2012. október 17. szerda

okt. 17
12:03
A nem megszorítás kormánya (ATV)
Orbán Viktorék váltig állították a 2010-es választások után, hogy megszorításokra semmi szükség, éppen ezért is nem is lesznek. Igaz, hogy megszorítást azóta sem jelentettek be, viszont volt már egyenlegjavítás, országvédelmi terv és kiigazítás is, melyek mind százmilliárdos megszorításokat takartak. Matolcsy György ma jelentette be az újabb, ezúttal 367 milliárdos csomagot.
okt. 17
12:05
Az utóbbi négy év legnagyobb kábítószerfogása Zalában (Alternatív Energia)
Mintegy 30 millió forint a piaci értéke annak a 17 kilogrammnyi marihuánának, amelyet egy Zalaegerszeghez közeli hegyi épületben állított elő vadkenderből egy helyi férfi - közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője szerdán.
okt. 17
12:05
A szíriai keresztényeket is támadják a lázadók (ATV)
Szíriában a többségében szunnita lázadók nem csak az alavita (siíta) dominanciájú kormányt, hanem minden vallási kisebbséget, köztük az ősidők óta ott élő szír keresztény közösséget is támadják.
okt. 17
12:07
Újabb megszorítás - A bankszövetség megdöbbent (Alternatív Energia)
A Magyar Bankszövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a kormány "egyoldalúan megszegi" a korábban közösen elfogadott és aláírt együttműködési megállapodásokat, és a tervezett kiigazítás negatív gazdasági és társadalmi hatására, főleg a növekedési kilátások romlására figyelmeztet.
okt. 17
12:21
Sértő volt Pesty László cigány-filmje (Alternatív Energia)
Az alapvető jogok országgyűlési biztosa szerint sérti az egyenlő méltóság elvét a Pesty Fekete Doboz című műsor azon epizódja, amely a magyar-cigány együttélésről szól.
okt. 17
12:30
Ezek a programok várják a nemzeti ünnepen (Infostart)
A Terror Háza Múzeum és a Magyar Állami Operaház is csatlakozik az október 23-i programokhoz, a hivatalos állami ünnepségek keretében a Kossuth téren Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet, a téren egész napos családi programokat tartanak - közölte Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
okt. 17
12:39
Roma Parlament - Befejezik a "tisztogatást" a Józsefvárosban (Alternatív Energia)
Az új jogszabályoknak megfelelően pályázatot ír ki a józsefvárosi önkormányzat annak az ingatlannak a hasznosítására, amelyben jelenleg a Magyarországi Roma Parlament működik - tudatta Balogh István Szilveszter (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi képviselő szerdán az MTI-vel.
okt. 17
12:41
MSZP: indokolatlan a rendszámtáblacsere (Alternatív Energia)
Az MSZP indokolatlannak és igazságtalannak tartja a kormány által tervezett területi alapú rendszámok bevezetését, ami a szocialisták szerint összesen 53 milliárd forintos költséget jelenthet a 3,5 millió magyar gépjármű-tulajdonosnak.
okt. 17
12:43
Anyát és gyermekét gázolta el a figyelmetlen sofőr (Alternatív Energia)
Súlyosan megsérült az a 3 éves kislány, aki anyjával ült a kerékpáron, amikor elgázolta őket egy autós, szerdán reggel, a Bács-Kiskun megyei Kerekegyházán - értesült a HavariaPress.
okt. 17
12:48
Több mint 90 százalék aláírta a hallgatói szerződést (Infostart)
Az Oktatási Hivatal (OH) eddigi adatai szerint a hallgatók több mint 90 százaléka aláírta a hallgatói szerződést, és elenyésző számú elsőéves döntött úgy, hogy inkább önerőből fizeti a költségeket; végleges adatok november végére várhatók.
okt. 17
12:57
Balog Zoltán: a szegények 1202 milliárd forintot kapnak évente az adófizetők pénzéből (Alternatív Energia)
Balog Zoltán miniszter kifejtette: a szociális földprogram eszköz ahhoz, hogy a mélyszegénységben élők a saját munkájukkal javítsák helyzetüket.
okt. 17
12:57
Nemi erőszakot követtek el: Nemzetközi feszültség alakult ki (ATV)
Nem először követtek el nemi erőszakot japán nőn amerikai katonák. Az eset tovább élezi az amúgy is nagy feszültséget a helyi lakosság és az amerikai hadsereg között a Pentagon egyik legfőbb kelet-ázsiai támaszpontjának számító dél-japán szigeten. A japán külügyminisztérium behívatta az Egyesült Államok tokiói nagykövetét.
okt. 17
12:59
LMP: a kormány nem a szegénység felszámolásáért küzd (ATV)
A kormány semmivel nem tudja védeni azon álláspontját, miszerint a szegénység felszámolásáért küzd, hiszen az eddigi lépések ennek épp az ellenkezőjét igazolják – ezt Szabó Tímea LMP-s képviselő mondta az ATV Start című műsorában.
okt. 17
13:06
Így változik a közösségi közlekedés menetrendje (Infostart)
Munkanap-áthelyezés és az iskolai őszi szünet miatt is változik a közösségi közlekedés menetrendje; a változás a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Volánbusz és a MÁV járatait is érinti.
okt. 17
13:15
Szerbia nem ajánlott edzői állást Janics Natasa férjének (ATV)
Soha semmilyen ajánlatot nem tett a Szerb Kajak-Kenu Szövetség és a Szerb Olimpiai Bizottság sem Douchev-Janics Natasának, sem pedig férjének az ottani munkát illetően - közölte a szerb féllel folytatott szerdai, szegedi informális tárgyalást követően Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára.
okt. 17
13:17
Hónapok óta nem szerepelt: Fidel Castro halálhírét keltik az interneten (ATV)
Kuba egykori államfője és pártfőtitkára, Fidel Castro hónapok óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, tápot adva az egészségi állapotával, sőt halálával kapcsolatos találgatásoknak. Utóbbiak az internetről kiindulva már elérték a hagyományos médiumokat is - írta a Neue Zürcher Zeitung.
okt. 17
13:19
Három tüntetés lesz a miskolci avasi lakótelepen ma délután (ATV)
Három demonstrációt is tartanak szerdán Miskolcon, az avasi lakótelepen, ahol csaknem 40 ezer ember él.
okt. 17
13:42
MSZP: indokolatlan a rendszámtáblacsere (Infostart)
Indokolatlannak tartja az MSZP a tervezett területi alapú rendszámok bevezetését. A szocialisták szerint az intézkedés 53 milliárd forintos költséget jelenthet a 3,5 millió magyar gépjármű-tulajdonosnak.
okt. 17
13:51
Újabb megszorítás - DK: növekedésellenes a csomag (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett költségvetési kiigazítás egy növekedésellenes csomag. Erről Bauer Tamás, az ellenzéki párt alelnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
okt. 17
14:00
Svájci támogatás a magyar bíróságoknak (Infostart)
Svájc 1,2 milliárd forinttal támogatja a magyar bíróságok biztonsági és informatikai rendszereinek fejlesztését - jelentette be az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és a svájci nagykövet szerdán Budapesten egy szakmai rendezvényen.
okt. 17
14:02
Folytatta munkáját a Malév-bizottság (Infostart)
Vági Márton, az ÁPV Zrt. volt vezérigazgatója és Somkuti István, az ÁPV Zrt. egykori vezérigazgató-helyettese meghallgatásával folytatta munkáját szerdán az Országgyűlés Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság.
okt. 17
14:09
Rendőrség: tizenöten sérültek meg a kisvárdai balesetben (Alternatív Energia)
A rendőrség információi szerint tizenöten sérültek meg abban a szerda hajnalban Kisvárdán történt balesetben, amelyben egy munkásokat szállító kisbusz és egy kamion ütközött.
okt. 17
15:03
Miskolc - Elindult a romák menete (Alternatív Energia)
Nemzeti, európai uniós és cigány zászlók mögött, mintegy 300 résztvevővel szerda délután két órakor az Avasi lakótelepről elindult a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat által szervezett menet, amelyet A hazáért, a demokráciáért címmel hirdetett meg a roma szervezet.
okt. 17
15:03
"Elég" Több száz roma tart a belváros felé - rendőrök követik őket (ATV)
Nemzeti, európai uniós és cigány zászlók mögött, tudósítónk szerint mintegy 600 résztvevővel szerda délután két órakor az avasi lakótelepről elindult a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat által szervezett menet, amelyet A hazáért, a demokráciáért címmel hirdetett meg a roma szervezet. A romák mellett ma a DK és szimpatizánsai is tüntetnek a jobbikos menetelés ellen.
okt. 17
15:05
Pofátlanság? Igényelné a segélyt a lottómilliomos férfi (ATV)
Egy héttel a húzás előtt maradt munkanélküli az a szerencsés, aki vasárnap megnyerte a több mint egymillió eurót érő lottónyereményt. A férfi Câmpulung Muscel városából, Argeș megyéből játszotta meg találomra a számokat, és csupán 4,1 lejt fizetett, azaz a legegyszerűbb variánssal próbálkozott.
okt. 17
15:12
Elindult a romák menete (Infostart)
Nemzeti, európai uniós és cigány zászlók mögött, mintegy 300 résztvevővel szerda délután két órakor az Avasi lakótelepről elindult a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat által szervezett menet, amelyet A hazáért, a demokráciáért címmel hirdetett meg a roma szervezet.
okt. 17
15:30
Adószakértői vélemény a kormány újabb csomagjáról (Infostart)
A Helyi iparűzési adóalap számításának a megváltoztatása jövőre, a kereskedelemben működő vállalkozásokat fogja leginkább sújtani - mondta el Vámosi-Nagy-Szabolcs. Az adószakértő szerint csak nagy nehézségek árán lehet majd teljesíteni a 60 milliárd forintos többlet áfa-bevételt.
okt. 17
15:39
Sem Brüsszel, sem az IMF nem akart reagálni Matolcsy újabb csomagjára (ATV)
Sem az Európai Bizottság, sem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem kívánt reagálni a kormány szerda reggel bejelentett, 367 milliárd forintos költségvetési kiigazító csomagjára.
okt. 17
15:57
Megkezdődött a Demokratikus Koalíció tüntetése Miskolcon (Alternatív Energia)
Elindult a Demokratikus Koalíció (DK) menete szerda délután Miskolcon; a demonstráció félpályás útlezárással kezdődött a Csabai kapuban, a Petneházy lakótelepnél.
okt. 17
15:57
Mal-vezér: A rendszer nem jelezte előre a katasztrófát (ATV)
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. környezetvédelmi rendszere nem jelezte előre a katasztrófát - mondta az elsőrendű vádlott, B. Zoltán, a cég vezérigazgatója a vörösiszap-katasztrófa ügyében indult büntetőper tárgyalásán szerdán a Veszprémi Törvényszéken.
okt. 17
15:59
Népszavazás lesz a gyömrői Horthy tér ellen? (ATV)
Bár a népszavazás kiírásához szükséges mennyiségű aláírás bőven összegyűlt, a gyömrői képviselő-testület nem vonta vissza azt a döntését, amellyel a helyi főtér egy részét Szabadság térről Horthy térre nevezték át. Pénteken az aláírásgyűjtést jegyző egyesület átadja az íveket a Polgármesteri Hivatalnak.
okt. 17
16:06
Ezért tűnt el a belvárosi Rikkancs-szobor (Infostart)
Statikailag megerősítik az V. kerületi Rikkancs-szobrot, az alkotást ezért szállították el a Hild térről - mondta Puskás András (Fidesz-KDNP), az V. kerület alpolgármestere szerdán.
okt. 17
16:15
Mesterházy: mindenki partner a demokratikus oldalon (ATV)
Nem ellenfélként, hanem partnerként tekint a demokratikus ellenzéki oldal szereplőire Mesterházy Attila – erről az ATV Start című műsorában beszélt az MSZP elnöke, aki azt is elmondta: mégegyszer nem követhetik el azt a hibát, mint 2006-ban, ezért a választási együttműködésnek többről kell szólnia, mint csupán az Orbán-kormány leváltásáról.
okt. 17
16:17
Lemondott Armstrong, már a Nike-nak sem kell (ATV)
Lemondott a Livestrong alapítvány elnöki posztjáról Lance Armstrong hétszeres Tour de France-győztes korábbi országúti kerékpáros, akit az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) örökre eltiltott és megfosztott összes, 1998 augusztusa óta elért eredményétől.
okt. 17
16:19
Kiderült: Ezért vitték el a Rikkancs-szobrot (ATV)
Statikailag megerősítik az V. kerületi Rikkancs-szobrot, az alkotást ezért szállították el a Hild térről - mondta Puskás András (Fidesz-KDNP), az V. kerület alpolgármestere szerdán az MTI-nek.
okt. 17
16:51
A 2013-as költségvetési javaslat visszavonását követeli az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza a jövő évi költségvetésről szóló javaslatát, mivel az a többszöri kiigazítás után teljes mértékben hiteltelenné vált.
okt. 17
17:27
"Elfogytak az utolsó tartalékok" A jövő héten leállhat a gyulai húsgyár (ATV)
Leállhat a termelés a Gyulai Húskombinátban a jövő héten, a termelést a cég nem tudja finanszírozni, a számlavezető bankok zárolták a kifizetéseket - tájékoztatta munkásgyűlésen a dolgozókat a húskombinátban kialakult helyzetről Ruck János vezérigazgató.
okt. 17
17:36
Több bevétel a chipsadóból (Infostart)
Több bevételre számíthat a jövőben a chipsadó kiterjesztésével a kormány, és így az egészségügy. A népegészségügyi termékdíjat egy törvénymódosítás révén immáron az alkohol és a dohánytermékek után is meg kell fizetni. A tavaly beérkező összeg egy részét az egészségügyben dolgozó orvosok, ápolók fizetésének emelésére fordították.
okt. 17
18:03
Élesedő verseny Romney és Obama között: Világhíradó Bomberával (ATV)
Bombera Krisztina vezeti az ATV Világhíradó című műsorát! Hírek, aktualitások a világ minden tájáról - minden hétköznap az ATV-n!
okt. 17
18:30
Hoffmann Rózsa bízik a szeptemberi béremelésben (Infostart)
November 9-én folytatódnak az egyeztetések a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel - mondta Hoffmann Rózsa, miután szerdán Budapesten találkozott öt érdekképviseleti tömörülés képviselőjével. Az oktatási államtitkár továbbra is bízik a béremelésben.
okt. 17
18:39
Rogán szerint Brüsszel a bérek csökkentését próbálja ránk erőltetni (ATV)
Egyetért a Fidesz-frakció a 2013-as költségvetést érintő kormányzati kiigazító lépésekkel, a képviselőcsoport szerint ugyanis ha az Európai Unió többet követel, akkor nem a családok, hanem a bankok terheit kell megemelni - közölte Rogán Antal az MTI-vel.
okt. 17
18:41
700 milliót költenek a Mátyás-templomra (ATV)
Megjelent a szerdai Magyar Közlönyben a kormány határozata a budavári Mátyás-templom felújítására biztosított 700 millió forintos többletforrásról.
okt. 17
18:48
Akik a nyugdíj mellé bért is kaphatnának (Infostart)
Nem történt előrelépés, nem kaptak választ kérdéseikre - így értékelték a pedagógus- szakszervezetek vezetői az oktatási államtitkárral tartott szerdai budapesti egyeztetésüket az MTI-nek nyilatkozva. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ugyanakkor elmondta azt is, abban megegyeztek Hoffmann Rózsával, hogy az oktatás legyen kivétel, ha megszűnne a kereset és a nyugdíj együttes…
okt. 17
18:57
Pedagógus-szakszervezetek: nem történt előrelépés az egyeztetésen (Alternatív Energia)
Nem történt előrelépés, nem kaptak választ kérdéseikre - így értékelték a pedagógus- szakszervezetek vezetői az oktatási államtitkárral tartott szerdai budapesti egyeztetésüket az MTI-nek nyilatkozva. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ugyanakkor elmondta azt is, abban megegyeztek Hoffmann Rózsával, hogy az oktatás legyen kivétel, ha megszűnne a kereset és a nyugdíj együttes…
okt. 17
19:15
Medián: Bajnai – Orbán 38:22 (ATV)
Az úgynevezett aktív elkötelezetlen szavazók körében az év első kilenc havi átlagát tekintve Bajnai Gordon jelentős előnyre tett szert Orbán Viktorral szemben.
okt. 17
19:33
Miskolc - Roma demonstráció a hazáért és a demokráciáért (Alternatív Energia)
Hozzávetőleg hétszázan tüntettek szerdán Miskolcon A hazáért és a demokráciáért címmel a helyi cigány nemzetiségi önkormányzat szervezésében; a résztvevők "nácik haza", "itthon vagyunk", "munkát kenyeret", valamint "opre romane" ("romák fel") jelszavakat skandáltak.
okt. 17
20:00
Ausztriában gyűjtöttek az elhunyt magyar rendőr családjának (Infostart)
Pénzadományt ajánlottak fel Kenéz Imre rendőr törzszászlós családjának szerdán az ausztriai Feldbach rendőrkapitányságának munkatársai, és együttérzésüket fejezték ki a hozzátartozóknak - tájékoztatta Magyarország bécsi nagykövete az MTI-t.
okt. 17
20:09
Emberi jogi szervezet: Kadhafit, 66 hívét és fiát is kivégezték (ATV)
Tavaly októberben a líbiai felkelők kivégezték Moammer Kadhafi volt diktátort, az egyik fiát és még több tucat embert - jelentette be szerdán a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet.
okt. 17
20:45
Fox News: Romney jobb volt a gazdaság és Líbia kérdésben (ATV)
Az amerikai konzervatív média értékelése szerint a moderátor részrehajlóan vezette az elnökjelöltek második televíziós vitáját, és nem egyértelmű, hogy a republikánus Mitt Romney alulmaradt a szópárbajban.
okt. 17
20:47
Osztrák kollégái gyűjtöttek a halálra gázolt magyar rendőr családjának (ATV)
Pénzadományt ajánlottak fel Kenéz Imre rendőr törzszászlós családjának szerdán az ausztriai Feldbach rendőrkapitányságának munkatársai, és együttérzésüket fejezték ki a hozzátartozóknak - tájékoztatta Magyarország bécsi nagykövete az MTI-t.

Keresés