Alig tudunk valamit Károlyról, az utolsó magyar királyról és osztrák császárról. A történelem iránt érdeklődőknek halvány fogalmuk van a fiatal, bajuszos férfiról, aki szinte mindig katonai egyenruhájában járt, aki tehetetlenül szemlélte birodalma széthullását, aki szánalomra méltó módon próbálta kétszer is visszaszerezni magyar trónját. Pedig Káro
Jó dolog, ha van otthon papírtörlő, hiszen sokféleképpen felhasználható, és szinte bármit könnyen takaríthatunk vele – azonban nem árt tudni, hogy vannak olyan esetek, amikor kifejezetten árthatunk a használatával.
„Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: »Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának.«” (2 Móz. 32,31)
Budapest már az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt is sokszínű város volt, a harcokban lakói példátlan összefogásról tettek tanúbizonyságot, ki-ki a saját lehetőségeihez mérten tett hozzá a forradalom ügyéhez.…
Március 13-án ismét látványos gála keretein belül osztják ki az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díját. Ha Oscar-díjat nem is kaphatunk mind, a hollywoodi csillogásból mi is kivehetjük a részünket – csak a megfelelő kiegészítőkre van hozzá szükségünk.
A tudományos áttörés felveti annak lehetőségét, hogy a jövőben meddőséggel küszködő heteró, illetve meleg férfi pároknak is (biológiailag) közös gyerekeik lehessenek.
Tudjuk, a pénzért meg kell dolgozni, de egy kis szerencse sem árt, ha a meggazdagodás a cél. Íme egy csinos kis szobanövény, ami segíthet ebben és fillérekért a tiéd lehet.
Mindenkit megbabonáz szépségével a jordán királyi házaspár legidősebb lánya, Iman hercegnő, aki gőzerővel készül élete legszebb napjára: a gyönyörű fiatal nő hamarosan oltár elé áll vőlegényével, az esküvő apropóján pedig nemrég bámulatos portréfotó készült róla.
A Hold árnyéka 2023. október 14-én egy gyűrűs napfogyatkozás, 2024. április 8-án pedig egy teljes napfogyatkozás során keresztezi majd az Egyesült Államok határait.
Ha magadra ismersz a tünetek alapján, akkor szinte biztos, hogy B12-vitamin hiány áll fenn nálad, amit érdemes minél előbb pótolni, mielőtt súlyos betegségek döntenének le a lábadról.
Mosonmagyaróvár városának és a Flexum Thermal & Spa fürdőkomplexumának közös szervezésében március 9-én turisztikai szakmai napot rendeztek a fogturizmus Mekkájaként is számon tartott városban. A rendezvény apropóját az adta, hogy…
A változtatással a Balaton jelenlegi alacsony vízállása miatt szeretnénk kedvezni a békéshalas horgászoknak. A behúzós, behordós horgászmódszert szabályozó 36. horgászrendi pontot érinti a módosítás, amelynek következtében március 26-tól engedélyezett az úgynevezett besétálós módszer. Az engedélyezett tevékenység a következő: a parti horgász a vízb
Elég nehéz elhinni, de a Lego 2003-ban majdnem csődbe ment. Tavaly azonban száguldottak az eladásai, és a cég árbevétele elérte a 9,27 milliárd dollárt, ami nagyjából 3300 milliárd forint. Ezzel a 90 éves dán cég ma már a világ legnagyobb játékgyártója. Műanyagkockákból ennyit eladni, igazán tiszteletre méltó csúcs. De mekkora tornyot lehet építeni
Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak le Szlovákiában: ketten összevitatkoztak, aminek a vége az lett, hogy egy autós a motorháztetőn lévő férfival hajtott el.
Általában akad otthon egy kis liszt, olaj, tej, krumpli vagy hagyma, esetleg szalonna még a kamrában, egy kis maradék tejföl, tojás, rizs, lekvár... De néha még ezek sem. Ha nincs kedved kimenni a boltba, hideg van, messze van, esetleg spórolni szeretnél, akkor sem kell lemondanod a finom ételekről, még a desszertről sem. Főzz abból, amit otthon ta
Mióta világ a világ vannak mogorva, savanyú és örömteli, magukkal és másokkal kedves idős asszonyok, urak. És azt nem a genetika dönti el, mi kire fogunk hasonlítani.
Míg a svájci óragyártás többsége továbbra is homokba dugja a fejét ha színekről van szó, addig néhány márka, mint az Hublot, elhozzák amit más nem mer. Ezúttal sem őrülten extrém…
Ha egy avatott órakedvelő meghallja a Zenith Defy, egészen biztos, hogy már látja is lelki szemei előtt az észvesztő sebességgel forgó másodpercmutatót. Kétségtelenül, a nagyon magas frekvencián működő werk határozza…
A hasnyálmirigy-gyulladás (pancreatitis) a szerv leggyakrabban előforduló betegsége. Szerencsés esetben a heveny gyulladás teljesen meggyógyulhat, máskor maradványtünetekkel gyógyul vagy fennmaradhat krónikus (idült) formában.
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző alapvetően elégedett volt a Ferencváros játékával a Bayer Leverkusentől elszenvedett 2-0-s vereség alkalmával, de az Európa-liga nyolcaddöntőjében kapott két gólt nagyon sajnálta.
Mindannyian tapasztaltuk már, hogy az öregedéssel járó fájdalmat az életkor előrehaladtának természetes részeként értelmezzük. Ám Olosz József, a Sherlock Rehab vezető gyógytornásza arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek nem kell törvényszerűen így lennie.
A világtörténelem során a szeretők szerepe meglepően nagy volt. A királyok és befolyásos férfiak mellett meghúzódó hölgyek története kifejezetten érdekes, de sok esetben tragikus is. Az alábbi cikkben hat olyan világhírű szeretőt mutatunk be, akinek sikerült nyomot hagynia a történelemben.
Közel 284 millió forintos pályázati forrásból korszerűsítik a zalaegerszegi járóbeteg-szakrendelő épületbelsőjét a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban - mondta el csütörtökön sajtótájékoztatón az intézmény főigazgatója.
A Disney+ új, Daredevil: Born Again szériájában tér vissza a Megtorlóként Jon Bernthal, aki a bejelentés után maga is megerősítette a hírt egy fotóval az Instagram oldalán.
Azt hiszed, attól leszel jó barát, hogy kedves vagy és mindig a másik segítségére sietsz? Ha így gondolod, tutira ki fogsz akadni attól, amire ez a tanulmány rávilágított!
A kanadai Broil King magas minőségű gázgrillek mellett kamado típusú (tojás alakú) faszenes grillek készítésében is élen jár. A Keg 5000 a legmodernebb alapanyagokkal, de a hagyományos grillezési technika figyelembe vételével készült.
A nemrég bemutatott 60 és 65 láb hosszú modellek után ismét újdonsággal állt elő a gyár: itt a meglepő és innovatív új Jeanneau Yachts 55 lábas hajó! A boot Düsseldorfon bemutatott (képeink is ott készültek) 17 méter hosszú vitorlás alaposan átgondolt és előzmények nélküli okos elrendezést kapott, hogy a fedélzetén lévők jólétét maximálisan szolgál
Amikor az emberek nem azon vitatkoznak, hogy a macskák vagy a kutyák intelligensebbek-e , akkor ősi ellenségként azonosítják őket. Ez egy régi sztereotípia, de a szakértők rendszeresen cáfolják azt a hiedelmet, miszerint egy kutyát és egy macskát nem lehet összeszoktatni. A macskák általában tartózkodóak és könnyen megriadnak, míg a kutyák
A bankbetéteknek hátat fordító lakosság az értékpapírpiacon keresett helyet a pénzének az ijesztő inflációs adatok láttán. Az állampapír-eladások és a befektetési alapok nyertek sokat az árak emelkedésén.
A tavasz kiváló alkalom arra, hogy felfedezhessük a Magyar-tengerZ és a környék rejtett szépségeit. Ilyenkor még nincs nagy tömeg, de az időjárás már ideális a szabadtéri programokhoz.
Inváziós faj – sokat hallott, ám nehezen megfogható fogalom ez. A legtöbben azt gondolják, hogy kerttulajdonosként nem kell vele foglalkozniuk, de ez sajnos tévedés. A nem őshonos, inváziós fajok terjedése a Föld egészségét veszélyeztető tényezők között a második helyen áll: nemcsak természetvédelmi, hanem komoly humánegészségügyi és ökonómiai prob
Az interneten most minden a ChatGPT-ről szól. Mire jó ez a szolgáltatás, mire használhatjuk a mesterséges intelligenciát, és mire nem, kell-e félnünk attól, hogy öntudatra ébrednek a gépek, és leigázzák az emberiséget? Ennek jártunk utána:
Megjelent a Forbes európai 30/30, azaz a 30 év alatti sikeres fiatalokat tömörítő listája. Az idei összeállításban három magyar fiatal is helyet kapott.
Mennyi az idő a Holdon? Az űrkorszak kezdete óta a válasz a következő: Attól függ. Évtizedek óta a holdi küldetések az őket indító ország időszámítása szerint működnek. De mivel több holdkutatás is folyamatosan fejlődik, az Európai Űrügynökség úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan.