A technikai fejlődés a külteret sem kíméli, így az okos kertek képe sem vágyálom csupán. Az önjáró fűnyíró és a napelemes árnyékoló megkönnyítik életedet, és ha jól választasz még a villanyszámlád sem lesz magas.
Idén ünnepli 10. születésnapját Budapest kedvenc nyárköszöntő fesztiválja, a Rosalia. Ebből az alkalomból kérdeztünk meg három, a fesztivál életében fontos szereplőt. De vajon, mi a közös a Spar Magyarország, a Gál Szőlőbirtok és a Varsányi Pincészet Rosaliához fűződő kapcsolatában? A beszélgetésekből kiderül.
Fordulópont címmel, a pandémia utáni újranyitás jegyében rendezik meg az idei Múzeumok éjszakáját – koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal –, amely június 26-án, szombaton országszerte több mint 300 intézményben összesen 1600 programmal várja a közönséget.
A mai kormányinfón több, turizmust is érintő állítás hangzott el. Ami most számunkra kiemelten fontos lesz néhány napon belül: 5,5 millió beoltott után nem kell védettségi igazolvány és a maszk…
A Holt-tengeri tekercsek a történelmi dokumentumok között nagyon fontosnak számító darabok. Kialakulásuk körülményei máig tisztázatlanok, ráadásul van egy térkép, amelyet képtelenek megfejteni a kutatók.
Ló, oroszlán, őzike – a művészetben a különféle állatoknak más és más a szimbolikus jelentésük, ugyanakkor a való életre is igaz, hogy az ember-állat viszony többről árulkodik, mint ami a felszínen látható. Személyiségről, világnézetről, vágyakról. A Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámának cikkéből szemezgettünk.
A múlt szombati kettős gyilkosság NEM szerelemféltés volt. „A kegyetlenség célja sokszor a férfiasság bizonyítása, hisz a visszautasítás miatt ezen a területen érzi magát az agresszor megalázva. A fenyegetés lényege a hatalomszerzés, a gyilkosságé pedig az, hogy biztosan ne legyen a másé a kipécézett lány." Szakértők beszélnek arról, mi vezethet a
A Southamptoni és az Edinburghi Egyetem szakemberei szerint bármilyen típusú kávé fogyasztása összefüggésbe hozható a krónikus májbetegség kialakulásának a májbetegséggel kapcsolatos halálozásnak a csökkent kockázatával azokhoz képest, akik nem fogyasztanak kávét.
Unod az irodai létet és kalandosabb munkára váltanál? Ezek között biztosan találni fogsz kedvedre valót. Az megint más kérdés, hogy egyik szakma sem egy életbiztosítás.
A Hubble még a múlt héten adta meg magát, de akkor még nem tűnt olyan nagynak a baj. Azóta eltelt egy hét, és az eszközt még mindig nem sikerült megjavítani, pedig többször is próbálkoztak vele a Nasa munkatársai. Ráadásul pontosan még mindig nem tudják, hogy mi okozta a leállást. Valószínűleg egy 1980 óta működő számítógép meghibásodott
A feldolgozáson közreműködött Elton John, a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith, Watt és Yo-Yo Mama mellett a Metallica basszusgitárosa, Robert Trujillo is.
Véletlenül lájkolni az ex új kedvesének fotóit? Szexi fotót küldeni a szerelmünk apukájának? Megszórni pikáns ajánlattal az üzletfeleket? Neeeem, ilyen soha nem történhet velünk igaz?! Csak másokkal Olvassátok el a hajmeresztő történeteket, aztán elő a tieitekkel!
A márciusban rendezett, sekély tavak mederkotrásával foglalkozó online szemináriumhoz kapcsolódóan a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. a téma folytatásaként nemzetközi fórumot szervezett. A program központi kérdésköre arra kereste a választ, hogy mit tegyünk a sekély tavak mederkotrása során
„Ez a pusztító hatalmi játszma azért zajlik a szexualitás arénájában, mert az ember egy olyan lény, akit legmélyebben éppen a szexualitásán, a testiségén keresztül lehet megsebezni”
E cikk írásakor, itt az igazi nyár, végre! Talán egy kicsit túl meleg is van ezen a héten. Aki teheti, menekül a városból, lehetőség szerint a vízpartokra. Azonban ilyenkor nyár elején az ultraibolya sugárzás tiszta időben igen erős! Nagyon sokat hallani a napsütés káros hatásairól. Mi az igazság? Féljünk-e tényleg?
A holdkorong ragyogása ilyenkor erőteljesebb, sőt még mérete is megnövekszik. Te sem akarsz majd lemaradni erről a különleges, delejezően szép látványról.
Ha úgy érzed, hogy valami nincs rendben az emésztéseddel, akkor érdemes felhagynod a tejfogyasztással, ugyanis lehet, hogy intoleranciában szenvedsz. Mutatjuk, milyen jelekből tudhatod meg, hogy tested nem preferálja a laktózt.
Ciprus zöld kategóriába sorolta Magyarországot, így június 24-től szabadon, teszt, illetve oltási igazolás nélkül is beutazhatunk Ciprusra. Az eddig szabályozás június 6-tól volt érvényes, és a beoltott magyarok számára tette…