2007. november 21. szerda

nov. 21
13:32
Külkapcsolati koalíciós egyeztetés (HírExtra)
Az SZDSZ-szel egyeztette a külügyminiszter szerdán a kormány készülő külkapcsolati stratégiáját; Göncz Kinga a Liberális Külpolitikai Tanács tagjaival találkozott.
nov. 21
13:36
Helyreállt Békésben és Vasban a távolsági buszközlekedés rendje (Infostart)
Békés és Vas megyében is helyreállt a távolsági buszközlekedés rendje. A Békés és a Vasi Volán dolgozói reggel 6 és 8 óra között sztrájkoltak.
nov. 21
13:59
Bővítenék a Budapest Szerződést (HírExtra)
Újabb elemekkel, például a Budapest Szíve programmal tervezik kibővíteni a kormány és a főváros között tavaly márciusban aláírt Budapest Szerződést - nyilatkozta Steiner Pál, a miniszterelnök fővárosi megbízottja, az MSZP fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek.
nov. 21
14:04
Nem függ az NKH szakvéleményétől a kormánynegyed építési engedélye (Alternatív Energia)
Nem része a kormányzati negyed építési engedélyezési eljárásának a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által kiadott szakvélemény - közölte a hatóság kommunikációs és nemzetközi főosztálya. A tájékoztatás szerint a VI. kerületi önkormányzat a kerületi szabályozási terv módosításának elfogadásakor az NKH szakvéleményét figyelembe veszi, de nem köteles azt elfogadni. Az építési engedélyezési eljárás…
nov. 21
14:09
Gyurcsány nem ért egyet (HírExtra)
Nem ért egyet a vizitdíj eltörlésével Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke, aki szerdán, baltikumi hivatalos látogatása során nyilatkozott magyar újságíróknak az erről megfogalmazott szocialista képviselői javaslatról.
nov. 21
14:11
Monopolhelyzetbe kerülhet egy MSZP közeli egészségügyi vállalkozás (HírExtra)
A Fidesz szerint egy szocialistákhoz köthető, sok esetben tisztességtelen piaci magatartást tanúsító egészségügyi vállalkozás, a HospInvest Zrt. monopolhelyzetet szerezhet az észak-magyarországi régióban - erről Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
nov. 21
14:15
Emléktábla a hősi halottaknak (HírExtra)
Emléktáblát avattak az 1956-os forradalom és szabadságharc zsidó hősi halottainak tiszteletére szerdán Budapesten.
nov. 21
14:15
Földesi-Szabót 900 milliós sikkasztással is gyanúsítják (Metropol)
Földes-Szabó László volt rendőrtisztet, az Egy-Másért alapítvány kuratóriumának elnökét csempészés mellett 900 millió forintos sikkasztással is meggyanúsították - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány az alapítvány tevékenységét vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság szerdai budapesti ülésén.
nov. 21
14:20
Kék szalaggal a sztrájk mellett (HírExtra)
Bár az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (EDDSZ) nem szervezett Borsodban munkabeszüntetést, kék szalag viselésével fejezik ki a Liga által kitűzött célok iránti szolidaritásukat - mondta az MTI-nek Tarr Sarolta, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház szakszervezeti bizottságának elnöke.
nov. 21
14:37
Béki Gabriella: vannak támogatható indítványok a módosítók között (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz benyújtott 232 módosító indítvány között van olyan, amelyet támogatni lehet - mondta Béki Gabriella, az SZDSZ szakpolitikusa hétfőn újságíróknak, az Egészségügyi Bizottság ülésének szünetében. Kiemelte: az igazán fontos kérdés az, vannak-e olyan indítványok, amelyek a törvényjavaslat lényegét érintik és ezeknek "mi lesz a sorsa".
nov. 21
14:46
Országszerte sztrájkoltak (Metropol)
A szárnyvonalak bezárása, az egészségbiztosítási reform, az új nyugdíjszámítási mód, a korkedvezményes nyugdíjazás szabályai miatt tiltakoztak szerdán sztrájkokkal országszerte több ágazatban a munkavállalók. A legtöbben a vasúti sztrájkban vettek részt, este Budapesten a Kossuth téren tartanak szakszervezetek, szakmai és civil szervezetek tiltakozó demonstrációt.
nov. 21
14:47
Sztrájk - összefoglaló (Alternatív Energia)
A szárnyvonalak bezárása, az egészségbiztosítási reform, az új nyugdíjszámítási mód, a korkedvezményes nyugdíjazás szabályai miatt tiltakoztak szerdán sztrájkokkal országszerte több ágazatban a munkavállalók, a legtöbben a vasúti sztrájkban vettek részt, este Budapesten a Kossuth téren tartanak szakszervezetek, szakmai és civil szervezetek tiltakozó demonstrációt.
nov. 21
14:57
Sikeres volt a sztrájk (HírExtra)
Minden eddiginél egységesebben támogatták a MÁV dolgozói a szerda délelőtti munkabeszüntetési akciót - közölte a sztrájk befejezése után a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). Az akció ideje alatt nem voltak érdemi tárgyalások a követelésekről a kormány képviselőivel, annak ellenére, hogy a VSZ ezt szerette volna.
nov. 21
15:02
Szijjártó pert nyert az MSZP ellen (Infostart)
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője első fokon, nem jogerősen pert nyert az MSZP ellen, amiért a szocialisták győri szervezete egy márciusi közleményben lopással vádolta meg a helyi fideszeseket - közölte a Fidesz.
nov. 21
15:07
Szijjártó pert nyert az MSZP ellen (HírExtra)
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője első fokon, nem jogerősen pert nyert az MSZP ellen, amiért a szocialisták győri szervezete egy márciusi közleményben lopással vádolta meg a helyi fideszeseket - közölte a Fidesz az MTI-vel szerdán.
nov. 21
15:13
Öt bombát találtak az Északi vasúti összekötő hídnál (Metropol)
Kiemelték azt az öt, egyenként 500 kilós bombát, amelyeket a budapesti Északi vasúti összekötő hídnál találtak - közölte a Magyar Honvédség I-es Hadihajós és Tűzszerész Zászlóalj parancsnok-helyettese szerda kora délután.
nov. 21
15:25
Az SZDSZ a Fideszt sejti a Parlament elé szervezett tüntetés mögött (Alternatív Energia)
Az SZDSZ a Fideszt sejti a Parlament elé szervezett szerdai tüntetés mögött. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a budapesti sajtótájékoztatón egyértelműnek és világosnak nevezte, hogy a szerdai sztrájk lényegében a vasúti dolgozókra korlátozódott, mert a mintegy tízezer közoktatási intézményből nagyjából százban volt "valamiféle sztrájknak nehezen nevezhető esemény". A liberális képviselő szerint…
nov. 21
15:33
Sztrájk a közoktatásban (HírExtra)
Az oktatási intézmények százas nagyságrendben csatlakoztak szerdán a Liga Szakszervezetek által meghirdetett munkabeszüntetéshez, ám megyénként nagy eltéréseket mutat a munkabeszüntetésben részt vevő pedagógusok és más, az oktatási intézményekben dolgozók aránya. A főváros majd minden kerületében tartottak sztrájkot a délelőtti órákban.
nov. 21
15:35
MSZP: politikai tüntetés készül (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint politikai tüntetés lesz este Budapesten. Erről Nyakó István, a párt szóvivője beszélt. A szocialista párt szerint a Fidesz csapdába csalta a szakszervezeteket és a munkásokat, rátelepedett a sztrájkra, kisajátította a munkabeszüntető akciót - közölte a kormánypárti politikus. Nyakó István azt mondta: ami készül, az végül már nem sztrájk, hanem politikai tüntetés lesz, az Orbán…
nov. 21
15:39
Szinte mindenkiben ott bújkál a sztrájkoló (Infostart)
Minden második ember a sztrájkokat tartja az elmúlt hetek legfontosabb közéleti eseményének - derül ki a Medián felméréséből. Tízből heten elfogadják és támogatják a munkabeszüntetéseket; ellenben a tüntetéseket kevesen helyeslik.
nov. 21
15:41
Béki szerint van támogatható módosítás (HírExtra)
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz benyújtott 232 módosító indítvány között van olyan, amelyet támogatni lehet - mondta Béki Gabriella, az SZDSZ szakpolitikusa hétfőn újságíróknak, az Egészségügyi Bizottság ülésének szünetében.
nov. 21
15:45
Baleset az autópályán, dugó a városban (HírExtra)
Az M1-es autópályán Győr térségében szerdán történt baleset miatt több órán át tartó közlekedési dugók bénították meg a forgalmat a város útjain.
nov. 21
15:47
A reformátusok fellépnek az antiszemitizmus ellen (HírExtra)
Ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész október 23-i beszéde miatt a református egyház zsinata nagy többséggel megerősítette 1990-es, az antiszemitizmust elítélő nyilatkozatát szerdán Budapesten.
nov. 21
15:56
Kiemelték a bombákat (HírExtra)
Kiemelték azt az öt, egyenként 500 kilós bombát, amelyeket a budapesti Északi vasúti összekötő hídnál találtak - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Honvédség I-es Hadihajós és Tűzszerész Zászlóalj parancsnok-helyettese szerda kora délután.
nov. 21
15:58
Balesetet okozó szabálytalan előzés (HírExtra)
Előzés közben megcsúszott és árokba csapódott egy személygépkocsi szerdán a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főút hegykői elágazásánál, az autó 19 éves vezetője csak könnyebben sérült meg, utasa, egy 15 éves lány azonban súlyos koponyasérülést szenvedett - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
nov. 21
16:02
November 29-én búcsúznak az akadémikustól (HírExtra)
Kubinyi András akadémikus hamvasztás utáni búcsúztatása november 29-én 13.30 órakor lesz Budapesten, a Magyar Szentek templomában - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a történész családja szerdán az MTI-vel.
nov. 21
16:03
Több áramszolgáltató dolgozói is sztrájkoltak - Itt nem volt fennakadás (Alternatív Energia)
Az Electricité de France két magyarországi cégének, a Budapesti Erőműnek és a Démásznak a dolgozói részt vettek a szerdai sztrájkban a Liga felhívására.
nov. 21
16:07
Vita a pályázatról (HírExtra)
Szakmailag indokolt, hogy pályázatot írjanak ki a János kórházzal összevont és így már három intézményt egyesítő kórház főigazgatói posztjára - nyilatkozta az egészségügyi területet is felügyelő főpolgármester-helyettes szerdán.
nov. 21
16:12
Átadták a felújított épületeket (HírExtra)
Átadták szerdán a határőrség mintegy 420 millió forintból felújított pécsi és siklósi épületeit, melyek a Dunántúl legnagyobb városában a mobil bevetési erőknek, a dél-baranyai kisvárosban pedig a drávaszabolcsi határőr kapitányság állományának adnak otthont.
nov. 21
16:17
Holttest az utcán (HírExtra)
Holttestet találtak az utcán szerda hajnalban Gyüre községben, az ötvenéves helybeli férfi vélhetően kihűlés miatt vesztette életét - közölte a rendőrség.
nov. 21
16:19
Babakocsis tüntetés (HírExtra)
A babakocsis közlekedés nehézségeire hívják fel a figyelmet a kismamák a fővárosban. Az akciót november 27-én délelőtt tartják. A figyelemfelkeltő demonstráció a májusi Babakocsi-sokk elnevezésű megmozdulás folytatása.
nov. 21
16:24
A Fidesz is ott lesz a Kossuth téren (Alternatív Energia)
A Fidesz egyetért a társadalmi szolidaritás napján szervezett sztrájkokkal és demonstrációval, ezért kérte aktivistáit, hogy segítsék a Kossuth téri rendezvényt - mondta az ellenzéki párt munkástagozatának elnöke.
nov. 21
16:28
Lezárt útak (HírExtra)
Országszerte kilenc helyszínen tartanak, tartottak félpályás útlezárást szerdán, csatlakozva a Liga Szakszervezetek által meghirdetett tiltakozó akcióhoz; az ORFK tájékoztatása szerint az eredetileg meghirdetett tizenegyből hat helyszínen rendbontás nélkül befejeződött a demonstráció.
nov. 21
16:33
Január végén közzétehetik az első multiplex pályázatát (Infostart)
Január végén közzétehetik az első hazai digitális televíziós műsortovábbító csatorna (multiplex) üzemeltetésére kiírandó pályázatot - értesült az MTI a törvényben meghatározott pályázati eljárás országgyűlési ellenőrzését szolgáló eseti bizottság ülésének egyik résztvevőjétől.
nov. 21
16:34
Az SZDSZ a Fideszt látja a tüntetés mögött (HírExtra)
Az SZDSZ szerint s Fidesz áll a Parlament elé szervezett szerdai tüntetés mögött. Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője a Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján kalandor lépésnek nevezte a szocialista Tóth Károlynak a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére irányuló javaslatát.
nov. 21
16:34
A Fidesz közreműködésével zajlik a szerdai tüntetés (Metropol)
Az SZDSZ szerint s Fidesz áll a Parlament elé szervezett szerdai tüntetés mögött. Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője a Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján kalandor lépésnek nevezte a szocialista Tóth Károlynak a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére irányuló javaslatát.
nov. 21
16:45
Fideszes politikus: "Hogyan maradhatnánk ki?" (Infostart)
A Fidesz egyetért a társadalmi szolidaritás napján szervezett sztrájkokkal és demonstrációval, ezért kérte Kontur Pál, a párt munkástagozatának elnöke szimpatizánsaikat, vegyen részt a megmozduláson.
nov. 21
16:51
SZDSZ: a Fidesz áll a sztrájkok mögött (Infostart)
Az Szabad Demokraták Szövetsége szerint egyértelmű, hogy a Fidesz ott áll a sztrájkok mögött. A kisebbik kormánypárt ügyvivője, Horn Gábor politikai indíttatásúnak tartja a demonstrációkat.
nov. 21
16:51
"Orbán Magyarország legsötétebb éveinek politikáját követi" (Alternatív Energia)
Az SZDSZ visszautasítja, hogy Orbán Viktor rövid időn belül több alkalommal, legutóbb kedden Erdélyben a "kis-magyarországi magyarok" nevében nyilatkozott - közölte a liberálisok parlamenti frakcióvezetője. Semmi kétség, a Kis-Magyarország kifejezés a II. világháborút megelőző Nagy-Magyarország kifejezésére rímel - szögezte le közleményében Eörsi Mátyás.
nov. 21
17:07
Lánglovagok a Parlament előtt (HírExtra)
A tűzoltók végső esetben akár be is szüntetik a munkát, noha ezt a jelenlegi törvény tiltja - mondta szerdán a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke. Kajsza Zoltán szerint a 20 milliárd forintot is elérheti az az összeg, amelyet a túlmunkák miatt megítélhet nekik a bíróság.
nov. 21
17:08
A Parlament nem vizsgálná az MSZP székház-ügyét (HírExtra)
Nem támogatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága Balsai István (Fidesz) azon javaslatának tárgysorozatba vételét, amely az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát kérné az MSZP Köztársaság téri székháza melletti épületének értékesítése ügyében.
nov. 21
17:14
Így emelték ki a Dunából a II. világháborús bombákat - galéria (Infostart)
Kiemelték a honvédség tűzszerészei azt az öt, egyenként 500 kilogrammos bombát, amelyet a budapesti Északi vasúti összekötő hídnál találtak. Az öt bomba közül egyben találtak gyújtószerkezetet, azt a helyszínen kiszerelték. A bombákat feltehetően a II. világháború idején, a német csapatok helyezték el a híd pilléreinél.
nov. 21
17:14
December 4-én temetik az akadémikust (HírExtra)
Kosáry Domokos akadémikust december 4-én 14.15 órakor helyezik végső nyugalomra az evangélikus egyház gyászszertartása szerint Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a kormány és a történész családja szerdán az MTI-vel.
nov. 21
17:16
Vége a számháborúnak (HírExtra)
Vége a számháborúnak a pekingi olimpiai felkészülés állami támogatásáról - röviden így összegezhetők az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának szerdán, a tatai edzőtáborban megtartott kihelyezett ülésén elhangzottak.
nov. 21
17:20
A sztrájk miatt hoppon maradt a sakkozó (Infostart)
A pályaudvarokon nyugodtan zajlott a vasutassztrájk, az utasok többsége megértő volt. A vasutasok közül még azok is a pályaudvarokon maradtak, akik az éjszakai műszakban dolgoztak, így hazamehettek volna. A legtöbb iskolában csak az első két órában sztrájkoltak.
nov. 21
17:25
Az MSZP szerint politikai tüntetés lesz az este (HírExtra)
Az MSZP szóvivője szerint a szerda este hat órára a Kossuth térre tervezett demonstráció politikai tüntetés, ahol " a Fidesz által becsapott és csapdába csalt emberek" lesznek jelen.
nov. 21
17:27
Káromkodott, mondjon le (HírExtra)
Távozásra szólítja fel a Sikeres Hévízért Önkormányzati Képviselőcsoport a város polgármesterét, akinek az egyik kereskedelmi tévé rögzítette és sugározta a gilvánfaiak látogatását minősítő megjegyzését és káromkodását. A lemondásra felszólító szerdai sajtótájékoztatón váratlanul megjelent a település független polgármestere is.
nov. 21
17:43
Győriek is menek a Kossuth térre (Alternatív Energia)
A Rába Munkavállalók Szakszervezete szervezésében mintegy 1100 dolgozó, az adott műszak 90 százaléka vett részt a Rába győri telephelyén a szerda délutáni egy órás figyelmeztető sztrájkban - tudatta Alper László, a Liga Szakszervezetekhez tartozó helyi szakszervezet vezetője. Elmondta, olyan dolgozók is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, akik nem is tagjai a szakszervezetnek. A sztrájkkal azt…
nov. 21
17:49
Nem lesz több futóverseny? (HírExtra)
Horváth Gyula szocialista alelnök indítványára nem járult hozzá a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerdán egyetlen jövő évi utcai futóverseny közterület-használati kérelméhez sem.
nov. 21
17:53
Volt, aki a sztrájk hatásából lényegében semmit sem érzett (Alternatív Energia)
Elmaradt a szervezők által várt eredménytől a nap folyamán tartott sztrájk, ami mindenhol békésen zajlott, fennakadást nem okozott - mondta Budai Bernadett szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. "A mai munkabeszüntetés hatása elmaradt az előre jelzettől, a szervezők által várt eredménytől legalábbis. Az emberek többsége nemcsak ugyanúgy végezte a munkáját, mint máskor, de a sztrájk hatásából…

Keresés