A Sauber Forma-1-es alakulata péntek délben hivatalosan megerősítette azt, amit már sejteni lehetett: Nico Hülkenberg csapattársa a 2013-as évadban az eddig tesztpilótaként tevékenykedő Esteban Gutierrez lesz. Tovább »
A Caterham csapatánál folytatja Forma-1-es pályafutását 2013-ban a Marussia versenyzője, Charles Pic – jelentette be a maláj kiscsapat péntek délben. Tovább »
Mindent egy lapra feltéve fog versenyezni a 2012-es szezon utolsó versenyén, Brazíliában a Ferrari bajnokesélyes versenyzője, Fernando Alonso. Tovább »
A HRT versenyzője, Pedro de la Rosa elismerte, az egész csapatot a bizonytalanság lengi körül, továbbra sem tudni ugyanis, találnak-e befektetőt ahhoz, hogy 2013-ban folytathassák a versenyzést a Forma-1-ben. Tovább »
A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton végzett az élen a Forma-1-es Brazil Nagydíj első szabadedzésén. A brit pilótát a listavezető Sebastian Vettel, valamint csapattársa, Mark Webber követte. Tovább »
Bár a Mercedes Forma-1-es csapata a Szingapúri Nagydíj óta képtelen volt a pontszerzésre, Nico Rosberg saját bevallása szerint nem aggódik – meg van ugyanis győződve arról, jövőre sokkal versenyképesebbek lesznek. Tovább »
A képeslapok küldése régi és meghitt szokás az ünnepek előtt, azonban a mai, felgyorsult, internettel túldúsított világban már kikopott a köztudatból eme üdvözlési forma. A BMW ezzel szemben stílusosan próbálja visszahozni a hagyományt életünkbe: az M6 egyedi képeslapokat gyárt.
Újabban Olvasóink megszokhatták, hogy hagyományos tesztjeink mellett immáron videós tartalommal igyekszünk még teljesebbé tenni az élményt. Ezúttal pedig igazán különleges vendés járt nálunk, az ő esetében semmiképp sem hagyhattuk ki a próbatétel filmesítését. A Kia Optima Hybrid már a közelben lopakodik.
Lewis Hamilton sikerével zárult a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki második szabadedzése. A McLaren versenyzőjét ezúttal is a két Red Bull követte Sebastian Vettel – Mark Webber sorrendben. Tovább »
Az FIA a lehető legtöbb pályán két előzési zónát szeretne kijelölni a következő idényben, hogy a szabálymódosítások miatt ne csökkenjen az előzések számra a Forma-1-ben. Tovább »
A McLaren vezetése egy cseppet sem aggódik amiatt, hogy esetleg esni fog az eső a versenyen Interlagosban, mert biztos abban, hogy autója minden körülmények között felveszi a harcot a legjobbakkal. Tovább »
Bár az időjósok szerint eső várható a Brazil Nagydíj vasárnapi futamára, Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoka szerint bőven van még tennivalójuk az autó beállításaival kapcsolatban. Tovább »
Azt követően, hogy jól teljesített az első két edzésen, Nico Rosberg bízik abban, hogy a Mercedes relatíve magasan fejezheti be az idei évet Brazíliában. Tovább »
A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, a hétvége további részében csapattársa, Jenson Button is ugyanazzal a hátsó szárnnyal rója majd a köröket, mint amelyikkel ő is dolgozott pénteken. Tovább »
Robert Kubica dominált a hétvégi Rallye du Var első szakaszán, ami komoly eredmény, hiszen ez az eddigi legrangosabb megmérettetés, amin részt vesz 2011-es horrorisztikus rali-baleset óta, ami miatt ki kellett hagynia a tavalyi és az idei évet a Forma-1-ben. Tovább »
A Volkswagen ugyan globális gyártó, de egyes piacokon mégis más-más formában van jelen. Erre bizonyíték a Kínában bemutatott új Bora is, ami a konszern PQ34-es platformjára építkezve igyekszik megfelelni a helyi igényeknek.
A képeslapok küldése régi és meghitt szokás az ünnepek előtt, azonban a mai, felgyorsult, internettel túldúsított világban már kikopott a köztudatból eme üdvözlési forma. A BMW ezzel szemben stílusosan próbálja visszahozni a hagyományt életünkbe: az M6 egyedi képeslapokat gyárt.
Újabban Olvasóink megszokhatták, hogy hagyományos tesztjeink mellett immáron videós tartalommal igyekszünk még teljesebbé tenni az élményt. Ezúttal pedig igazán különleges vendés járt nálunk, az ő esetében semmiképp sem hagyhattuk ki a próbatétel filmesítését. A Kia Optima Hybrid már a közelben lopakodik.
A Ferrari problémamentes edzésnapot teljesített pénteken Interlagosban. A szezonzáró Brazil Nagydíj első két szabadedzése jól szolgálta az olasz csapat felkészülést az idei utolsó futamra, amelyen Fernando Alonsónak még van esélye a bajnoki cím megszerzésére. Tovább »
Meglehetősen nehezen indult a brazíliai hétvége Kimi Räikkönen számára, a Lotus finn pilótája ugyanis az első szabadedzés nagy részét a bokszban töltötte motorprobléma miatt. Tovább »
A még kiadó 2013-as Forma-1-es versenyzői állások közül a Force Indiáé a legcsábítóbb, igaz, valószínűleg már az is elkelt, és már csak a hivatalos bejelentés várat magára. Tovább »
A Forma-1-es csapatok a Brazil Nagydíj pénteki szabadedzésein kipróbálhatták a Pirelli 2013-ra fejlesztett abroncsait, amik jó benyomást keltettek, de a McLaren-Mercedes sportigazgatója, Sam Michael szerint még korai róluk mélyreható véleményt formálni. Tovább »
A Ferrari biztató tempót futott pénteken Interlagosban, Felipe Massa a hosszú etapok alatt a leggyorsabb volt a teljes mezőnyt tekintve. A brazil szerint hiába várható eső vasárnapra, nem vághatnak neki esős beállításokkal a szombati időmérőnek. Tovább »
Jenson Button végzett az élen a Brazil Nagydíj harmadik szabadedzésén, így a McLaren magabiztosan várhatja a folytatást. A brit pilótát a Red Bull duója, Vettel és Webber követi, míg a vb-esélyes Alonso csak a nyolcadik. Tovább »
A Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen elárulta, valójában nem nagyon érdekli, hogy meg tudja-e tartani harmadik helyét az egyéni pontversenyben, célja ugyanis az, hogy a legjobb legyen a Forma-1-ben. Tovább »
Lewis Hamilton megnyerte az időmérőt így az élről, csapattársa, Button mellől rajtolhat vasárnap Brazíliában. A második sorban a Red Bull duója, Webber és Vettel sorakozhat majd fel, míg Alonso csak a nyolcadik. Tovább »
Nem sikerült túl jól a Brazil Nagydíj szombati időmérő edzése a Ferrari vb-aspiránsa, Fernando Alonso számára – a kétszeres világbajnok csak nyolcadik lett, míg riválisa, Sebastian Vettel a negyedik rajtkockából indulhat holnap. Tovább »
A Red Bull világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel elárulta, a Brazil Nagydíj időmérőjét követően arra összpontosít majd, hogy kiderítse, miért nem volt elég gyors szombaton. Tovább »
Romain Grosjean egyértelműen Pedro de la Rosát tartja felelősnek az időmérőn történt ütközésükért, míg a rutinos spanyol nem érti, miért pont ott próbált előzni francia riválisa. Tovább »
Mark Webber elmondta, hogy csakis saját versenyére fog koncentrálni, és egy pillanatig sem lesz a fejében az, hogy miként tudna segíteni csapattársának, Sebastian Vettelnek a bajnoki cím megszerzésében a szezonzárón Brazíliában. Tovább »
Esős beállításokkal gurultak pályára a Brazil Nagydíj szombati időmérő edzésén a Mercedes versenyzői – Michael Schumacher főként ezt okolja mai gyengélkedéséért, míg csapattársa, Nico Rosberg örül annak, hogy a kompromisszumok ellenére sikerült a legjobb tíz közé jutnia. Tovább »
A McLaren eddig remekel Brazíliában, Lewis Hamilton a két pénteki edzésen, Jenson Button pedig a szombatin volt a leggyorsabb, és az időmérőn is kibérelték az első rajtsort. Tovább »
Az interlagosi időmérőn megszerzett ötödik helye felér egy pole pozícióval – állítja a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki nevetve megjegyezte azt is, ha a Ferrari ismét taktikázni akar annak érdekében, hogy Fernando Alonso előrébb lépjen a rajtrácson, a rossz váltójával fog rajthoz állni. Tovább »
Az interlagosi időmérőn megszerzett ötödik helye felér egy pole pozícióval – állítja a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki nevetve megjegyezte azt is, ha a Ferrari ismét taktikázni akar annak érdekében, hogy Fernando Alonso előrébb lépjen a rajtrácson, a rossz váltójával fog rajthoz állni. Tovább »
Pastor Maldonado ugyan csak figyelmeztetést kapott, amiért elmulasztott megjelenni a mérlegelésen az időmérőn, mivel ez már az idei évben a harmadik kihágása volt, tíz helyes rajtbüntetést kapott. Tovább »
Romain Grosjean és Pedro de la Rosa is megúszta büntetés nélkül a brazil időmérőn összehozott kisebb balesetet, a stewardok ugyanis egyiküket sem találták bűnösnek. Tovább »
Romain Grosjean és Pedro de la Rosa is megúszta büntetés nélkül a brazil időmérőn összehozott kisebb balesetet, a stewardok ugyanis egyiküket sem találták bűnösnek. Tovább »
Kimi Räikkönen meg van róla győződve, hogy az időmérő edzése sokkal jobban is alakulhatott volna, ha nincs a péntek és szombat délelőtt is jelentkező motorprobléma. Tovább »
Lewis Hamilton már alig várja, hogy munkába álljon a Mercedesnél, ahol régi jó barátja, Nico Rosberg csapattársa lesz. A McLarent elhagyó pilóta úgy véli, munkája legkorábban 2014-ben hagyhat majd nyomot a Mercedes teljesítményén. Tovább »
Miután a Sauber istálló pénteken bejelentette, hogy Esteban Gutierrez lesz Nico Hülkenberg csapattársa, Kamui Kobayashi számára egyértelművé vált, hogy nem maradhat eddigi munkaadójánál. Tovább »
Robert Kubica tovább szárnyal és öt percre növelte előnyét a Rallye du Var megmérettetésen a második szakaszban, így minden esélye megvan arra, hogy újabb győzelmet arasson a raliban. Tovább »
Túl későn gyulladt fel a piros lámpa a bokszutca bejáratánál a Brazil Nagydíj szombati időmérőjén – állítja Pastor Maldonado, akit a versenybírók tíz rajthelyes büntetéssel sújtottak, miután kihagyott egy kötelező mérlegelést a kvalifikáció során. Tovább »
A Pirelli vezetése biztos abban, hogy jó irányba ment el a jövő évi gumiabroncsok fejlesztésével, miután sikeresen tesztelték az első prototípusokat a versenyzők a pénteki szabadedzéseken Brazíliában. Tovább »
A mai napon véget ér a húsz állomásos bajnokság az idei évben, és a szezonzárón derül ki, Sebastian Vettel, vagy Fernando Alonso nyeri-e meg a bajnoki címet, és kiben ünnepelhetünk háromszoros világbajnokot. Tovább »
Robert Kubica győzelmi esélyei egyik pillanatról a másikra elszálltak, miután az utolsó előtti szakaszon összetörte autóját a Rallye du Var megmérettetésen Franciaországban. Tovább »