A közeljövőt érintő nagy álmok egyszer csak Excel-táblába kerülnek, és akkor az ember kénytelen osztani, szorozni, számot vetni: vajon meg fogja tudni lépni a következő szintet, ahogy elhatározta? Vagy lesznek, akiknek – bármennyire is szeretnének – de már nem fognak tudni segíteni?
A derékfájdalom jó eséllyel megelőzhető a fizikai állapot karbantartásával, erős gerinc körüli izomzat kialakításával, megfelelő testtartással, illetve helyes mozgás- és emelési technikákkal. Az alábbi módszerekkel tarthatja hátát egészségesen és erősen.
Bereczki Enikő mentálhigiénés szakértő szolgált tippekkel az InfoRádióban. Többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen a téren is jelentős előnyökkel jár, ha a gyerekek megtanulják az igényeiket késleltetni.
Életük delén találkoztak, azonnal egymásba szerettek, rögtön összekötötték az életüket, és azóta – nagyjából – évente új fogadalmat tesznek egymásnak, különféle szertartások szerint. Mozsár Eszter és Bukta Zoltán párosa rendhagyó, a mindennapokhoz való hozzáállásuk sem megszokott. Egy újságíró és egy mentő gépkocsivezető története.
Hatalmas nagy pop rajongó vagy? Ideje, hogy teszteld a tudásodat. Ha felismered ezeket a slágereket egy mondat alapján, tényleg a legjobbak közé tartozol. Mindent bele.
A sötét titkok hosszú ideig rejtve maradhatnak, de egyszer minden kiderül. Így aztán az erre hajlamos csillagjegyek sem titkolózhatnak örökké. Persze jó lenne tudni, hogy egyáltalán kik azok, akik rejtegethetnek valamit...
Kifeküdhetünk-e nyugodt szívvel a tűző napra? Mi a helyzet a kisgyerekek strandolásával? Milyen hatással van a napfény belső szerveinkre? Mi van a szoláriummal? Tényleg ártalmasak lehetnek-e a naptejek, fényvédők? Kerekes Anna riportja.
Szilágy Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének - Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak - sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás még senkinek nem jött össze.
Megszokás, változás, változtatás, lassú átalakulás. Egyik nap még minden menetrend szerint történik velünk, aztán pár percen belül képes az addig felépített világunk romokba dőlni. Elkeseredve kapkodunk, próbálunk magunkhoz térni, és szép lassan azon kapjuk magunkat, hogy leltárba vesszük mink maradt, majd siratjuk a veszteséget. Összeomlunk.
Az Omega 1932 óta az olimpia hivatalos időmérője, pontosabban a 28-ból 26 alkalommal vettek részt a megmérettetésen ilyen minőségben és az ’50-es évektől kezdődően minden alkalommal egy különkiadású modellel ünnepelték a világjátékokat.
A Gombos-hegyi és Kőporosi pincesor a falu két végén helyezkedik el. A növényzettel benőtt zöld tetők alatt megbúvó, tufába vájt pincék olyanok, mintha egy mese díszletei lennének.
Ha már unalmasnak gondolnánk a Louis Vuitton táskáit, akkor jó lehetőséget biztosít az újításra a luxusmárka most bemutatott hangszórója. A kütyü egyszerre próbálkozik meg minőségi eszközként és divatos kiegészítőként funkcionálni, amiről természetesen nem maradhatott le a telepakolt márkajelzés, hogy mindenki tudja, hogy egy Louis Vuitton
Egy felmérés szerint sokan szeretnék mielőbb megkapni az újabb dózist, miközben a megkérdezettek egy jelentős része még mindig úgy véli, hogy nincs szüksége az oltásra.
A videójáték-függőség már hivatalosan is mentális rendellenességnek minősül az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. Vajon mekkora probléma ez hazánkban és kiket érint főként?
Sokszor elképzelni sem tudjuk, hogy mekkora mennyiségben hajítjuk a kukába vagy a komposzthalomra az értékes, tápanyagban és gasztronómiai élményben gazdag növényi részeket. A legtöbb gyökérzöldség levele és a szárak a zöldhulladék között vagy egy újságpapírba csomagolva a kukában végzik. De van egy tucat érvem amellett, hogy ez többé miért ne így
A szerelem mindent legyőz - ezt az állítást a közelmúltban egy amerikai házaspár szívszorító története is alátámasztotta. Az Alzheimer-kórral küzdő férj újra beleszeretett elfeledett feleségébe.
Az egészségügyi elsősegélycsomag része legyen a láz- és fájdalomcsillapító, a hőmérő, a görcsoldó, a hasmenés vagy székrekedés kezelésére szolgáló készítmény. Jó, ha van nálunk B6-vitamin is. Ezekhez jönnek még a sebellátásra használatos kötszerek, a steril mull-lapok, a sebfertőtlenítő oldat és a gumikesztyű.
Az eddig megszokott rangsorolási szempontok mellé bekerült a koronavírusra adott reakció is az idei évben. Nem kell elmagyarázni, miért volt katasztrofális a légi közlekedés tavalyi éve. Lényegében szinte az összes légitársaság repülője a földön maradt 2020-ban, ezért nehezen is lehetett volna osztályozni őket. Azonban, ahogy szépen lassan
A statisztikák szerint azokban az országokban, ahol gyorsan és hatékonyan léptek fel a járvánnyal szemben, ott nem tapasztaltak ilyen mértékű változásokat.
A nyári szabadság sokunk számára az év legjobban várt időszaka – úgy érezhetjük, ez az egy-két hetünk van arra, hogy kipihenjük az egész éves feszített tempót. Sokszor azonban csalódottan, stresszesen és még fáradtabban búcsúzunk a vakációtól. Összegyűjtöttünk öt tippet, hogy kihozhasd a legtöbbet a nyári pihenésből.
Vajon megélhető-e a krízis művészi kiteljesedésként? És ha eleve mindig „karanténban” élsz, akkor van-e rád bármiféle hatással az, hogy hivatalosan sem mehetsz sehová?
Tudjátok, mire jöttem rá? Hogy inkább tartson x-y vadidegen pocsék anyának, mint hogy a gyerekem autó alá rohanjon. Inkább érezzék miattam magukat minden idők díjnyertes anyukáinak tömegek, mert nekik megy póráz nélkül, nekem meg nem. De nem kockáztatok.
Csaknem fél évszázad után, július 30-án nyit a római-parti szabadstrand. A kijelölt fürdőhelyeket a vízminőség romlása miatt 1973-ban szüntették meg, az idén azonban ismét szabad lesz a strandolás a Római-parton. A folyamatos vízminőség-vizsgálat eredményei szerint újra kiváló minőségű a természetes fürdővíz, ezért az óbuda-békásmegyeri önkormányza
Azt gondolnánk, hogy ma már gyakorlatilag bármit viselhetünk, de azért vannak olyan élethelyzetek, amelyek megkívánnak bizonyos öltözékeket. Ilyen például az állásinterjú, melynek kapcsán egy pasi pórul járt.