a közönség Budapesten. Az elmúlt húsz évben három utódja biztosan született, az idén született kölyök esetében azonban az apaság kérdéses.
A rossz időjárás miatt nem tudta megkezdeni a csúcstámadást a Himalájában Erőss Zsolt expedíciója. Szintén a vállalkozás legnehezebb része vár egy másik tibeti hegyen Klein Dávidra és Ács Zoltánra.
Orvosoknak a Fülöp-szigeteken tilos a dohányzás - közölte a helyi kamara, amely azért döntött a korlátozás mellett, mert szerinte az egészségügyi dolgozóknak ezen a téren is jó példával kell szolgálniuk.
A hárshoz kötődő regék, mondák, szokások ugyanúgy részei a görög és a római, mint a germán és szláv kultúrának, vagy a magyar művelődéstörténetnek. Ismerjük hát meg a hársfa történetét!
A növények többek egyszerű dekorációs elemeknél, amelyek az irodát vagy a szobát díszítik: a tudomány már régen bebizonyította a belterekben levő virágok jótékony hatását.
Nehéz elképzelni egy sziklakertet selymes rekettye nélkül. A legnépszerűbb változata a ˝Vancouver Gold˝ és nem ok nélkül. Nézzük, hogy milyen cserjéket ültethetünk még a kertünkbe!
A borbolyák egész évben széppé teszik a kertünket. A legnépszerűbb talán a japán vérborbolya. Nézzük, hogy mit kell tudni a borbolyákról mielőtt úgy döntünk, hogy ezzel díszítjük a kertünket.
Túl erős szagot árasztanak az Új-Zélandon őshonos madarak, amelyek így könnyen a ragadozók áldozatává válhatnak és a kihalás szélére kerülhetnek - állítják kutatók.
Kalifornia korlátozza a gyermekjátékokban található kadmium és más nehézfémek mennyiségét, miután kiderült, hogy egyes olcsó, gyermekeknek szánt fémékszerek nagy mennyiségben tartalmazzák ezeket az egészségkárosító anyagokat.
A közkedvelt étrend-kiegészítő, a fenyőkéreg kivonata nem csökkenti a vérnyomást és nem javítja a szívérrendszeri kockázatot - közölték amerikai kutatók.
Attól függetlenül, hogy hova helyeztem el a halas tavacskát vagy a madáritatót a kis udvaromon, a vízben úgyis ott úszkáltak a lehullott borostyán levelek.
Az őszi-téli időszakban gyakran elhúzódó köhögés keserítheti mindennapjainkat. A legtöbben nem, vagy csak súlyos panaszok esetén fordulunk orvoshoz, a tünetek enyhítésében a recept nélkül kapható gyógyszerek, gyógyteák segítségére hagyatkozunk. A krónikus köhögés azonban komoly betegségeket is jelezhet, melyek megfelelő kezelés hiányában súlyos szövődményeket okozhatnak.
Az orchideák az egyik legrégibb és legfejlettebb növénycsaládhoz tartoznak. Senki sem tudja biztosan, hogy hány fajtájuk létezik, de a becslések 25.000 és 30.000 közé helyezik őket.
Attól függetlenül, hogy hova helyeztem el a halas tavacskát vagy a madáritatót a kis udvaromon, a vízben úgyis ott úszkáltak a lehullott borostyán levelek.
Ültessük cserepekbe néhány tavaszi virág hagymáját, hogy egy kis színt adjanak otthonunknak a tél folyamán. Tartsuk a cserepeket hűvös, sötét helyen, amíg a kis növénykék előbújnak a földből, azután pedig tegyük egy világos ablakba.
Amikor a nyári szelek ősziesre fordulnak, eljön az ideje, hogy megtisztítsuk a kertet és előkészítsük a következő évre. Öntözzük ritkábban a fákat és a cserjéket, ezzel lehetővé tesszük számukra, hogy megedződjenek a tél beállta előtt.
A téli időjárás gyakran nagyon megviseli a táji elemeket. A jég, a hó, a szél okozta károknak, a gyökerek rongálódásának és a több hónapos útsózásoknak végzetes hatásuk lehet.
Visszaérkezett az előretolt alaptáborba Wetzl Péter, Gál László és Horváth Tibor a 4910 méteren lévő alaptáborból, így újra együtt a Cso-Ojura készülő magyar csapat. Wetzl Péter szeptember 5-én indult a Himalájába, hogy megmássza a világ hatodik legmagasabb pontját, majd lesíeljen a hegycsúcsról. Kollár Lajos, az expedíció vezetője kedden azt jelentette, hogy 7900 méter magasan lavina sodort el…
Döbbenetes eredményt hozott egy brit közvélemény-kutatás: a kétezer emberen alapuló felmérés szerint a britek többségének a harmincas évei a legboldogtalanabbak. Szakértők máris új kapuzárási pánikról beszélnek.
Az elmúlt két évtized alatt felére csökkent Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozások száma - állapította meg az Országos Alapellátási Intézet elemzése. Császár Albert osztályvezető főorvos az InfoRádiónak elmondta: a javulás a hatékony gyógyszereknek köszönhető, de életmódbeli váltás nem következett be, ami idővel akár a visszájára is fordíthatja a trendet.