2021. július 23. péntek

júl. 23
7:12
Itt az új Széchenyi GO! kalkulátor: szinte már minden nagybanknál igényelhetők az új hitelek (Igényesférfi.hu)
Július elsején startolt el a KAVOSZ Széchenyi Kártya Újraindítási Programja, mely az elmúlt hónapokban elérhető Széchenyi Kártya Plusz hitelprogram folytatásának is tekinthető.
júl. 23
7:30
6 étel, ami több órára stoppolja az éhséget (Femcafe)
Diétázol, esetleg szeretnél leadni pár kilót, de az állandó éhségérzettel nem tudsz mit kezdeni? Mutatunk 6 olyan ételt, amelyek bizonyítottan elveszik az étvágyadat, így nem kell azon aggódnod, hogy melyik pillanatban esel neki a hűtő tartalmának.
júl. 23
7:42
A Kékszalag legjobb pillanatai képekben – az idei tókerülő versenyt is az RSM nyerte (Igényesférfi.hu)
Az idei Kékszalagra 556 hajó nevezett.
júl. 23
7:42
„Zsidókat bújtatott, így szeretett bele az apámba. Aztán ottmaradt velem, a csípőficamos kislányával” (egy.hu)
„Azt hiszem, anyám mindent kockára tett ezért a szerelemért. Mármint nem volt semmije: csak a szeretete, az élete, önmaga” – mondja édesanyjáról egy mára háromunokás nagymama, hegedűtanár. Tfirst Alíz története.
júl. 23
8:00
Már a hivatalos megnyitó előtt megvan az első magyar siker az olimpián (Femcafe)
Hivatalosan még el sem kezdődött az olimpia, máris megvan az első magyar siker. Pétervári-Molnár Bendegúz negyeddöntős lett egypárevezésben a megnyitó napjának reggelén. Cikkünkben arról is szó esik, hogyan fog zajlani pénteken a rendhagyó megnyitó ünnepség.
júl. 23
8:06
Kell egy nap, amikor visszanézhetsz, hogy tényleg megérte-e a befektetett időt és energiát – Gondolatok diplomaosztás után (WMN)
A diplomaosztó sok mindent jelent: egy korszak végét, embert próbáló teljesítményt, barátságokat és érzelmek széles skáláját. De mi van azokkal a fiatalokkal, akiknek a Covid nem tette lehetővé ezt az ünnepélyt? És azokkal, akiknek igen, mégis ürességet éreznek?
júl. 23
8:12
Ők lehetnek a tokiói olimpia magyar hősei – TOP 10-es lista két meglepetéssel! (Igényesférfi.hu)
Íme, tíz magyar egyéniség, akinek szerintünk a legtöbb esélye van arra, hogy aranyérmet szerezzen saját maga, avagy éppen válogatott csapata számára a tokiói olimpián.
júl. 23
8:24
Helyi igényeket és zöld szempontokat egyesítő ökopark a Vizafogó szívében (SzMo)
A 13. kerületet sokszor mint Budapest egyik legprogresszívebb kerületét tartják számon, így talán nem is olyan meglepő, hogy Vizafogó szívében, egy eredetileg beépítésre szánt telken végül egy majd’ egyhektáros ökopark fog nyílni.
júl. 23
8:24
Film készül Bob Marley-ról (Hamu és Gyémánt)
Már keresik is a főszereplőt, derült ki egy casting felhívásból.
júl. 23
8:42
Sikeres magyar kezdés a tokiói olimpián: Pétervári-Molnár negyeddöntős egypárevezésben (Igényesférfi.hu)
A megnyitó napjának reggelén a magyarok is bemutatkoztak a tokiói olimpián: Pétervári-Molnár Bendegúz második lett az egypárevezősök első előfutamában, s ezzel bejutott a szám hétfői negyeddöntőjébe.
júl. 23
9:06
Bosszúszomjas szerető: durva, mire képes ez a három csillagjegy, ha szakítani mersz velük (Ripost)
Azt mondják: egyszer minden jó dolog véget ér. Még a legforróbb szerelem is. Sajnos előfordulhat, hogy békés szakítás helyett a búcsú nem éppen kellemes, s ha a másik fél kifordul önmagából, jön a feketeleves! Mit mondanak erről a csillagok?
júl. 23
9:24
Most beleshetsz a Loki kulisszái mögé (Hamu és Gyémánt)
A Marvel kiadott egy dokumentumfilmet arról, hogyan készült sikersorozata.
júl. 23
9:30
A magyar virológus szerint már nyáron jön itthon a negyedik hullám (Femcafe)
Kemenesi Gábor virológus azt mondja, egyre több jel utal arra, hogy már a nyáron kezdetét veszi a negyedik hullám Magyarországon. Sőt, szerinte ezek után sem következik be a vírus szelídülése, egyhamar újra maszkot kellhet hordanunk.
júl. 23
9:54
Gasztronómia és lüktetés a belvárosban - A legjobb budapesti bisztrók (Femcafe)
Bár a vendéglátóipart hónapokra maga alá temette a pandémiás helyzet, az érintettek kitartásának köszönhetően Budapesten újra virágzik a gasztronómia, azon belül is a bisztró kultúra. Minden igényünkre találhatunk megfelelő helyet a fővárosban - összegyűjtöttük három kedvencünket.
júl. 23
9:54
Az öt legfontosabb tanítás, amit a gyerekeimtől kaptam (Képmás)
Közhelynek hangzik szülői berkekben, hogy mennyi mindent tanultunk, mióta megszülettek a gyerekeink. Nem csak magáról a születésről, a gondozási feladatokról, a nevelésről, hanem saját magunkról is. Íme a számomra legfontosabb életbölcsességek, amiket a gyerekeim által tanultam meg.
júl. 23
10:00
Befutottak a Kékszalag győztes hajói a Balatonon - izgalmas részletek a verseny történetéről (Femcafe)
Július 22.-én, eggel 9 órakor startolt el az 53. Kékszalag vitorlásverseny a Balatonon. A tó körül emiatt egész hétvégén nagy forgalomra lehet számítani.
júl. 23
10:06
Koronavírus napi jelentés: 85 új fertőzött, nincs újabb elhunyt (WebBeteg)
A pénteken közzétett adatok szerint Magyarországon 85 új fertőzöttet igazoltak. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma a járvány kezdete óta összesen továbbra is 30 020 fő.
júl. 23
10:12
Senki nem tud válaszolni erre a kvízkérdésre - ha neked sikerül, a legokosabbak közé tartozol (Femcafe)
Vannak durva fejtörők a neten, amelyekbe a legtöbb vállalkozónak beletörik a bicskája. A következő is ilyen - egy egyszerű találós kérdésre kell válaszolni helyesen, de senki nem jön rá a megoldásra. Te igen?
júl. 23
10:30
Új nevet kapott az átvariált Pro Evolution Soccer (Hamu és Gyémánt)
A Fifa legnagyobb riválisának új verziója eFootball néven letölthető lesz, de a legtöbb dolgot majd DLC-k révén kell megvásárolni hozzá.
júl. 23
10:42
Ütős-hűtős gyümölcskrémtorta – Gyors, mint a villám, de még gyorsabban elfogy! (Metropol)
Nyári gyümölcs, puding, krémsajt, zabkeksz, és hűtőbe vele - ennyi a sütésnélküli mesefinom hideg desszert pofonegyszerű receptje!
júl. 23
10:48
Ilyen egy elhagyott buli hotel Siófokon – URBEX videó (Spabook)
A “Szellemvárosok Magyarországon” című sorozat készítője a Balaton partján mutatott meg egy elhagyott ingatlant. A Camping Hotel kemping jellegű körülményekkel várta a kalandokra nyitott vendégeit, ahol volt 1000 forintért is…
júl. 23
11:06
Neked megfelelő az agyműködésed? Egy papír segítségével könnyen tesztelheted magad! (Femcafe)
Csak egy papírra és egy tollra lesz szükséged ahhoz, hogy kiderüljön, mutatkoznak-e nálad a demencia korai jelei.
júl. 23
11:18
Fiatalkorban is ellenőrizni kellene a koleszterinszintet (WebBeteg)
Akinek már fiatalkorában emelkedett valamelyik vérzsírértéke (LDL-, VLDL- vagy összkoleszterin vagy triglicerid), annak feltétlenül kezelésre van szüksége. Az évek során ugyanis összeadódnak azok a károsodások, amelyeket a vérzsírok érfalban történő lerakódásai okoznak.
júl. 23
11:24
„Négy éve nem menstruálok, de képtelen vagyok lemondani a vékonyságról” – Anorexiás betegek küzdelmei (Képmás)
Az egészséges testkép mellett gyakran a nőiséget és az anyává válást is elutasítják az anorexiások, akiknek sok esetben megkönnyebbülés vérzésük elmaradása. Ám az amenorrhoea amellett, hogy meddőséget jelent, akár évekkel is megrövidítheti az étkezési zavaros nők életét.
júl. 23
11:42
Hajmeresztő fotó: abban a pillanatban készült a kép, amikor beléjük csapott a villám (Femcafe)
Ez biztosan örök emlék marad, megörökítette ugyanis a kamera, ahogy szelfizés közben csap villám három testvérbe.
júl. 23
11:48
Ezért lesz keserű az uborkád, erre érdemes figyelni (Ripost)
Ez a növény igencsak kényes; nem mindegy, hogyan gondozod! Nagy az öröm, amikor megjelenik az újabb és újabb termés; de annál nagyobb a csalódás, ha keserű az uborka. Mutatjuk, mit tehetsz ellene!
júl. 23
12:09
Egy családban az együtt evés a legjobb nevelési eszköz a kezünkben (egy.hu)
Enni kell és enni jó. Különösen jó, ha közben együtt a család. Nem kapkodva, állva, telefont nyomkodva…
júl. 23
12:12
Elhunyt John Cornell színész-filmproducer (Blikk)
Otthonában következett be a tragédia.
júl. 23
12:12
Azt hittem végre alakul valami, erre elvitték a rendőrök (Femcafe)
Amilyen pesszimista tudok lenni néha sejtettem, hogy valami biztosan félremegy, de arra azért még én sem számítottam, hogy a közel 10 órás randiból 4 és felet a rendőrségen fogunk tölteni. Következzen életem legdurvább kimenetelű randevúja.
júl. 23
12:12
Azt hiszed, mindent tudsz a Harry Potter-univerzumról? Tévedsz! – A legnehezebb WMN-kvíz (WMN)
Jöjjön egy kvíz, amit csak a legelszántabb Potterheadeknek ajánlunk kitöltésre!
júl. 23
12:30
Napi cuki: cseresznyével játszadozó vidrák (Hamu és Gyémánt)
Ennél cukibbat ma már nem fogsz látni.
júl. 23
12:32
Animációs film készül Juice Wrld zenéjéből (Hamu és Gyémánt)
A Pókember: Irány a Pókverzum! társrendezőjének cége készíti és a The Daily Show egyik kommentátora fogja írni.
júl. 23
13:18
A hét végén ismét szaharai porban "lubickolhat" az ország (Infostart)
A déli áramlással érkező afrikai por miatt újra koszos lesz égbolt.
júl. 23
13:18
A testtömegindex számítása (WebBeteg)
A testtömegindex (angolul Body Mass Index, rövidítve BMI) egy olyan arányszám, amellyel megállapítható egy felnőtt ember esetében, hogy milyen a testalkata: egészséges testsúllyal rendelkezik, sovány, túlsúlyos vagy éppen elhízott.
júl. 23
13:18
Alig várta, hogy kipróbálja a kötélugrást a fiatal lány – Ez okozta a vesztét (Femcafe)
Tragédiába fulladt az eset: a nő azt hitte, már ugorhat, az életébe került a bungee jumping-félreértés.
júl. 23
13:36
A District 9 rendezője videójátékot készít (Hamu és Gyémánt)
Neill Blomkamp egy multiplayer lövöldözős játékon dolgozik éppen a Gunzilla Gamesszel.
júl. 23
14:12
2 hét alatt 6 kiló mínusz – Ezzel a diétával nem kell lemondanod kedvenc ízeidről (Femcafe)
Bár mindannyian tudjuk, hogy a nyári test télen készül, még mindig nem késő elkezdeni dolgozni a bikinialakon. Ha már úgy érezzük, minden létező diétát kipróbáltunk, de sikertelenül, adjunk egy esélyt az időszakos böjtnek.
júl. 23
14:36
Jim Hopper és Sólyom szellemekkel fog mókázni a Netflixen (Hamu és Gyémánt)
A Boldog halálnapot! rendezőjének új családi filmjében egy család házába egy nap beköltözik egy szellem.
júl. 23
14:48
Nem lehet megállítani a Föld felé tartó gigantikus aszteroidát - ezt tennék vele a szakemberek (Femcafe)
A Bennu nevű kisbolygó pár évtized múlva akár a Földnek is csapódhat. Erre a jelenlegi számítások szerint nincs sok esély, de ha mégis bekövetkezne az ütközés, az katasztrofális következményekkel járna.
júl. 23
15:06
A vízhajtók működése (WebBeteg)
Régóta ismert tény, hogy a nagy mennyiségű sófogyasztás emeli a vérnyomást, és hogy a sószegény diétának vérnyomáscsökkentő hatása van. Ennek az oka, hogy a nagy mennyiségű ionok sok vizet kötnek magukhoz.
júl. 23
15:06
Ilyenre színekre fesd a hálószobát, ha nyugodtan akarsz aludni (Femcafe)
A hálószoba design kialakításánál nagyon fontos szempont, hogy a tér nyugalmat sugározzon a pihentető alvás érdekében. Bizonyos színekkel rásegíthetsz erre, mutatjuk, milyen árnyalatokat érdemes bevetni ebben a helyiségben.
júl. 23
15:09
Fahéjas köntösben sült gyümölcsök, fűszeres mascarponekrémmel (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
júl. 23
15:18
A humor, a bohócok és a mesék, amelyek élni segítenek – Pálfi Kata és Méhes Csaba a Világjobbítók podcastban (Képmás)
A humornak számtalan fajtája létezik a szóviccektől a helyzetkomikumig, a stand uptól a bohóctréfákig. Charlie Chaplin, Woody Allen, Karinthy Frigyes és a Monthy Python mind a művészet fonákján alkottak. Ha a világunkra képesek vagyunk görbe tükörrel nézni, még a legnehezebb élethelyzetek is könnyebben elfogadhatóak – persze, csak ha rendelkezünk a
júl. 23
15:36
A Dropbox új funkciójával a fotóid egyből a felhőben is landolnak (Hamu és Gyémánt)
Beállíthatod, hogy minden képet, amit készítesz a mobiloddal, arról legyen a Dropbox tárhelyeden is egy másolat.
júl. 23
15:38
Exkluzív interjú a 2021-es Kékszalag Nagydíj győztes csapatával, az RSM2-vel (Hamu és Gyémánt)
Szakadt vitorlával is meg tudta védeni Kékszalag-címét az RSM2 csapata. De vajon hogyan voltak erre képesek? És miért érzik azt, hogy ebben az évben tudatosabban versenyeztek? Exkluzív interjúnkból kiderül. Közel 12 órányi kimerítő küzdelem után, az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj győztese az RSM2 csapata lett. Az utolsó pár órában óriási
júl. 23
15:40
13.55 Az eddig befutott hajók (Hamu és Gyémánt)
A 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj eddig befutott hajói:1. RSM – Nyílt többtestű2. Raiffeisen Fifty-Fifty – Nyílt többtestű3. Audax Django – Nyílt többtestű4. Ribstory – Nyílt többtestű5. MKB-Prospex – Nyílt többtestű6. Nanushka Forestay – Nyílt többtestű7. New Black Jack – Nyílt többtestű8. PreVital – Nyílt többtestű9. Poplart – Nyílt többtestű10.
júl. 23
15:42
13.38 Sokan még a nyugati medencében (Hamu és Gyémánt)
Nagyjából már harmincnál járhat azoknak a csapatoknak a száma, akik eddig sikeresen beértek a célba. A Tihanyi-csőben azonban most megfogyatkoztak a hajók, a legtöbb, még versenyben lévő csapat ugyanis még a nyugati medencében van. Hogy ennek mi lehet az oka? Horváth Péter szakkommentátorunk elmagyarázza. www.youtube.com 53. Kékszalag Raif
júl. 23
15:44
12.42 Sputnik a csőben (Hamu és Gyémánt)
A 100%-hoz hasonlóan a Sputnik is a csőben halad már. A Melges 24 hajóosztályban versenyző csapat szintén nyerhet saját kategóriáján belül. Ugyan itt tart a Nau370-es Surprise is – ők viszont lecsúsztak az aranyéremről, bár így is nagyon jól állnak.
júl. 23
16:00
„A gyerekek keresik az apjukat, várják haza” - Meghalt a miskolci hármasikrek édesapja (SzMo)
A 37 éves férfi súlyos szívbeteg lett, két héttel azután, hogy beköltöztek az otthonukba. A családsegítő szerint ha nincs a covid, talán hamarabb megkaphatta volna a szükséges kezeléseket.
júl. 23
16:12
Az elhanyagolt gyermekek közül négyszer többen szenvednek mentális betegségekben (WebBeteg)
Azt eddig is tudtuk, hogy az agresszív felnőttek viselkedése többnyire a gyermekkorukra vezethető vissza. (Ezért is hivatkoznak oly sokan a bíróságon arra, hogy nehéz gyermekkoruk volt.) Ennél pontosabb vizsgálatról olvastunk a Medicalxpressben.

Keresés