A világ talán legtapasztaltabb autonóm mobilitási mérnökei kíméletlen környezeti körülmények között, most éppen hóban-fagyban teszik próbára világelső, új generációs önvezető
WALL-E, Star Wars, Terminátor – ikonikus, széles körben ismert filmek, melyekben főszerepet vagy éppen fontos mellékszerepet játszanak a különböző robotok. Ezúttal a Volkswagen is épített egyet, a bemutatkozó videójából pedig nem tudunk nem a fenti trióra gondolni.
Kézi váltó és dízelmotor. Két olyan dolog, amiről az autópiac 2020-ban abszolút nem szólt. És amely a legújabb Ford tesztautóban benne szerepelt. Az új Kuga bebizonyította, hogy mindkettőnek igencsak megvan a maga helye a mai közlekedésben – főleg ezen a színvonalon.
A Fordot könnyű szeretni: amellett, hogy a márka rendszeresen megajándékoz minket sportmodellekkel, az élményhajhász pickup kategóriájának is egyedülálló képviselőt adnak. Mióta pedig megtudtuk, hogy végre az érdekesebb Mustang változatokat is elhozzák Európába, csak még jobban dobog a szívünk.
A Renault Laguna második generációja egy elsőséget már bezsebelt, ugyanis a középkategóriás Renault volt az első modell, amely ötcsillagos töréstesztet
Már rendelhető hazánkban az európai Ford Mustang vadonatúj csúcsváltozata. A Mach 1 a Performance csomagos Mustang GT-hez képest gyorsabb és izgalmasabb, igaz, ennek meg is van az ára.
Véget ért az idei karácsony, és minden bizonnyal ezúttal is sok kisgyermek örvendett a szülőkkel együtt a fa alatt talált Hot Wheels kisautóknak. Azt viszont talán kevesen gondolnák, hogy némelyik igazán ritka apróság 40-50 millió forintos összegekért cserél gazdát a gyűjtők között.
A BMW úgy gondolja, hogy van értelme feljebb srófolni az M5 Competition 625 lóerős teljesítményét. A kisebb testvérekhez hasonlóan az M5 CS – vagyis Club Sport – kivitele is egyet jelent a még nagyobb erővel és a kisebb tömeggel.
2020 az off-roaderek újjászületésének éveként vonul be az autós történelembe, hiszen megérkezett a legendás Land Rover Defender új generációja, Amerikában
Visszahívásban érintett egy sor Magyarországon gyártott Audi modell. Az új Q3 crossover esetében léphet fel olyan probléma, mely súlyosabb következményekhez