Magyarországon a gyerekszegénység aránya a 0-17 éves korosztályban 20 százalék. Az arány számokra lefordítva 420 ezer olyan gyereket jelent, aki a szegénységi küszöb alatt él. A mélyszegénység nem csak roma probléma, hisz az érintettek fele nem cigány.
Bocsánatkérésre, illetve lemondásra szólította fel Horváth Ágnes egészségügyi minisztert Mikola István fideszes országgyűlési képviselő, a törvényhozás egészségügyi bizottságának alelnöke. "Felkérjük Horváth Ágnest, Ágnes asszonyt", hogy kérjen bocsánatot többször megismételt kijelentései miatt, miszerint minden ötödik beteget félrekezelnek, illetve potenciálisan minden beteget megölhetnek a…
Az SZDSZ továbbra is kitart a vegyes egészségbiztosítási modell mellett, és nincs olyan szándék, amely ezen változtatna - mondta a kisebbik kormányzópárt ügyvivője. Horn Gábor kiemelte: a szabad demokraták a koalíció fennmaradásáért sem mennek bele olyan kompromisszumba, amely működésképtelen rendszert hozna létre.
A főváros és a vidék közötti emocionális távolság csökkentésére, a szinte ellenségeskedő ellentét megszüntetésére van szükség - jelentette ki Tarlós István (Fidesz) pénteken Hódmezővásárhelyen. Az emocionális idegenkedést mérsékelni kell, a rendszerváltás óta azonban ez nemhogy csökkent volna, hanem inkább növekedett - mondta a budapesti közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője.
A volt szocialista országok közül elsőként Magyarország kezdte meg a csatlakozást az Európai Űrügynökséghez. A kormány tavaly döntött úgy, hogy a folyamatot le kell zárni, és az ügynökség teljes jogú tagjává kell válni. Ez tudományos és gazdasági szempontból is fontos lenne, mert megnyílnának azok a programok, lehetőségek, amelyek jelenleg még nem elérhetők a magyar kutatóknak, vállalkozásoknak.
A pénzügyminiszter szerint a vártnál hamarabb véget ér a kiigazítások miatti gazdasági hullámvölgy. A stratégiai magyar cégek tervezett privatizációjának leállítására szólította fel a kormányt a Fidesz. Nyilvánosságra hozta a kórházi adatok egy részét az Egészségbiztosítási Felügyelet. A nap legfontosabb hírei.