2021. július 12. hétfő

júl. 12
8:48
Djokovic 20. diadalával utolérte Federert és Nadalt (Igényesférfi.hu)
Djokovic nem titkolt célja az idei "Golden Slam", amely a négy nagy torna egy éven belüli megnyerése mellett az olimpiai aranyérmet is jelenti.
júl. 12
8:48
Nem bohóckodás, hanem élet pásztornak lenni a Hortobágyon – Bodnár V. Róbert Hajszra és cselőre című dokumentumfilmjéről (SzMo)
A Hortobágy csikósainak, gulyásainak ma is embert próbáló az életük, de nem cserélnének senkivel.
júl. 12
9:09
Koronavírus - 102 új fertőzött, elhunyt 3 beteg (WebBeteg)
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 538 557 fő, közülük 5 175 503 fő már a második oltását is megkapta. 102 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 539 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
júl. 12
9:42
Cristiano Ronaldo csalódottan, de nem rekordok nélkül zárja az Eb-t (Igényesférfi.hu)
A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon szerzett öt góljával és ismételt gólkirály címével Cristiano Ronaldo az első játékos lett az Eb-k történetében, aki kétszer is a torna legjobb góllövőjeként zárt.
júl. 12
10:03
Meteor jelent meg az éjszaka közepén, akkorát robbant, hogy nappali világosság gyúlt (Femcafe)
A szakemberek számításai szerint az idegen égitest nagyobb lehetett, mint egy kosárlabda. Megsemmisülése nem mindennapi látványt nyújtott.
júl. 12
10:09
Ezt a táskát akarja most minden nő - nagyon extra darab (Femcafe)
Egy nőnek nemcsak cipőre, hanem táskára is szüksége van - lehetőség szerint minél többre, hogy boldogok legyünk. Most épp egy különleges darab van porondon, amiért sorban állnak a divatguru csajok. Tényleg nagyon extra.
júl. 12
10:12
Ismét a világ legjobbjai között egy magyar bor (Igényesférfi.hu)
Egyetlen magyar bor kapott két aranyat is idén a világ legbefolyásosabb és legszigorúbban bírált borversenyén.
júl. 12
10:12
40 év után oldódott meg a Jupiter északi fényének rejtélye (Hamu és Gyémánt)
A bolygón megfigyelhető kitörések a Föld teljes lakosságát képes lenne energiával ellátni. Sokan azt gondolják, hogy az aurora borealis, azaz az északi fény egyedül a Földön látható. Pedig nem. Tudósok a Naprendszeren belül már több bolygón is megfigyelték a jelenséget, többek között a Jupiteren is. Mindennek okát végül 40 év után sikerült
júl. 12
10:33
Az összeomlás szélén – Gyerekem van és két éve nem aludtam (Femcafe)
A kisgyerekes lét egyik szükségszerű velejárója az alváshiány. A sors kegyeltjei megússzák néhány alkalmi éjszakai felkeléssel, mások azonban egészen extrém alvásmegvonást is megtapasztalhatnak.
júl. 12
10:42
Nagy tapsot kapott Cannes-ban Mundruczó Kornél legújabb filmje (Hamu és Gyémánt)
Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét az idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban, versenyen kívül mutattak be.
júl. 12
10:54
Ezt akartátok? Már a fél világ a magyar teniszező barátnőjét mustrálja (Képmás)
Soha nem szerepelt még Grand Slam-torna negyeddöntőjében magyar teniszező, de országunk nagy részének ez nem vitte át az ingerküszöbét az elmúlt héten, nem úgy Boris Becker Fucsovics Márton barátnőjére tett megjegyzése. Sajnos én is kénytelen vagyok tovább dagasztani ezt a kellemetlen hullámot, de meg szeretnék szólalni azok nevében, akik nőként és
júl. 12
11:06
Kiderült, hogy az emberi bél baktériumai védhetnek a rák ellen (Hamu és Gyémánt)
A bélbaktériumok által előállított molekulák segíthetik az emberi testet a rák elleni küzdelemben.
júl. 12
11:15
Felejthetetlen idézetek Carrie Bradshawtól a Szex és New Yorkból (Femcafe)
Már nem kell sokat várnunk és érkezik a kultikus sorozat felújított verziója. Ebből a jeles alkalomból most elhoztuk neked a főszereplő, Carrie legikonikusabb mondatait.
júl. 12
11:48
„Ledobott a ló, mégis azonnal visszaültem” – beszélgetés Balog Anna lóasszisztált trénerrel és coach-csal (Képmás)
Balog Anna szilaj, temperamentumos nő. Lelkész- és politikusgyerek, végzettségét tekintve politológus-közgazdász, két éve lóasszisztált tréner és coach, három gyermek édesanyja, aki tudja, mit jelent felállni nagy traumákból is. Lázadásról, dühről, az önismeret fontosságáról és a lovakról beszélgettünk – valamint arról, hogyan kerüljünk újra nyereg
júl. 12
12:06
Készítsd el te is ezt a dinnyés-málnás turmixot! (Hamu és Gyémánt)
A görögdinnye kiváló szomjoltó ebben a hőségben.
júl. 12
12:06
„30 vagy? Nekem az anyám annyi, és már két unokája van” – szülésem tragikomédiája (egy.hu)
A fiam nehezen akart megszületni, én pedig nehezen, de fanyar humoromnál maradva viseltem mindezt. Úgy érzem, minden össze is jött, hogy nehezen menjen a dolog – de mikor vége lett, megtalált a mondat, ami tudott rontani a helyzeten!
júl. 12
12:09
Szakadj ki a térből és az időből – Itt a nagy könyvlista nyaralásra vagy nyaralás helyett (WMN)
Melyikhez kaptál kedvet?
júl. 12
12:18
A vakáció ritmusa: mivel töltse a kamasz a nyári szünetet? (Képmás)
A nyári szünetben gyakorolni lehet az önállóságot, megismerni az élet praktikus oldalát, megtapasztalni a közösségért érzett tevékenység örömét, új kapcsolatokat kötni. Ezeknek a dolgoknak komoly személyiségfejlesztő hatásuk van.
júl. 12
12:21
Ezt nézni sem bírjuk - Gigantikus méretű cápával fog versenyezni az olimpiai bajnok úszó (Femcafe)
Ismét Cápák Hete a Discoveryn. A csatorna idén igazi sztárparádéval készül. A nézőkhöz a szakértők mellé olyan nagy nevek is csatlakoznak, mint Mike Tyson, vagy Michael Phelps, aki ismét próbára teszi gyorsúszó tehetségét. Ellenfele nem más lesz, mint egy tengeri csúcsragadozó.
júl. 12
13:15
A szívizomgyulladás és a COVID-19 elleni mRNS-vakcinák kapcsolatáról (WebBeteg)
Mind a Pfizer, mind a Moderna koronavírus elleni védőoltása biztonságos, még akkor is, ha elvétve - főként fiatal férfiaknál és tizenéves fiúknál - előfordul, hogy felvétele utána szívizomgyulladás (myocarditis) alakul ki, hangsúlyozzák járványügyi szakértők. Mit érdemes tudni e ritka komplikációról?
júl. 12
13:15
Minden korlátozást feloldhatnak Angliában, már a nyitás időpontja is megvan (Femcafe)
Végleges döntés várható hétfőn arról, hogy a brit kormány egy hét múlva feloldja-e a koronavírus-járvány miatt elrendelt, még érvényben lévő utolsó korlátozások nagy többségét Angliában. A döntést Boris Johnson miniszterelnök jelenti be esti sajtótájékoztatóján.
júl. 12
13:17
Sportolók a közélet és a média viharaiban – Hol a határ? (Femcafe)
Az utóbbi időben általános tendencia, hogy a versenysport zárt világába egyre jobban beférkőznek az aktuális politikai, közéleti kérdések - ezzel is megosztva a sport társadalmat és az amúgy is mindenre bombaként robbanó közvéleményt. Legutóbb Naomi Osaka japán teniszező lépett fel a sportolók magánszférájának védelmében.
júl. 12
13:36
Egy új fogászati kezelés tömések nélkül gyógyíthatja meg a fogüregeket (Hamu és Gyémánt)
A tudósok felfedeztek egy módszert, melynek révén visszanövelhető a fogzománc.
júl. 12
14:12
Íme, az első videó Richard Branson történelmi űrrepüléséről (Igényesférfi.hu)
“Gyerekként volt egy álmom, amikor felnéztem az égre. Most itt vagyok felnőttként egy űrhajóban és fentről csodálom a Földet. A következő generáció álmodozóinak üzenem: ha mi ezt meg tudtuk csinálni, képzeljétek el, hogy mennyi mindenre vagytok ti képesek.”
júl. 12
14:33
Magyar innováció segít megtartani a borok minőségét (Femcafe)
A Press Air Kft. prémium sűrített levegő és nitrogén szolgáltató központ nyerte el a közönségdíjat a 2021-es Magyar Ipari Célgép Nagydíjon, melynek eredményhirdetését múlt héten tartották a városligeti Millenium Házában. A cég díjnyertes nitrogéngenerátorának köszönhetően a csavaros zárt dugóval ellátott borok esetében kizárt az oxidáció, így az át
júl. 12
14:36
11 könyv, amit Barack Obama ajánl a nyárra (Hamu és Gyémánt)
Barack Obama a hétvégén közzétette nyári olvasmánylistáját, amelyet mindenkinek ajánl a vakáció idejére.
júl. 12
14:51
5 ok, hogy miért élnek a legjobb nők a legrosszabb kapcsolatban! (Femcafe)
Te is észrevetted már, hogy a legjobb nők kapcsolata általában romokban van? Most az is kiderült, miért lehet ez így - több oka is van.
júl. 12
15:06
Donnarumma az első kapus, aki a tornán lett az EB-játékosa (Hamu és Gyémánt)
Peter Schmeichel volt az egyetlen rajta kívül, aki megkapta ezt a címet, de ő is csak utólag.
júl. 12
15:09
Beckham fia olyan házat vett, ami 22 évesen nem normális (Femcafe)
Brooklyn Beckham és menyasszonya, Nicola Peltz 10,5 millió dollárt szórtak ki a kaliforniai Beverly Hillsben található első közös otthonukra.
júl. 12
15:11
Victoria Beckham közel az 50-hez is ragyog - szépségtippek a dívától (Femcafe)
Szerencsésnek mondhatom magam, amiért olyan szakmában tudok mozogni, ahol "hozzáférek" és elsőként értesülök az egyes szépségtermékekről, de rá kell jönnöm, hogy a celebekhez képest még így is nagyon le vagyok maradva. A hírességek sokszor jóval előre diktálják a trendeket a beauty részlegen is, mint ahogy mi tudomást szerzünk róluk. A következőkbe
júl. 12
15:12
Lakodalmi csibeleves (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
júl. 12
15:36
Hollandia miniszterelnöke elismerte, hogy hiba volt a korai nyitás, bocsánatot kért (SzMo)
Újra korlátozásokat vezettek be, bezárták a klubokat, diszkókat, lefújták a fesztiválokat, és az éttermek nyitva tartását is csökkentették.
júl. 12
15:36
Még sohasem pusztult el annyi lamantin egy év alatt, mint 2021 első felében (Hamu és Gyémánt)
A tengeri tehenek rendjébe tartozó vízi emlősök zömmel az éhezés miatt pusztultak el, mivel táplálékforrásuk, a tengeri fű eltűnt.
júl. 12
16:03
Mindenki imádni fogja: szerdától Magyarországon is elérhető lesz a YouTube új funkciója (Femcafe)
Az újdonsághoz csupán egy működő mobiltelefonra lesz szükséged.
júl. 12
16:09
Földrajz-teszt: Mi mondjuk a magyar megyét, te pedig mondd a székhelyét! (Femcafe)
Lássuk, mire emlékszel még a suliból!
júl. 12
16:12
Jorginho EB rekorddal zárta le élete szezonját (Hamu és Gyémánt)
Ezek után akár az Aranylabda komoly esélyeseként is számolhatunk vele.
júl. 12
16:15
A delta-variáns lokalizált járványkitörésekhez vezethet (WebBeteg)
Ha a delta-variáns továbbra is elég gyorsan terjed ahhoz, hogy felgyorsítsa a pandémiát, akkor a leglényegesebb kérdés az átviteli képessége, azaz az, hogy milyen gyorsan fog terjedni. A válaszok részben attól is függenek, hogy hol élünk, és hogy a lakóhelyünk környezetében hányan kerültek beoltásra.
júl. 12
16:15
Szerdától szigorít Málta, oltás nélkül kötelező karanténba vonulni (Femcafe)
A Delta-változat terjedése az európai országokra is egyre nagyobb nyomást gyakorol.
júl. 12
16:21
Ezért imádjuk annyira a gonosz karaktereket (Femcafe)
Veled is előfordult már, hogy a hősök helyett a gonosz szereplőket kedvelted meg jobban? Van rá magyarázat.
júl. 12
16:36
Házi barbecue szósz recept, a nyári sütögetésekhez (Hamu és Gyémánt)
Ez a házi barbecue szósz recept szuper gyorsan és egyszerűen elkészíthető, s tele van fanyar, füstös és enyhén édes ízekkel, amelyeket mindenki biztosan szeretni fog!
júl. 12
17:09
„Nekem nincsenek negatív tulajdonságaim” – Észbontó állásinterjúk a jelentkező és a HR-es nézőpontjából (WMN)
Igazolványkép kollázstechnikával, cím és név nélküli jelentkezés, esztelen kérdések és zaklató jelöltek: a HR-esek élete sem csak játék és mese!
júl. 12
17:12
A dohányosoknál gyakoribb a súlyos, kritikus covid-betegség kockázata (SzMo)
A tanulmányok szerint akár kétszerese is lehet a kockázata a nem dohányzókhoz képest.
júl. 12
17:15
Mit tegyünk nyáron szemünk egészségének megőrzéséért? (WebBeteg)
Nemcsak bőrünket kell megfelelő módon védenünk a fokozott UV-sugárzás káros hatásaitól, hanem a szemünket is! A megfelelően kiválasztott napszemüveg nagyon sok kellemetlenségtől megóvhat bennünket.
júl. 12
17:36
A 25 évesek agyával vetekszik a „szuperöregedők" memóriája (Hamu és Gyémánt)
Az öregedés előrehaladtával az emberi agy általában lassabbá válik, az emlékek pedig kevésbé megbízhatóak lesznek. De van egy idősebb réteg, akiknél úgy tűnik, hogy az idő nem befolyásol szinte semmit. Az úgynevezett szuperöregedőkről van szó, akiknek a a memóriájuk és más agyi funkcióik lényegesen jobbak kortársaiknál.A kutatóknak most el
júl. 12
18:06
Ezért érdemes figyelni a hőgörcsökre (Hamu és Gyémánt)
A hőgörcs a hőguta egyik tünete lehet.
júl. 12
18:09
Nem bírunk egymásra figyelni, hát nem érted? – Magunkra ismertünk a Rengeteg – Mindenhol látlak című filmben (WMN)
„Belecsöppenünk a budapesti középosztály hétköznapi életébe, ahol látszólag értelmes, tájékozott emberek vívják napi csatáikat egymással – mert valamiért csak csatázni tudnak. Nem egymásra figyelni, egymásra hangolódni, egymáshoz kapcsolódni és közös akaratot szülni, hanem mindig és újra meg újra csak megerőszakolni a másikat.”
júl. 12
18:18
Szélsőséges szomszédok: áldások, átkok és meggyek repkednek mifelénk (egy.hu)
Ahogy egy rossz szomszéd lehet átok és megmérgezheti a mindennapokat, egy kedves, segítőkész ember a közelünkben épp úgy lehet áldás, a napjaink színfoltja és kellemes társaság. És ne mindig másokra mutogassunk: mi magunk is szomszédok vagyunk! De milyenek is?
júl. 12
18:36
Az EB-n senki se tudott elmenni Bonucci és Chiellini mellett (Hamu és Gyémánt)
Szó szerint, ráadásul a két legenda lövéshez vezető hiba nélkül hozták le a tornát.
júl. 12
18:51
Újra lesz Balaton-átevezés Fonyód és Badacsony között (AQUA)
Augusztus 28-án, szombaton tartják a X. Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között. Tavaly mintegy 1200 hajóegység teljesítette a távot. A X. Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között augusztus 28-án tartják, kedvezőtlen időjárás esetén az esőnap augusztus 29., vasárnap lesz, de az azt követő két hétvégét is kijelölték a szervezők pótnapoknak.
júl. 12
19:03
Hasznos tanácsok kismamáknak a nyári hőség idejére (WebBeteg)
A várandósság egyes szakaszai ideális körülmények között sem egyszerűek, főként nem, ha hetekig tartó hőséggel társulnak, vagy épp ha a hőséget hirtelen nagy lehűlés váltja fel. Választási lehetőség nincs, muszáj kibírni.

Keresés