2007. november 20. kedd

nov. 20
17:05
A kormánybiztos szerint tavasszal születhet meg a tartalomszabályozásról szóló törvény (Infostart)
Sarkady Ildikó audiovizuális kormánybiztos szerint a tervezettnél később, a parlament tavaszi ülésszakán születhet meg az úgynevezett tartalomszabályozásról szóló törvény.
nov. 20
17:07
Nyilvános lesz a közigazgatás korszerűsítésének sikertelensége (Infostart)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak ki kell adnia a közigazgatás korszerűsítésének sikertelenségét vizsgáló jelentését - mondta ki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla abban a perben, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért indított a hivatal ellen.
nov. 20
17:43
Borsik: függesszék fel a törvény parlamenti vitáját (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítási rendszer átalakításában vállalt felelősségükre hívja fel a figyelmet az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke az MSZP országgyűlési frakciója 190 képviselőjének írt levelében. Ebben Borsik János arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy függesszék fel a tárgyalt törvényjavaslat parlamenti vitáját, lehetőséget adva az érdemi társadalmi párbeszédre. A…
nov. 20
17:45
FH: az újságírók előállítása tüntetésekről a sajtószabadság megsértése (Alternatív Energia)
A tüntetésről tudósító újságírók ellőállítása a sajtó szabadságának és az állampolgárok tájékoztatáshoz való jogának súlyos megsértése - közölte kedden a Freedom House (FH) annak kapcsán, hogy a Batthyány-örökmécsesnél szombaton tartott, előre be nem jelentett demonstráción a rendőrök előállítottak két újságírót. A szervezet közleményében utal arra, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési…
nov. 20
18:03
Saját miniszterét alázta a kormány (Infostart)
Nem szabják át a köztisztviselői illetménytáblát és a bérrendszert, amelyre Draskovics Tibor dolgozott ki javaslatot. A kormány az utolsó pillanatban az MSZP módosító javaslatai mellé állt, így a parlamenti többség leszavazta a tárca nélküli miniszter elképzeléseit. Draskovics Tibor az InfoRádiónak azt mondta: kicsit későn, és az összefüggéseket nem megvilágítva terjesztették elő a javaslatot.
nov. 20
18:19
Nem vonult be a börtönbe Motrimer, de előállították (Infostart)
Nem vonult be a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe a Mortimer néven ismertté vált Gy. Mihály, akinek kedden reggel kellett volna megkezdenie az emberölés kísérlete miatt kiszabott három év tíz hónapos szabadságvesztését. A férfit kedd este előállították.
nov. 20
18:31
Villámcsődüllettel tiltakoztak az újságírók (Alternatív Energia)
Újságírók, fotósok és operatőrök jelenlétében zajlott le egy úgynevezett flashmob kedden délután Budapesten, a sajtó munkatársai demonstrációjukon az ellen tiltakoztak, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két kollégájukat is előállította a rendőrség. A flashmob (villámcsődület) lényege, hogy emberek egy csoportja egy előre megbeszélt helyen és időpontban találkozik,…
nov. 20
18:36
Szekeres: a honvédség tevékenységét elismeri a társadalom (Alternatív Energia)
A Magyar Honvédség hazai és nemzetközi tevékenységét elismeri a társadalom - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél tett látogatása alkalmából kedden Győrött. A tárca vezetője az állomány előtt tartott beszédében egy közelmúltban készült közvélemény-kutatásra hivatkozva hangoztatta: a társadalom érti annak jelentőségét, hogy a hivatásos hadsereg…
nov. 20
18:42
Fidesz: a kormány meghártált, és lebegteti a vasútbezárások kérdését (Alternatív Energia)
Bár a Fidesz örömmel vette tudomásul, hogy a kormány felülvizsgálta a vasútvonal bezárásokkal kapcsolatos álláspontját - ami joggal okozott társadalmi botrányt az elmúlt hetekben, hónapokban -, de a mostanra körvonalazódott megoldást nem tartja megnyugtatónak - mondta a Fidesz szakpolitikusa. Fónagy János szerint a kormány továbbra is lebegteti a kérdést, továbbra is az látható, hogy a kormány…
nov. 20
18:48
A nagykanizsaiak félpályás útlezárással csaltakoznak a sztrájkhoz (Alternatív Energia)
Félpályás útlezárással csatlakoznak a 7-es főúton nagykanizsaiak a szerdai országos sztrájkhoz - értesült kedden az MTI a szervezőtől. Ladányi Istvánné, a Nagykanizsaiak a Nemzetért Hagyományőrző Egyesület nevében kért és kapott a rendőrségtől engedélyt a demonstrációhoz.
nov. 20
19:14
A rendőrség egyetért az újságírók céljával (Alternatív Energia)
Újságírók, fotósok és operatőrök jelenlétében tartottak úgynevezett flashmobot kedden délután Budapesten, a sajtó munkatársai demonstrációjukon az ellen tiltakoztak, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két kollégájukat is előállította a rendőrség. A BRFK szóvivője az akcióra reagálva azt mondta, a rendőrség elkötelezett abban, hogy az újságírók zavartalanul végezhessék…
nov. 20
19:20
Kákosy Csabát jelöli gazdasági miniszternek az SZDSZ (Alternatív Energia)
Kákosy Csabát, a tárca jelenlegi kabinetfőnökét jelöli gazdasági és közlekedési miniszternek az SZDSZ; az ügyvivői testület egyhangúlag támogatta a jelölést - jelentette be a testület keddi ülése után a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM) jelenleg vezető Kóka János. A minisztérium élén történő váltással nem eggyel kevesebben leszünk meghatározó liberális politikusok, hanem eggyel többen…
nov. 20
19:22
A KDNP nem támogatja az egyneműek regisztrált élettársi kapcsolatát (Alternatív Energia)
Az Országgyűlésnek benyújtott, az egyneműek élettársi kapcsolatát szabályozó törvényjavaslatot a KDNP nem támogatja, annak ellenére, hogy a két legfontosabb követelésük teljesült - mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke kedden a Bács-Kiskun megyei Hartán. Annyiban sikeresnek tekinthető a törvényjavaslatról szóló vita, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja…
nov. 20
19:24
Egyeztetés újságírók, jogvédő szervezetek és az ORFK között (Alternatív Energia)
Újságírók és jogvédők szervezeteit hívta kerekasztal-beszélgetésre kedden Kökényesi Antal, az országos rendőr-főkapitány helyettese a szombaton előállított két újságíró ügyében kialakult álláspontok megvitatására - közölte az ORFK sajtóirodája annak kapcsán, hogy szombaton egy be nem jelentett tüntetésről előállítottak két újságírót. Az érdekvédő szervezetek képviselői észrevételeket fogalmaztak…
nov. 20
19:26
Kákosy Csaba lesz Kóka utódja (Infostart)
Az SZDSZ ügyvivői testülete egyhangúlag támogatta Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési miniszter jelenlegi kabinetfőnökének kinevezését a tárca élére - közölte a párt elnöke.
nov. 20
19:37
Sztrájk után és sztrájk előtt - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Sikeresnek tartja a BKV két érdekképviselete által meghirdetett kedd hajnali, kétórás, részleges figyelmeztető sztrájkot a Budapesti Közlekedési Szakszervezet vezetője. Szerdán mintegy húsz szervezet tiltakozik munkabeszüntetéssel a kormány egészségügyi és nyugdíjreformja ellen. A szervezők a szerda esti Kossuth téri tüntetésre mintegy 50 ezer embert várnak.
nov. 20
19:42
A rendőrség is készül a szerdára (Infostart)
Felkészült a BRFK azokra a szerdán várható fennakadásokra, amelyeket a vasutassztrájk, az esti Kossuth téri tömegdemonstráció és a magyar-görög focimeccs okozhat Budapesten.
nov. 20
19:43
A BRFK felkészült a demonstrációkra (Alternatív Energia)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felkészült a sztrájk során tartandó rendezvények biztosítására - közölte a rendőrség az internetes honlapján kedden. A BRFK Közleménye szerint a főváros területén szerdán több olyan kiemelt rendezvény zajlik, amely komoly előkészületet és rendőri intézkedést igényel. Mint írják, a rendezvényekre előre láthatóan több ezren érkeznek vidékről, illetve a főváros…
nov. 20
19:44
Sztrájk szerdán: hét éve nem volt ekkora megmozdulás (Infostart)
Hét éve nem volt olyan nagyszabású munkabeszüntetés, mint amilyenre most készülnek a szakszervezetek. Vannak ugyanakkor olyan érdekképviseletek, amelyek, bár a célokban és okokban egyetértenek, nem vesznek részt a demonstrációban, mivel különböző politikai szervezetek támogatják a megmozdulást.
nov. 20
19:48
Nincs megállapodás a vasutassztrájk elégséges szolgáltatásáról (Alternatív Energia)
Nem sikerült megegyezni a szerdai vasúti sztrájkot meghirdető szakszervezetekkel a még elégséges szolgáltatásról a keddi egyeztetésen sem - közölte a MÁV kedden este. Ezért a közlemény szerint szerdán reggel 6.00 és 12.00 óra között, illetve a munkabeszüntetést követő időszakban késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani. A sztrájk kezdete előtt közlekedő vonatok sem…
nov. 20
19:59
Gyertyákkal várták a vonatot (Alternatív Energia)
Gyertyás vonatvárással demonstráltak a vasútért a csongrádiak kedden este. Az Összefogás Csongrádért Egyesület szervezésében csaknem százötvenen vonultak a vasútállomásra, hogy kifejezzék, szükségük van az utazásnak erre a formájára.
nov. 20
20:04
Lendvai Ildikó: "Nagy hazugság lenne" egy miniszterelnök-csere (Infostart)
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint a kormány jelenlegi programját Gyurcsány Ferenc fémjelzi, így vele szeretnék végigvinni ezt a ciklust. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak azt mondta: nagy hazugság volna, ha most azt mondanák, hogy nem ezt a programot akarják csinálni.
nov. 20
20:59
Saját maguk tüntetéséről tudósítottak az újságírók - nézze meg! (Infostart)
Mintegy százötven újságíró, fotós és operatőr tiltakozott a Batthyány-örökmécsesnél az ellen, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két riportert is előállított a rendőrség. Az újságírók szerint, ha ez így folytatódik, veszélybe kerülhet a sajtószabadság.
nov. 20
21:38
Az MSZP szerint Orbán Viktor csimpaszkodni próbál (Infostart)
Az MSZP felszólította a Fideszt, hagyja békén a szakszervezeteket. A nagyobbik kormányzópárt parlamenti frakcióvezető-helyettese az InfoRádiónak azt mondta: a pártpolitikának távol kell tartania magát a szakszervezeti kezdeményezésektől.
nov. 20
21:49
Hiller: az MSZP nem mond le a 2010-es győzelemről (Alternatív Energia)
Az MSZP nem mond le a 2010-es győzelemről - jelentette ki Hiller István kedden Székesfehérváron, a Nagy párbeszéd elnevezésű lakossági fórumon. Az oktatási és kulturális miniszter az egészségügyi és oktatási reformról fejtette ki véleményét mintegy száz-százhúsz fős hallgatóság előtt. Úgy fogalmazott: "a kormány lehetősége, hogy színvonalasan továbbviszi és befejezi a reformokat".
nov. 20
21:59
Hiller: "Az biztos bukás" (Infostart)
Volt elnöke szerint az MSZP nem mond le a 2010-es választási győzelemről. Hiller István erről Székesfehérváron, a Nagy párbeszéd elnevezésű lakossági fórumon beszélt, hangsúlyozva: a kormány lehetősége, hogy színvonalasan továbbviszi és befejezi a reformokat.
nov. 20
22:14
Hiába a minisztérium visszakozása, szerdán megbénul az ország (Infostart)
Megtartják a szerdára hirdetett vasutas sztrájkot, a szakszervezetek. A vasúti szárnyvonalak bezárása ellen tiltakoznak szerda reggel 6-tól 12-ig.
nov. 20
22:25
Forgalomkorlátozások és útlezárások szerdán - útikalauz (Infostart)
Országszerte forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra lehet számítani a szerdai demonstrációhullám miatt. Minden bizonnyal többen is ülnek majd autóba, mivel a közlekedési dolgozók is munkabeszüntetést tartanak.
nov. 20
22:35
"Lesznek, akiket kellemetlenül érint ez a sztrájk" (Infostart)
A Vasi Volán csaknem ötven járata szerda reggel, a sztrájk ideje alatt is közlekedik - mondta az InfoRádiónak a társaság vezérigazgatója. Papp László hozzátette: ha nem lenne munkabeszüntetés, összesen 289 járatuk indulna útnak reggel 6 és 8 óra között.

Keresés