Robert Fico kormányzása idején volt a legmagasabb a korrupció Szlovákiában - mondta Vladimír Mečiar, a parlamenten kívüli HZDS elnöke a Mladá fronta Dnes című cseh napilapnak. A Kitekintő beszámolója szerint Mečiar azt mondta: "a HZDS úgy kerülte a korrupciót, mint ördög a szenteltvizet, de egy hajóba kerültünk Fico úrral.
Huszonkilenc évesen meghalt a zsírban sültek szószólója, az a férfi, aki a Heart Attack Grill - Szívroham Grill - nevű étterem propagálásával vált híressé az Egyesült Államokban.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) egyetért azzal, hogy a Széll Kálmán Terv az államadósság leszorítását döntően kiadáscsökkentő lépések révén kívánja elérni. A reformcsomagból azonban hiányolják a gazdásági növekedés serkentésére és a munkahelyteremtés elősegítésére szolgáló intézkedéseket.
Az új alkotmány érintetlenül hagyja a magyar demokrácia intézményrendszerét - hangzott el a formálódó alaptörvényről rendezett nemzetközi konferencián, a Magyar Tudományos Akadémián.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor derül ki: kik lesznek a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának új tagjai. Korábbi sajtóhírek szerint péntekre tervezték, hogy nyilvánosságra hozzák a neveket, egyelőre azonban kérdéses, hogy ez mikorra várható. Az Országgyűlés hétfői ülésén szavazna az új tagokról.
Továbbra sem lehet tudni, hogy mennyibe került a líbiai mentőakció, amelynek köszönhetően több tucat embert, köztük 24 magyart menekítettek ki az országból. Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője korábban azt mondta, hogy számukra nem jelentett számottevő plusz kiadást, a repülésnek lehettek költségei, a gépet a Malév biztosította. A Miniszterelnökségen a Független Hírügynökség…
Több száz halottja van az afrikai országban zajló összecsapásoknak: Laurent Gbagbo elnök nem hajlandó lemondani, és a hadsereget használja fel a tüntetőkkel szemben. A nemzetközi közösség legtöbb tagja, és az Egyesült Államok a riválisát tekinti az ország legitim vezetőjének.
Menedéket kért az Egyesült Államokban egy mexikói város rendőrfőnöknője - tudta meg az AFP az asszony egyik rokonától. A húszéves, még felsőfokú tanulmányokat folytató Marisol Valles a rokon beszámolója szerint halálos fenyegetéseket kapott egy bűnözői csoporttól, amely el akarta távolítani őt a posztjáról.
Bojkottra szólítják fel az internetezőket a kormány alkotmányról szóló kérdőíve ellen egy blogon, míg az LMP korábban arra kérte szimpatizánsait, hogy tervezzenek képeslapot Orbán Viktornak, amelyen elmondják a véleményüket a miniszterelnöknek.
A Fekete-tenger mélyén közel félezer vegyi fegyvereket tartalmazó hordóra bukkantak, amelyekеt még 1941 előtt rejtettek el. A hordók "élettartama" 70 év, így ezek már alkalmatlanná váltak arra, hogy a vegyi anyagokat biztonságosan tárolják.
Csütörtökön újabb légitámadásokra került sor, amelyek pénteken is megismétlődtek. A líbiai lázadó csapatok a Kadhafi egységek újabb támadásaira készülnek – mind a két fél a stratégiai tengerparti olajfinomító létesítmények ellenőrzését tűzte ki célul.
Tavaszias lesz a hétvége, legalábbis szombaton, amikor melegebb kirándulóidőre számíthatunk. Azonban a rövid enyhülés után ismét visszatér a hideg, vasárnap már hózáporok is lehetnek, viharos szél kíséretében. Erről, és a jövő hét időjárási kilátásairól Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa tájékoztatta az InfoRádiót.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja ügyében, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos és Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármesterének feljelentése nyomán. A február 22-én indult nyomozásról Budai Gyula pénteken…
Több mint 500 kormánytisztviselőt és kormányzati ügykezelőt mentettek fel a minisztériumokban február közepéig a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény tavaly június végi kihirdetése óta - derül ki abból a válaszból, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter adott egy szocialista politikus írásbeli választ igénylő kérdésére.
Szájer József szerint az új alkotmány elfogadása nemzeti ügy, de egyben világraszóló vállalkozás is, amellyel szeretnének példát mutatni arra, milyen egy XXI. századi, a környezeti értékeket és a fenntartható gazdasági fejlődést is szem előtt tartó alkotmány.
Az új alkotmányról szóló kérdőívek 1 százalékát küldték vissza az emberek a kormányhivatalnak - tudta meg a Független Hírügynökség. A Magyar Posta a héten kezdte el kézbesíteni azt a kérdőívet, amelyben alkotmányozási kérdéseket tesznek fel a szavazóknak.
Dmitrij Tabacsnik ukrán oktatásügyi miniszter azt javasolja, hogy minden olyan iskolát zárjanak be, amelyben 40 alatti a tanulók száma. A miniszter elmondása szerint Ukrajnában 606 olyan iskola működik, amelyekben legfeljebb 10 tanuló tanul.
Öt félautomata defibrillátort kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a készülékek a közlekedésrendészeti és a bevetési részlegekhez kerülnek - jelentették be a BRFK, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, valamint a HELP program képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon.
Tagadta bűnösségét a jogerősen feloszlatott Magyar Gárdát Új Magyar Gárda néven gyakorlatilag újraszervező Kormány Sándor a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken megkezdődött büntetőperben.
Gere Ádám szerint azonban, ha marad a jelenlegi állapot, vagyis a magas infláció és az alacsony gazdasági növekedés – márpedig ez elég valószínű -, akkor hamarosan az olajárak csökkenésére lehet számítani.
Nem ismerte el bűnösségét az Új Magyar Gárda fővárosi kapitánya a pénteken kezdődött büntetőperében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A büntetlen előéletű férfit az egyesülési joggal való visszaéléssel vádolják, amiért egy év szabadságvesztés büntetés is kiszabható.
Minden kormányülésen téma a lakáshitelesek megsegítése - értesült a Független Hírügynökség, konkrét döntés azonban még nincs. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kérdésünkre válaszolva azt mondta, tárcaközi egyeztetésen nem találkozott a kérdést rendező jogszabállyal.
Ihos József négy éve vásárolt új lakást, de egy rendőrségi zár és két cég vitája miatt még mindig nem költözhetett be, maximum csak a nem létező fogyasztásról érkező tetemes számlákat fizetheti a szolgáltatóknak.
Fertőző agyhártyagyulladást diagnosztizáltak egy gyermeknél a Borsod megyei Kazincbarcikán, a 12 éves fiút csütörtök este óta a miskolci gyermek-egészségügyi központban ápolják, állapotáról szülői kérésre nem adnak információt.
A szükséges konzultációk után a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) tesz javaslatot a felsőoktatás átszervezésének konkrét módjára - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken az MTI kérdésre.
Közös, városok közötti villamosvasutat épít Szeged és Hódmezővásárhely. Erről írt alá Botka László és Lázár János, a két település polgármestere, együttműködési megállapodást péntek délelőtt Szegeden.
Alapvetően nyugodt település Gyöngyöspata, tegnap óta viszont forrongnak az indulatok. Más településekről érkeztek a Magyar Gárda kapitányhoz közel álló polgárőrök, a polgármester nem örül, aki szerint ez csak olaj a tűzre.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken is folynak már a számítások arról, miként tudnak részesedni a kormány önkormányzatoknak szánt, 31 milliárdos mentőcsomagjából. A rendelet értelmében ötféle témakörben, ötféle támogatási formára lehet pályázatokat benyújtani.
A Pest Negyei Önkormányzat tartozása meghaladja a 600 millió forintot - állítja az a cég, amely csütörtöktől felfüggesztette a közétkeztetési szolgáltatásokat a megyében. Mint írják, működésük ellehetetlenült, és az is kérdésessé vált, meddig tudják foglalkoztatni embereiket.
Debrecenben van az ország első és valószínűleg az eddigi egyetlen olyan közterülete, amely egy rockzenész nevét viseli. Az ezredforduló környékén épült Nyulas városrészben Bencsik Sándor dalszerző-gitárosról, a P.Box együttes egykori tagjáról emlékeztek meg így - tudta meg a Független Hírügynökség.
Pénteken török újságírók vonultak fel Törökországban tiltakozva a rendőrségi intézkedések ellene, amelyek során mintegy 10 kollégájukat valamint írókat tartóztattak le korábban – a hatósági fellépést követően az Európai Bizottság figyelmeztette az EU-tagságra pályázó országot a demokratikus elvek fontosságáról.
Molnár Zsolt, országgyűlési képviselő a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalához panaszt terjesztett elő, melyre a törvényben rögzített határidőn belül a hivatal válaszol. A kiegyensúlyozott objektív tájékoztatás követelménye kizárólag a televíziók, a rádiók hír- és közéleti műsoraira vonatkozik, ezért azt a médiatanács egyetlen sajtótermék esetében sem vizsgálhatja sem most sem a jövőben.
Várhatóan 730 millió forintba kerül majd az a kérdőíves felmérés, amelyben a magyar kormány a választók véleményét kéri az új Alkotmánnyal kapcsolatban.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint a devizahitelek törlesztése sok családban már a megélhetést fenyegeti, így fontos, hogy legalább a rezsiköltségek ne emelkedjenek tovább.
Egy 14 éves lányt gázolt halálra egy busz pénteken délután Tiszajenő és Tiszabő között - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.