Felborult egy, az M7-es autópályáról Rádpusztánál (135-ös kilométerszelvény) lehajtó téglaszállító kamion csütörtök kora délután, a bent rekedt sofőr mentése nagy erőkkel folyik - közölte Pintér Sándor, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A balatonboglári és siófoki tűzoltók egy Veszprémből érkezett daru segítségével próbálják meg kiszabadítani a sofőrt. A mentők helikoptert…
Nyolcvan tonna, szabálytalanul tárolt és illegálisan forgalmazott húsra bukkantak az ellenőrök Vecsésen - értesült az InfoRádió. A Fővárosi és Pest megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság helyettes vezetője az InfoRádiónak elmondta, hogy a forgalmazó több millió forintos bírságra számíthat.
Vádat emelt az ügyészség egy rendőr ellen, aki még tavaly október 23-án, tömegoszlatás közben talált egy mobiltelefont, és ahelyett, hogy leadta volna, értékesítette azt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője a távirati irodával csütörtökön.
A Fidesz tudomásul veszi Lengyel Zoltán kilépését a párt parlamenti frakciójából - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. Lengyel Zoltán szerdán este a távirati irodának azt mondta: saját elhatározásából lép ki a Fidesz frakcióból és függetlenként folytatja munkáját a Parlamentben, döntéséről pedig csütörtökön levélben tájékoztatja Navracsics Tibor frakcióvezetőt.
Csütörtökön napközben újra lángra kapott a nádas a Hortobágyon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor emlékeztetett rá: szerdán mintegy 800 hektáron tűz pusztított a Hortobágyon, Nádudvar közelében, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén. A tűzoltók szerdán este 10 órára eloltották a tüzet, amiben sás, nádas és gyep égett, azonban az csütörtökön napközben…
Vásárlói bojkottot hirdetett egy francia tulajdonú üzletlánc ellen a Civil Jogász Bizottság. Tapasztalatuk szerint az áruházlánc egyik üzletében átvizsgálják azoknak a táskáit, akik vásárlás nélkül távoznak - mondta az InfoRádiónak a testület társelnöke.
A zöld gondolatot és a polgárbarát szolgáltató államot is jelképezniük kell azoknak az ötleteknek, amelyeket október végéig várnak a kormányzati negyed elnevezésére - mondta a kormányszóvivő a Nyugati Pályaudvaron tartott tájékoztatóján. Daróczi Dávid elmondta: a két szakaszban megvalósuló pályázat során október 31-ig várják a névjavaslatokat. A beérkező pályázatok közül a tíz legjobbat választja…
A BKV Zrt. vezetői egy öt pontos javaslatcsomagot adtak át a szakszervezeteknek a csütörtök reggel megtartott bértárgyaláson. A fővárosi közlekedési vállalat a második félévre is garantálja a januárban megadott, bruttó 15 ezer forintos béremelés megtartását, és kezdeményezik az egységes bérbesorolási rendszer kidolgozását, valamint a béren kívüli juttatások újragondolását - jelentette be Tóth…
A rendőrség felajánlásából sikerült oltóanyaghoz jutnia a bicskei tűzoltóknak - tudatta Izing Antal, a Bicskei Önkéntes Tűzoltó Egyesület egyik tagja csütörtökön. Varga Ferenc, a Bicskei Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke csütörtökön korábban arról számolt be, hogy nem kaptak az esetleges hepatitis fertőzés ellen védettséget biztosító gyógyszert a tűzoltók, akik egy fertőzött személy mentésében…
A rendőrség Vadász János mellett a biciklist is meg fogja gyanúsítani garázdasággal a Kodály köröndnél történt biciklis incidens ügyében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön. A biciklist rongálás és garázdaság bűncselekményében, a férfit lőfegyverrel visszaélés és garázdaság miatt fogjuk meggyanúsítani a közeljövőben - mondta a távirati iroda érdeklődésére Szabó…
Új áfa-törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a Pénzügyminisztérium, de az adó mértéke nem változik - közölte a tárca vezetője. Veres János szerint a közeljövőben nem lesz adócsökkentés.
Várhatóan a hétvégére visszaállhat régi kerékvágásába Miskolc vízszolgáltatása, amely kedd óta akadozik, miután a város legfőbb vízbázisát, a tapolcai kutat lezárták, mert a monitoringrendszer rendellenességet jelzett. A víz minősége ugyanakkor jó - közölte Vojtilla László, a Miskolci Vízművek (Mivíz)Kft. igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön.
A Fidesz nyomatékosan felkéri a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra az egészségbiztosítás átalakításáról szóló részletes stratégiai programját - mondta Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a kormánykoalíció azt ígérte, hogy augusztus 24-én rendelkezésre bocsátja az egészségbiztosítás átalakításáról szóló stratégiai programot, azonban az MSZP…
Bojkottra szólít fel a Civil Jogász Bizottság az Auchan áruház ellen. Szerintük ugyanis ezekben a hipermarketekben távozáskor átvizsgálják azoknak a táskáit és csomagjait, akik nem vásároltak.
Teljes elhatárolódást vár a politikai erőktől a Jobbik által életre hívott Magyar Gárda ügyében az amerikai kongresszus Külügyi Bizottságának elnöke. Tom Lantos budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor kijelentette: nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani a szervezetnek. A magyar származású politikus tájékoztatóján emellett energia- és vízumügyekről is szó volt.
A kormány megfelelően felkészült az augusztus 20-ai, fővárosi rendezvények biztosítására - állították egybehangzóan azok a polgármesterek, akik részt vettek Gál J. Zoltán tájékoztatóján. A rendezvények lebonyolításáért felelős operatív törzs irányítója hangsúlyozta: az idén az előírtnál jóval nagyobb létszámban lesz jelen a tűzijátékon a mentőszolgálat, a tűzoltóság, a rendőrség és a…
Eddig összesen mintegy 700 rendezvényt jelentettek be augusztus 19-ére és 20-ára, a rendőrség felkészült a rendezvények biztosítására - jelentette be Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. A főkapitány helyettese hozzátette: augusztus 19-ére 250 rendezvényt, 20-ára 450 rendezvényt jelentettek be országosan. A rendőrség munkatársai a…
Nem számít zavargásokra augusztus 20-án a rendőrség - mondta Szabadfi Árpád, az országos rendőr-főkapitány helyettese és Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány. A rendőri vezetők ismertették a hétfő esti, budapesti tűzijáték biztosításának új szabályait is.
Az eddigi gyakorlattal szemben idén a legfőbb közjogi méltóságok csak a legmagasabb állami kitüntetéseket adják át az augusztus 20-ai parlamenti ünnepségen.
Guargumi alkalmazásával kapcsolatban eddig 389 magyarországi vállalkozás tett eleget bejelentési kötelezettségének - tudatta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya csütörtökön. A bejelentési kötelezettségnek több multinacionális cég a központján keresztül tett eleget, így a ténylegesen bejelentkezett vállalkozások száma mintegy ezer. Ezek a vállalkozók értesítették a…
Öt tonna, a napokban gomba- és rovarölőszerrel lepermetezett idared almát loptak el ismeretlenek a Somogy megyei Nemesdéd melletti ültetvényről - mondta az InfoRádiónak a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Belvárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) kimondja, hogy július 1-je és augusztus 31-e között, a nyári szünetben, az V. kerületi képviselőtestület a legtöbb határskört átruházza a polgármesterre - mondta Rogán Antal csütörtöki tájékoztatóján.
Augusztus 20-án hajókon látja vendégül a Budapesten és környékén levő mintegy 37 gyermekotthon kétezer lakóját a Magyar Országos Hajózási Szövetség (MAHOSZ). A Fővárosi Önkormányzat támogatásával mintegy kétezer gyermeket mozgósítottak, bevonva a nagycsaládosok szövetségét is - mondta Földesi László, a MAHOSZ sajtóreferense. Győrtől Dunaújvároson át Bajáig mintegy 40-50 kisebb hajó pöfög föl a…
A Honvédelmi Minisztérium hivatalos földméréssel segítené az V. kerület munkáját, ezért saját embereivel méri fel az önkormányzat által vitatott parkolót - mondta el Bocskai István, a Honvédelmi Minisztréium szóvivője a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján. A Minisztérium fellebbezést nyújtott be az önkormányzat határozatára, szerintük ugyanis dokumentum van arra, hogy jogszerűen használják a…
"Az 50-es években érvelt politikus utoljára úgy, mint ahogy az V. kerületi polgármester ma a parkoló-vitában. Akkor éltek azzal az eszközzel, hogy megneveztek egy népszerűnek tűnő célt, hogy indokolják, miért akarják elvenni más tulajdonát" - közölte az Egészségügyi Minisztérium a belváros polgármesterének szavaira. Rogán Antal előzőleg azt mondta, vizitdíjra fordítaná a Belvárosi Önkormányzat…
Csütörtöktől leszállhat a mentőhelikopter a szombathelyi Markusovszky Kórház sürgősségi tömbjének tetején épített heliporton; az első leszállást ünnepélyes keretek között a megye és a város vezetőinek jelenlétében hajtották végre, Puskás Tivadar, a Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet vezetője pedig "történelmi jelentőségűnek" nevezte a pillanatot. A csütörtöki nap valóban fordulópont lehet…
Október végéig várja az ötleteket a kabinet a kormányzati negyed elnevezésére. A beérkező pályázatok közül szakmai zsűri választja ki a 10 legjobbat, majd internetes szavazáson dől el, hogy mi lesz a majdani kormányzati negyed elnevezése.
Sztrájkolnak szeptember elején a BKV dolgozói, ha pénteken 10 óráig nem születik bérmegállapodás a közlekedési vállalat és az érdekképviseletek között - jelentette be a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSzSz) alelnöke csütörtökön.
Négy orvvadászt fogtak a kommandósok csütörtökön Sarkadon - közölte a rendőrség. A sarkadi rendőröknek korábbról márt volt információjuk, hogy orvvadászok tevékenykednek a térségben ezért csütörtökre virradó éjszaka a Körös Bevetési Alosztály munkatársaival figyelőszolgálatot szerveztek - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Nincsenek olyan információik a rendőröknek, amelyek arra utalnának, hogy szervezett csoportok megpróbálnák megzavarni az augusztus 20-i állami ünnep rendezvényeit - jelentették be rendőri vezetők csütörtökön Budapesten.
Lovast ütött el a 8-as főúton az Öskünél egy személykocsi csütörtökön; az autó 70 éves vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett. A lovagló férfi súlyosan megsérült - tette hozzá a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Futtató Norbert. Elmondta: mentőhelikopter érkezett a baleset helyszínére, igyekeznek stabilizálni az életveszélyesen sérült ember állapotát. A baleset úgy…
Az MDF a népességfogyás megállítására több javaslat kidolgozását tervezi, az elsők egyike a Netmama program, amely azt a célt tűzte ki, hogy a kismamák kedvezményesen jussanak hozzá a számítógéphez és az internethez. Pusztai Erzsébet a párt népjóléti kabinetének vezetője a Független Hírügynökségnek csütörtökön elmondta: az internetszolgáltatókkal, mobiltársaságokkal folytatott egyeztetésen…
Vádat emelt az ügyészség egy volt rendőr ellen, aki a tavaly őszi zavargások idején oszlatást közben egy mobiltelefont talált, és ahelyett, hogy leadta volna, mint talált tárgyat, eladta egy kollégájának - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Baloldali kerekasztalt tartottak Egerben többek között arról, hogyan lehet a szociális vívmányokat és a neoliberális gazdaságpolitikát összeegyeztetni. Ezt Török Zsolt, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának alelnöke, a tanácskozás egyik résztvevője közölte csütörtökön.
Hat autó - kamion, teherautó és személyautók - ütközött össze eddig ismeretlen okból az M0 autóúton csütörtök késő délután - közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat szóvivője. Gálik Viktória elmondta: a baleset az M0 autóúton, a 15. kilométernél, a Duna-hídnál történt, az M5 felé vezető oldalon. A balesetben résztvevő járművek elfoglalják a teljes útpályát, ezért a forgalmat elterelik a 6-os…
A MÁV-START Zrt. ötvenszázalékos kedvezményes jegyet ad az augusztus 20-án Budapestre, a Szent Jobb körmenetre és a tűzijátékra utazóknak. A jegyeket csak a Keleti-, a Nyugati- és a Déli pályaudvarra lehet megváltani, másodosztályra. Első osztályon a különbözeti díjra nem jár kedvezmény.
A honvédelmi miniszter szerint a szeptemberi parlamenti kezdés után megegyezhetnek a pártok a Honi Gárda felállításáról. Szekeres Imre az augusztus 20-i tisztavatás csütörtök esti főpróbáján beszélt erről újságíróknak a fővárosi Hősök terén. A Honvédelmi Minisztérium egyértelmű álláspontja, hogy szükség van egy, a honvédség rendszerébe illeszkedő, önkéntes tartalékos erőre - amely, ha kell,…
Kuncze Gábor, az SZDSZ előző elnöke nyitotta meg csütörtök délután a Liberálisok Házát, amely a következő egy hónapban kulturális, közéleti programokkal várja az érdeklődőket a fővárosi Városháza-parkban. A szabad demokraták volt elnöke arról beszélt, hogy a Ház (amely a tavalyi választáskor a párt kampányközpontjaként működött ugyanitt) szándékaik szerint megint olyan hely lesz, ahol mindenki jól…
Mintegy 15 millió forint értékű hamis szlovák okmánybélyeget foglaltak le a főváros XVIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A közlemény szerint állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a XVIII. kerületben ismeretlenek nagy értékű hamis okmánybélyeggel üzletelnek. A bejelentő által megadott helyszínre kiérkező járőrök elfogtak egy 40 éves és egy 47…
A kecskeméti cigány önkormányzat szerint roma ellenes demonstrációra készül a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM). A MÖM ugyanis a jövő hét csütörtökre kért területfoglalási engedélyt a kecskeméti Szabadság térre "Erőszak ellen irányuló békés demonstráció" címmel. Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Független Hírügynökségnek elmondta: a rendőrség tudomásul vette a…
A szeptemberben megjelenő statisztikai adatok megismerése után döntenek a Pénzügyminisztériumban arról, hogy módosítják-e a várható éves inflációs indexet - mondta csütörtökön Tátrai Miklós államtitkár azzal kapcsolatban, hogy egyre több elemző kétségesnek tartja az áremelkedés mértékének idei legfeljebb 7 százalékos mértékét.
Szerzetesnek adta ki magát egy spanyol férfi, és így károsított meg egyházi intézményeket Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Közleményük szerint az 55 éves spanyol férfi a fővárosban, augusztus 11-én az egyik belvárosi templomba betérve olasz Ágoston rendi szerzetesnek adta ki magát. Azt állította, hogy Litvániában vett részt egy misszióban, ahol megbetegedett,…
Az elszaporodott bolti lopások miatt vizsgálják át az Auchan üzleteiben a vásárlás nélkül távozók táskáját - indokolta az intézkedés szükségességét az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatóságának munkatársa az InfoRádióban. Gillemat Katalin szerint ez nemzetközi gyakorlat, amely semmilyen jogszabályt nem sért, ezért nem változtatnak a gyakorlaton. A Civil Jogász Bizottság korábban bojkottra…
Minden feltétel adott az augusztus 20-i tűzijáték biztonságos megrendezéséhez - hangzott el az ünnepségsorozat lebonyolításáért felelős Gál J. Zoltánnak és az érintett kerületek polgármestereinek csütörtöki megbeszélése után. A Belváros fideszes polgármestere szerint a kormány idén sokkal jobban felkészült az esetleges katasztrófahelyzet kezelésére, mint tavaly.
Balatonlelle mellett Macedóniában is megszervezték idén a "Tolerancia tanítása az angol nyelven keresztül" elnevezésű tábort, ahová főként koszovói albán és szerb gyermekeket hívtak meg - közölteApril H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki csütörtökön meglátogatta a Balatonlellén táborozó gyermekeket. A nagykövetasszony elmondta: az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének…