Elnézést kért a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Lelkismeret '88 csoport vezetőjétől és 31 társától, amiért 2003-ban feloszlotta a csoport Gesztenyéskertben tartott tüntetését - közölte a rendőrség csütörtökön. A közlemény szerint az elmúlt hónapokban Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 csoport vezetője és 31 társa, valamint a BRFK között az elmúlt hónapokban perelhárító egyezségi tárgyalás…
Nem habzik már a Rába, a múlt heti vizsgálatok azonban nem adtak egyértelmű magyarázatot arra, miért volt megint szennyezett a folyó vize az elmúlt hetekben. A szennyvíz-bevezetéseket ezért tovább figyelik. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter azután rendelt el vizsgálatot az ügyben, hogy november elején kiderült: újra habzik a folyó.
Jogosak az ellenzék aggályai a közpénzügyi törvénycsomaggal kapcsolatban - véli az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Kovács Árpád jónak nevezte a Fidesz javaslatát a háromfős költségvetési tanácsról, a kormány által javasolt költségvetési hivatalról viszont azt mondta: szerinte túlzott lenne létszáma, és az eredeti tervekhez képest szűkebb a hatásköre.
Befejezte a nyomozást a Németországból illegálisan behozott háztartási hulladék ügyében a rendőrség. Az adatok szerint a behozatal elsődlegesen két férfi közreműködésével történt.
Országos sztrájkot tart november 27-én, kedden, hajnali négy órától reggel hét óráig a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése — tájékoztatta Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke az MTI-t csütörtökön.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban már több éves hagyománya van annak, hogy a miniszter ünnepélyes keretek között köszönti azokat a hivatásos állományú tűzoltókat, akik szolgálat-teljesítés közben, a szolgálati kötelmekkel összefüggésben súlyos sérülést szenvedtek.
A Fidesz szerint Göncz Kinga külügyminiszternek diplomáciai úton kell magyarázatot kérnie Belgrádtól, amiért számos vajdasági magyar hadköteles kapott behívót az elmúlt napokban.
Budapesten megszavazta a Király utca 40. szám alatti épület végleges adásvételi szerződését a VI. kerület képviselőtestülete. Az önkormányzat épülete előtt csütörtök délután több civil szervezet tiltakozott az ügyben.
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő 150-160 milliárd forint, amely vidékfejlesztésre jut, messze nem az az összeg, amelyből megoldhatók a vidéki kistelepülések problémái - hangoztatta csütörtökön Sárváron Wekler Ferenc, a Községek, Kistelepülések, Kistérségek Országos Szövetségének (KÖSZ) elnöke.
Egy intézményt kivéve mindenhol zökkenőmentes volt a szakképzési rendszer korszerűsítésének első lépéseként végrehajtott integráció - közölte Horváth Csaba, oktatásért felelős főpolgármester-helyettes, miután a magyar közoktatás napján, csütörtökön ellátogatott egy fővárosi szakközépiskolába. A tavalyi rémhírekre és nagyfokú ellenállásra rácáfolt az élet - olvasható Horváth Csaba közleményében. (A…